Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-14 / 11. szám
2 BÉKÉS L909. márczius 14. Altruizmus. Olyan a közéletünk, hory erről érdemes beszélni. Íme tehát egy pár beszédes példa: A vasúti állomásnál állok. Két vonat érkezik. Egyik menne Szegednek, a másik Budapestnek. Együtt váltottam a jegyet egy csikós tarisznyás magyarral. Világosan, tisztán hallottam, hogy a jegyet Budapestre váltotta, mégis, a maga nagy tájékozatlanságában, váltig a Szegedre induló vonatra akar felülni. Ha azt nem mondanám: — Atyafi, ne oda lépjen be. Az a kocsi Szegedre megy, — hanem ebbe a sin [járón állóba, akkor én ugyancsak rossz májú ember lennék. Mert eg-két szóval megakadályozhattam volna, hogy kára ne legyen a felebarátomnak és az idejét haszontalanul ne töltse. De sokfóleképen lehetek rossz májú. Ha a sertésólamban beteg a jószág és nem tudatom az elöljárósággal, hanem titkolom, igy aztán más ember jószága is elpusztul, ha tudva tudom, hogy a jószágomnak olyan hibája van, a melyből embertársamnak nagy csalódása lesz és kára, és mégis piaczra hajtom s ezt a hibáját a jószágomnak a vevőnek eltitkolom. Rossz májú vagyok, ha a gyümölcsfámról idejében le nem szedetem a hernyót és ha a szomszédomat nem figyelmeztetem, hogy ez vagy amaz a fája még nem tisztult meg egészen. Ha a csirkémet, tyúkomat beengedem tilosba és nem kondul meg a lelkiismeret harangja szivemben, hogy most embertársamnak kárt okoztam. De szintén rossz májú vagyok, ha meghallom, hogy munkásfelebarátom beteg s nem keresem meg, nem segitek rajta, a kolduson, ha valóban ügyefogyott és nyomorék nem segitek, ha útközben nem figyelmeztetem az embertársamat, hogy nehány kátyú következik, melyeket el lehet kerülni. Rossz májú vagyok akkor is, ha elöljárói tisztemet, képviselőtagságomat immel-ámmal, közönynyel töltöm be és a közjó előmozdítására nem törekszem. Mily rossz májú vagyok, ha a munkásnak jó tanácsot nem adok, ha népjóléti intézményeire, melyeket magának és családjának javára kihasználhat, fel nem hívom figyelmét. Ezzel szemben áll az altruista. A nem rossz májú ember. A ki még egy férget se tudna eltaposni, mert szánó szivében részvét fakad, akit a lelke nem vinne rá, hogy az állatot kinozza. Jó, igaz leikéről Deák Ferencz, a haza bölcse tett fényes tanúságot. Előttem, szememben ő a legnagyobb altruista. Méltán példaképül választhatjuk a nagy ember emberszeretetét, igazlelkiiségét. Téli este haza igyekezett. Egy kapu aljában leánygyereket talált. A nép leányát. A fáradság nyomta el. Elaludt. Deák Ferencz, miközben haza iparkodott, meglátta a leányt és megsajnálta. Látta nyomorúságát, megesett a szive rajta. A kőre, melyen a leány feje pihent, egy ezüst forintot tett. Aztán hazament. Lefeküdt. És fektében eszébe ju-J tott az utcza kövén szendergő gyermek. Mily boldog lesz az, ha fölébredve egy forintot talál. De hát ha nem talál ? Ha ellopják ? Fölkelt a haza bölcse, lement a leányhoz, a ki még aludt s a pénz is ott volt a kövön. Felemelte a forintot szép lassan s felkeltette a leányt. — Nézd gyermekem, valaki itt hagyott neked a kövön egy forintot. Vigyáz rá, el ne lopják tőled. Ezt a jó tettet csak az Isten látta. De az meg is látta! Emberek, ne legyetek rossz májúak. Szeressétek egymást. A közigazgatási bizottság ülése. mazó haszonbérek ügyében beadott felebbezések, a földadónak tehermentesítési járuléka kivetése ellen tömegesen beadott felebbezések stb. ngy, hogy az ülés egész délelőtött igénybe vette s az albizottságok csak a délutáni órákban ülhettek össze. Az