Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-13 / 37. szám
4 BÉKÉS 1908. szeptember 13. van az ilyen pletykáknak jó talajuk. Hogy honnan ered, senkisem tudja: születik uton-útfelen ; legtöbbször az úgy hallottam, az azt mondjak-ból inditj• útnak egy-egy beteges képzelődésü, talán alapjábai véve nem is rossz lelkű, kofáskodni szerető egyén A hir aztán száll szájról-szájra s mire kétszer bejárja a falut, réinségesen megnőve kerül vissza a kiinditóhoz, ki megint kissé megnövesztve tovább adja. Akit aztán igy eláztatnak a nyelvek, annak különös szerencséje legyen, hogy ki tudja magái tisztázni a gyanú alól. Ha pedig rajta szárad a mese, legyen bármily tiszta, kiüldözik még a harmadik határból is. így járt Orosházán Fehér Péter gazda ember- is, kinek a múlt hetekben elszökött a kanász-gyereke, Máté Antal. Egy ideig kuren- tálták a gyereket, de hogy uem került elő, lassanként az a hir kezdett szárnyalni Orosházán, hogy Fehér megölte a gyermeket s elásta . . . később már egyesek azt is tudnivélték, hogy a csendőrök megtalálták az elásott fiú hulláját, azt is tudták, hogy hol, mily mélységben stb. Fehért bántotta az eset, de nem tudott segíteni rajta. Szerencsére a gyermeket Bánhegyesen megtalálták s vissza- kisérték Orosházára; másként a mendemondának még szomorú következménye is lehetett volna. Békéscsaba község képviselőtestülete hétfőn e hó 7-én közgyűlést tartott, melyen a sokszor feltálalt Csaba közkórházának élelmezési ügye ismét vihart keltett. A parasztpárt ugyanis nincs megelégedve a lefolytatott vizsgálat eredményével, mely a vádakat alaptalanoknak találta. Ebből kifolyólag Achim L. András az első jegyzővel tűzött össze. E vita kapcsán azt mondta Haan Béla tiszti- ügyész, hogy annyi rágalmat, oly költött panamá kát kürtőinek világgá Csabáról egyesek, hogy az ember szinte szégyenli, hogy csabai lakos. A kórház élelmezési ügyében lefolytatott vizsgálatot túlnyomó többséggel tudomásul vette a közgyűlés. Előzőleg tudomásul vették a megye jóváhagyó határozatát a Fiume szálloda átalakítására vonatkozólag. Az állami polgári fiúiskola segélyét s ennek telek vásárlására felvett 20.000 korona kölcsönt megszavazta a közgyűlés. A rendőrség fizetésrendezését is elfogadták. Eszerint a Il-od osztályú rendőr évi fizetése 720 korona, az első osztályúé 800 korona, a tizedeseké pedig 900 korona ez évi október hó 1-től kezdve. A rendezés 3000 koronával emeli a kiadást. A havi jelentések tudomásul vétele után jelentette a főjegyző, hogv Maros György hagyatéki jegyző lemondását visszavonta. Végül Bocsik András és Paulik Dániel né jelesen tanuló gyermekeinek iskoláztatásuk lehetővé tételére 100—100 koronát szavazott meg a közgyűlés. A pálinka. Szeghalmon Maróthi Lajos cséplő- gépjénél dolgozott tiz mezei munkás ember, kik a hét elején betértek reggelizni, illetve pálinkázni az Altmann-féle korcsmába, hol alaposan beszeszeltek, minek következtében nézeteltérések támadtak közöttük. A korcsmáros itt még elejét vette a vere kedésnek és kitessékelte a részeg munkásokat, akik indultak ki a géphez. Útközben újra összekaptak s ököllel alaposan eldöngették egymást, majd egymásról a ruhát tépték le. Kint a gépnél újra kitört a verekedés, úgy hogy a csendőrségnek kellett megfékezni őket. A verekedő munkásokat a főszolga- biróságnál feljelentették. Elfogott betörő. Fülöp István endrődi napszámos ember egy darabig kubikmunkával kereste a kenyerét; ezt a