Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-25 / 47. szám

XXXVIII. évfolyam. Gyula, 1906. november 25. 47-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre _______10 K — I Fé l évre... _ 5 K — f Évnegyedre______ 2 K 50 f Hirdetési r»j előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS TÁRSADALMI ÉS KÖZOAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség és kíadnlifvafal s Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közle­mények, hirdetések és nyiitterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. 1 FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Megyegyülés előtt. Pénteken délelőtt több sürgősebb ter­mészetű és az időközben beérkezett ügyek elintézése érdekéből rendkívüli közgyűlést tart a vármegye törvényhatósági bizottsága, melynek tárgysorozatába —jóllehet kevesebb ügy van felvéve mint a rendes közgyűlésbe, — találunk nehány ügyet, a mely közvetlenül és jelentékenyen érinti a vármegye, legfőkép­pen pedig Gyula város közérdekeit. Köztudomású, hogy az 1904. év: X. törvényezikk kimondja, hogy a vármegyei tisztviselők fizetés és lakpénz tekintetében ugyanazon illetményekben részesülnek, me­lyek az állami tisztviselők megfelelő fizetési osztályaira nézve törvényben megállapittattak. Ezen rendelkezések alapján a vármegyei al­kalmazottakra is kiterjesztendők mindazon pótlékok és illetmények, melyek az állami tisztviselőknek az 1904. évi I. törvényezikk alapján engedélyeztettek. A miniszter urnák az 1904. évi I. tör- vényezikkben nyert felhatalmazása alapján az állami tisztviselőkre nézve az egyes fizetési osztályokban az I. fizetési fokozat, valamint a XL, X. és IX. fizetési osztályban 16, ille­tőleg 20 évnél tovább szolgáló állami tiszt­viselőkre nézve a korpótlékok már reud- szeresittettek. Ennélfogva hasonlóképen a vármegyei alkalmazottak illetményeinek 1904. évben megkezdett szabályozása is kiegészítendő. A magyar kiráiyi belügyminisztere tárgy­ban most bocsátotta ki rendelkezését a vár­megye közönségéhez, melyben felhívja, hogy a tisztviselőknek az érintett irányelvek szem­előtt tartásával leendő beosztása iránt intéz­kedjék. A rendelet alapján készült kimutatások fogják a rendkívüli közgyűlés első tárgyát képezni, melyek értelmében a fizetés kiegé­szítés kérdésével momentán 42 vármegyei alkalmazott van érdekelve, kik szolgálati idejők alapján a jelenlegi fizetési osztály első fokozatába lesznek törvény szerint beosz- tandók. Országos és nemzeti érdekű tárgya lesz még a közgyűlésnek, Vas vármegye felirata sztrájk-törvény alkotása tárgyában. Minden lépten-nyomon sajnálattal látható, hogy főleg az ipari munkások leggyakrabban a jogos alapról lelépve, tagadják meg az elvállalt munka folytatását és befejezését, thi által eltekintve attól, hogy lelcsigázott igé­nyeiket érvényesíteni sok esetben éppen nem, több esetben csak részben tudják, helyre­hozhatatlan károkat hoznak első sorban ugyan önmaguknak és a munkaadóknak, de azután közvetve az iparok kívánatos fejlődésének nézőpontjáról az országos érdekeknek. Nem lehet kétségünk az iránt, hogy a magasabb közgazdasági érdekek akadálytalan fejlődése érdekéből a vármegye közönsége is felfogja emelni tiltó szavát, s felirati jogá­ban kérni fogja olyan tételes jogszabályok megalkotását, melyek az ipari munkát ille­téktelen befolyásoktól, de főleg a terrorizmus­tól mentesíti. A magyar királyi államvasutak igazga­tósága megkereste a vármegyét, hogy a gyulai állomásra érkező áruk esedékes kövezet­vámjának beszedésével újból a vasutak hely­beli főnökségét bizza meg, melyre vonatkozó feltételek szintén a közgyűlés tárgyát képezik. Élénk érdeklődést van hivatva kelteni a tárgysorozatnak 12. és 13. pontja, különösen a törvényhatósági bizottság gyulai tagjai kö­rében. A város válságának enyhitése függ a Dutkay ügy és a városi tisztviselek nyugdíj­intézete helyes irányú megoldásától. A két tárgy szoros kapcsolatban van egymással. Több Ízben tárgyaltuk már lapunkban és felesleges ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha töviről hegyire újra elmondanánk felőle né­zetünket. At nyit