ülésen jelenvoltak : Döry Pál főispán elnöklete alatt Ambrus Sándor alispán, dr. Daimel Sándor főjegyző, Sárosy Gyula árvaszéki elnök, Roédiger Gyula kir. pénzügyigazgató, dr. Liszy Viktor kir. főügyészhelyettes, Mikler Sándor kir. tanfelügyelő, Perszina Alfréd az állami építészeti hivatal főnöke, Pfeiffer István közgazdasági előadó, dr. Ladies László, Dombi Lajos, Morvái Mihály és dr. Török Gábor bizottsági tagok. Döry Pál főispán a megjelenteket üdvözölvén, dr. Daimel Sándor főjegyző előterjesztette a múlt hóról szóló alispáni jelentést, amely következő : Folyó év február havában a vármegyében előfordult közérdekű eseményekről a következőket jelentem : A személybiztonság 9 esetben zavartatott meg és pedig egy gyilkosság kísérlete, két veszélyes fenyegetésen kívül 4 könnyű és 2 súlyos testisértés elkövetésével. A vagyonbiztonság ellen 32 esetben intéztetett támadás, melyek közül két betöréses lopáson kívül mindegyike kisebb értékű tárgy ellopása volt. A tettesek kinyomoztattak és ellenük a büntető eljárás megindittatott. Tűz 13 esetben volt. Öt lakóházon kivül gazdasági eszközök és ruhanemüek égtek el. a kár biztosítás folytán megtérül. Baleset 5 esetben fordult elő, mindegyike halállal végződött. Öngyilkosság 7 történt. Öngyilkosság kísérlete 1. — Márczius 11. — A közigazgatási bizottság márczius havi ülését, mint megírtuk, ezúttal kivételesen hétfő helyett csütörtöki napon tartotta meg. Talán ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy a bizottság választott tagjai közül mindössze csak négyen jelentek meg, a többiek levélileg indokolták elmaradásukat. Az ülésen különben több érdekes és fontos tárgy került tanácskozás alá ; igy a román iskolák feliratai. Gyula városa vadászati jog bérletéből szárFöldmivelés es mezőgazdasági munkásügy. Az elmúlt hóban a mezőgazdasági munka szünetelt. A munkások átlagos napszám bérök 1 korona volt, köztük és a munkaadók között súrlódások nem fordultak elő. Ipar, kereskedelem és ipari munkás mozgalmak. Az ipar és kereskedelem terén említésre méltó föllendülés nem volt észlelhető. A munkások körében sztrájkra való hajlandóság nem mutatkozik. Eddig is úgy volt, ha ilyes munka akadt, hát a tanítókat rántották elő. Azok erre igen alkalmatos emberek. Nem húzódoznak. A nyomorúság teszi-e, vagy a hivatásuk, ki tudná megmondani? Nem is keresi senki. Elég az hozzá, hogy alkalmatos emberek. Különösen igy faluhelyen hasz- nálhatósak. A parasztokkal legjoban el tudnak bánni. Ahol más embert fustéllyal fogadnának, vagy sodrófával, ott ők úgy kibeszélik a kezebelit az érdes markokból, hogy utóbb is parola lesz belőle. Tudják ezt a belső emberek, de még a jegyző, a szolgabiró is; hát miért is bíznák az ilyes dolgot másokra. No meg, igy legalább egy kis mellékes keresetre is tesznek szert a tanítók, ami meg nagyon is rájuk fér . . . Ami igaz, igaz. Jól esett az a kis kereset mindnyájónknak. Egyiket hat gyerek rángatott a kenyérért; másiknak fia, lánya tanu't a városban. A fizetésünk meg hol csepegett, hol bedagadt. — Abban az esztendőben ép’ a köd csapta meg. No, örültünk ez alkalmatosságnak. Úgy volt, hogy egy hét alatt végezünk a számlálással; de biz ott ráment a második is. Ennek is megvolt az oka. Pótlólag elrendelték, hogy nemcsak az embereket, hanem a vagyoni állást is be kell rubrikázni. Kinek mi van a földi javakból. Mennyi szántó, mennyi rét, erdőilletőség? Van-e szőlőskert, veteményes? No, erre már megcsóváltuk a fejeinket. Itt hiba lesz. Hát volt is. Mikor a földi javakra