Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-23 / 34. szám
XL. évfolyam. 34-ik szám. Gyula, 1908. augusztus 23. Előfizetési árak; Egész évre ............... 10 K — f Fé l évre............... 5 K — f Év negyedre............... 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A régi jó idők. Azokat, kik a dolgok folyásával elégedetlenek, sokszor hallani a régi jó időket emlegetni. Sóhajtozva emlékeznek vissza rájok, mint olyan időkre, melyekben az emberek annyira boldogak és elégedettek voltak. Sokan, kik azokat az időket csak hirből ismerik, utár.sóhajtoznak anélkül, hogy eszükbe jutna kérdezősködni, vagy gondolkozni felőle, hogy minők voltak tulajdonképen azok a régi idők, s megérdemli-e általában, hogy sóhajtozva emlékezzünk rájuk és óhajtozva visszakiván- juk. S ez már annyira szokássá vált, hogy korunk rovására dicsérgetjük azokat az elmúlt régi jó időket. Közelről tekintve a dolgot, bizony semmi okunk sincs korunk rovására minden tekintetben a régi jó időket visszaóhajtani, s azok akik a régi jó időkben éltek, talán ép úgy mint mi elégedetlenek saját állapotukkal, ők is szintén a régi jó időre emlékeznek. így volt ez minden időben. Ennek meg van a maga oka. Többé- kevésbé minden ember kegyeletet őriz szivében a múltak emléke iránt. Minthogy pedig az utolsó nemzedék előtt még az aligmult kor is bizonyos varázsos színben jelen meg, ama kornak és benne élt embereknek egész állapotát szebb színben látják, mint ahogy az a valóságban volt. Nagyon természetes. Nem ismerjük a „régi jó idők“-ben élt emberek fáradozásait, bajaikat; társadalmi viszonyaik jó részben ismeretlenek előttünk, s amit az általános vonásokban vázoló történelem belőlük megörökített, az inkább a küzdelem amaz eredményére vonatkozik, mely a mi örökségünket is képezte, s ha csúszott közbe rossz is, az átvett jóért megelégedhetünk amazzal is. A gondolkozni nem szerető ember a dolgok fejlődésének sokkal homályosabb felfogásával bir, semhogy mindenben és mindenütt képes volna az ok és az okozat közötti viszonyt magának megmagyarázni. Ekként sok dolog van, ami előtte örökre rejtély marad, ez pedig józan Ítéletét nagyban akadályozza. A régi jó időkre való hivatkozás jórészt ennek köszöni létezését; de ép oly jogtalan, mint aminő veszedelmes. Figyelmes hallgatói volnánk annak, aki nekünk elmagyarázná, hogy miben állott voltaképen a régi idők jósága, mivel és menynyivel rosszabb a mi korunk, melyben mi működni és tenni hivatva vagyunk. Az elégedetlenek nagy része bizonyosan oly érdekkel fogja támogatni a „régi jó idők“ jogosultságát, mely önösségüket és anyagisá- gukat bizonyítani fogja. Talán nemesebbek, tisztábbak voltak az erkölcsök ? Tán nagyobb volt a jótékonyság és számosabbak az emberbaráti cselekedetek ? Az emberek egymás iránt talán nagyobb szeretettel viseltettek ? Talán nem volt irigy s a bűn, az ocsmány cselekedet ritkán esett meg ? Semmi mindezekből. Sőt ha kissé közelről nézzük a dolgot, akkor annyit látunk, hogy a mi korunk, habár sok baj, fáradság és nyomorúság kora, sok előnynyel bir a régi jó idők felett, melyek felé némelyek oly nagyon sóhajtoznak. Pedig az erkölcsök sem voltak szelideb- bek a régi jó időkben sem, sőt talán sok tekintetben durvábbak ; a jótékonyság a régi jó időkben sem mutat föl dicsőbb példákat, mint a jelenben ; bűnök és ocsmány cselekedetek felől épp úgy beszélnek a krónikák a régi jó időkre nézve, mint korunkra ; ami pedig a társadalmi és állami életet illeti, hálát adhatunk mindnyájan, hogy túl vagyunk sok tekintetben a régi időkön. Hát még az egyén maga? Hol kínálkozott a régi jó időkben bárki számára oly alkalom szellemi erejének, tehetségének kiképzésére, mint a jelenben ? A társadalom maga mikor mutatott oly dicséretes törekvést a közművelődés előmozdítására? Azt sajnáljuk tán, hogy haladunk minden téren, hogy az eszközök gyarapodásával gyarapodnak az igények is, ennek