Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-20 / 38. szám
8 BÉKÉS 1908. szeptember 20. Karácsonyi Károly női divatáruháza az őszi évad beköszöntése alkalmával ez utón értesíti a t. közönséget, hogy az összes őszi és téli divat kelme újdonságai mar megérkeztek, igen nagy választék kü lönleges szép kosztüm-kelmekben, ezek megválasztásánál nagy súlyt helyezett arra, hogy azok a legdivatosabbak legyenek, kéri a t. közönséget kirakatainak szives megtekintésere. 424 1-3 Serdülő leányok és fiuk erősekké és vidorakká fejlődnek, elvesztik lehan- goltságukat, hogyha a szükséges táp'álókot Scott-féle Emulsio alakjában élvezik, amely az összes erősítő szerek között a legkiválóbb. Orvosok és bábák a SCOTT-féle Emulsiót a legmelegebben ajánlják az utóbbi 32 év óta. Édes mint a tejszín. Könnyebben emészthető mint a tej. Az Emulsio Tásár- lásánál a SCOTT féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe veuni. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillérKapható minden gyógytárban. 422 1-3 ■ ■ Ocsödi krónika. Öcsöd jeles község, azt mondja a fáma Mért ne Íródnék hát róla is makáma, Példa Arany János, ki a legjavából Irt makámát hajdan . . . nos ? . . . a poloskáról! Hogy esett, mint esett, de biz az megesett . . . Öcsödön történt meg ez a jeles eset! »Kormos« névre hallgat a község bikája, Kinek sok embernél gonoszabb a mája . . . Mit fundált ki lám csak ez a rusnya féreg Neki állt a rektor pompás szőllejének, S úgy megpocsékolta előlrül meg hátul, Hogy a szegény káros pukkadt haragjától! . . . Nagy istentelenség, ha egy évi munka így megpocsékolva marad a nyakunkba ! Legalább igy vélte a károsult rektor . . . — Reszkess törvénybiró, községi perczektor, Reszkess nemes tanács a teremburádat, Rektor uram rágja már a pennaszárat, — Nála az ilyesmi, úgy sem kerül sokba, Nosza kérvényt reccsint ékes rigmusokba! Eeleönti búját szörnyen deklamálva, Igazát sürgetve, jogát reklamálva, S bogy a tanács helyett adjanak kalácsot, Arra kérte benne a községtanácsoí ! . . . így a derék rektor ... De szóljon a nóta, Melynek több visszhangja támadt már azóta Álljon itt a kérvény, ahogy ő megírta : (Türelmes a papír, akárcsak a birka!) * * * »Tekintetes községi elöljáróság! Megbocsásson nékem amidőn kérvényem Tisztelet-tudással hozzája intézem ; De késztet a bánat s rendkívül nagy károm, Melynek igazságát végtelen sajnálom Nem hallgathatom el, szüm is csak azt mondja, Hogy az Ég urának reám is van gondja, Mert az eklézsia egyik vezetője Kinek ugyan nem lesz külön temetője: A kurátor, régen kimért egy kis helyet A dögkörös partján, ott Buzefekó mellett, Hogy én abból kertet szervezzek magamnak Melynek termései nyakamba hulljanak, Alakítottam is. Fejlődik is minden Ha rá esőcseppet bőven hint az isten. Ültettem fát, cserjét, l'ogbagymát és paszulyt, Mely hogyha megnövend, majd a karóra fut; Retket, salátát is — ez meg igazán dús, Csakhogy mind felmagzott, nem jutván hozzá hús. Szőlőt is ültettem, ez fele a kertnek. Örömmel gondoltam néha a szüretnek Fürtöt bőven adó kedves óráira, Mely örömöt bizony szivem alig