sort azonban terhesnek találta; felutazott hát a fővárosba s ott azt tapasztalta, hogy könnyebb módja is van a megélhetésnek, mint a nehéz földdel való bajlódás, no, meg húzott is a vére a csirkefogók mesterségéhez, hát közibük állt. Eleinte csak kisebb lopásokkal, betörésekkel próbálkozott s hogy ment a munka, nagyobb üzletbe is belevágott. Legutóbb Kisújszálláson mintegy 6000 korona értékű ékszert emelt el egy ékszerüzletből. Innen Temesvárra tette át a szállását, hol néhányszor szintén sikerrel operált. Persze most már senkisem ismert volna rá az angol szabású zakóban, a valódi panamakalapban fesztelenül sétálgató urban az azelőtti kubikosra. Temesváron a Pannónia szállodában bérelt lakást s éjjelenként félvilági hölgyekkel mulatott, kiknek a szórakoztatásaikat drága gyűrűkkel, függőkkel honorálta. Ez volt a veszte A detektívek figyelni kezdték s csakhamar igazolásra szólították fel. Sem a nála levő nagymennyiségű ékszer, sem a pénz, mintegy 30 000 korona eredetét igazolni nem tudta ; de sőt a nyomozás folyamán kitűnt, hogy az ékszerek Kisújszállásról valók. Hogy igy a kelepczébe került Fülöp, hát bevallott mindent. Erre visszakisérték e hó 6 án Endrődre, hol régi lakásán házkutást tartottak, mely azonban nem vezetett a várt eredményre. Mindazáltal Fülöpöt az ügyészség pártfogásába vette. A virtus. Meg van ez minden magyar emberben, csakhogy egyiknél egyben, másiknál másban nyilvánul. 8 aztán nem mindenkinél mozdul egyformán. Olyik emberben alig vet szikrát, csak pis- og-pislog, mint a zsarátnok s csak akkor vet lobbot, ha szesz éri. így járt Tordai Antal orosházi akos is. A múlt hót szerdáján Vásárhelyre igyekezett. Meleg volt, a kutasi csárda mog útba esett, nát benézett egy ital pálinkára. Az egy italból öbb lett: Tordai alaposan elázott. Mikor a csárda udvaráról kifelé hajtott, szembe jött vele Tót István vásárhelyi gazda a koosijával. Tordai neki hajtott azzal a szándékkal, hogy Tótot felborítsa Össze is akadt a két kocsi. Tót amúgy magyarosan összeteremtettézte Tordait, mire ez bicskát rántott s azt Tót hasába szúrta. — A vér láttára eszmélni kezdett Tordai. Bement a csárdába s kérte az ott levő embereket, hogy kötözzék meg, mert ő ártatlan embervért ontott ki. Tordait csakugyan megkötözték az emberek s bekísérték a csendőrséghez. A békési iparostanoncziskolai felügyelőbizottság f. hó 5-én Szathmáry Gábor községi főjegyző, felügyelőbizottsági elnök elnöklete alatt rendes ülést tartott, amelyen a Győrössy Lajos főgymn. rajztanár lemondásával megüresedett iparostanoncz iskolai rajztanitói állásra pályázat hirdetését mondta ki a bizottság. Pályázhatnak a békési főgymnasium polg. és elemi iskolai tanárok és tanítók. Évi tisz- teletdij 300 K. A megválasztott köteles a tanon- czoknak vasárnaponként 5 órai rajzoktatást adni. egy osztályt mint osztályfőnök vezetni. A pályázatok szept. 15-ike d. u. 5 órájáig Szathmáry Gá bor bizottsági elnökhöz nyujtsndók be. Megállapit- tatott továbbá a jövő évi költségvetés, amely a múlt évinél tetemesebb összeget juttat az isko ai taneszközökre, igy a múlt évinél tetemesebb összeget is képvisel. A múlt évi összeg 1888 K. A jövő tanévé pedig 2340 K.