Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

i909. junius 13. BÉKÉS 5 thay Gabriella, Balancourt — dr. Vangyel Tibor, Nanette, szobaleány — Lázár L'ajoané. Színhely: Páris. Idő : jelenkor. — Az előadás pontban 8 óra­kor kezdődik. A szocziálista. Hári István 32 éves orosházi téglagyári munkás szorgalmas, dolgos ember volt; csak az volt a baja, hogy egészen a szocziális e z- méknek adta magát. No, ez sem lett volna még nagy baj, mert hiszen nagyon szép dolgok vannak abba lefektetve. Hanem Hári úgy falusiasán fogta fel az eszméket. Mindent szószerint. Az isten-taga­dás, embergyülölet s a tulajdon szentsége elleni törekvés dudvái annyira átittasitották lelkét, hogy megzavarodott. Társai észrevették zavaros beszédei­ből, hogy belsejében megbillent a lelki egyensúly, de mivel csendesen viselte magát, nem igen törőd­tek vele. A múlt héten azonban annyira erőt vett rajta a betegség, bogy orvoshoz kellett vinni, ki is megállapította rajta az elmebajt s ezért beszállítot­ták a gyulai közkórházba. A gyulamezeiek eddig Tótkomlóshoz tartoztak egyházi dolgokban, most azonban mozgalom indult meg az iránt, hogy Orosházához csatlakoznak. E lépésre az indította őket, hogy Tótkomlóson az egyházban tót a hivatalos nyelv, amihez pedig nem értenek s nem is akarják megtanulni. Kérvényüket már be is adták az esperesi hivatalhoz, hol bizo­nyára érdemileg fognak dönteni a gyulamezeiek méltányos és hazafias cselekedetük felett. Öngyilkosságok. Hajdú Gyuláné gyom ti nap­számos asszony a hét elején észrevétlen felment a háza padlására s ott egy ruhaszárító kötélre fel­akasztotta magát. Mire észrevették, kiszenvedett. — Mezőberényben egy töpörödött, beteges, 69 éves napszámos, Makra István lett hasonló módon ön­gyilkossá. 0 életuntságból követte el végzetes tettét. Vizbeflllt gyermek. Endrődön Salamon Imre 4 éves fiacskája a Hármaskörözs partján játszadozott. Mind közelebb és közelebb ment a vízhez. A part egy helyen leszakadt és a kis fiú a vízbe esett. A sebes ár a gyermeket magával ragadta, úgy, hogy a vízből nem sikerült kimenteni. Esküvő. Csütörtökön délután vezette oltárhoz Kummer Ferencz cs. és kir, főhadnagy Ursziny Ilonkát, özvegy Ursziny Jánosáé leányát a békés­csabai róm. kath. templomban. Násznagyok voltak: Böhm Eerencz cs. és kir. őrnagy Beszterczéről és Mitár Péter földbirtokos Fehértemplomról. Nyoszolyó lányok voltak: Kiss Sárika és Wagner Ella. Vőfé­lyek : dr. Ursziny Endre »zolgabiró és Riedinger Péter cs. és kir. hadnagy. Szarvasi lelkészválasztás. Vasárnap, folyó hó 6-án izgalmas választás történt Szarvason. A Scholcz Gusztáv halálával megüresedett lelkészi állást ekkor töltötték be. Kelló Gusztáv 184 szavazatot kapott Okályi Adolf, Povázsay Endre és Margócsy Aladár 97 szavazatával szemben s igy Kelló Gusztáv lett az egyház lelkésze. A közgyűlést az elnök Haviár Dániel magyarul nyitotta meg. Az elvadult tótság erre lármízni kezdett s követelte, hogy csak tótul beszéljenek. Az elnök kénytelen volt engedni az elvadult tömegnek, mert máskép a választást nem lehetett volna megtartani. Hogy a Nagyalfóldön, a magyarság kellős közepében a tótság, kikkel mi testvériesen bánunk, ily gáládul viselkedik, ez a szemtelenkedő hetvenkedésnek a csimborassója. Ha ezt tovább is összetett kezekkel nézzük, a példa­beszéd testet ölt, a vad agitátorok lelketlen mun­kái folytán a saját házából kinn reked a magyar. Békéscsaba község képviselőtestülete f. hó 6-án közgyűlést tartott, melynek egyetlen tárgya a Fiume- szálloda kibővítésének vállalatba adása, illetve az erre tett ajánlatok felülbírálása. Korosy László első jegyző ismertette a tanács javaslatát, mely az épít­kezést Molnár János csabai vállalkozónak kívánja adni Lipták János ajánlatával szemben, bár ez 300 koronával olcsóbb. Hosszas vita után 18 sza­vazat töbséggel s tanács javaslatát fogadták el s igy a Fiume építését Molnár János kapta meg. A Csabai nőegylet f. hó 2-án tartotta ez évi közgyűlését Beliczey Rezsőnó elnöklete alatt. A péuztári jelentést, melyből kitűnik, hogy az egyesület vagyona 44,002 kor. 08 fillér, tudomásul vették. Múlt evbeu