bira Meghálálni annak, ki azt teremtette, Tavasztól szüretig csapástól mentette. Most a tavaszon is szépen megmetszettem A szőlőt és minden munkáját végeztem. Pompásan kihajtott, látszott is a termés Csaknem minden rügyből még pedig nem kevés. Lett is volna abból igazán olyan fürt, Aminőt nem termel Tiszaföldvár sem Kürt. De most a tavasszal a csorda hű őre Midőn a marhákat hajtá legelőre Kieresztő biz az »kutya egye »máját« A tisztelt községnek mind a két bikáját, Hogy a csorda közé bezavarja őket, Hogy űzvén, felűznék a megüzendőket. Ámde a két bika, hogy egymást meglátta, Tüstént összecsapott s egymást nem sajnálta Sem homlokon ütni, sem oldalbordába Tudni akarták, hogy ki lesz a csordába A legény s a vége az lett — mind hiába — Egyik bátorsága szállott az inába ; Nyaka közé kapván az egész világot Semmi teremtettet szemével nem látott. Neki szaladt gyorsan a nagy gát tövének, Mit már akkor nádas és víz övezének. Jött végig a gátnak pázsitos tövében, Iszonyú haraggal izgatott szivében. De amint Buzeskó kerítését látta Bámultában szemet és szájat is táta ; Látván, hogy itt tovább nem mehet egyenest, Kapja magát s balra megfordulni se rest Végigrohan, bömböl a kerítés mellett, No az én kertemnek egyéb nem is kellett. Neki veszi magát, mit tehet mérgébe ! Betoppan a kertem kellő közepébe ! Ott aztán nagy legény lett, de csorda nélkül, A munkáját látván az ember elkékül ! Bánatában-e, vagy mérgében az mindegy, Akár igy, akár úgy — csakhogy ez nem jól megy ! Nagy munkába fogott, bár nem volt kapája, — Kapálásba kezdett a község bikája. Bőszűlt bömböléssel, lábát hogy lóbálta — A paszulyt és krumplit bizony kikapálta. Majd eszébe jutott, hogy lévén villája — A szénagyüjtést is menten megpróbálja A lugasom drótját nézvén szénaszálnak, Szarvai egyenest a lugasnak állnak ! Beszakit három sort éppen a középen, Hol takaros termés volt a szép tőkéken. _ Neki fordul aztán két vagy bárom sornak, Szarvai, lábai kit-kit letarolnak. jLeütvén egyszersmind a termést is róluk, — Tessenek elhinni, hogy igazat szólok. Hetven fürt szőlőmet ütött le a bika, A szarvatviselők legádázabbika ! Hetven fürt szőlőnek bizony nagy az ára Sokszor telt volna ám abból uzsonnára A kis gyermekeknek, de én is megeszem Néha, bár a szőlőt hámozva szeretem. Az a jámbor jószág egyik helyen letört, Misik helyen kitört, míg a kedve betölt. De nekem nincs hasznom az ő nagy kedvébe’ Hogy mindent legázolt otthon hevenyébe ; Sőt most kárt jelentek, kérem a tanácsot Hogy a tanács helyett adjon is kalácsot! Minthogy a községnek a faiskolába, Hova mindenkinek nem botlik a lába, Van szőlőtelepa, igen nemes fajta Tőkékkel ültetve s függ az áldás rajta ! Majd ősszel, amidőn megérik a szőlő, S a mikor hűvösen fujdogál a szellő : Majd hetven fürt szőlőt küldjön egy kosárba, Hogy az én fürtjeim ne vesszenek kárba ! Kártérítésemet amidőn elvárom, Teljes tisztelettel soraimat zárom ! Öcsöd, 1908. julius 9. Tóth Imre rtf. tanító Nosza lett Öcsödön szörnyű riadalom, összeült a kupak, egész sokadalom ! Tanácskoztak estig hangos pipaszóval, Helyreütni a kárt hogy