Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-09 / 32. szám

1908. augusztus 9. BÉKÉS 5 alatt már úgy is elévült s jelentkezésével egy ár­tatlanul meggyanúsított, sorsüldözött embernek adja vissza a becsületét. Eljegyzés. Multas Adolf néhány év óta Aradon lakó volt gyulai kereskedő leányát Rezsát elje­gyezte Szászrógenből Blum József kereskedő. Halálozás. Nagy István földmives folyó hó 4-én hirtelen rosszul lett és alig pár percznyi szen­vedés után váratlanul meghalt. A boldogult 80 évet élt és pedig az utolsó évtizedeket az élet zajától visszavonultan, teljes nyugalomban, minekutána va­gyonát gyermekei között felosztotta. A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben a még akkor nagy­községi szervezetű városnak egyik előljárósági tagja is volt a boldogult, akit gyermekei, unokái őszinte bánata s polgártársai igaz részvéte kisért örök nyugalmára. Nyugodjék békében ! Tüzesetek. Gróf Wenckheim Frigyes lúdadi uradalmában julius hó 28-án egy nagy asztag gabona, több értékes gazdasági eszköz és több cseléd ruhaneműje elégett. A tűz a gőzgép kémé­nyéből kipattant tűz szikra által keletkezett. A kár a biztosításból megtérül. — Julius 31-éo pedig a gróf békésföldvári majorjában égett le egy 12060 korona értékű szónakaz il. A tűz oka isme­retlen, de az elégett kazal szintén biztosítva volt. Öngyilkosságok a megyében. Szemenyei József orosházi csizmadia legény hamarosan megunta a földi életet. Az alig 20 éves legény-ember gazdájá­nak padlásán felakasztotta magát. írást is hagyott hátra, melyben tudatja, hogy tettének oka: élet­unalom. Múlt hét folyamán Dobozon egyszerre há­rom öngyilkosság történt, mind a hármat a szive ölte meg. Fiatal leányok voltak s szerelmesek mindhárman. Buzi Julis szeretett egy legényt, ki nemrég kiment Amerikába szerencsét próbálni. Mun­kája akadt a legénynek s már a pénzecskéje is gyarapodott, sőt a sűrűn küldözgetett leveleiben azt sejtette, hogy nemsokára együtt lesz egy kis házra, földre való s akkor hazavitorlázik. De ez a terve nem teljesedett. Pénteken levelet kapott Buzi Julis egyik amerikai ismerősétől, melyben tudatja a lányt, hogy jegyese meghalt. Buzi Julis annyira szivére vette e lesújtó hirt, hogy felkötötte magát. Mire észrevették, már kiszenvedett. A másik öngyilkos Szatmári Julis, ki egy fiatal papba volt szerelmes. A lány minden tehetségét latba vetette, hogy sze relmét, vonzódását bebizonyítsa; de a pap nem vette figyelembe a lányt. Ez annyira elkeserítette a szerelmes amazont, hogy vasárnap este felkötötte magát a ház padlásán. Ugyancsak ezen a napon akarta eldobni magától fiatal életét Balogh Sári is. Este, mikor szülei lefeküdtek, az istálóba ment s fölakasztotta magát egy szegre, de szerencsére szülei éssrevették távozását, utána mentek s még ideje­korán levágták a kötélről. Tettének indító okául azt adta, hogy reménytelenül szeret.' Angolna a Körözsben. A napokban Kőröstarcsa halászai hálójára érdekes zsákmány akadt. A leg­öregebb halászok sem emlékeznek arra, hogy angol­nát fogtak volna. Meg is akadtak Köröstarcsa ha­lászai, midőn elkészítésére került a sor úgy, hogy telefonon tudakozódtak a hal elkészítési módja fe­lől, csak a békési szolgabiróeág tanácsa után élvez­hették a ritka halászzsákmányt. Csirkelopás. Kozma Károly és Kovalik János köröstarcsai határvénkerti lakosok nyílt óljukból julius hó 23-tól 28-ig terjedő időközben 9—9 darab csirke eltűnt. A csendőrség a tettest Virág Mária köröstarosai lakos személyében derítette ki, aki a békési járásbírósághoz feljelentetett. Halálos baleset. Csurka Mihály békési lakos, folyó hó 3-án reggel 5 órakor, — midőn a Kettős- Körözs nagyhidján keresztülhajtott, kocsijáról le­esett. Súlyos sérülései következtében d. u. 2 óra­kor meghalt. — Folyó hó 5-én temették el nagy részvét mellett a szerencsétlen véget ért, derék 60 éves embert. Nász. Díszes esküvő volt e hó 4-én Mező- berénybeu. Jeszenszky Károly megyebizottsági tag, ev. lelkész leányát Erzsikét vezette oltárhoz Raerter Ádám zalaegerszegi főgimnáziumi tanár. A