Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-29 / 13. szám
2 BÉKÉS 1908. márczius 29. iskolaévek egymásutánján, mint életünk egy-egy nagyobb mozzanata az érett kor éveiben. És valljuk be őszintén, ha a férfi kor delén, vagy öregségbe hajló kor kezdetén visszapillantunk a letűnt évekre, nem azok az emlékek remegtetik-e meg legmelegebben szivünket, amelyek az immár homályos ködbe vesző gyermekkor távolságából bontakozik ki! Ha visszapillantunk erre a korszakra, amikor fogékony lélekkel csüngtünk tanítónk, oktatónk ésl szüléink szaván s midőn minden szavunk egyenesen a szivünkön s gyermekkori kedélyünkön át jutott agyunkba, mindent megtalálunk ott csak egyet nem : a gyermek jelentőségét a társadalomban. Valamennyien tudjuk még ma is, Vadölő, Bőrharisnya s Gulliver viselt dolgait, Werne merész és kalandos hőseinek bravúrjait; jól emlékezünk, hogy mint az emberi törvények legszentebb kötelességeit tanultuk a szülői és hazaszeretetet megismerni; az istenség, a vallás eszméi égi magasságában álltak fölöttünk. Minden féle emberi kötelességről volt már többé-kevésbé tiszta fogalmunk, vagy értelmünk, tanultuk az elemi ismeretek egész sokaságát, de vájjon melyikünk emlékszik arra, hogy a gyermekről a szegény és elhagyatott apátián s anyátlan gyermekről s azok iránti kötelességünkről többet hallottunk volna, mint amennyit a szeresd felebarátodat •egyszerű mondata megértetett velünk ? ! Csak azt tudjuk, hogy sokan, nagyon sokan vannak közöttünk, akik a szegénység, nélkülözés, nyomor birodalmában élnek, de hogy ezek iránt már akkor is lett volna kötelességünk, azt csak itt-ott •elvétve hallottuk. Hogy ki gyámolitja, ki istápolja ezeket s hogy kiknek a jóvoltából tengetik nyomorúságos életüket, azt legfeljebb az ösztönünk sejtette velünk . . . Hallottunk-e arról, hogy majdan a férfi korban ezek iránt a nyomorult teremtések iránt ép oly kötelességeink vannak, mint például a haza, a szülök, a vallás iránt? Hosszasan egymás mellé sorozhatnók még ezeknek a kérdéseknek egész sokaságát s általános- ságbau valamennyire egy választ kapnánk. ? — Nem! Az okok lánczolatában, amelyekkel ennek magyarázatát adhatnók, talán legközvetlenebb az az ok, amely a gyermekvédelem szó-fogalmával jelölhető meg. Tény, hogy az egész gyermekvédelmünk még alig egy évtizedes múlttal bir s jelentősége csak napjainkban kezd kialakulni a maga igaz valójában, de éppen ez a körülmény tette plauzibilissé, hogy mind azt felsoroljuk, ami nem történt meg a múltban s aminek a jövőben meg kell történnie. Nem vád akar ez a múltak mulasztásáért lenni, — hisz annyi sok egyébb mulasztás történt nálunk — hanem tanulság a jövőre . . . A gyermekvédelem amióta az országos gyermekvédő liga kezdeményezéséből társadalmilag az egész országot behálózta s amióta teljes sociális jelentőségében bontakozik a gyermekvédelem elsőrangú kötelessége, egyik programmpontjául vette föl azt amire fent rámutattunk. A gyermekvédelmet be kell venni a pedagógiába ! Hisz ma már elő van készítve a talaj s nem kell e téren kínai falat döngetni. Ma amidőn pedagógiai nevelésünk a régi kereteket számos olyan kérdéssel bővitette ki, amelyek a felnőttek társadalma későbbi kötelességének alapját készíti elő, nem lesz nehéz a gyermekkel az uj jelszó jelentőségét megértetni. — A gyermek a gyermekért. Ez legyen az uj jelszó, amelynek egész jelentőségét meg kell a gyermekkel értetni. Később, amidőn a gyermekből férfiú serdül úgy is meg fogja tudni, hogy a szcrcziális társadalomnak mennyire érdekében áll a gyermekmentés. Hisz elegendő, ha a gyermeknek kedélyét, szivét fogékonnyá tudjuk tenni a gyermekvédelem ügye iránt, ha felfogásához, értelmiségéhez mérten világos képet alkotunk elméjében arról, hogy milyen módon