jutalmul kiosztottak az iskolás gyerme­keknek 25 drb. könyvet, 57 szegény gyermeket 80Ö korona értékű ruhával láttak el, 100 koronát a szegény izr. gyermekek felruházására adtak ; a Napközi Otthonban 110 gyermeket’láttak el a tél folyamán meleg étellel ; Csaba szegényeinek havi 800 korona rendes és 473 korona rendkívüli segélyt nyújtottak. A közgyűlés feszült érdeklődés mellett hallgatta végig az elnöki jelentést, mely után választ­mányi ülést tartottak, melyen is az elnök bejelen­tette a további segélyezéseket s felvették a jelent­kező uj tagokat. Tűz. Orosházán özv. Gabnai Dávidné háza hétfőn reggel 6 órakor kigyulladt és teljesen leégett, A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta. A kár meghaladja az 1000 koronát. Lelketlen anya. Bálint Eszter füzesgyarmati asszony a múlt hét elején egy egészséges fiúgyer­meknek adott életet, még pedig tudós-asszony nél­kül. Csak másnap hivatott bábát, kinek azt mondta, hogy holt gyermeket szült’s kérte, hogy temetési engedély kieszközlése végett a bolt csecsemőt vigye el egyik orvoshoz. Az asszony e szerint cselekedett. Ám az orvosnak gyanús volt az eset s ezért tüze­tesen megvizsgálta a csecsemőt, miközben megálla­pította, hogy azt mesterségesen fojtották meg. A gyanú az anyára irányult, ki a vallatás alatt be­vallotta sötét bűnét, mely után bekísérték a gyulai ügyészség börtönébe. Rablótámadás Vasárnap éjjel Braun Bimon vig éjszakát csapott. Egyik mulatóból a másikba nyitott. Végül megállapodott Kornya Györgynó éj­jeli mulató helyén s itt az alkohol élvezete közben elővette pénztárczáját, melyből a bankókat kivette s úgy mutogatta a körülötte nyüzsgő szépeknek. Meglátta ezt B. Szabó József, ki egy szomszéd asztalnál busult. Felcsillant a szeme . . . Mikor Braun megelégelte a mulatóst, fizetett s elment. Szabó utána sompolygott s egyik mellékutczában botjával leütötte s 190 koronáját elvette. Mikor Braun felocsúdott ájulásából, azonnal a rendőrségre sietett. A gyanú mindjárt Szabóra irányult, kit a rendőrség elfogott s vallatni kezdte, miközben töredelmesen beismerte bűnös cselekedetét. Átki- sórték az ügyészség fogházába. A siker titka. Sok vállalkozás már magában hordja a siker magvát s ha az illető vállalkozás tényleg czélszerü és hasznos, úgy a sikert csak ál­talános rokonszenv és megelégedés kiséri. Ilyen vállalkozás a Gyermekvédő Liga által most rende­zett tárgysorsjáték is, mely a közönség körében a legélénkebb pártolásra talál. De a Liga, melynek alapjait a tárgysorsjáték tiszta jövedelme hivatva van gyarapítani, áldásos működéssel méltán rá is szolgált, hogy a közönség ezen vállalkozásában is támogassa, azonfelül pedig a játóktervezet is oly leleményesen, egyúttal reálisán van összeállítva, hogy a sorsjegyek vevői a játéknál feltétlenül meg­találják számításukat és voltaképen mitsem kockáz­tatnak. A tervezet szerint ugyanis a Liga sorsje­gyek mindegyike kivétel nélkül nyer és a legki­sebb nyeremény arany- vagy ezüsttárgy. Van azon­kívül egy 20000 koronás értékű főnyeremény, to­vábbá több nagyobb nyeremény 4000, 3000, 2000, 1500, 1000 korona stb. értékben. Most, hogy ezen sorsjegyek huzási ideje, julins 1-eje közeledik, a sorsjegyirodát (Budapest, Ferenciek-tere 4.) való­sággal elárasztják a megrendelésekkel s azonfelül a fővárosi és vidéki tőzsdékben, ahol ezen sorsje­gyek kaphatók, szintén élénk kereslet mutatkozik ezeu sorsjegyek iránt, úgy hogy b ztos remény van, miszerint a húzás napjáig a kibocsájtott 400,000 sorsjegy mind elkel, ami igazán szép ered­mény volna. Aki tehát egy humánus intézményt minden kockázat nélkül támogatni óhajt, az vegyen ezekből a sorsjegyekből. Az utazásnak is vannak árnyoldalai A vasúton por és légvonat; sétáknál könnyen meghütjük ma­gunkat és ha este a szabadban ülünk, egy-kettőre itt van a nátha, rheuma, influenza stb. No de hát azért mégsem ülhetünk folyton négy fal között otthon. A por és légvonat ellen van egy egyszerű óvszer: Fay eredeti szódeni ásvány pasztillái, ha meghűltem, akkor megint csak Fay eredeti szódeni pasztilláit veszem be és igy az utazás mégis csak jót tett. Jegyezze