Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
2 BÉKÉS 1906. október 7. téridőből is kellett irányadó köröknek azt a helyes konzekvencziát levonni, hogy aki nem bizonyult méltatlannak Göndöcs Benedek nehéz örökében, az méltóan fogja Wolafkának nem kevésbé nehéz örökét is betölteni. A jó Isten adjon az ő hű szolgájának, a tölünk megváló kedves prépost plébánosunknak, városunk hü fiának, nehéz, de magasztos és fényes positiójához erőt, egészséget: Ad multos annos ! Megyegyülés előtt. ii. A vármegyei őszi rendes közgyűlés tárgy- sorozatát előző számunkban közöltük, s ugyanekkor a közigazgatás menetében egy évnegyed óta előfordult nevezetesebb változásokról szóló alispáni jelentéssel már foglalkoztunk. Azóta az állandó választmány a közgyűlés ügyéinek előkészítése czóljából a tegnapelőtti napon ülést tartott, amikor is a közgyűlés elé kerülő összes ügyeket javaslattal látta el. Nem engedi meg terünk, hogy a tárgy- sorozatba felvett ügyekkel és az azokra tett javaslatok mindenikével foglalkozhassunk, éppen ezért csupáp arra szorítkozunk, hogy a közérdekű tekintetekből jelentősebb ügyeket általános szempontok szerint vázlatosan ismertessük. A vármegyei hivatalos lapban megjelent tárgysorozat az alispáni jelentés után első pontba veszi fel a vármegyei háztartási pénztár 1907. évi költségelőirányzatát s mint közöltük ezzel kapcsolatban a pótadó feletti határozatot. Ezt követőleg emberbaráti nemes inten- tiójánál fogva egy igen jelentős indítvány is fogja képezni a rendes közgyűlés tárgyalási anyagát, nevezetesen a vármegye főispánjának indítványa az államilag felnevelt elhagyott gyermekek befogadására egy nagyobb szabású internatus felállítása iránt, melyben a 7 éven felüli elhagyott gyermekek a köteles iskolai nevelés mellett házi ipari konyha TÁ101A,-A. titolr. (Egy párisi rendörbiztos emlékirataiból.) Vannak titokzatos esetek, amelyek első tekintetre megdöbbentők, megfejthetetlennek tetszők; a rendőrkopó szaglász, kutat a misztériumban s annyira belebonyolul a titokzatosság útvesztőjébe, hogy nyomára sem akad a megfejtésnek. Végül a véletlen segítségével kibontakozik a nagy titokból a legegyszerűbb, a legtermészetesebb, mindennapi história, amely nevetségessé teszi a nagyképü kutatókat. Egy alkalommal magam is lépre kerültem ilyen eset révén s kicsibe múlt, hogy egész Párizst hathotára nem fakasztottam magam ellen. Annyi azonban kétségtelen, hogy az az eset mindenképen érdekes volt. Néhány évvel ezelőtt történt. A lyoni gyorsvonat berobogott a párizsi pályaudvarra s ami kor már valamennyi utas kiszállott, a felülvizsgáló hivatalnok egy első osztálya fülkében kis kézi táskát, egy női kalapot és napernyőt talált. Arra nem is gondolhatott, hogy az utas ott feledte volna. Táskát már hagytak vasúti kocsiban, de kalappal és ernyővel együtt még aligha. A feledékenységnek is vannak határai s ezek a tárgyak feledékenységből bizony nem maradhattak ott. — Bűntény, vagy baleset történt, — ez volt a hivatalnok véleménye. S megindult a tanakodás; talán kiesett a kocsi ajtaján az eltűnt utas, vagy talán öngyilkertészetre oktattatnának és alkalmas cselédekké képeztetnének ki. Az internatus létesítését az indítvány azon alapítvány terhére veszi tervbe, amely annak idején a vármegyebeli községek gyámpénztári tartalékalapjainak adományából tétetett, a vármegye székhelyén elhagyott árvagyermekek befogadására leány árvaház létesítése czéljából. Az indítványt az állandó választmány természetesen egyhangúlag tette magáévá, s arra vonatkozólag a következő határozati javaslatot terjeszti a vármegye törvényhatósági bizottságához : A törvényhatósági bizottság az indítványt elfogadja és ahhoz képest kimondja, hogy feliratilag felkéri a m. kir. belügyminíster urat, feltárván előtte a vármegye czélzatának az 1901. XXI. t.