-bau szerepel. Színészet Békésen. Dobos Nándor volt színházi titkár több jeles színészi erőből és karszinész- ből mintegy 30 tagból álló társulatot szervezett, mely társulatával f. hó 12-én Békésen fog bemutatkozni Porzsolt Kálmán »Asszony« czirnű nagy sikerű darabjában. A társulat tagjai közül első helyen érdemel említést Rajz Ödön, a főrendező, mint jel lem és hős színész. A hölgyek közül Novak Ilona operette és népszínmű primadonna, D. Pethö 8tefi vígjátéki subrette énekesnő. A társulat többi tagjai : K. Füredy Ferike coloratur énekesnő, Kűrty Lili subrette énekesnő és naiva, Óvári Rózsi drámai szende, Kürty Teréz komika, Dobó Sárika, Rell Rózsi, Abonyi Julia, Hatvani Mariska, HollÓ9y Rózsi, Kürty Frida kar- és segédszinésznők. Bonyi Ferencz lírai szerelmes, énekes bonvivánt, Tarján Emil tenor énekes, Alapi Nándor bariton énekes, Koncz Mihály op. buffó comikus, Dobos Nándor comikus, Tisza Imre, Horvath Gyula, Hamvay Jenő, Kalotai László, Rédei Ferencz kar- és segéd színészek. Jézus élete mozgófényképekben. Mint értesülünk derék Apolló színházunk, mely eddig is legteljesebb mértékben rászolgált a közönség pártolására legközelebb színre hozza a Pathe gyár legújabb remekét a Jézus élete czimü gyönyörű bibliai drámát, amely Jézus életét remekül szineze t 32 mozgóképben tárja elénk oly természetes hűséggel, hogy szinte beképzeljük magunknak, hogy csakugyan hús és vérbeli alakokat látunk az Apolló vetítő vásznán. A képek fejezetei a következők : 1. Jézus születése. 2. A csodálatos csillag. 3. A nap keleti bölcsek hódolata. 4. Futás Egyptomban. 5 Jézus a tudósok közt. 6. A szent család. 7. A kánai menyegző. 8. Jézus és a samaritánus. 9. A csodálatos halfogás. 10. Jézus megvendégel 2 kenyérrel 4000 embert. 11. Jézus a vizeken jár. 12. Urunk színváltozása. 13. Jézus feltámasztja Lázárt. 14. Jézus bevonulása Jeruzsálembe. 15. Jézus a keres kedőket kiveri a templomból. 16. Az utolsó vacsora. 17. Jézus az olajfák hegyén. 18. Az áruló csók. 19. Jézus Pilátus előtt. 20. Jézus megostorozta- tása. 21. Jézust tövissel megkoronázzák. 22. Jézust az ostorozás után a népnek bemutatják. 23. Jézus a kereszt terhe alatt. 24. Jézus az asszonyokkal találkozik. Veronika kendője. 25 Jézus keresztre feszítése. 26. Jézus meghal a kereszten, megindul a föld. 27. Jézus levétele a keresztről. 28. A sírba helyezés. 29. Az angyal és a szent asszony. 30. Jézus mennybemenetele. 31. Apotheosis. — Az előadásokon felemelt helyárak nem lesznek. Felhívjuk a közönség figyelmét erre a pompás előadásra, mely páratlanul áll ez idő szerint a mozgófényképszin- házak történetében. Színészet Szarvason. Dr. Farkas Ferencz szabadkai színigazgató társulata Szarvason, — a közönség fokozott érdeklődése mellett, — játszik már három hét óta. A színigazgató, — hogy a közönséget minél jobban kielégítse, — időnként a fővárosból is hozat le egyes művészeket és művésznőket. így a múlt hét folyamán három estén a Király színház kedvelt primadonnája, Turcsányi Olga játszott, három telt házat vonzva az élelmes igazgatónak. Egymásután kétszer a „Bálkirálynőt;, adták; harmadszor meg a „Vig özvegy“-et. Természetes, hogy mindhárom előadás bérletszünetben ment s Turcsányi óriási sikert ért el. Végzetes tévedés. Mázán János csabai lakos észrevette, hogy nagyréti szőlőskertjéből a gyümölcsöt és szőlőt ismeretlen egyének ugyancsak dézsmálják; ezért egy revolvert vett s éjszakánként, — ha gyanús neszt hallott, — kilövöldözött a szobája ablakán. Folyó hó 6-án éjjel korán lefeküdt Mázán a feleségével együtt. Úgy 9 — 10 óra tájban az ember utyaugatást hallott; felkelt s a revolvere után nyúlva, az ablakhoz ment, hol több sötét alakot látott, kik egyenesen