Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-31 / 22. szám
1908. május 81. BÉKÉS 7 Károly bucsatelepi lakosok követték el, kik a kihallgatás alatt beismerték tettüket. Esküvő. Morvái Mihály békési földbirtokos leányát Rózsikát, folyó hó 23-án délután vezette oltárhoz Gille Andor, kiazombori első jegyző. Öngyilkosság. Csuvarszky Mátyás, jaminai 72 éves földmives, folyó hó 23-án este, fiának háza padlásán felakasztotta magát. A vizsgálat megállapította, hogy az aggastyán iszákos volt. Tettét azért követte el, mivel iszákosságáért a fia megdorgálta. Ezen annyira elkeseredett, hogy véget vetett életének. Országos paraszt-kongressus lesz Békéscsabán junius 7 és 8-án, vagyis a pünkösdi két ünnep alatt. A kongressusra az ország minden részéből, különösen pedig az alföldi vármegyékből várnak nagy számban résztvevőket, akiket a csabai elvtársak vendégszeretettel fogadnak. A kongreszus programja nagy horderejű kérdéseket ölel fel, a melyeknek megoldása fenekestül felforgatná a mai közgazdasági és társadalmi helyzetet; ennek daczára hisszük, hogy a kongressus a vezetőség intenciójához képest is békés és higgadt lefolyású lesz. Nobody. Nobody az senki, és mégis. A min- denttudó, mindenre képes detektivzseni fogalma, az a Nobody, a melynek kalandjait egy jónevű éd nagy- tudásu német iró, Kraft Robert irta meg és a mely elsőrangú magyar irók fordításában most jelenik meg magyarul. A mióta Conan Doyle nyomozni küldte az ő Ilolmesét, azóta a realisztikus irány, a veristairodalom meg lett termékenyítve és megszületett az újfajta bűnügyi regény. A szórakozásból olvasó nem akar mást olvasni és mert az olcsót is keresi az izgalmas mellett, ez az újfajta regény hamarosan a ponyvába került, férezmunkák követték egymást és rengeteg azon kiadások száma, a melyek a régi Tatár Péter és hasonló Bucsánszky- féle ponyvánál is jóval alábbvalók. Valósággal jóleső érzés fogja el az embert, ha ezen a téren tisztességest és jót talál. Mert a Nobody az a Sherlock Holmesnél is nagyob kutatózseni, történetei kalandost^, izgatok, de sohasem sülyednek le az irodalmi színvonal alá. Nobodi bejárja az egész világot, bele néz és betekintést enged az orosz nihilisták, az amerikai anarkisták titkaiba, belevilágít az egész világ bűnűzőinek életébe, de néprajzi szempontból is érdekes munkát nyújt, mely emellett tanulságos és könnyed stílusánál fogva mulatságos is. Végül olcsó. Egy füzet ára 30 fillér. És minden füzet egy teljes nagy bűnügyi regényt képez. Kétségtelen, hogy Nobody mellett a ponyvairodalom most már nem fog érvényesülhetni. Dicséretett érdemel meg a mű kiadója, Vasa József, a ki anyagi áldozatot nem kiméivé, létre hozta a munka magyar kiadását. El az uszálylyal! Ezt hallani minduntalan amióta nyilvánvaló lett, hogy a por nem csak a légzőszerveket izgatja, hanem betgségeknek, különösen pedig a tuberkel-baczilusok átvitele utján tüdőbetegségnek az okozója. A modern tudomány nagy súlyt helyez az ezen betegség elleni óvintézkedésekre és első sorban ajánlja a légzőszervek megvédését hurut ellen, mert csakis katarrhális gyuladáson képesek a baczilusok terjeszkedni. Sem mi más szer nem használható e czélra jobban, mint a „Hirolin-Roche“, mely a köhögést csillapítja -és a légzőszerveket a baczilusok káros hatása ellen megvédi. Kapható minden gyógyszertárban. Szezon. Jól esik egy évi áldatlan tespedés után tudó másukra hozni azoknak, akiket illet, hogy rövid hat hétre, de teljes önérzettel a mai naptól kezdve nem mucsai, hanem valóságos városi embereknek valljuk magunkat, olyan boldog földi lényeknek, kiknek egyelőre meg van adva a mód és alkalom arra, hogy amit egy év alatt elparlagiasodtunk, azt ez alatt a hat hét alatt bizonyos magasabb fokú uu- űorérzettel lerázzuk magunkról. Pünkösdi