Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
XXXIX. évfolyam. Gyula, 1907. január 20. 3-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre — ____10 K — f Fé l évre... _ 5 K — f Évnegyedre...____ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay jános könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Bókésvármegye házi iparáért. — Válasz. — A „Békés“ legutóbbi számában, czikk jelent meg „Békésvármegye háziiparáról“. A vezető helyen közlött czikk azt a czélt szolgálja, hogy ne „kalandos, merész vállalkozásokat“ gyámolitson az állam és a társadalom, hanem igenis támogassa a „divatos háziipari foglalkozásokat“, szervezzen ezek számára „értékesítő szövetkezeteket“ és mindenek felett taníttassák ki a nép „mintaparaszt udvarok“ létesítésére, amelyeknek legsikerültebbjei „faj baromfiak“ kai jutalmaztassanak. Erre a czikkre, amelynek ideáit — a legutóbbi megyeházi ankéten a földmivelés- ügyi kormány küldötte, Keller Gyula is hangoztatta, — legyen szabad nekem, a ki Bó- késmegye közgyűlésén a háziipari mozgalmat támogattam, — röviden, néhány objektiv észrevételt tenni. Szükségét érzem pedig ennek azért, mert én komoly eredményekért kezdtem ezt az akcziót és a „faj baromfi“ ösztöndíjakkal való népmentés Kolumbusának lenni nem ambiczióm. Ignotus Írja valahol a magyar viszonyokról, hogy „azzal a munkával a mivel leplezni akarjuk, hogy semmit se csinálunk. — Herkules minden munkáját elvégezhetnök.“ Ez az igazság ötlött elém, mikor a minapi háziipari ankétről távoztunk. Mert a fajtyukkal koszoruzott minta udvar — szocziális szempontból, maga az absolut jelentéktelenség és jó lélekkel mondhatom, — nem sokkal értékesebb az a házi ipar se, — amelyet sonkoly-kószités, kocsi- kas-csinálás, gyékény-fonás fognak megalapozni. Elösmerem, hogy nem tudatosan, de mégis a semmittevés leplezése az ilyen ak- czió és kétszeresen hiábavaló, mert mégis munka; munka, amelyet gyakorlati irányban százszor, ezerszer, produktivabb módon lehetne fölhasználni. * Mi czélt kell szolgálni a magyar házi iparnak ? ! Ipari téren szerezni munka alkalmat azoknak, a millióknak, a kiket egyoldalú mezőgazdaságunk az év legnagyobb részében, munka- nélkülivé és ezzel kenyértelenné tesz. Az aratás — a magyar munkás mindene; három-négy hó alatt kell megkeresnie a 12 hónapra valót a maga és családja számára és ez a természetellenes helyzet adja meg mindjárt az eredőjét annak az elszánt harcznak is, amelyet a kaszák emberei aratási munkabérükért vívnak a gazdák ellen. És a milyen igaz az, hogy a gazda — nem birja el a tulságig csigázott munkafeltételeket, olyan igaz az is, hogy az aratót — a 8 havi tétlenségre kárhoztatás, a munkaalkalom hiánya kényszeríti arra, hogy a négy havi munka ellenértékéül 12 hónap kenyerét követeli. E lehetetlen helyzet egyetlen regulátora: a helyes irányú háziipar megteremtése ; a mely állandó munkával, állandó kenyeret biztosit és elégedettséget visz a lelkekbe, a mai általános és állandó elégedetlenség helyett. De va i a munkanélküliségnek az TItalá-• nos zúgolódáson kívül egy másik rettenetes okozata is, a melyet a czélirányos háziipari- politikánál egyéb nem orvosolhat — és ez a kivándorlás, amelynek szomorú statisztikájában — éppen a mienk, Békésvármegyéé a harmadik hely dicsősége. Az utolsó negyven esztendő félmilió magyart kergetett el túl a tengerekre és a kivándorlási láz még mindig emelkedőben van. 8 hogy mekkora az emelkedés — ime a statisztika bizonyítékai : 1861-től 1901-ig kivándorolt 482.000 magyar honos. 1905. évben kivándorolt 254.000 magyar honos. 