az ablaknak tartottak. Mázán hirtelen fölrántotta az ablakot s kilőtt. A lövés után egy hatalmas kiáltás hallatszott. Úgy történt, bogy Kesjár Pál községi napi- dijas, édes atyjával és anyjával látogatóba indult Mazánékhoz. Mázán tolvajoknak nézte őket s meggondolatlanul kilőve az ablakon, Kesjárt találta el kit a biztos haláltól csak vastag téli kabátja mentett meg. A golyó igy is testébe hatolt, a szive fölött minUgy két czentiméternyire. Kesjár a csabai járásbíróságnál bűnvádi feljelentést tett Mázán ellen. Segédjegyzői czim. Orosháza községe Mancsu Aurél és Havasi István okleveles jegyzőknek a segédjegyzői czimet adományozta s ehhez a megyebizottság is hozzájárult. A belügyminiszter azonban a czimadományozást és jóváhagyást egyaránt megsemmisítette, miutáu az állás, melyet betöltenek, nem mint segédjegyzői állás rendszeresittetett. Öngyilkosságok. E hó 3-án lanczer Albert szarvasi borbély mester egy kilencz miüméteres forgópisztollyal a szájába lőtt. Mire hozzátartozói észrevették, eszméletét vesztette. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a golyó okozta seb nem életveszélyes, s ha valami komplikáczió közbe uem jön az életunt borbélyt meg lehet menteni. — Kovács János szeghalmi juhász is megunta e földi életet s egy elkeseredett pillanatban a juh-akol egyik gerendájára felakasztotta magát. Mire észrevették, már meghalt. — Sámsonban meg Köliázi István 65 éves napszámos afölötti elkeseredésében, hogy mindig beteges, felakasztotta magát. Villámütés. E hó elején Nagyszénáson nagy zivatar vonult keresztül. Villám-villámot ért s szakadatlanul dörgött, csattogott. Egy villám Megyik Lajos biró tanyájába csapott le a kéményen keresztül, hol a biró 11 éves fiának fejéről a haját lepörkölte. A fiúnak semmi egyéb baja nem történt. Megörült. Folyó hó 9-én délben a szarvasi vasútállomáson Pollák Ignácz pályafelvigyázó, akit csak pár nappal ezelőtt helyeztek Szarvasra, dü- höngeni kezdett, mindenkit lelövéssel és meggyilkolással fenyegetett, úgy hogy a szerencsétlen embert az állomásfőnök a rendőrök segítségével a községházára, vitette ahol megvizsgálták és a községi orvosok megállapították, hogy régi idegbajából őrület származott. Erre az elöljáróság beszállittatta a szerencsétlent Gyulára, az elmegyógyintézetbe. A moziban hétfőn, kedden és szerdán a Jézus élete“ énekpróbái és előkészületei miatt nem lesz előadás. IrodaSom és művészet. Női Élet. A magyar Írónők legsajátosabb, külön orgánuma gyanánt uj szépirodalmi es társadalmi hetilap indul meg a fővárosban „Női Élet“ czim alatt. Az uj lap a maga nemeben még a külföldön is egyedül fog állani, amennyiben nemcsak szellemi vezetését irányítják nőirók : Alba Nevis, R. Beck Blanka és Csicseri Orosz Adriennbe, hanem minden sorát nőirók írják, akik közül Ábrányiné, Katona Klementin, Adám Éva, Albisy Katalin, Alexander Erzsi, B. Büttner Julia, B. Zalay Masa, Castelli Erna, Czóbel Minka, De Gerando Antonina, Ego (Dr. Rózsavölgyiné), F. Kaffaa Margit, Faylné Hentaller Mária, Gajári Böske, Gáspárné Dávid Margit, Geőcze Sarolta, Gineverné Győry Ilona, H. Szederkényi Anikó, H. magyari Kossá Izabella, Halmi Piroska, Harasztiné, Récsi Jolán, Holló Sárika, Horváth Böske, Huszár Lolli, Isaák Mártha, Janda Matild, Jászai Mari, Jörgnó, Draskóczy Ilona, Kántor Irma, Kordina Lilly, Kövér Ilma, Krüzselyi Erzsiké, L. Ady Mariska, Lengyel Gizella, M. Ilrabovszky Julia, M. Korniss Aranka, Miklós Jutka,