meg jól: Használjon Fay féle eredeti szódeni pasztillákat! Egy doboz ára csak 1 korona 25 fillér és minden gyógyszertárban, droguista és ásványvíz üzletben kapható. Magyar- ország és Ausztria részére főképviselet: Guntzerr. W. Th. Becs IV. 1., Grosse Neugasse 27. „Peches11 karambolista. Győri Sándor és Tóth István békési iparossegédek f. hó 7-ének délután­ján egy kis barátságos szóváltásra a Rózsási-féle „Korona“ vendéglőbe tértek. Kifogyva a mondani­valókból, a játékszenvedély szelidebb foglalatossá­gához, billiárdozáshoz fogtak. Tóth István kőmives- ssgédnek azonban sehogy sem akartak engedelmes­kedni a gördülő tekék, hiába krétázta a dákót, gixert, gixer után követett el, aminek természetesen az lett a következménye, hogy állandóan ő vesztette a partit. Utóbb belátta, hogy „pecha-es helyzetében tanácsosabb, ha felhagy a játékkal, fizetett, haza­felé tartott. Vele ment társa, a győztes Győri Sán­dor szobafestősegéd is. Útközben azonban újra fel - hozódott a tekézés művészete s heves vita indult meg köztük ennek tudománya felől. A vita hevében a szenvedélyes Tóth István úgy vágta arezon tár­sát, hogy az kénytelen volt egyelőre meghajolni a váratlan argumentum előtt, — de a vitát folyta­tandó másnap könnyű testisértés czimén jelentés! tett a békési kir. járásbíróságnál, hol bizonyosan megint csak a peches Tóth huzza a rövidebbet. Lopások. Raffer Mária, Sebők Sándor békési postamester szolgálatáén álló cselédleány folyó hó hó 4-én arra a kellemetlen felfedezésre jutott, hogy záratlan ládájából az eddig biztos helyen tartott 10 K.-ja hirtelen eltűnt, A pénz kis idővel előbb még meglővén, gyanúja mindjárt Szabados Zsófia főzőnőre esett, amit a csendőrségnek is tudtára adott. A íjnyomozás ugyanis igazolta, hogy nem csalódott. Pénzének csakugyan a nénómasszony fogta pártját, ki meggondolatlanságáért a békési kir. járásbíróságnak följelentetett. — Bakucz János békési napszámos i azok közül való, akik megálla­podott ésszel sem bírják megtanulni, hogy a mi másé, nem Tamásé 8 lőleg pedig nem az övé. így történt, hogy f. hó 5-én d. u. 6 órakor a rossz­erdei egyik dülőkapálása közben megszomjazott, egy korty viz irányában a föld végében álló kocsi­hoz ment, hol a korsón kivül munkaadója Kiss Sándor bókés-rosszerdei gazda ujjasát is megpil­lantotta, ebből 5 koronát hamarosan kisajátított. De nem volt hozzá szerencséje. Gazdája feljelen­tésére nemcsak az 5 koronától esett el, de való­színűleg egy-két napos napszámáról is le kell mon­dania a békési kir. járásbíróság vendégszeretete miatt. A Békési Kaszinó választmánya folyó hó 6-án tartott ülésén elhatározta, hogy a télen át rendezett felolvasóestélyek alkalmával szűknek bizonyult játék­termet kibővíti, illetve a játék- és olvasóterem köz­falát eltávolíttatja. Az egyesület két évvel előbb elkészített s a minisztériumhoz felterjesztett alap­szabályai megsürgetésével az elnök bízatott meg. Lipóczy István kaszinói igazgató a vezetése alatt rendezett harmadik felolvasó estély sikeréről szá­molt be, melynek anyagi része révén 13 K. jutott az egyesület könyvtára javára. A tél folyamán ren­dezett felolvasó estélyek és a tombolával egybe­kötött tánczmulatság tiszta jövede rne 309 K. 34 f. a könyvtár gyarapítására fordittatván, a választ­mány elfogadta a könyvtári bizottság által kijetölt megrendelendő müvek jegyzékét. Maturabál. A Békésen 1909. évben érettségizett ifjúság június hó 19-én a Rózsási-féle újonnan épült táncteremben táncmulatságot rendez. A tánc kezdete este fél 9 órakor. Belépődíj személyenként 2 ko­rona, családjegy 5 korona. Megfelebbezett jegyzőválasztás. Békéscsaba községnek egyik szenzácziója a legutóbb megejtett jegyzőválasztás egy újabb felvonáshoz érkezik. A napokban érkezett be ugyanis a vármegyéhez az a felebbezés, amelyet Achim L. András és társai adtak be a sérelmesnek vélt választás ellen. Legfőbb ki­fogásuk a felebbezés szerint az, hogy egyik pályázó* aki mellett ők is állást foglaltak, a jelölésből, ki­záratott. Azt is mondják, hogy a képviselet nem volt szabályszerűen összehiva, igy a választás

Next

/
Thumbnails
Contents