1906. évben kivándorolt 260.000 magyar honos. Az utolsó két év tehát több kivándorlót produkált ime: — mint 1901-ig négy évtized. És elfogadva Krejcsi Rezső dr. a budapesti kereskedelmi és iparkamara jeles titkára számításait, egy-egy kivándorlót, évi munkaértékét, magával vitt pénzét és a köz által reá fordított nevelési, egészségi és egyéb kiadásokat számítva 2100 korona évi értékkel véve alapul, — csak az elmúlt 1906. évben is 260.000 kivándoroltnál, egy év alatt majdnem 600 millió korona az ország pénzbeli vesztesége. Pedig elvész a kivándorló — nem csak mint munkaerő, — de mint nemzettag, mint adóalany, mint véderő is, nem szólván arról, hogy munkája fölös értéke idegen tőkét hizlal ott a távol világban. És az „egyke“ rendszert véve alapul — tehát a leghitványabbat, künn maradt, künn él mér egy millió magyar leszármazottja — egy másik magyar millió is és szomorú fantóm, de nem alap nélküli Rákosi Jenő 30 millió magyarja hamarabb lesz meg Amerikában, mint itthon a Tisza—Duna partján. * Ezt a rémes nemzet sorvasztó folyamatot megállítani és a szocziális elógületlenséTÁI€1A. A Nógárék utczájáról. — Levél Kóhn Dávidhoz. — Kedves jó barátom ! Soha sem hittem volna, hogy végre elérkezik az az idő. mikor én többek között — hisz jól tudja, hogy közöttünk ez a többek nem csak üres forma-szó — még arra is kérem: komén- dálja el házatkereső vevőknek a mi régi sárga házunkat, a nagy ákáczfákkal, az orgona-bokrokkal s a jázmin virágokkal együtt . . . Ez a ház a gr. Károlyi Sándor nevén elhíresztelt utcza kilenczedik száma alatt van. De ha Ön biztos irányba akarja terelni az érdeklődőt, csak azt mondja: — Egyenesen a Nógárék utczájába . . . Gyulai ember azonnal jól indul. A fiakker- kocsisok tapografiai ismeretei szerint ugyanis ez az utcza még mai napig sem viseli az ő grófi rangját s azt a nevét őrzi, melyet egykor régen a vizhordó szolgálók adtak neki. Csupán abba az egyetlen bizonyosságba kapaszkodva, hogy körülbelől a Nogár-ház (ejtsd: Nógár-ház) volt az egyetlen ebben a kis utczában, mely 30—4o év alatt sem lakót, sem tulajdonost nem változtatott. A szolgálók feljöttek a Körözsről, letették nehéz kantáikat a sarkon s egy pár órai pihenés után meghatározták az ut-irányt: — Hát te merri méssz ? — A nagy utczára. — Én Erkliék felé. — Én meg csak ide be, a Nógárék utczájába. Hát csak oda be, oda utasítsa az érdeklődőt, kedves barátom. De mialatt Ön majd feldicséri annak a háznak a jelességeit, én a szivem mélyén temetgetem a vadszőlőt, a jázmint, az orgonát, a vén akáczokat s mint tisztességtudó temetésrendezőhöz illik : búcsúztatót is mondok. Elbucsuztatom a kis sárga házat minden hozzátartozóitól, felső- és alsóvégi szomszédaitól . . . Elbucsuztatom ; pedig hej, ennek a búcsúztatónak nagyon sok sorát csak úgy utána küldhetem felső- és alsóvégi szomszédainknak. Csak utánuk a cziprus-Iombok, a hervadt virágok s a nehéz sirkövek alá . . . Sokakra, közzülök Ön, kedves barátom, talán már nem is emlékezik ; nekem úgy tűnik fel, mintha valahol most is élnének és pedig úgy, amint én láttam őket, a régi, szép tavaszi napokon, mikor még se meg nem haltak, se meg nem öregedtek. Ha estenként visszagondolok a Nógárék utczájára, látom a kettős pallókat, a nagy akáczokat, a bizalmas, otthonos kis padot a házak előtt. Azt hiszem: kitárták az ablakukat, bezavarták a kutyákat és élvezik a teljes nyugalmat. A Pomucz kocsija, — a Nógárék utczá- jának egyetlen magán-fogata —- már hazaczam- mogott a kóczos oláh-macskáival s a nagy oláhharang, mely egész nap csörömpölt s melyet HLiap'u.n.ls: mai száma IO oldal-