-cz.-hen körvonalozott állami feladatokkal való azonos voltát, hogy az egyes vármegyebeli községek gyámpénztári tartalék alapjainak adományából létesített és 141000 koronát kitevő vármegyei alapítványnak, a szükséges épület felépítésére és annak berendezésére való fel- használásával, létesítsen a vármegye székhelyén egy nagyobb szabású internátust, a melyben a 7 éven felül levő gyermekek, a köteles iskolai oktatás mellett, házi ipari munkára, konyha kertészetre és a vármegyei alapítványhoz fűzött előbbi czélzatnak megfelelő alkalmas cselédekké képeztessenek ki. Megkeresi továbbá a törvényhatóság az indítványhoz képest a Fehér Kereszt egyesületet, a melynek az elhagyott gyermekek segélyezési czéljaira szintén mintegy 40000 korona alapítványa van, hogy ez alapítványát fordítsa szintén a tervbe vett nemes czélra, hogy igy a közös czélu alapítványok együttes felhasználásával az elhagyott gyermekek gondozásának és a társadalom részére való megmentésének magasztos munkájában teljesebb eredmény legyen elérhető. Az állandó választmány foglalkozott többek között a vármegyei tisztviselők össze- férhetlensége kérdésének rendezését czélzó indítvánnyal is. Általános volt a hangulat s ennek a felszólaló választmányi tagok több ízben határozott kifejezést is adtak, hogy az indítvány benyújtásának időpontja, a felölelt fontos ügy rendezése és tárgyilagos elbírálása szempontjából egyátalában nem alkalmas arra, hogy a közgazdasági, társadalmi és a közérdekű intézményeknek sokszor alapjait is érintő' kérdés éppen most teljesobjectivitással letárgyalható lenne. Az a mozgalom, mely ezelőtt mintegy tiz évvel ebben a tárgyban a törvényhatóság intéző köreiben felmerült, annak idejében csupán azt Czélozta, hogy a tisztviselők olyan mellékfoglalkozásokat és megbízásokat ne vállalhassanak, amelyeknek teendőivel hivatalos munkaidejük is igénybe vétetik. Egyéb tekintetben a megbízások elfogadására nézve más korlátozás felállítását a törvényhatóság szükségtelennek tartotta. Igaz ugyan — és ez nem is vitatott kérdés — hogy azóta a közéleti fejlődés és a közgazdasági szervezet mai állása folytán némely vonatkozásokban, ma már másként lehet magyarázni a közigazgatási tisztviselői kívánatos támogatást a társadalmat és a közvagyonosodást szolgáló vállalatok körül, azonban viszont a tárgyilagos birálát álláspontjából nem lehet kétségbe vonni azt sem, hogy nálunk — amint ezt régóta hangsúlyoztuk is, — az elhanyagolt közgazdasági életnek az állam és közigazgatás, valamint ezek tisztviselőinek, aktiv közreműködésére tagadhatlan nagy szüksége van. — Az állandó választmány ezen az állásponton volt javaslatának megtételénél s kiemelni kívánta, hogy nem látja indokoltnak, a vármegye tisztviselőit olyan intézmények vezetésében és irányításában való részvételtől elzárni, amelyekben való részvétele sok esetben nemcsak a