Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
XXXIX. évfolyam. Gyula, 1907. junius 2. 22-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre — ______10 K — f Fé l évre... ... _ _ 5 K — f Évnegyedre...____ 2 K 50 f Hi rdetési d'j előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal t Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Sztrájk és munkazárlat. Meg van Írva: „Ki téged kővel dob, dobd vissza kenyérrel.“ — „Ha bal képen vágnak, tartsd oda a jobbat is.“ Szép, szép mondatok ezek a nagy felebaráti szeretet kimutatására; de a magyar ember temperamentuma úgy van berendezve, hogy est nem igen veszi be; inkább ahhoz húz, hogy két vége van a botnak. Ha valaki a magyar ember tyúkszemére lép, s pardont kér . . . hát jó! Szív egyet a jukas fogán, legfőlebb a „kék-vook“ alap figuráit járja el. De ha betörnek hozzá késsel, baltával; az életét, a megélhetését veszélyeztetik . . . ott már nincs pardon. Hát ezt az esetet ki ne tudná: Tudvalevő régi mese, hogy a magyar paraszthoz beszállásoltak egy dragonyos tisztet. Ebéd alatt a tiszt megriasztási szándékból kihúzza a kardját s oda teszi az asztalra. A gazda erre kifordul az istállóba, behozza onnan a vasvillát s oda fekteti a kard mellé. — Vie heist ? — int a tiszt a vellára. — Nono ... — szól csendesen a paraszt — tudom én a mórest. Ilyen nagy kés mellé, ekkora vella dukál. * A fővárosi lapok méltán nevezték el Gyulát a sztrájkok városának. Sztrájkolt itt már csaknem minden rendű és rangú munkás: a cseléd-lányok, borbély legények, lakatosok ... de még is legtöbbször és legkitartóbban a kőműves, ács és asztalos munkások. Övéké a pálma. Igaz, hogy ezeknél belebeleszóltak a munkaadók is egy kis munkazárlattal, mely mindenesetre termékenyitőleg hatott a sztrájk-virágoktól burjánzó televény földünkre. Itt már nemcsak szóval, tettel, de röpiratokkal is folyik a harcz. Éveken át csak a munkások szervezkedtek s sztrájkoltak. Követeltek, s kaptak ... mindig többet, többet, ügy hiszem túl is mentek már azon a ponton, elértek oly fizetési maximumot, mely ma, egy sok éveken át tanult kisebb hivatalnok előtt — dobzódó álomlátás. Miért nem álltak itt meg ? . . . Aztán a munkaadók is tömörültek. Itt-ott már ezt sem jó szemmel nézték. Pedig tudnivaló, hogy rendezett hadsereggel csak rendezett hadsereg veheti fel a harczot. Sorompóba léptek a munkaadók s a túlhajtott követelés miatt kimondták a munkazárlatot. Ha már feszes a húr, legalább ők is csavarnak rajta egyet — gondolták. Igen, igen . . . most már ők is követ dobtak a kenyér helyett. Nem is eshetik zokon a munkásoknak, ha nem részrehajlók. Ugyanazt a fegyvert emelték fel az önvédelemre, melyet ők használtak és használnak. A megélhetésre, az életre egyik félnek is annyi joga van, mint a másiknak. Egyiknek sem szabad érvényesülni a másik rovására. Velők szemben sem eshetik el a humanizmus. Vagy ők oda tartsák jobb képüket is a bal után ? Kenyeret dobjanak a kő helyett? Itt már letagadjuk a sokszor hangoztatott jelszót: „Élni és élni hagyni !“ S mi következne ha a munkaadók tönkre mennének ? De ki is a tulajdonképpeni munkaadó? Kit sújt a tulságba, a végtelenségig menő sztrájk, vagy a munkazárlat ? Munkaadó és munkás mindig lesz. Abrándpak is sok ez a mese: egység. Már pedig elérhetetlenség után kapkodni vagy konokság, vagy korlátoltság. A sztrájk is, a munkazárlat is jogosult — a korlátok között; de ha túllépik azt a bizonyos korlátot, s akár az egyik, akár a másik fél kerül a veszedelembe . . . ott a jog megszűnik. Az tény, hogy a munkásnak joga van két keze munkája után követelni s kivivni a tisztességes megélhetést. De viszont a munkaadó sem vághatja le maga alatt a iát. A húrt lehet egy bizonyos pontig feszíteni ; de mentői jobban csavarják, annál élesebb hangot ád. Bár ennél is, mint mindenben és mindenhol, van