Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-22 / 12. szám

3 908. márcziüs 22. BÉKÉS 5 a beavatottak tudják, hogy az harangláb. Ezt látván az ember mindjárt tisztában van vele, hogy alig­hanem ujbaranglábat húznak fel a toronyba. Ami­nek kitalálásához valami nagy ész nem is kell ! Az uj haranglábat N. Szabados József építőmester helyezi el a toronyba. Persze most harangozásról szó since, ellenben kerepelnek szorgalmatosán, úgy, hogy valóságos nagypénteki hangulat szállja meg a nagybőjti kedélyeket. Lopás. Demkó Mihály gyulai fÖldmives gazda­ember a régóta betegen fekvő felesége mellé ápolónak fogadta fel özv. Gömöri Józsefnét, ki a beteg körüli teendőket szorgalmasan végezte. A hét elején, amint forgatta Demkónét az asszony az ágyban levő szalmazsákból kiesett egy vásott pénztárcza, melyben Demkó állítása szerint 160 korona volt. A pénztárczát Demkóné azonnal keresni kezdte, majd később az ura is, de hiába, mert nyomtalanul eltűnt. Demkó jelentést tett a rendőr­ségnek, ki Gőmörinót vallatni kezdte, de az nem vállalt semmit, azt állítva, hogy sohasem látta a pénztárczának még a szinét sem. A gazdák nem ülnek fel. Az irigy konkurenczia ugylátszik semmitől sem riad vissza, csakhogy elhitesse a gazdákkal, mintha a nem impregnált répamag ép oly jó és kimagasló értékű volna, mint a Mauthner Ödön udvari magkereskedő által kizárólagosan forgalmazott impregnált répamag. Természetesen ez hiábavaló erőlködés, hiszen azon gazdákat, kik már impregnált répamagot vetettek se fel nem ültetik, se attól többé el nem tántorítják : lóvén egyedül hivatottak arra, hogy véleményt formáljanak. És mert e vélemények rendkívül kedvezőek, a konkurrenczia elég vak és vakmerő, hogy magát tolja fel birónat, mintha bizony a a delkvens ítélkezhetne a biró fölött! Valóban a legfőbb ideje, hogy a konkurrenczia ily féktelen elfajulása ellen a föld uivelési miniszter a legsürgő­sebben gondoskodjék a tisztességtelen versenyről szóló törvény megalkotásával. Részleges tisztujitás Szarvason. Szarvas köz­ség kepviselötestüleie dr. Wieland Sándor járási főszolgabíró elnöklete alatt f. hó 19-ón részleges tisztujitást tartott, mely alkalommal megválasztanak községi aljegyzővé tiki N. Imre, könyvelő és he­lyettes főpénztárnokká Pomjencsni János, helyettes könyvelőve Elefánt János es községi írnok.á Pollák Gábor. TŰZ. Walaeh Károly szarvasi tanyáján a napok­ban leégett egy 1000 korona értékű takarmánykazal. A reudőri nyomozás kiderítette, hogy a kazalt Murányi Károly béresgyerek gyújtotta fel bosszú­ból. Nemrégiben valami apró lopáson érték s ezért a gazdája alaposan megpirongatta. A gyerek harag­jában tüz-esóvát tett a kazal alá. Murányit a rend­őrség letartóztatta. Halált okozó villámcsapás. Gróf Károlyi László kiskiráiysági uradalma fölött folyó hó elején hatal­mas zivatar vonult végig. A cselédek ép egy szeker széna lerakásával foglalkoztak a major udvarán, mikor a villám a szénásszekérre sújtott s a kocsin levő Bárdos László uradalmi bérest megölte. Csodá­latos azonban az, hogy sem a szekér sem a rajta­levő széna nem gyuladt meg; másik mellette dol­gozó két társának sem lett semmi baja . . . mig a közeli istálló teteje és a benne levő nagymennyi­ségű takarmány ugyanettől a villámtól meggyuladt s teljesen leégett. Betöréses lopás, lszlay Gábor kakasszéki uradalom intézője folyó hó 5-én észrevette, hagy a major egyik padlásáról 9—10 hektoliter búza hiányzik s bár a padlás külső ajtaja sértet­len zárva volt, a belsőt valaki betörte. Jelentést tett a rendőrségnek. A nyomozás hamarosan ki­derítette, hogy a lopást három gyopárhalmi ember követte el, kik álkulcscsal felnyitották a külső ajtót, a belsőt pedig, mivel nem boldogultak