járuljon ennek az eszmének a megvalósításához. Kettős czél érhető el ezzel. A gyermekek is hozzájárulnak fillérjeikkel a szent ügyhöz, de e kis megadóztatásnál ezerszer fontosabb a talaj előkészítés. Ha a gyermek lelke egyszer fogékony lesz a gyermekvédelem ügye iránt s meg tudja érezni, hogy mi rejlik e kérdés mögött, a jövő nemzedékek már készülten állanak csatasorban az ügy sikerre vivése érdekében. Ennek a modern szocziális gondolatnak a megvalósítására két tényező van hivatva: a szülők és a magyar tanítóság. A szülőn áll első sorban, hogy ezt a szocziális kötelességet gyermekeinek szivébe, tudatosan is be- pláutálja. Különösen pedig azok a szülők, akiknek a sors nyugodtabb, biztosabb megélhetést biztosított, igyekezzenek megértetni gyermekeikkel, hogy a természet ha fenn is tartja az egyenetlenséget az emberek társadalmában, ép azok, akik az egyenetlen elosztás előnyeit, kiváltságait élvezik, kötelesek a 'nagy társadalmi nivellálódás eszméjét megvalósítani. A nyomor, a nélkülözés, az elhagyatottság, az árvaság és mostohaság, amelyen a gyermekek társadalmának ezrei tengődnek, ne csak szánalmat vagy idegenkedést ébresszen a társadalom alsó rétegein kívül élő szülők gyermekében, hanem a testvériség kötelességérzetét is váltsa ki. Maguk a szülők magyarázzák meg gyermekiknek a gyermeknap jelentőségét, adjanak filléreket gyermekeik kezébe és járuljanak a gyermeknap gyűjtéséhez, hogy ez által már a zsenge gyermekkorban érezzék az adakozás benső örömét. A gyermek természetének egyik legszebb ösztönszerüsége, hogy az adakozás és ajándékozás öröme kétszer olyan mélyen hat vissza lelkületére, mint a felnőtteknél. Hisz nála még semmiféle rejtett vagy öntudatos czél nem zavarja meg az adakozás örömét. És ha egyszer ezt a lelki dispozicziót kifejlesztik gyermekeikben a szülők, nemcsak a gyermekvédelem jövő társadalmát készítik elő, hanem ez által egy mindinkább finomodó s szocziálisan nemesedő emberi generácziónak a gyökereit is megerősítik. A magyar tanítótestület pedig, hogy úgy mondjuk, az értelmi részét vállalja el a gyermekek ilyen irányú nevelésének. Az idei gyermeknap, amely impozánsan fog a gyermekvédelmi akczió folytonosságából kiemelkedni, legyen az első nagyobb próba, hogy menynyire valósítható meg a »gyermekek a gyermekekért« jelszava. A mód, amelyben ez a kísérlet kipróbálható, szinte oda kínálkozik a szülők, tanítók és a gyermekek elé. Ott fognak állani az Országos gyermekvédő liga urnái minden városban; nyílt utczasarkon fogják hirdetni a gyermekmentés egyik legfontosabb Ikellékének a szükségességét: az anyagi áldozat meghozását. Legyen ez a nap ünnepe nemcsak azoknak a gyermekeknek, akikkel a sors és az élet mostohán bánt el, hanem azoknak is, akik csillogó szemekkel, boldog mosollyal az arczukon, állanak meg egy-egy perezre az urnák előtt, hogy csengve hulljon kezükből a fillér, a legszebb társadalmi eszme megvalósításáért : a gyermekvédelemért! . . . Rózsika már komor tekintettel vette a szak- szervezet parancsát, ó neki sehogysem tetszett a szabad ég alatt való meghálás és az a nagyon is hiányos étkezés, amely a sztájktanyán mindenkinek egyenlően kijutott. Ö jobbnak és nemesebbnek tartotta magát társnőinél. Gyengébb lelke és némikép alaposabb műveltsége folytán ő volt a legokosabb a gyári munkásnők között és azok ügyes-bajos dolgait szives-örömest intézte. A szerencse különös játéka úgy akarta, hogy már két éve menyasszonya volt egy tanítónak, akit most már igen rövid idő választott el a kinevezéstől és aki azután feleségül akarja venni, hogy — amint ő mondá — dolgos, munkabíró asszonyt hozzon a házhoz. Ettől a tanítótól sokat tanult a szorgos Rózsika. Esténkint munka után megvárta és haza kisérte. Ezek a séták némi kerülővel