kezdeményező lépések, hanem magának az intézménynek külső képviselete, sőt vezetése és fentartása szempontjából sokszor elkerülhetetlen. — A társadalom vezetői gyanánt tekinthető intelligens elemek ma még nincsenek olyan nagy számban, hogy a tisztviselőket hasonló irányú magántevékenységtől elvonhatnánk, annál kevésbé kizárhatnánk. Mindezek folytán a javaslat tartalma az, hogy a bizottság ne fogadja el az indítványt, hanem mondja ki, hogy a szervezési szabályrendeletnek az indítvány által czélzott módosítását nem tartja indokoltnak. — A vármegye tisztikarának a kos szándékkal ugrott le a vonaról. Nem lehetetlen azonban, hogy bűntény nyomai ezek, talán kirabolták, megölték ezt az ismeretlen valakit, akinek a holmija bennmaradt a kocsiban, hogy gazdátlan jószágként a gazdájára hivja fel a hatóság figyelmét. A rendőri szolgálatot véletlenül éppen én teljesítettem azon a napon a pályaudvaron és nyomban felvettem a leletről a jegyzőkönyvet. A kézitáskában apró női holmi volt; fésű, tükör, zsebkendők, erszény néhány aranynyal s némi aprópénzzel, egy olcsó óra, egy névtelen szerelmes levél és rizsporos párnácska. Név vagy város neve egyetlen darabról sem volt leolvasható. A vasúti vonal egész menetére megküldtük a távirati jelentést, megüzenve az összes állomásoknak és őrházaknak, hogy kutassák át a vonat mentén a környéket. Három óra alatt mozgósítva volt a személyzet s Lyontól a fővárosig minden közbeeső állomásról kisiettek a megbízottak a pálytest mentén kutatni az emberi test után, amely eltűnt. Estig azonban valameny- nyi jelentés azt mondta, hogy senkit, semmit sém találtak. A szenzácziós eset természetesen belekerült a hírlapokba, amelyek élénk színekkel festették le a titokzatos bűntényt, hozzá képzelve a részleteket. Egyik-másik lap pontos tájékozottsággal azt is megmerte Írni, hogyan történt a bűntény s hogy a megölt személy előkelő vidéki kereskedő leánya. Hogy miért a lánya ? s miért épen kereskedőé ? az természetesen örök rejtély maradt. # Két nappal az esemény után elegánsan öltözött úriember keresett fel a rendőrségi hivatalomban. — Uram, mondta, a lyoni vasút egyik fülkéjében maradt tárgyakért jöttem ; azt hallottam, hogy itt őrzik azokat a rendőrségen . . . — Mindenesetre, — feleltem: — legyen szives azonban igazolni azt, hogy ön a tulajdonos és miként maradt a holmi a kocsiban ? A fiatal ember egy kissé zavartan magyaráz- gatta, hogy nem tartja szükségesnek a részleteket elmondani, de a táska tartalmát pontosan nevezte meg. — Mi a neve önnek ? — Azt is meg kell mondanom ? — kérdezte s még inkább megzavarodott. — Természetesen. — Sajnálom, azt nem teszem, inkább lemondok a tárgyakról. Arról most azonban már szó sem lehetett. A bonyodalom sokkal szenzácziósabb volt, semmint kibocsáihattam volna kezemből a koronatanút, aki magától jött hozzám. — Uram, — mondtam néki, — kénytelen leszek önt itt tartani, ha tagad, mindaddig, amig ki nem derítjük a dolgot. A hatóság bűnügyben ny.omoz s nékem szigorúnak kell lennem. Ijedten hökkent vissza s fölkaczagott : — De hisz ez ostobaság ! Higyje el, semmi sem történt. — Nevezze meg magát. — Nem merem megtenni. A lapokban szenzáczióként tárgyalják a dolgot és nem akarok ilyen szenzáczió révén hírességre kerülni. És minden erőlködése mellett is inkább letartóztatta magát, azt hívén, hogy csak tréfá-