királyság biz ez, hamarább túl leszünk rajta, mintsem gondolnánk, de azért jól esik, — hogy úgy mondjuk — kissé »henczegni< vele. Büszkeségünket ne lohassza az, hogy e pünkösdi királyság leteltével ismét nem lesz egyéb szórakozásunk, mint a falu őszinte szeretetéből fakadó türelemmel megcsodálni a hazatérő csordát, a kora reggeli órákban megátkozni a csürhés tülkölését, mely legszebb hajnali álmunkat zavarta meg, ne lankassza lelkesedésünket az, hogy utána ismét egy hosszú évig begubózhatunk s konczertet hallgatni csak a homokbányához járhatunk ki esteienként, azt pedig, hogy szőkébb pátriánkban társadalmi érintkezés is van, csak a Winkler patika előtti összejövetelekből, a kaszinói faramuczizásokból, valamint a korzónak nevezett ritka, de annál gyérebb felvonulásokból lesz módunk konstatálni. Nem! Ezek minket kevés, de rövid örömeink kellő kiélvezésében ne gátoljanak. Mi most hat hétig nagyvárosi életet élünk a muzsakedvelő kegyes istenek jóvoltából. Már pénteken valóságos forradalmat idézett elő a díszletekkel hatalmasan megrakott társzekerek megjelenése porral fedett láthatárunkon. — Az emberek hatalmas tömegekben rohanták meg az érkező disz- letes társzekereket, belekapaszkodtak minden oldalról s ha a rendőrség közbe nem lép, valószínűleg mindenki hazavitt volna magának örömében emlékül egy-egy diszletet. A rendőrség ezúttal azonban éber volt. Neszét vette a készülő ovácziónak s már a kora hajnali órában ez alkalomra külön lovasitott csapataival megszállotta a pályaudvar környékét. A polgárságot ez láthatólag kellemetlenül érintette. Ennek tulajdonítható, hogy a díszleteket hozó különvonat elé sem ünnepi szónokokkal súlyosbított küldöttségek, sem virágot szóró fehérruhás lánykák nem vonultak ki. Ellenben az utcza és az ifjúság a rend őrség beavatkozása által nem engedte magát zavartatni ártatlan örömeiben és a társzekerek elől igyekeztek kifogni lelkes buzgalommal a szállítási vállalkozó negyedvér fajgebéit, hogy az első édes terhet sajátkezüleg vonszolják be Thália templomába. Mi után azonban a tisztességnek ilyetén könnyű szerrel való átengedése ellen a lovak tiltakoztak s komolyabb konfliktusoktól lehetett tartani, — a rendőrség egy szapora atakkal megtisztította az utczá kát és tereket. Ugyancsak gondoskodott a hatóság arról is, hogy a színházi koffereket hozó második és a színtársulatot hozó harmadik külön vonat már a város erdőnél megálljon, hol is a város alkalmas kőutak által nyújt segédkezet a művészet papjainak, pap nőinek és összes kellékeinek az éjszaka jótékony leple alatt, a város belterületére leendő becsempészéséhez. Aki pedig ezek után azt meri állítani, hogy a mi közönségünknek nincs érzéke a művészet iránt, az fáradjon el Dobayhoz és kérjen jegyet a ma esti megnyitó előadásra!... Ember lesz, ha a kakasülőre bejuthat, olyan szépen elkeltek a biléták. Most pedig szóljunk valamit a vármegye választó közgyűléséről. Bábel tornyának építése óta nem tesznek említést a krónikák akkora kavarodásról, mint aminö a hétfői megyei választó közgyűlésen lejátszódott. Az emberek nem értették egymás nyelvét —- elvét, szavaztak összevissza, ahogy az Ur Isten szavazniok engedte, jó barátokból esküdt ellenségek lettek s voltak alakok, akik akkor is éljeneztek, mikor nem akartak. Szóval, — hála légyen a papnak, — túlestünk a választásokon is. A nagyobb kavarodás azonban a választások után kerekedett a Komleauxban, hol kiváló pécsi borok és Margitvizes átalagok mellett, pihenhette ki alkotmányos jogai gyakorlásától kifáradt testét a »romlásnak indult, hajdan erős magyar!