Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
2 BÉKÉS 1907. január 20. get leszerelni: ez az én háziipari ideálom! Hiziipar azonban szerintem — mint a megyeházi értekezleten is kifejtettem csak gyáriparral összekapcsoltan is életképes. így tanítják a fejlettebb nyugat példái és bizony-bizony tanulni se’s t volt, so’se’ lesz szégyen. A magyar házi ipar — úgy a mint ma van és a mint Békésvármegyében is tervez- tetik : fabatkát se érő. A tanfolyamoknak ■ semmi gyakorlati értékük és ha már csinál is egyik-másik hallgató 5—6 kosarat, 4—5 kocsikast, 10—12 szalmakalapot, — ezzel ugyan mire sem megyünk. Először mert ez nem rendszeres, másodszor — mert e készítményeknek nincs piaczuk. A mi piacz van, azt okkupálja az olcsóbb, ízlésesebb és több üzleti érzékkel biró gyári ipar, amellyel a kereskedelmi tudással nem biró tőkétien háziiparos nem versenyezhet. És különben is jelentéktelen, a mit a rendszertelen háziipar termelni képes. Ugo- csa megyében — amelyet pedig példakép említett a földinivelésügyi minister nálunk járt háziipari szakreferense — az elmúlt évben össze-vissza 70.000 koronányi háziipari árut produkáltak és a kiosztásra került munkabér — ennek 30 °/0-a, tehát össze-vissza 21.000 korona volt. Olyan csekélység, amely az egész, akczió csődjét jelenti és fényesen igazolja azi én álláspontomat, amely őszinte örömömre —- azonos az országos gyáripar szövetségével, amelynek legutóbbi „Közlemények“ czi- mü füzete is hirdeti ; „Kivándorló százezreket, nem lehet varottasok, seprők, gyékények készítésével — megélhetést biztositó existen- cziákbu terelni.“ Bürokraták hite ez, akik nem ismervén a praktikus életet, „kalandosnak és merésznek“ látják a nagyobb konczepczióju vállalkozást és a kiknek hivatásuk más lóvén, alig is alkalmasak ipari mozgalom irányítására. És épp ezért, hiába emlegetik a „termelő szövetkezetek“ alakítását is, mert mig az ilyen vállalkozás élére — máramarosi példára, — nyugdíjazott járásbiró kerül, bi- 7,onv npm ár íiflílur az ilventén nróbálo'atás —' egy hajítófát se. A háziipari vezér urak lelkiismeretét lehet hogy elaltatja az efajta ténykedés, de a lelkiismeretnek nem kell sok altató por ... És épen ezért bölcs és örökkön igaz az a mondás: „Ha a gyomrunkat is oly könnyű volna megnyugtatni, mint a lelkiismeretet — nem lenne szocziális kérdés ... A háziipar helye — igenis, ott van a gyárak árnyékában. A gyár biztositja az állandó munkát és egyben örökös piacza a vele kapcsolatos házi ipar termékeinek. Csehországban, Morvaországban, Galicziában, Németországban — így, a gyárakkal egybeforrasztva — lett hatalmassá a kosárfonó háziipar ; Szászországban és Csehországban igy nőtt meg a kötött és szövött báziipar ; Schweicz ilyen mód nevelte yilághirüvé óraiparát ; Lyon igy csinálta meg hires se |lyemtermelóse alapjait. És Békésvármegyében — szerencsés körülmények közepette mi sem lenne köny- nyebb, mint e bevált külföldi kezdeményezések, hasznos követése, Békéscsabán — a já- tékárugyár, Orosházán — a czirokseprügyár, Mezőberényben — a szövőgyár, Békésen - az állami kosárfonógyár, Gyulán — a kötött és szövött iparárugyár — megannyi kész fundamentum, amelyre hatalmas, óriási méretű, szociális kihatásaiban szinte megbecsülhetetlen