Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
2 BÉKÉS 1906. szeptember 16. igénybe az árúk esetleges hosszabb időn keresztül való raktározására. Gyula város ipara és kereskedelme azóta csak alig változott előnyére s pusztán arra szorítkozott, hogy szükségleteit időről-időre endetail fedezve, csak a vásárok alkalmával lássa el magát megfelelő árúval. Ennek hátrányait azonban nem annyira az iparosok és kereskedők sínylették meg, mint megsínylette első sorban az a munkás- ós középosztály, mely szükségletei fedezésében, anyagi helyzete s hitelképessége alapján, teljesen a helyi piacznak van kiszolgáltatva. A helyi iparos és kereskedő, — daczára az azóta folytonosan és fokozatosan emelkedő munkabéreknek és nyersanyagáraknak — csak úgy megvette a maga polgári hasznát mint azelőtt, sőt — hivatkozással a folytonos drágulásra — még lehetőleg magasabb haszonra dolgozott, mig a vevő közönség- helyzetéből folyólag, kénytelen volt magát ezzel szemben, teljesen kiszolgáltatni. Még szembetűnőbb azonban ez a visz- szás helyzet nagy- és kisiparosainknál; tudjuk, hogy a vasútvonal által átszelt uradalmaknak nincsenek raktáraik, ennek folytán kénytelenek terményeik azonnali elhelyezéséről gondoskodni, azokat bárminő kedvezőtlen konjunktúrák között is piaczra vetni s megvannak fosztva a tisztességes spekuláczió lehetőségétől, vagy pedig kénytelenek oly irányú gazdálkodást folytatni, melyek mellett az ország legjobb földje daczára is, alig képesek a fen- tartás és munkáltatás költségeit behozni. Még rosszabb azonban heiyzete a kisgazdának. A legjobb esetet véve is s föltéve, hogy kiváló termése volt, a drága fuvardijak következtében és a még nehezebb pénzviszo- nyok folytán, kénytelen termését potom áron áruba bocsátani, ez által alig szerezve meg magának véres verejtékkel szerzett munkája minimális gyümölcsét. Lényegesen s mondhatni egy csapásra megváltoztatná ezen visszás helyzetet az előbb említett áru- és gabonaraktár létesítése. iparosoknak és kereskedőknek módjukban állna szükségleteiket az időleges árhullámzások szigorú figyelemben tartásával oly időben beszerezni, midőn azok a kedvező árviszonyok mellett, előnyösen el bírnák az árú nagyobb mennyiségben való raktározásának költségeit; nem volnának kiszolgáltatva mindenben a gombamódra szaporuló cartelleknek és trustöknek és nem éreznék a folytonos drágulás káros következményeit. A gabonaraktár lehetővé tenné azt, hogy az uradalmak oly belterjes gazdálkodásra térhessenek át, melyek mellett a birtokok értéke tetemesen megnövekednók. Legáldásosabb hatását azonban a kisgazdák éreznék, kik bármily kis mennyiségű gabonatermésüket is a közraktárban elhelyezve s arra legsürgősebb szükségleteik fedezésére, egyelőre elegendő előleget kapna, — nyugodtan bevárhatnák az árak olyatén hullámzását, melyek mellett termésük eladásából tisztességes polgári haszonhoz jutnának, Senki sem érzi jobban ezen közraktár hiányát, mint éppen az illetékes tényezők, akiknek a körében már meg is indult a mozgalom ilyen közraktár létesítése irányában. Határozott tudomásunk van arról, hogy ezen közraktár építési, üzletberendezési és forgó tőkéjének az előteremtésére nemcsak az érdekeltek, hanem a pénzintézetek is haj landósággal bírnak. Addig is tehát, mig legközelebbi czik- kemben a rendelkezésemre álló adatok alapján be fogom bizonyítani, egy ilyen áru- és gabonaraktárnak, mint vállalatnak is megfelelő rentabilitását, fölvetettem az eszmét, hogy annak szélesebb körben való megtár- gyalhatása folytán, oly szakemberek véleményeinek a birtokába jussunk, kiknek nyilatkozatai mindenesetre oda fognak hatni, hogy az eszme fölkarolása mindjárt annak fölvetésekor a kellő mederbejusson, a kellő alapon álljon! Zerkowitz Rudolf, főmérnök. A közigazgatási bizottság ülése. — Szeptember 10. — A vármegye közigazgatási bizottsága hétfőn tartotta szeptember havi rendes ülését élénk érdeklődés mellett, dr. Fábry Sándor főispán elnöklete alatt, a bizottsági tagoknak csaknem teljes részvételével. Az érdeklődés főtárgyát képezte a bizottságnak féléves jelentése, a bizottságnak az elmúlt félévben kifejtett működéséről, mely a miniszterelnökhöz in- téztetett. A jelentés szerint az általános közigazgatás ügymenetét, valamint a kereskedelmi-, a vallás- és közektatásügyi-, az igazságügyi miniszternek ügykörét érdeklőleg oly jelenségek, — amelyek törvényhozási intézkedéseket igényelnének, — nem merültek fel. A jelentés tárgyalása során kifejlődött vita folytán azonban felirt a bizottság a belügyminiszter ügykörét illetőleg az iránt, miszerint az alkotmányjogi intézkedések közül különösen szükségét látja az 1886. XX. t.-cz. 20. §-ában foglalt rendelkezés oly módon való megváltoztatásának, hogy azon esetben, ha az ujonczjutalék a törvényhozás által meg nem szavaztatott, a hadsereg az önként belépő ujonczok által se legyen kiegészitbető s ekként a törvény kijátszása megakadályoztassék. Az adók kivetésére és behajtására vonatkozólag szintén felír a bizottság, mert épen a költségvetésen kívüli állapot ideje alatt az is kitűnt, hogy az 1888. évi XXI. t.-cz. 20. §-a nem magyaráztatott egyöntetűen s annak mikénti értelmezésére nézve kételyek merültek fel. Kéri tehát a bizottság, hogy ez irányban a törvénybe világos rendelkezések vétessenek fel, úgyszintén sürgeti a jelentés a köztisztviselők szolgálati pragmatikájának elkészítését. — Ebben a kérdésben Haviár Dániel szólalt fel s a legmelegebben ajánlotta a bizottság figyelmébe a tisztviselők ügyét s preczi- zirozván a jelentést olyképen, hogy ezentúl különösen az állami tisztviselők általában kötelességeik teljesítésében politikai tentíencziák által befolyásolva ne legyenek, ami a szolgálati pragmatika hiányában megtörténik. A legnagyobb arányú vita fejlődött ki a munkás kérdésnél. A jelentés konstatálván, bogy a folyó évben a gazdasági munkások között nagy számban fordultak évadban — 25 férfi és 25 nőbeteg (gyengék, tuber- culosisban szenvedők és tisztátlanok) lesz elhelyezhető. Közkórházunk már a legközelebbi esztendőben előreláthatólag uj belgyógyászati pavillont fog építeni, mely építkezés folytán két régibb pavilion] szabadul felaz emelet magasságú régi kórházi épület és a földszintes, volt fertőző osztály ; czél- szerü átalakításokkal ez a két épület az elmegyó- gyitó intézet czéljaira igen jól berendezhető lenne. A földszintes pavilion átalakításával nyugodtabb nőbetegek elhelyezésére kapnának alkalmas helyett, ugyanitt nőbetegek foglalkoztatására szánt helyiségek (varrás, kézimunka, doboz gyártás, kefekőtés, gyékény fonás) is volnának. A régi, emeletes kórházi épület, — mely gyökeresebb átalakításokat igényelne — a férfi osztályra volna nagy nyereség. Czélszerübbnek találnám ezt az épületet kizárólag férfi betegekkel benépesíteni, részint azért, mert a férft férőhelyekre többnyire nagyobb szükség van, részint, mivel az épület ketté osztása (férfiak és nők részére) nehézr ségekbe ütköznék. Nagy szükség volna egy külön betegek (I—II. osztályú betegek) pavillonjára; mostani „külön osztály“-unk ugyanis nincsen kellőképen isolálva a közös betegosztályoktól, nincs külön lépcsője, fürdője, raktárhelyisége, ami úgy a betegek, mint a kórházi személyzet szempontjából nem előnyös. A jelenlegi gazdasági udvarban, a főépület szomszédságában annak a pavillonnak s egy, a külön-betegek részére alkalmas sétahelynek is bőven volna helye. A mostani „külön osztály“ kis betegszobái kényesebb igényű vagy intelligensebb III. oszt. betegek részére — természetesen a jelenleginél egyszerűbb berendezéssel — volnának felhasználhatók. Az elmegyógyitó osztály ilyenféle gyarapodása különösen a chronikus, állandó beteganyag kezelése szempontjából volna kívánatos; lehetővé tenné ugyanis a beteg időnkinti áthelyezését egyik osztályról a másikba, ami változatosabbá teszi a betegek amúgy is egyhangú életmódját, újabb társításokat indít meg, a mindennapi egyformaság hatása alatt a munkától elszokott agypályákban, újabb környezetbe hozza a régi milieu-ben már-már elmegyön- geségnek induló beteget s igy állapotára csakis kedvező hatást gyakorolhat. Természetesen az uj pavillonok mindegyikében gondoskodás történnék arról, hogy a törzsépülettől elütő berendezésüek legyenek, valamivel szabadabb mozgást engedjenek meg a betegnek, külön sétahelyekkel bírjanak, a nyugodtabb betegek részére; elegendő tágasságu, nappali tartózkodásra is alkalmas szobák álljanak rendelkezésre. Intelligensebb III. osztályú betegek — ha állapotuk ezt megengedi — külön, kisebb betegszobákban élvezhetnék itt a szabadabb kezelés előnyeit s nem látnák állandóan maguk, előtt az izgatott acut elmebetegeket, a folyósólton őgyelgő, elbutult betegeket, a kik között eddig akarva — nem akarva kénytelenek voltak tartózkodni. A javulásnak induló reconvalescens elmebetegek is itt volnának ápolhatok teljes felgyógyulásukig; a gyengék és tisztátlanok részére nehány nagyobb egészen kórházi jellegű betegszobát ugyancsak itt lehetne berendezni. * A tervezett gyarapodásokkal összefügg egy másik, fontos kérdés : az orvosi személyzet gyarapítása. Ugyanis részint a betegek számának várható tetemes megnövekedése, részint azok szétszór- tabb elhelyezése miatt szükségessé lesz a már meglévő két segédorvoson kívül, egy harmadik orvos alkalmazása. E tekintetben rá kell utalnom arra a fontos szerepre, mely az elmebetegek kezelésénél az orvosra hárul; az ő személyében összpontosul a beteg minden bizalma, az ő intézkedéseitől, rendeléseitől, a vele való folytonos érintkezéstől vár javulást egészen különleges, más kórházi betegekétől elütő helyzetében ; folytonosan őt terheli kéréseivel, panaszaival, leveleivel s egyéb ügyes-bajos dolgaival, melyeknek elintézését első sorban az orvostól reméli. Ha az orvos mindezeknek lelki- ismeretesen meg akar felelni, igen sok időt kell betegeivel foglalkoznia; az a jó elmeorvos, aki sokat foglalkozik betegeivel, a ki ennélfogva minden betegének individuális sajátságait ismeri s ezekhez képest kezeli a betegeit. Az elmeorvosnak tehát sok időt kell szentelnie a betegeivel való foglalkozásra ; hiszen pusztán csak a betegek egyéni sajátságainak áttanulmányozása, mely nélkül sikeres kezelés el sem képzelhető, igen sok időt emészt fel. Mindezekből kitűnik, hogy az orvos-kérdés elmegyógyitó intézetben mindig elsőrangú fontosságú. Legyen ott elegendő számú orvos, hogy a betegekkel való foglalkozáshoz kinek-kinek elegendő ideje jusson; s legyenek jó qualitásu elmeorvosok kik a betegekkel való bánásmódban kellő jártassággal birnak, vagy legalább azzal az ambiczióval, hogy ezt a jártasságot maguknak a gyakorlat folyamán megszerzik. Sajnos, ez az utóbbi követelmény a közkórházak elmegyógyitó osztályain csaknem mindig illusiónak bizonyul; az ilyen osztályokra csak más alkalmasabb állás hiányában, rövid időre vetődik az általános gyakorlatra készülő fiatal orvos, a kinek ambiczióját az elmebajosokkal való behatóbb foglalkozás érthető okokból nem is képzelheti. Maga az elmeorvosi pálya ez idő szerint még oly meddő, oly sivár, hogy az ambicziosus fiatal orvos joggal •visszaretten tőle s csak a szárnyaszegettebb, a más