« Dr. Nyúl. Levél a tanyára. Jelen levelem már itt irom az hivatalba, mivel hogy a takarítás már ezön a tájon végbemönt. Igaz, egy ingujjra vetköződve szántogatom a sorokat, de hát olyan kutya meleg van, hogyha kinn lőhetnék most az tanyán, még igy belső embör léttömre sem átallanám letaszítani ezt a fene szűk nadrágot. Akárcsak a kanikulla, úgy fogja az idő ! Hát ott kezdőm, hogy a fövényösi pusztán hiba esött. ügy történt, hogy a jószágok, mint Pétör, a számadó elsorolta, szép csöndesen hevertek a karámba s kérődztek: a bojtárok mög az árnyékba szundítottak. Eccörre csak fölütötték a fejeiket. Úgy köllött lönui, hogy csudát láttak . . . , oszt hajrá, kitörtek a karámbú. Ennek a szélén van egy nagy árok. Abba belezuhantak. Husz-harmincz egymás tetejibe. Oszt, aki alul esött, abbu hat mögfulladt. Éppen a kontraktusokat pászoltatgattam itt az hivatalba, mikor ezt jelentötte be a számadó. Hát fölugrottam. — No, mondok az istálófáját, az enyim közte van e a hatnak ? — Nincs — aszondja a Pétör. Erre mögkönnyebbültem. Aztán, hogy egy kicsit kifújtam magam, mögint csak odaszóltam a Pétörnek: — De való-e az eset ? Úgy történt-e ? — Egyazonképpen, ahogy mondám — igy a Pétör. Oszt annyira esküdözött, hogy egészen mög- győződtem. Mondám is neki: — Hát jó, én velem könnyen boldogulsz, mert magam is jószágok között nőttem föl ... , hanem az urak!? No, hát űk nem is igön akartak hinni a Pétörnek. Hanem oszt védelömbe vöttem az ügyit s egész akurátusan mögmagyaráztam. — Yan az úgy néha, hogy a jószág csudát lát s olyankor mögvadul, se lát, se hall, kiszalad az világbú . . . A Pétörnek úgy négyszömközt aztán csak megmondtam, hogy azé’ azokat a bojtárokat jó lösz egy kicsit mögérdökölni az somfabottal. Mire Péter intött, hogy ű már helybenhagyta ez erányban is a gyerö- köket . . . * No, de más eset is adódott elő a hétön, ami majdnem fölözi a fövényösit. Hát most, hogy jó iró- kedvem van, levetögetöm ezt is. A hét elejin összeverődtek az egész megyébü a módos, mög a bizalmas embörök, mert mint az újságba is kinyomatták, de möggyütt az pötsétös levélbe is kinek-kinek . . . néhány szék mögárvult a vármegyeházán s abba urakat köllött beleültetni. Hát a szélit már előre éröztük ennek a változásnak, mert volt nagy járás-kelés. A finom urak gyüttek-möntek s szépen beszélgettek velünk, mög paróládztak is. Ezön a röggelön, amint a fölöstökömöt elköltöttem, átballagék a Senye sógorhoz. Már akkor ű is végzött a paprikás szalonnával. Hogy oszt a bütyköst is mögvallattuk még eccö, mögindultunk a mögyeházára, mivel ű is, mint én a tanyája után szavatol. Amint ott a sok fene garádicsonyon fölkövetkeztünk az emeletre, hát az pitvarba már annyi volt a nép, mint az pelyva. Magunkformáju is, mög sok pantallós ur is. Mögálltunk a sógorral egy helyben mi is, oszt legeltettük a szömünket, mög tanakodtunk. Mondja a sógor úgy a többek közt: — Azt nem értöm csak ki az irásbú, hogy miért nevezik ezöket az urakat ülnököknek ? — Már mint melyikeket ? — vetőm oda. — No, amelyikekre most szavalunk. — Azért — mondom, — mert ezöknek ide fönn mindig ülni köll. — A lőhet. De akko olyan is van bizonyára mellettük, aki mög mindig áll — igy a sógor. Egy barátságos ur mögneszelte a beszélgetésünket, oszt aszonta : — Van, van. Sőt kerül itt-ott a hivatalokban szórványosan olyan is, aki mindig csúszik, mög fekszik . . . , de ezöket nem hijják állnokoknak avagy feknököknek, hanem kit igy, kit úgy . . . — No, mondok, tisztött ur, ezt nem értöm. — Jobb is, aszonta, oszt elbillögött. Mi mög tovább érteköztünk a sógorral. Hogy a szegődni szándékozók is ott ténförögtek, hát azokat mérlegölgéttük a szömünkkel. Mondom a sógornak a tapasztalatom után : — A czingárját né válogassuk, mer véleményöm szerint az olyan embörbe nem bizhatunk, aki még húsba se tudott mögrakodni . . . Hát úgy is lőtt. Mikor becsöngettek bennünket, oszt kimustrálták őket, hát a kövérjeire szavaltunk, oszt győztünk is máj mindig.