egy határ, egy pont, melyet meghaladva a húr elszakad; s ezt a szakadást nem a hegedű-nyereg, nem a hegedű-kulcs érzi meg, hanem a gazda, a fenntartó. Hogy melyik félnek van igaza, melyik áll a jogos talajon, azt megmutatja a jövő. S könnyen meglehet, hogy a társadalom, kit ez a harcz közvetve a legjobban érint, mondja majd ki az ítéletet. S ez az ítélet, mint millió, meg millió atomokon keresztül lassan szűrődő kistálytiszta forrás-viz . . . oly igazságos ítélet lehet, hogy abba az egyik fél a nyakát is szegheti. Péczely József. TAR Tanúlmányutunk. Mióta hazajöttünk erdélyi utunkról, itt is hallok, ot1' is hallok róla egyetmást. Kedves „fiaim“ és „utitársaim“, akik valószinüleg nagyobb gyönyörűséggel voltak velem a vasúti kocsikban, szállókban, bányákban, hegytetőkön, mint az iskola padjaiban, mulattatják vele szüleiket, rokonságukat. Tekintve azt, hogy minden gyerekben bizonyos fokig egy kis Hári János lappang, igazán sajnálom, hogy nem lehetek ezeken az útleírásokon látatlanúl jelen. Az imitt-amott hallott töredékek azonban engem is lelkesítenek annyira, hogy magam is beállók — ha nem is Hári Jánosnak, mert már kivénültem belőle, — legalább mulattatónak. Gyulán kezdem az állomásor, ahol megkezdtük utazásunkat s ahol a huszonöt nebulónak szülei, testvérei vettek érzékeny búcsút tőlünk, ellátván az ifjakat még utoljára jó tanácscsal, gyöngéd apai és mamai intelmekkel. Mélabúsan konstatálom, hogy mint nagyon sokszor, úgy itt is — amint a vonat elindúl, ugyanabban a pillanatban lehull a gyermekek távolban ?“ „Hol szádunk ki ?“ „Hol fogunk aludni, vacsoráim, reggelizni, ebédelni ?“ „Mikor uzsonnálunk ?* s'tb. „Mit kapunk uzsonnára?“ elkéről jó tanács, papák és mamák gyöngédjstb. stb. (Másfél hét óta még mindig fülembe intelme, a búcsuzás meghatottsága s minden efféle. Féktelen jókedv, öröm s izgatottság ma rád helyette és igen nagy szerencse, hogy hárman is vagyunk ott tanárok, merthogy különben bizonyára kirúgnák a kocsi oldalát. Ahogy elindúl a vonat, mind a huszonöt gyerek az ablakhoz tódul — nehogy valaki azt higyje azonban, hogy utolsó Istenhozzádot inteni az otthon maradiaknak! — szó sincs róla! egyszerűen mind a huszonöt gyerek azt hiszi, hogy ime, kezdődik az élvezeteknek az a sorozata, amelyről ő már napok óta álmodott. Lassan- lassan azonban — kinél egy negyed óra, kinél öt perc alatt kisül, hogy hát nincs semmi látnivaló még; vidék, hát vidék 1 Akkor aztán egyen- kint visszahúzódnak az ülőhelyükre fecsegni, tré álni, tervezgetni és ezer kérdéssel ostromolni a tanárt. „Most hova megyünk?“ „Milyen állomás következik?* „Sokáig fogunk ott állni?1' „Micsoda ház az ott?“ „Micsoda város az ott a csengenek ezek a kérdések, különösen a legutolsók, amelyek a kisebbeknél bámulatos kitartással ismétlődnek.) Hát persze felelünk úgy, ahogy tudunk. S apák és mamák tudják, mit szokott az ember tenni, különösen ha nem tud valamire felelni; azt azonban nem igen tudják, mennyi kérdést tud huszonöt gyerek adni útközben, mert hiszen a papák és mamák nem igen szoktak 25 gyerekkel utazni egyszerre. — („Dejszen, elég abból három-négy is!“ gondolja magában az, akinek 3—4 van.) Igen ám, de a gyerek — hivatkozom itt megint az összes papák és mamák tapasztalataira — sokáig nem igen tud nyugodtan fecsegni és tréfálkozni. A kérdésekből ugyan ki nem fogy egyik-másik, hogy csak úgy fő belé az ember feje, a többség azonban elkezd unatkozni s mind sűrűbben hangzik a kérdés: „Messze van még Nagyvárad, Kolozsvár stb?“ Az unalom pedig nagy baj, mert az unatkozó gyermek rossz, féSirofín •Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti cnomagolást. F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel (Snjc) 99 Roehe fi Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. — Ára üvegenkint 4-— korona. Lapunk mai száma, 12 oldal T