lehetne jóval ? . . . Aztán úgy Ítéltek Salamon módjára, Hogy: téríttessék meg a tanító kára ! Még pedig busásan, kamatokkal bőven, Hámozott és meg nem hámozott szöllőben ! . . De ez az ítélet (mért, mi a fenéért ? Lehet s valószínű, hogy a rim kedvéért) Tanító uramnak nem fült a fogához, S versben felebbezett szolgabirájához ! Lehet, hogy azt hitte jobb, ha igy aprózza S biztosabb fiskális a vers, mint a próza ! . . , Hol a felebbezés ? . . . Valaki azt kérdi ? . . ^ Itt van urak! Hátba lesz, aki megérti! »Tekintetes Főbíró Űr! Nagy dolgok történtek augusztus elején Öcsöd községébeu e hó 5-ikén. Elöljáróságunk megemberlé magát S jobbra-balra osztá dönthetleu igazát. Kinek az aranka ütött a zsebére, Vagy a jó szomszédja koppintott fejére, Vagy kukoriczába ment az egyik ökre Ezért haragszik a szomszédra örökre, Mert hát a jó szomszéd, hogy bepanaszolta És a jelentését be is igazolta, Elöljáróságunk mondván Ítéletet Panaszlott károsnak mindjárt is fizetett! Én is kárt jelenték — gondolom nem szégyen — Bírák uraméknak nem most, de már régen. Nagy kárt tett a »Kormos«, a község bikája, Kinek Öcsöd község az igaz gazdája. Hogy igazat mondok, az a bizonyságom, Hogy ide csatolva van a beadványom ; Az első okom az — hogy megfelebbezem: Hogy a tárgyaláson meg nem jelenhettem, Nem, mert meg sem hívtak, — igy tűnik ki ime.. Hogy előttük semmi kárvallott Tóth Imre. Bár reám kedvező Ítéletet hoztak, De nekem egyéni kárt mégis okoztak. Hittak volna meg a tárgyalásra engem Hogy ne esett volna rajtam e sérelem. Megfosztják az embert törvényes jogátul, Min a tudatlan is elképpedve bámul. Derűre, borúra hoznak Ítéletet, Nem tesznek senkin sem, semmi kíméletet. Inde, akár nnde; de már ítélkeztek, Akarva én rólam biz’ megfeledkeztek. Az ő itéletök nem lehet törvényes Mert ha elolvassuk nagyon tekervényes. Megparancsolják, hogy menjek a szüretre, Ha szert szerzek akkor egy kevés szünetre. Ámde határnapot nem mondanak benne, Hogy szegény kárvallott aznap ott is lenne. Nem ácsoroghatok reggel vagy déltájba, A községi kertnek kicsiny kapujába, — De estefelé sem, ’sz akkor hazamennek Már a szüretelők s engem kinevetnek. Ez a második ok ; most jön a harmadik Mellyel az ő bűnük szintén szaporodik ! Ki a törvénykönyvet egyszer-másszor bújja, Abból elvégre is biztosan megtudja: Ha az ítéletben nem lehet megbízni, Mikor s meddig lehet azt megfelebbezni. Ámde az Ítélet ebből egy kukkot sem Szól, hogy kihez s meddig megfellebbezhessem? Gondolom, nem teszek törvény ellen vele, Ha főbíró úrhoz járulok ellene. Van még más okom is, ez már a negyedik, Ami a tőrvénynyel szintén ellenkezik, Azaz nem az enyém, hanem a biráké, — Kikről gondolkozom : emberek ? vagy rák-e ? Mert hogy visszafelé csavarják a dolgot, Mivel nekem adnak szörnyű nehéz gondot. Az ítéletnek az utolsó passzusa Rossz gondolatjuknak legalsó basszusa, Kimondják hü-hóval, hogy ezen Ítélet Nekem kiadatni menten rendeltetett. Hát a kert gondnoka, az se kutya talán, Hogy felkapaszkodjék a kerítés Ifalán ? Hogy tudjon én rólam majdan gondoskodni, Jámbor, igaz képpel körül fontoskodni,