ér- Hékü háziipart építhetünk. — annyival is inkább, mert Bókósmegye értelmes, szorgalmas népe — elsőrangú munkaerő. És itt legyen szabad idéznem, a „Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége“ múlt hó 13-i ülésén, egy fővárosi gyáros, Hercz Vilmos beszédjéből, egy éppen ide vonatkozó — nekem fölötte kellemes bizonylatot. „En, — mondotta Hercz Vilmos, a mull év óta 60 munkást telepítettem gyárunkba Orosházáról. Mondhatom uraim — teljesen beváltak, daczára hogy eddig semmiféle ipari munkát nem végeztek.“ Ilyen erő ime, a mi népünk, amely millió — számra sorvad, pusztul, mert czél- irányos szocziálpolitika híján — vagy kivándorolni kényszerül, vagy a fajbaromfi jutalmat kell élete legnemesebb ambicziójául kitűznie. És szólván mindezekről, ki kell térnem még arra hogy az itt járt miniszteri megbízott, a gyárakkal szervezett háziipar ellen azzal is érvelt, hogy a gyára háziparral kijátsza az ipartörvényt és háziiparilag — egészségtelen lakásokban, satnya gyermekek is dolgoznának esetleg a gyárnak. A népért való ez az atyai aggodalom, mindenben hasonlít ahhoz, mikor valaki inasával kidobatja a koldust, mert megszakad a szive, ha a nyomorúság rongyait látja . . . A háziipari megbízott urnák is túlontúl jó szive van és az egészségtelen lakástól félti a munkásokat . . . Hát erre a túlzó aggodalomra, az az én válaszom, hogy a gyáripar ismeri szocziális kötelességeit — munkásaival szemben. Ám nehogy az aggodalmaskodók álmai zavartassanak, tessék az iparfelügyeletet •— a gyáriparral kapcsolatos háziiparra is kiterjeszteni, — de ne dobják ki a koldust és szervezzék mielőbb a gyáriparral összeforró háziipart! Igenis, a kezdet kezdete ott fog megindulni; de az egészségtelen lakás csak okozat, és ha az ok, a nyomorúság elmúlik, eloszlik — akkor meg fog szűnni az okozat és egészséges, tiszta, kényelmes otthonba költözik majd a munka. Igazságok ezek, melyeket figyelmébe ajánlok mindenkinek, aki foglalkozik a néppel s aki tudja, érzi -- amint tudom és érzem én, hogy itt az ankótezések már késeiek, itt már a cselekvés órája ütött. Dologra tehát ! Weisz Mór. A közigazgatási bizottság ülése. Az első ülését ebben az évben, egyébként január havi rendes ülését, hétfőn tartotta a vármegye közigazgatási bizottsága dr. Fabry Sándor főispán elnöklete alatt, a jegyzői tisztet a beteg vármegyei főjegyző helyett Kiss László vármegyei első aljegyző látta el. Elnöklő főispán az ét ezen első ülésén szivélye- sm üdvözölte a megjelent tagokat, annak a reményének adva kifejezést, hogy , a bizottság működése Sirolin Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Koche“ eredeti csomagolást. F. HofFmanu-La Roche & Co. Basel (Svájc) Roche fi ßß Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. — Ára üvegenkint 4^- korona. hálából adott a városnak egy dúsgazdag paraszt, — ilyen a hála — végre utolsót kongott. A por leszállt s az utcza végén meggyujtották a lámpát . . . És ennek a regi, petróleumos utczai lámpának a szelid, barátságos pislákolása, mintha integetés, biztatás, csalogatás lenne, hogy a kettős pallókra, a gyöpös kocsiutra csalja a Nógárék utczájának belső életét. Előbb csak a zongora- és az énekhangok osonnak ki. Ah vidám keringöt játszik