vele, betörték. Orosházán a hetipiaczon adták el ragad- mányukat, melynek árán 170 koronán testvériesen megosztozkodtak. A három jómadarat betették a hűvösre. Eljegyzés. Galli Gyula csabai adóügyi jegyző eányát Rózsikét, folyó hó 15 én eljegyezte Gerstner íRezső, zólyomi államvasuti mérnök. Szerencsétlenség. Végzetes szerencsétlenség történt folyó hó 13-án Weisz Mihály csaba-gerendási tanyáján hol Paulik Mihályt, ki a tanyán kegye lemből éldegélt, egy megvadult bika megtámadta, felökte és megtaposta. Paulik súlyos belső sérülé­seket szenvedett. Haldokolva szállították be a csabai közkórházba. Halálozás. Mezőberény község egyik derék tisztviselője Mucsi Mihály hagyatókügyi jegyző folyó hő 12-én hosszas szenvedés után elhalálozott. Áz elhunyt jegyző 15 évig szolgálta a községi ügyeket. 14 ón temették el nagy részvét mellett. Ravatalára a közst'g koszorút tett s a tisztikar testületileg kiéért« ki kartársát utolsó útjára. Öngyilkosságok. Kmjcsi János szarvasi lakos múlt vasárnap este a Körösbe vetette magát. Holt­testét még máig sem találták meg. öngyilkosságá- okát nem tudják. — Zvara Pál szarvasi földmives folyó hó 10-en reggel, tanyai lakásán, a mester­gerendára felkötötte magát. Mire tettét észrevették, már meghalt. Adomány. Lspunk múlt számából — a szedő hibája miatt — kimaradt a Gyulavidóki Takarék­pénztárnak a gyulai nőegylet részére juttatott 40 koronás adománya. Ezért az adományért is hálás köszönetét fejezi ki a nöegylet elnöksége. „Elrémülnének a hölgyek, ba tudnák, hogy egyik-másik u. n. szépitő^zer mily óriási rombolást képes bőrű non előidézni.“ Ezt íj ja egy orvos. Pedig a bőrt ápolni kell, mert hiszen különösen az arczon és kézen ez van kitéve a legtöbb káros behatásnak a hideg, meleg, nap, szél, por stb. részéről. Csak hogy óriási fontossággal bír az ápolószer megvá­lasztására. Orvosilag a bőr mindennapi okszerű ápolására az „Azor* van ajánlva, mely ezt a fel­adatot. valóban ideálisán o dja meg. Nevezetesen amellett, hogy a bőr életműködésének szabályozá­sával, annak napközben elveszített üdeség^t visz- szaadja, a bőrön felszívódik s a felesleges fetteny- foltokat és zsírlerakódásokat feloldja. Ennélfogva minden tisztátalauságot, napégest, szepiőt, kiütéseket stb. eltávolít, miközbeu a bőrnek bársonypuhnságot és fehérséget kölcsönöz minden ártalmas mellék­hatás nélkül. Még uj szer, de bizonyos, hogy amint ismertté lesz, egy hölgy toil 1 ette asztaláról sem feg hiányozni. — Kapható a gyógytárakban. Ajánljuk a hölgyek figyelmébe. Elvétve még találkozunk azzal az ósdi felfogás­sal, hogy a gyógyszernek, hogy hatásos legyen, okvetlen nagyon rossz ízűnek kell lennie. Ma más nézet uralkodik már es igy például a „Scott-fele Emuláló“ oly csukamájolaj összetételű, mely kelle­mes tzü, könyen emészthető és a gyermekeknek, a gyenge embereknek valósáos áldás. A „Scott fele Emulsió“ minden gyógyszertárban kapható. A fogak és száj tisztántartása, ápolása nem pusztán a jotziesnek, vagy ozmetikai okoknak a követelménye, hanem egészségünk fenntartására irányuló kötelességünk. A fogak és a száj ápolására szolgáló szereknek két fontos tulajdonsággal kell birniok ; először, hogy alkalmasak legyenek a fogak es a száj tökéletes m< gtisztitására, másodszor, hogy a szájüreg fertőtlenitese által a száj üvegen át a belső szervezetbe törekvő baktériumoknak káros hatását megsemmisítsek. E két tulajdonságot töké­letesen egyedül csak a Brázay-féle Kalogén sósborszesz fogkrém egyesíti magában. A chronikus bronchial - hurut ellen sikerült oly szert találui, amely a hurutus tüneteket gyorsan visszafojtja, az étvágyat előmozdítja és az elgyen- gült testet erősiti; ezen szer a „Sirolin-Roche.