került a sor, a legtöbb helyen hiába mondogattuk, hogy a választások irányába tudakolja ezt a kormány . . . nem hittek. — Adó lösz abbú. . . Ahol lehetett, le is tagadtak pár holdat. Tudtuk mi ezt előre; de tudták a belső emberek is. Ezért hát egy-egy járatos embert alkalmaztak mellénk. Persze, csak úgy közmunkában, amit kutyasornak titulálnak a faluban, mivel fizetség nem jár az ilyen munkáért. No, nem is valami jó szivvel teljesitik az emberek. De muszájj ! Az meg nagy szó. Ezek az emberek hordták utánunk a proto- kulumot, verték el rólunk a kutyákat; no meg, az a tisztük is volt, hogy ahol le akartak tagadni egy- egy gyereket, vagy földet, hát ezek a járatos emberek figyelmeztettek bennünket a csalafintaságokra. Akik a falut járták, azok jól is jártak, mert melléjük két olyan ember jutott, mint Senye Mihály, meg Tobai János, kik annyira ismerték az egész falut, mint a tenyerüket. Vagy még annál is jobban. Hogy többet ne mondjak, Tobai azt is tudta, kinek hány tyúkja, libája van a ház körül, hány karosszéke a házban, hány párnája a nyoszolyában . . . Senye Mihály meg egyszer azt sorolta el, hogy a szobákban hol vannak a banyakemenezék . . . Nagyra is voltak mindketten az ismereteikkel. No, a falu is megbecsülte őket. Egyiket úgy titu lálták a háta megett, hogy a tudálékos Tobai, a másikat meg a mindöntudó Senye . .. Én mellém Kuka Andrást osztották be, mivel nekem jutott a külsőség. Lutrit vetettünk rá. Egyikőnk se akarta vállalni a kinnti munkát a nagy hidegben . . . A tanyák bejárásához pedig lovas ember szükségeltetik. Kuka Andrásnak volt két lova. No, nem valami tüzes vérüek voltak biz azok; de azért elrángatták a hámistrángot egyik napról a másikra András gazda meg volt elégedve velők. Akkor pedig kinek mi köze hozzá. Nem is sokat biztatta őket, legfölebb csak az ostorral suhintott néha-néha feléjük. Kuka András kevés beszéddel járt. Azért is nevezték el Kukának. Azaz, hogy a nevét még az öregapjától örökölte. Bizonyára az is fukarkodott a szóval, úgy ragadt rá a neve, valamikor még Balogok voltak. Legalább úgy mondják a falubeliek. Az apja már Kukának irta a nevét, azaz irta volna, ha le tudta volna vetőgetni . . . Biz az elég unalmas dolog volt. Egyik tanyáról a másikra. Közbe bámulni a hóval födött végtelen rónát. Semmi élet, ami egy kis változatosságot kölcsönzött volna a kinti világnak. András gazda a lovait nézte. Én meg az ő hátán a kopottas bőrbekecset. Igaz, volt rajta sok cziráda, az idő is közibök vésett nehányat, de már másnap beleuntam ebbe az egyformaságba. Megpróbáltam az öreget szóra hozni . Akkor hozakodtam elő Zsiga bátyánk bajuszával is ... De kudarezot vallottam. Közbe bejártunk négy-öt tanyát. Egyik nagyobb kerülőnél az időre vetettem nehány szót. Az öreg felemelte a süvegét, megnézte az eget, majd jobbra-balra tekintett . . . s aztán szopta tovább a diófaszáras készséget. Mikor hazafelé indultunk, a lovait hoztam szóba: — Jó állású ez a deres. Úgy látszik, bírja az igát. Csontos egy állat. Valamikor katona alatt szolgálhatott. Úgy szedi a lábát, mintha most is trombitást hordana a derekán . . . Még ma is megütné a mértéket . . . Ez a beszéd már tetszett az öreg füleinek. Jól esett neki a dicséret. Lehet, hogy a valót nem akarta szavaival megmásítani, azért nem szólt. Mert az látni vnló volt, hogy a deres tán még furulyaszót sem hallott életében, nemhogy valamikor katonatrombitára masírozott volna . . . Hogy a deressel nem boldogultam, a pejkót vettem elő. No, ez is csontos állat volt. Azt meg