sokszor két órával húzódtak és ez alatt folyton szóval tartották egymást. Rózsikéból tudákos lányka lett idővel, aki belátta, hogy a munkamegszakitás nem hoz áldást munkástársaira. És nem is restelte ezt a véleményét hangosan elmondani a gyárban, aminek aztán az lett az eredménye, hogy a munka beszüntetésekor a bérharc szervezői öt egyszerűen közrefogták és mivel magától nem ment volna, hát úgy vitték a sztrájktanyára. Vőlegénye a kellemetlen hír hallatára elsietett a munkások közé. — Nem értem, — mondá hogy mikép lehetnek olyan lelketlenek a nőket is megfosztani családi tűzhelyüktől. Tudom, hogy . valahány munkálkodó keze volt a gyárnak, annak mind együtt kell maradnia, de már annyiszor magyaráztam a Rózsikénak és ő bizonyára visszamondta, hogy a munkabeszüntetés véghetetlen kárral jár mindkét részre nézve. A gyár szenved nagy hiányt, mert kötelezettségének nem tud megfelelni, keresete megapad és így fizető- képessége kisebb lesz ugyanakkor, amikor munkásai nagyobb igényekkel lépnek fel. De viszont a munkások a maguk részére sem biztosítanak munkálkodásuk beszüntetésével semmiféle előnyt. Mert egészen eltekintve attól, hogy esetleg a hatalmasabb töke leküzdi ellenállásukat és ők megtörve kénytelenek a régi feltételekkel munkába állni; megeshetik, hogy végre a gyár megadja a követelt béremelést, ez sohasem lógja pótolhatni az elmaradt keresetet. Igenis előnye lesz ebből azoknak az új munkásoknak, akik csak a sztrájk után állnak be. T<-hát merőben ideális, szinte azt mondhatni, fennkölt, angyali eszmékért sanyargatják magukat. A jelen nemzedék azért nélkülöz, hogy a jövő nemzedék minél kényelmesebben élhessen. A tanbó okos beszéde jobban megingatta a sorokat, mintha ötvenen szökve munkába álltak volna. És mikor Rózsika fivére neszét véve a hívatlan prókátor pusztító, már az ő felfogása szerint romboló működésének, rátámadt leendő sógorára és avval vélte lehetetlenné tenni, hogy megkísérelte pellengére állítani. — Ugyan mit hallgattok erre a szoba bölcsre ? Menjen nevelni a hátulgombolós gyerekeit, de ne akarjon az élet viharaiban megedzett férfiaknak tanácsokat adni. És megtörtént az a hihetetlen dolog, hogy a munkásság lehurrogta vezetőjét ás pártját fogta annak, észszerű indokokkal iparkodott megmagyarázni, hogy mikép kell érdekeiket a legjobban megvédelmezni. Elmondta a tanitó, hogy ő csakúgy ismeri az élettel való keserves küzdelmet, mint bármelyik munkás. De épp azért, mert ismeri, tudja azt is, hogy amint a küzdelmet abbanhagyjuk, amint a munkát beszüntetjük, vétkezünk önnmagunk emberi rendeltetése ellen. Igenis, meg kell válogatni az eszközöket, amely k segélyével előnyösebb helyzetbe juthatunk. Nem szabad egy pillanatra sem megnyugodnunk meglevő állapotunkban. Mindig több és nagyobb után kell iparkodnunk, A főnökök elé kell járulnunk és jogos igényeink kielégítését a helyzet feltárásával megnyernünk. De mindenkor a munka legyen az, amely a fegyvert a kezünkbe adja. Mert csak a munka hozza meg az áldást, a munka megszüntetése csak átok és veszedelem. És ha akad olyan főnök, aki a szép szóra nem hajlik és az igazságosság elől elzárkózik, azt — egész biztosra mondhatom — főnöktársai rövidesen rávezetik a helyes útra. Egyszerűen a használható munkaerőt elszedik tőle és versenyképtelenné teszik. — Azt mondod édes barátom, hogy épp a gyengét akarjátok megvédeni és ezért ti erősek inkább szenvedtek ? Nos ez megint afféle nagy mondás, amely a logika bonckését nem állja. Valahány foglalkozás a világon van, a gyöngék mindenütt elnyomásban részesülnek. Az erőseké a világ és sehol sert fognak a gyengék mértékére berendezkedni. Nagyon furcsa volna, ha a többség akalmazkodnék a kisebbséghez. Néhány nap telt el, amíg ez életre való