díszes esküvőn nagy nászközönaég gyűlt egybe. Frnda Miklós csabai kereskedőt — mint azt lapunk múlt heti számában megírtuk — az a sze­rencsétlenség érte, hogy egy reggelen váratlanul elveszítette látóképessógét. Frnda szemeit megvizs­gáltatta a hódmezővásárhelyiek hires szemorvosával, dr. Imre Józseffel, aki konstatálta, hogy Frnda szemeit hűdés érte s hogy nagyobb baj nem lesz. Az orvos állítása bevált, amennyiben Frnda már hasz­nálhatja szemeit s látása napról-napra erősbödik Gyilkossági merénylet. Folyó hó 4-én véres esemény történt Csabán. Zavorszki Mihály 38 éves gazdálkodó, — ki gyengeelméjűség miatt gond­nokság alatt áll, — el akarta pusztítani feleségét, gyermekét és anyósát, kit megrontójának tartott. Zavorszky 5 év előtt DŐsült, de nem volt boldog a házasólete. — Feleségét minden igaz ok nélkül, egyre ütötte-verte. E viselkedése miatt megálla­pították rajta a gyengeelméjűséget s ez alapon hivatalosan is gyámság alá helyezték. Ezután az asszony hazaköltözött szüleihez. E hó 4-én este a férj beállított a feleségéhez; az asszonyok éppen le akartak feküdni. Az anyós nem akarta a vejét beereszteni a házba, de a feleség kértére mégis beengedte. A lakásban Zavorszky a földek jöve­delmét követelte az asszonyoktól, durván kiabálva. Az anyós kiutasította az embert, de ez ahelyett egy kőmiveskalapácsot vett elő a kabátja alól s azzal teljes erővel egymásután többször rásujtott az asszony fejére. A feleség anyjának segítségére sietett, de az állatias ember őt is leütötte. Ezután kis 3 év es gyermekének esett, de ebben már meg­akadályozták a zajra elősiető szomszédok. Zavorszky elmenekült. A súlyosan sérült asszonyokat a kór­házba szállították. Leköszönt biró. Laluska Mihály Csorvás község albirája állásáról leköszönt. A képviselőtestület Laluska bejelentését tudomásul vette. Ledőlt toronykereszt. A kondorosi róm. kath templom tornyáról a múlt hetekben dühöngő nagy zivatarok a keresztet leszakították. A kereszt nem esett le a földre, mert a villámhárító drótján fen- akadl. Halálozás. Símig István füzesgyarmati gyógy­szerész, múlt hó 29-én 42 éves korában elhunyt. Alig egy hónapig volt beteg a különben életerőn ember. Orvosi tanácsra Pöstyónbe akart utazni Előbb azonban Kalocsán lakó rokonait látogatta meg. Itt érte utói a váratlanul jött halál. Temetése 30-án volt Kalocsán, hova Füzesgyarmatról is sokan elmentek a közszeretetben álló gyógyszerész vég- tisztességtételére. Lopás. Halász István pósteleki lakos, e hó 2 án bekövetkezett Dobozra s ott dolgát elvé­gezve, egyik korcsmában poharazni kezdett. Estére kelve, alaposan el is ázott s ezen állapotában el­botorkált K. Tohai Mihály udvarára, ott lefeküdt 8 elaludt. Ezen öntudatlan állapotát felhasználta óré Rebeka dobozi nő, Halászt kimotozta s el­vette tőle a pénztárczáját, melyben 8 korona kész­pénz volt. A csendőrség az asszonynál meg is találta a pónztárczát, az ügyet pedig a kir. ügyész­séghez tette át. Szerencsétlenségek. Orosházán szolgált Birtye Flóris oláh béresgyerek Szabó István gazdálkodó­nál. Szabó átküldte a gyermeket valamiért a szom­szédba, hol éppen akkor fejezték be a cséplést s a gép körüli takarításhoz fogtak az emberek. A gyerek felment a gép tetejére s egy seprűt fogott, hogy annak tetejét leseperje, Közben a gép moz­gásban levő dobja elkapta a seprűt; a fiú nem eresztette el s igy a gép jobb karját teljesen le­szakította törzséről. Állapota életveszélyes. Béké­sen múlt hó 30-án 7akáes János malomtulajdonos főmolnárjának Hinter Józsefnek balkezét elkapta a hengerkerék s összeroncsolta. A gyulai közkór­házba szállították. Bácskái János békési lakos a Körözshidjánál fürdés közben egy mély gödörbe csúszott; az ár elragadta s mivel úszni nem tudott, a lélekjelenlétét elvesztette és a vízbe fűlt. Elvert éjjeli Őr. Folyó hó 2-án Dobozon Sárándi István 38 éves emberre került a sor, hogy éjszaka vigyázzon a falura. Sárándi ennek következtében kezébe is vette az estrázsa botot, mint hivatali jelvényt s megindult a falu utozáin föl, alá. Éjfél­tájban