azonban ezúttal is hangsúlyoz­nunk kell, hogy a Dutkay ügynek úgyszólván méregfogát a nyugdíjazás, illetőleg a nyugdíj­intézmény képezi. Ha utóbbi nem volna, a Dutkay úgy fölött már hónapokkal ezelőtt napirendre tértek és azt a belügyminisztérium végérvényes másodfokú ítéletével végleg elin- tézettnek tekintették volna. A városi tisztviselők nyugdijintézeti kér­désénél, mint ezt több ízben kimutattuk és bebizonyítottuk, immár mindenki előtt kéte­lyen felül áll, hogy a város, illetőleg annak közpénztára nem vállalt magára egyéb köte­lezettséget, mint azt, hogy a nyugdíjintézetet költségvetésében évről évre 1000 koronával támogatja. Ennyivel és egy fillérrel sem töb­bel. Különösen pedig nem vállalt semminemű kötelezettséget az iránt, hogy a már nyug­díjazottaknak és e/.után nyugdijazandóknak a szabályzat szerinti teljes nyugdijukat biz­tosítsa. Ilyen kötelezettsége mellesleg meg­jegyezve még a vármegyei tiszti nyugdíj- intézetnek sincs a nyugdíjazandó megyei tisztviselőkkel szemben. Ily körülmények között a város köz­pénztárára s ebből kifolyólag a város adózó közönségére teljesen közömbös dolog, hogy T A Eöl Jk» • Egy falusi rektor álma. Irta: Péczely József. Ott hüsöltünk — mint rendesen — a lugas árnyékában, s egy egy hosszúszárú debreczeni pipából pöfékeltük a szopókási muskotályt. Köz- be-közbe — betartva a 8—10 perez szünetet — quaterkáztuk az őrhegyi karezost. Szopókási muskotály és az őrhegyi karczcs, ikertestvérek; amennyiben Sz< pókás az Őrhegyen fekszik s így együttesen állítják elő a musko­tályt is, meg a karezost is. Innen a rokonlelkiiség. A muskotályunk nevezetes termék. Méltán nagy hirre vergődött a környéken, különösen mióta az öreg Samarovszky termeli, mert azóta a megyfa és krumplilevél ázsiója kezd nálunk esni, s ebből kifolyólag a szúnyogok is más tanyát keresni. Jó nevelésű szúnyog nem is állja ki a mi füstölgőnk orrfacsaró illatát. Büsz­kék is vagyunk — mi .Szopókásiak — termé­künk ezen különlegességére. Hát még a karezosunk ? Annak meg olyan bukéja van, hogy mellette a parádi víz elbúj­hatna szégyenletében oda, honnan bugyog, a föld alá. Mi már megszoktuk a muskotályt is, meg a karezost is. Nem is dohán}'-, ha könnyet nem facsar; nem is bor, ha nem az őrhegyen termett, illetve a benne levő pinezékben. Nem is búké, ha nem szédül bele a fej, nem mozog a gyomor, s nem akar valami kitörni ... és sárga földet kérnk Ezen a napon is kevergettük a muskotály illatát a karezos bukójával. S közbe-közbe ad­tuk, vittük és nyeltük a szót. Álomlátás volt a szőnyegen. Először a Kasznár bácsi valami toronydüléssel fűszerezett álmot regélt el. Azután a falu pennája adott elő egy bő lére eresztett bikavidalt, ahol is ő, mint egy 11-ik Toldy Miklós mérkőzött a gulyák királyával, mely háromszori támadás és gázolás rettenetes küzdelmeivel ért véget. Dani bácsi következett. — Ez mind semmi, — kezdé — ilyenekkel minden ember fia álmodhatik, ha jó bekosztol takarttal, fokhagymás kolbásszal, s más eféla hüvelyes veteményekkel. Hanem álmodtam én a múlt héten, hétfőre virradóra olyat, hogy még most is kivar a hideg víz, ha az eszembe jut. De nem is tudom azt elfelejteni soha. Elkísér az engemet a sírig. Mindnyájan figyelemmel tekintettünk Dani bátyánk jóságos szemébe, arczára. Látszott rajta, hogy máris az elmnadandó álomnak a ha'ása alatt áll. — Ott feküdtem az iskolapadok tetején egy fehérszegekkel kivert koporsóban. Két oldalt álltak a tanítványaim, rajtok túl a falubeliek; szülők, honoraciorok, presbyterek ünneplőbe öltözve. Amint a tiszteletes úr belépett rákezdte az a sok gyermek, meg az a sok öreg asszony : „E múlandó világban Elvégeztem életemet .. Olyan jó érzés hatotta át testemet, lelke- met, mikor láttam, hogy ez az áldott jó nép rr ily buzgón elénekel s hogy sírnak, mikor odaérnek; „Adj uram csendességet Sokat szenvedett testemnek .. Sirofin Emel! az étvágyat é« a testsúlyt, megszfla* teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomogoláat. F. Hofffflum-Li Reche & Ce. Basel (Svájc), Lapun. Is mai száma ÍO oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents