Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
4 BÉKÉS 1906. szeptember 16. uj törvény életbe lép, ezen megbízatásukat s igy állásukat is elvesztenék. Miután maga az uj törvény egy szakasza kimondja, hogy ideiglenesen a jelenlegi anyakönyvvezetök állásaikban meghagyhatok, a békésmegyei anyakönyvi teendőkkel megbízott járás- irnokok ez iránt memorandumot adtak be, melyet a közigazgatási bizottság pártolólag terjesztett fel a belügyminiszterhez, kimondván azonban, hogy ezen járás irnoki állások amint megüresednek, megszüntetendők. Dr. Zöldy János vármegyei főorvos rendszerinti havi jelentésében beszámolván a vármegye augusztus havi közegészségügyi viszonyairól, azt jelentette, hogy azok az előző hónapokhoz képest jobbak voltak, mert a fertőző bajokban megbetegedettek száma 14-el kisebb volt. Leggyakrabban fordultak elő a gyomor- és bélhurut bántalmai s leggyakoribb halálok volt ebben a hónapban is a tüdő- vész. Hevenyragadós bajokban 75 betegedés történt 11 halálozással (14 °/0). Ezek közt a hasihagymáz volt az uralkodó, mely minden évben ebben a hónapban lép fel a legtömegesebben. Gyógyszérummal beoltatott 5 gyermek s ezek közül meggyógyult 4, meghalt 1. A jelentést a bizottság tudomásul vette. Csák György kir. pénzügyigazgató jelentése szerint, a folyó évi befizetési eredmény a múlt év hason szakában elért befizetési eredménnyel szemben, az egyenes adóknál 121208 korona 56 fillér, a hadmentességi díjnál 8276 koron 51 fillérrel volt kedvezőbb. A jelentés tudomásul szolgált. Tárgyaltatott továbbá Ludvig Ferencz gyulai lakos járadék adóügye; Menyhárt Gáspár gyulai lakos ugyanis meglőtte Ludvig Ferenczet, amiért kúriai Ítélet folytán 400 korona évi járadékot kell fizetnie Ludvignak. Erre a 400 koronára is adót vetettek ki, ezt Ludvig megfelebbezvén, a közigazgatási bizottság az adót törölte, kimondván, hogy a fizetendő évi 400 korona ebben az esetben nem járadék, hanem kártérítési összeg jellegével bir. Schaller Flóris kir. tanfelügyelő jelentése szerint, Békéscsabán a Vandhát és Sikony pusztákon egy állami iskola felállítása van folyamatban. Ezenkívül megemlékezett a múlt hóban történt nyugdíjazásokról s személyi változásokról, melyről lapunkban már megemlékeztünk. — Jelentését a bizottság tudomásul vette. Az államcpitészeti hivatal jelentésében az utak állapotáról számol be, továbbá arról, hogy az Orosháza— gádoros—nagyszénási törvényhatósági közút építési munkái befejeztettek s a közút a forgalomnak átadatott. Befejeztetett a Békésszentadrás község határában épülő hid vasszerkezetének szerelése, úgy hogy ennek mázolása és a hídfeljárók elkészítése után a hid még e hó folyamán teljesen kész lesz. A gyula—kígyós—apáczai kőút építési munkái is befejezésükhöz közelednek. A jelentés tudomásul vétetett. Ezután előterjesztetett az államépitészeti hivatal részéről a vármegyei közúti költségvetés az 1907—8 évekre, melyet a bizottság elfogadott s pártolólag terjesztetett az állandó választmány elé. A közigazgatási bizottság ülése a déli órákban ért véget. Egyházmegyei közgyűlés. A békésbánáti ev. ref. egyházmegye folyó hó 10. és 11-én Hódmezővásárhelyen tartotta őszi rendes közgyűlését. Az érdeklődés lanyhább volt, mint a múlt gyűléseken. Több egyház nem képviseltette magát. Jelen voltak: Dombi Lajos esperes és Fekete Márton egyházi gondnok elnöklete alatt : dr. Csécsi Miklós, Garzó Gyula, Pap Imre, Darabos Sándor, Futó Zoltán, Nagy Károly, Fekete Gyula egyházi, dr. Baksa Lajos, dr. Szegedy Kálmán, dr. Bartóky József, dr. Imre József világi tanácsbirák, Futó Zoltán, Bay József, Tóth József egyházi, dr. Baksa Lajos, dr. Zsíros Lajos, Szabó Emil világi jegyzők, Kovács János és dr. Kun Antal ügyészek, Kovács Lajos számvevő, Böszörményi Béla és Fekete Gyula pénztárosok, Tereh Gyula levéltáros, Pogány Károly tanácsbiró. Az egyházak részérél: Böszörményi Béla Battonya, Kecskeméti Ferencz, Hídvégi Gábor gondnok, Bayer Arthur főgimnáziumi tanár Békés, Szől- lősi Imre Bodófalva, Halász Endre Csorvás, Dombi Lajos „Gyula, Garzó Gyula Gyoma, Bay József Gyulavári, Szeremlei Sámuel, Pap Imre, Győrffy József, Losonczy Endre, Tereh Gyula, Juhász Mihály főgondnok, Kóti Pál, Mucsi Bálint, dr. Szomor Dezső, Zehery Lajos presbiterek Hódmezővásárhely, Szabó Béla Igazfalva, Tóth József Körösladány, Szabó János Köröstarcsa, Papp Lajos Lugos, dr. Csécsi Miklós, Nagy Károly Makó, Baráth Imre Magyarittebe, Szalay József Nagybecskerek, dr. Zsíros Lajos főgondnok Nagykikinda, Futó Zoltán Szentes, Csánki Benjámin Szeghalom, Imre Árpád Szkulya, Szabolcska Mihály Temesvár, Bereczk Sándor Szeged, Csák Aladár Vésztő, Imre Lajos főgimn. igazgató, Császár Péter ref. tanító Hódmezővásárhely. A nagygyűlést megelőző bizottsági ülések hétfőn délelőtt 11 órától estig tartattak. A nagygyűlés kedden reggel 9 órakor kezdődött és szerdán d. u. 2 óráig tartott. A szokásos ima után a tárgysorozat egyes pontjait vették tárgyalás alá. Elnök Dombi Lajos esperes jelentette, hogy gróf Dégenfeld József egyházkerületi főgondnok most tölti be főgondnokságának 10-ik évét. Az egyház- megyei közgyűlés üdvözletét küldi ez alkalomból. A gyűlésen a hódmezővásárhelyi egyház több ügyben volt érdekelve, a melyek részint az egyháztanács által terjesztettek fel az egyházmegyére, részint pedig felebbezés utján jutottak oda. Ilyenek voltak pl. a főgymnasiumi tanárválasztások ügyyei, melyek dr. Baksa Lajos felebbezései folytán tétettek át az egyházmegyére. Nevezetesen az egyháztanácsnak azon határozatát, mely szerint a főgymnasium második mennyi- ségtani tanszéke ismét, most már harmadizben ideiglenes tanárral töltetett be, dr. Baksa Lajos azon az alapon, mert az idevonatkozó törvények nem engedik meg a tanári állásoknak több éven át ideiglenes minőségben való fenntartását, megfellebbezte. Feleb- bezésének az egyházmegyei bíróság helyet adott, a választást megsemmisítette. Az egyházmegye ezen végzése ellen az egyháztanács elnöke az egyház részéről felebbezést jelentett be. Az elhalt Sükösd Gyula tanár helyét az egyház szintén ideiglenes tanárral óhajtja betölteni, de csak egy évre. Dr. Baksa az egyháziak ezen határozatát is megfelebbezte. Itt azonban a felebbezés elutasit- tatott s az egyház intézkedése — mert az ideiglenesség csak egy évre szól, helyben hagyatott. A gimnáziumi tanári kar felebbezést adott be az egyháztanács azon végzése ellen, melylyel eltiltja a tanárokat kosztos diákok tartásától. Ez ügyben az egyházmegyei közgyűlés a tanároknak adott igazat, feloldta az egyház tiltó határozatát. Az egyházmegye Sajtos Sándor tanítót állásában megerősítette. A szerencse-utczai V—VI. fiú s a Kállay-utczai V—VI. leányosztályok állandósítását helybenhagyta, úgyszintén a f. tanév elején történt tanitó-választásokat is. Tanügyi dolgokban a következő határozatokat hozta a közgyűlés : Az egyházmegyei tanitó-egyesü- let módosított alapszabályai helyben hagyattak s megerősítés végett a minisztériumhoz felterjesztetnek. — A tanitó-egyesületnek a gyűlési napidijak, a tanítás eredményének osztályozása, az egyházkerületi tankönyv monopólium eltörlése tárgyában tett beter- jesztvényei kiadattak az egyházmegyei tanügyi bizottságnak véleményezés végett. Az egyházkerületi tanterv módosítása, illetőleg revideálása tárgyában Császár Péter tanító képviselő által tett indítványra az egyházmegyei tanügyi bizottság felhívja az egyházmegyei tanitó-egyesületet, hogy az újabb idők követelményeinek megfelelő tanterv javaslatott készítsen, a mely aztán tárgyalás után az egyházmegye utján terjesztetnék fel az egyházkerülethez. Említésre méltó általános érdekű ügyek még a következők : gróf Dégenfeld egyházkerületi főgondnok jubiláris ünnepségén az egyházmegye képviselteti magát. Békésen az elhalt Szegedi Károly lelkész helyére Vincze Ödön lelkész választatott. Békéscsabán 400 református család lakik s eddig sem papjuk, sem tanítójuk nem volt. Eddig a békési egyház látta el őket lelkészi szolgálattal. Az egyház szervezését a közgyűlés kimondja és az egyházalakitási munkálattal megbizattak : Futó Zoltán szentesi lelkész és Baksa Lajos jegyző. A debreczeni egyetemre az egyházmegyei közgyűlés 10,000 koronát szavazott meg, 10 év alatt való 1000—1000 korona törlesztés kötelezettsége mellett. Kedden délben 1 órakor a Vigadóban bankett volt, amelyen felköszöntőket mondottak Garzó Gyula, Fekeie Márton, Baksa Lajos és Futó Zoltán. T a n U g y. A gyulai róm. kath főgimnázium bizottsága folyó hó 13-án délután ülést tartott. Mutschenbacher Gyula áldozópap, főgimnáziumunk uj rendes tanára hivatali esküjének letétele után a bizottság a tandíjmentességért folyamodók közölt 6 fél és 2 egész tandíjmentességet; adományozott. A gimnáziumban rendkívüli tantárgyak gyanánt a gyorsírást két tanfolyamban (kezdők és haladók), a magánrajzot és a franc Ja nyelvet tanítják. A rendkívüli tantárgyak tanítási diját egész évre 10 koronában állapította meg a bizottság, heti I óránkint. A főgimnázium két oldalán levő, két dísztelen zuguteza rendezése ügyében a bizottság átiratot intéz Gyula város tanácsához. A gyulai főgimnázium első osztályába az idén annyian iratkoztak be, hogy a törvényes létszám betelvén, többeket csak ideiglenesen lehetett fölvenni. Az ideiglenesen fölvettekre vonatkozólag most jött meg a kultuszminiszter engedélye, ki megengedte mindannyioknak a beiratkozást. Ennek következtében most a gimnázium első osztályába 77 rendes növendék jár. A gyulai állami fiú és leányiskola tiz tanszékére, mint annak idejében megi tűk, 283-an adták be pályázatukat. A kir, tanfelügyelő már hetek előtt felterjesztette a pályázatokat a vallás és közoktatásügyi ministeriumhoz, a hol azonban a kinevezések mindezideig késtek, nagy hátrányára az idei tanévnek, miután tanerők hiányában az állami iskolák nem voltak megnyithatók és igy sok szülő kénytelen volt a különben is túlzsúfolt hitfelekezeti iskolákba íratni be gyermekeit. A kinevezések végre folyó hó 13-án megérkeztek. Ezek szerint a minister Mazurek Forencz újbányái, Mazurekné Ploy Irén újbányái, Piczely József dobozi, Steigervald Károly gavosdiai, Kallina Anna szapáriligeti, Köpösdy Jolán hódmezővásárhelyi, Kulitzky Nándor bazini, Némedy Mária dobozi, s Kardos István ruácsaí állami elletni iskolai tanítókat helyezte át és Szarvassy Mária oki. tanítónőt nevezte ki. Őszintén sajnáljuk, hogy Gyula városának az iránti kérelme, hogy helybeliek neveztessenek ki Gyulára tanítókul, nem valósulhatott meg. Különösen Tapfer Mihály, Domonkos Erzsiké, Abafi Aranka s Nuszbek Sándornó kinevezésének mellőzését sajnáljuk és sajnálják velünk együtt a paedagogia barátai. Beiratas az állami iskolába. Gyulán ez évben megnyitandó állami fiú és leány iskolába beiratkozni Abafi. Jánosnál a gyulai polg. leányiskola igazgatójánál lehet. A beiratásokat a polg. leány iskola épületében tartják ma délelőtt 7 órától 10-ig. A jövő hét hétköznapjain pedig d. e. 11 órától 12 óráig Államosított iskola. A vallás és közoktatás- ügyi minister a nagyszénási állami iskolák ki- egészitéseképen eddig államsególyezett községi tanyai iskolákat a folyó tanévtől kezdve állami kezelésbevette át s az ottani tanerőket nóvszerint: Jánosdiák László és Kéry József községi tanyai tanítódat állami tanítókká nevezte ki. Áthelyezés. A vallás és közoktatásügyi minister a mezőberényi állami polgári fiú és leányiskolához Mayer Károly igazgató elhalálozása folytán üresedésbe jött állásra Tas Ferencz fiumei állami polgári iskolai tanítót helyezte át hasonló minőségben. Az igazgatói állásra nézve még niccs intézkedés. A békési ev. ref. egyház presbitériuma múlt vasárnap tartott gyűlésén töltötte be a Batizi Ferencz nyugalomba vonulása folytán megüresedett ibrányi tizedbeli tanítói állást egyhangúlag ; Horváth