“ Az orvosok által kipróbálva és ajánlva, kitűnő hatá­sánál fogva gyorsan ismertté és kedvelttó vált mivel még régi, elhanyagolt bajoknál, ahol már semmiféle szer som használt, kitünően beválik. „Sirolin-Roche“ gyógyszertárakban kapható. Császárfilrdő Budapesten. magyar Irgalmas-rend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdő; modern berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, uszodák-, török-, kő- és márványfürdők; hőlég-, szénsavas és villamos víz­fürdők. Ivó-kúra- 200 kényelmes lakószoba. Szolid kezelés, jutányos árak. Prospektust ingyen és bér­mentve küld *9 4—16 Az igazgatóság. A lcsoványodást meggátolja, a testet, a gyermek húsát egészségessé, erőssé fejleszti a SCOTT-féle Emulsió. Ez a szer a legjobb gyógyító és erősítő táplálék gyermekek ré­szére, és az ön gyermekét is megerősíti épugy, mint ahogy sok ezer gyermek fejlődését elősegítette. A gyermekeknek életkedvet kölcsönöz. Ha betegeskedik a gyermek, úgy azonnal adassék neki SCOTT-féle EMULSIÓ Minden üvegben egyenlő finom, hatá­sos alkatrészekből összeállított SCOTT- féle Emulsió van, mindig egyenlő, a ^“J'ascoTT tudományos világ által elismert ada- ^«-“"^.jgokban. kb?T.n£‘l8m' Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. 875 26—28 Kapható minden gyógytárban. 23 10-*0 Irodalom és művészet. Póczely József könyve. Lapunk beim mkatársa Peczely Józ.ef első könyvével most lépett a nyil­vánosság ele. ös zegynjtötte Írásainak javarészét ,Ssanazugi esetek“ czim alatt. Peczely József ma már neves tagja az ifjabb novellairó nemzedéknek. Rkizai, életkepei, elbeszélései az „Uj Idok"-ben, „Ország Világ“-bau és a fővárosi legelőkelőbb i pókban látnak nepvilágor, ami eléggé bizonyítja írói kvalitásainak figyelemreméltó voltát. Különösen a nép, a paraszti ember gondolatvilága, ezer apró- cseprő ügyesbajos dolga érdekli Pecielyt és első kötetében is csupa ilyen falusi esetet ad közre, kerekded, formás alakban, talpra.-sett mondásokkal fűszerezve, s tökéletes birtokában annak a nyelv­nek, amit az igazi magyar nép beszel. Tömörkényi és Homok jutnak eszünkbe, mikor ezeket a jóizü történeteket olvassuk, melyekből o*ak úgy érad felénk a falvak tiszta levegője, a vadvirágot rétek illata. Biztos kézzel rajzolja meg Peczely József már első könyveben is a neplólek csodálatos voná­sait, keresetlensege, közvetlen hangja lebilincseli az olvasót. Szóval egy etős Írói talentum szárny­bontását jelzi a kötet, mely csinos, ízléses kiállí­tásban Gyu án Vértesi Arnold kiadásában jelent meg. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik fogékonysággal bírnak a nép közvetlen lelki világa, kisebb-nagyobb csalafintaságai és tiszta humora iránt. A könyv 1 koronáért a kiadónál, vagy a szerzőnél Gyulán kapható s belőle lapunk mai számában köz ünk egy jóizü esetet kóstolóba ! „Békésmegyei Ellenzék* czim alatt uj politikai hetilap jelenik meg Orosházán, amelynek kiadó­tulajdonosa és egyúttal főszerkesztője dr. Bikády Autal orosházi ügyvéd, felelős szerkesztője pedig dr. Schrff Jenő ugyancsak orosházi ügyvéd lesz. Az uj lap a 48-as függetlenségi pártból kivált dis- sidensek, az uj „balpárt* politikai elvét fogja kép­viselni 8 noha Orosházán jelenik meg, a lapot Vértesi Arnold gyulai Corvina nyomdája állítja ki. Szezon. Nem hiába hogy kaczagányos, párduezos Árpád volt az ősapánk, de bennünk van a virtus ! Például márcziüs 15-én éppen uem tud a magyar ember nyugton lenni! Olyankor rezesbanda, meg lobogó­hordozás kell, nem is szólva az esti barátkozások- ról, mikor is a gyulai vinkóval elegy nagyszámú Margitvizes átalagoktól reggel felé porba alázkodik a föld népe a — nemzet nagysága előtt! Az ünnep az idén sem maradt megületlenül és minden rangú

Next

/
Thumbnails
Contents