három legénnyel találkozott, kik hangos danával könnyítettek érzelemteljes keblükön. Az őr csendre intette őket. — De a legényeknek sem Sárándi egyénisége, sem hivatalos felszólítása nem imponált, sőt megbotránkoztak afölött, hogy az ő danájuk nem andalította el az estrázsát. Ezért tehát közre kapták az éjnek őrét s azt a saját hi­vatalos jelvényével úgy helyben hagyták, hogy — mint az orvosi látlelet igazolja — két heti boro­gatás után gyógyulnak majd csak be a fején tá­madt folytonossági hiányok. A csendőrség a tette­seket ifj. Tobai János, Püski Gábor és Kárnyáczki Antal legények személyében kinyomozta s ügyüket áttette a kir. ügyészséghez. Verekedés. Dobozon tudvalevőleg ritka ün­nepnap múlik el verekedés nélkül. Egyszer egyik, máskor másik korcsmában, de következetesen mű­ködésbe jönnek a strófos instrumentumok s ko­pognak a koponyák. E hó 2-án Gancz Herman korcsmája volt a tettek színhelye, hol ifj. Baji Istvánt döngették el egy kis nézeteltérés következtében Nagy F. Lajos és Püski Gábor. — A virtusos le­gények ügyét a csendőrség áttette a járásbíró­sághoz. öngyilkos fiatal asszony. Folyó hó 1-én Sar­kadon Szegedi Mihály kisbirtokos felesége a ház mestergerendájára felakasztotta magát. A házbeliek szerencsére hamarosan észrevették tettét, s levág­ták a fuldokló asszonyt. Szegedinó alig féléve ment nőül s mint hírlik szerelemből. Békességben is élt férjével mindaddig, mig sógornője hozzájuk nem költözött. Ez idő óta azonban mind sűrűbben for­dultak elő a torzsalkodások. Később pletykák kezd­tek szállingózni a faluban, melyek Szegedinét ki­kapós színben tüntették fel. Ezen a pletykákon annyira elkeseredett Szegediné, hogy egy óvhatlan pillanatban elkövette szomorú tettét. Kevés az orvos. Megírtuk néhány hete, hogy a szentetornyai községi orvosi állásra csak egy pá­lyázó jelentkezett. Most mint halljuk, ez az egy is visszavonta pályázatát, igy újból meghirdetik az állást. Így tehát Szentetornyára a már szálló igévé vált „sok a fóka, kevés az eszkimó“ — nem illik rá. Kutyamarás. Orosházán ebzárlat van, tehát a kutyák most még vigabban kaczérkodnak az utczán, mint mikor nincsenek megrendszabályozva. így tör­tént azután, hogy Werkner Izidor kutyája a tem- plom-utczán megharapta Szűcs Béla 4 éves kis leányát. — Kakasszeren meg egy kóbor kutya Istók János 11 éves fiút marta meg. A kutyát agyonlőt­ték és mert gyanús volt, a fiút felvidék a buda­pesti Pasteur-intézetbe. Tüzek. Orosházán Zalai András tanyáján is­meretlen okból kigyuladt a polyvásszin, s erről a lángok átcsaptak az udvaron levő takarmányra s innen a tanyára. Alig fél óra alatt porrá égett minden. Biztosítva semmi sem volt. Szentetornyán Komjáti József a sertés és tyúkólat tisztogatta, s hogy az elszaporodott pókok fészkét is kiirtsa, tü­zes csóvát kezdett a gaztető alatt lengetni. De a láng nemcsak a pókhálókat érte, hanem a tetőzetet is, úgy hogy egykettőre lángban álltak az ólak. Szerencsére a lakóházat megmentették. Szarvason Raffay Andrásnak a háza égett le hétfőn virradóra A padláson összehalmozott ruha, élelmiszer és ga­bona is a tűz martalékaivá lettek. Folyó hó 1-én Kovács L. Mihály békéscsabai lakosnak gerendási pusztáján levő összes gabonája s a gabona-kazal mellett álló cséplő-gépje leégett. A kár mintegy 10.000 korona, mely biztosításból megtérül. Színház. Orosházára szerdán, e hó 5-én vonult be Nádasy József soproni szintársulata teljes sze­mélyzettel és teljes zenekarral, hol 30 előadást rendez. A szezont a Tatárjárással nyitották meg. Színre kerülnek a legújabb és legjobb újdonságok : Tündérszerelem, Nagymama, Tüske Rózsa, Dollár- királynő, Csibészkirály, Három féleséges férj nagy operettek; Császár katonái, Aczélkirály, Hazug törvény, A gyermek, Tolvaj, A bíboros színmüvek, Hálás utókor, Grefchen vígjátékok; Nincs elvá­molni valója? bohózat; Tanítónő életkép; Bolond Istók korrajz stb. A társulat elsőrendű erői: Nők : Szilassy Etelka, operette primadonna, Reményi [Sárika, operette énekesnő, Görög Olga, opera- és

Next

/
Thumbnails
Contents