a szép Bogár Rózsi, ábrándos szalon-melódiát a kékszemü Nyikora Mimi. Aztán egy szép, üde, tremolós bariton, csengul meg quitarre — de igazán; quitarre-ki- séret — mellett és Vangyel Sándor, az édes szavú, arany' szivü, bohó, vén fiú — micsoda tekintélyes családfő lelt belőle 1 — elbugja, elcsattanja azt a szerelmes nótát, melyről az utczácska minden egyes urilánya azt hiszi, hogy az kizárólagosan, egyes-egyedül csak neki szól... Pedig elég szép számban vannak, amint úgy kiülnek a házak elé, vagy összefogózva sétálgatnak a papsajtos árkok szélén. Jönnek az alsó- és felsővégről. Az alsóvégről Gyalai Luiza s a Bogár-lányok. Hová lettetek, édeseim! Az ábrándos, kedves, hü kis Luiza meghalt virágkorában egy fürt jéghideg szőlőtől, melyet balgán fogyasztott el akkor, mikor forró volt az egész teste, ah, de forró az ő csalódástól rettegő, vergődő kis szive is . . . És Róza? Az égő, fekete szemű, piros ajkú, gyönyörű Róza, a büszke bálkirálynő, a deliszép főszolgabíró imádott felesége? Meghalt, mielőtt anya lehetett volna, fiatalon, szépen, egy befejezetlen élet, egy nem teljesíthető hivatás előtt. A Nógár-utczában még vidámak, boldogok voltak, csak úgy, mint a többiek, akik a többi virágos udvarról röppentek ki: A csodaszép hajú Nyikora Mimi, a filigrán, liliomkarcsu Uj- falussy Irén, a Takácsy-lányok, akik között Mária már húsz éves korában a martyrok sorsát vette a szép, ah, de megmegrogyó vállaira, a Gyöngyössy-lányok, a tea-rózsa arczu Vilma és a fekete szemű Etelka, ök a felvégről valók, a kedves Ambrus házból, melynek ablakai soha nincsenek virág és leány fej nélkül. A nagy- szivü és fényes lelkű Ambrus Ilka idegen fői dekről szedi össze ablakának díszeit, ah, de ezerszer jobban gondozza és szereti, mint a magvető kertész a virágait s az édes anya a lányait. Igen, kedves barátom. A Nógár-utczának sajátságos külön ereje az, hogy azokat a leányokat, akik benne laktak, nem lehet elfeledni. Örömmel tapasztaltam, hogy engemet is azok közzé számítanak mai napig is az utczánk teljesen felfrissült, teljesen idegen lakói is. Mikor a tavaszon a legszentebb fájdalom súlya alatt végig vánszorogtam a köves járdán, felpattant egy ablak s utánam nézett két suttogó fej : — Nógár Janka ment erre, a nagyobbik Nógár-jány, aki egyszer itt lakott, de aztán firhö1 mént Pestre egy irnokho’. . . Igen kedves barátom, tudnak még felőlem otthon. Tudják, hogy az én lány-karrierem dicsőséges véget ért s férjhez mentem Pestre egy írnokhoz. Ön, kedves barátom, most egy kicsit felszisszen, mint a jó muzsikus, ha hirtelen fals hangot vesz észre, önnek persze, akinek az egész Eurúpa irodalma, még pedig a magyarral együtt, a kis ujjábán van, rosszul esik, hogy az irót az írnokkal felcserélik s ezzel egy kicsit lesajnálják a partiemat. Pedig ez se baj. Lássa, sok olyan város van és a sok városnak sok olyan utczája, melyben az irodalmat csak Csokonay Mihályig ismerik. (Gyulát nem számitom ezek közé. Gyula túl van ezen, sőt az Operencziás tengeren is túl, mert hiszen Pálffy Albertet is úgy ismeri, mint irót s ezzel kiérdemelte az egész világ cső dálkozását, de a Gyulai Pál elismerését Is.) Van olyan város, van olyan utcza. S ha egyszer csak Csokonaynál tart, méltán gondol-