folytán a munka a szorgalom nagyobb szükséggé, nagyobb kötelességgé vált? Hagyjunk békét tehát a régi jó időknek. A régi jó idők sem voltak jobbak korunknál, sőt sok tekintetben rosszabbak, mert előrehaladottságunk a polgárosodás nagy művében, az eszközök, melyeket a szellem küzdelme teremtett, képesebbé tesznek bennünket az emberiség sokféle czéljainak előmozdítására mint a régi jó időkben, melyeknek küzdése eredményét örökbe vettük, úgy mint az utánunk következő nemzedék lép birtokába az általunk kiküzdött és létesítendő szellemi és anyagi javaknak. TÁEC1A Garzó Gyula. Az enyészet szele, mint tomboló vihar a csert, ismét porba tiport egy kiváló férfiút, kinek „úgy fénylett világossága az emberek előtt, hogy mások látván az ő jó cselekedeteit, dicsőítették a mennyei Atyát“, kinek mindenható ereje dicsőül meg a halandók erőtlenségében; kinek élet napja alkonyra szállása nem a megsemmisülés diadala, mert „a derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér 1“ A lassú haldoklás a jobb létre átköltözést meghozta ugyan, de az, aki „úgy élt mintha azonnal meghalna s úgy halt meg mint aki öröké él“, nem lehet a halál zsákmánya, „jó tetteinek jutalma követi őt“ s a halálban örök életet talál . . . Midőn 1908. augusztus i4-én az éjszaka csendje borult a tájékra : a puritán jellem, ritka szellem, kitűnő szónok, páratlan alkotó erő, az igaz lelki pásztor, példányként tündöklő ember, Garzó Gyula gyomai református lelkész, békésbánáti egyházmegyei tanácsbiró, tiszántúli egyházkerületi tanácsbiró, zsinati képviselő stb. lelkét visszaadta Istenének, kitől vette volt azt . . . Az évtizedekre visszamenő ismeretség, szoros barátság s későbbi rokoni összeköttetés, mely engem a megboldogulthoz fűzött, bőséges alkalmat adott nekem arra, hogy ragyogó lelki világába tekinthessek s felismerjem s érdeme szerint értékeljem azon szellem kincsekben való gazdagságot, azon szivjöságot, kitartó akaraterőt, lankadatlan buzgóságot, nagyszámú fényes tulajdonságot, melyei Garzó Gyula Istentől meg- áldatott s melyek elévülhetlen érdemeinek alapját, magas röptének szilárd szárnyát alkották, biztosították . . . Az, ki Garzó Gyulának emberileg tökéletes élet- és jellemrajzát méltóképen megírni akarná, nem egy heti lap szűk keretéhez kellene hogy alkalmazza közleménye terjedelmét, de egész kötetet írhatna e czimen, mert anyagot erre köny- nyen találhatna ! . . . Ha elgondolkozom felette, hogy mint iró, szónok, tudományos férfi, alkotó, kormányzó tehetség, ember, lelkész volt-e nagyobb ? elmondhatom a költővel: „Nagy kérdés, amelyet ha mélyen vizsgálok, még több mélységeknek mélyére találok !“ Egy azonban teljesen bizonyos, hogy Garzó Gyula — a szó magasztos értelmében — nagy ember volt, s az ő nagyságának mérlegelésére közönséges mérték nem alkalmas . . . Épen azért mérhetlen a veszteség, a tátongó ür, melyet az ő elköltözése okozott ! Midőn lelki szemem ott révedez az ő sötét koporsóján s keresem a holtak között az élőt s csendülni hallom a gyászéneket: „Az embereket te meghagyod halni . . .“ sokszoros fájdalom szoritja szivemet, szemembe ülnek a bánatköny- nyek, ajkam halkan ezt suttogja : „Uram ! tarts meg minket mert elveszünk!“ . . . Ah, mert „könnyez a részvét, oh még a gyülölsóg is ha itt volna, ejtene egy drága gyöngyöt egy köny- nyet a koporsóra !“ . . . Láttam őt nem egyszer, midőn szive teljes volt örömmel, reménységgel s baráti szivem örült az örvendezővei; láttam őt, midőn a bánat tengervizén lebegett élethajója s szemeiből omlott A Az arez ás kéz bőrének mindenMely a legkényesebb követeimé- A FJ HT3” W n V napi ápolására legideálisabb szer. nyéknek is teljesen megfelel. jjMmmm üli Orvosilag’ ajánlja I ----------------------------------------------------- Orvosilag: ajánlóra! 3i 6 7-13. Kapható a gyógytárakban és divatáru üzletekben. Egy üveg ára I korona 20 fillér. Lapunk ma.i száma 1.0 old.a.1.
