Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-03 / 22. szám

1906. junius 3.

BÉKÉS

3

szorgalmas: elképzelem, mily sokat kell dolgoznia a mi kedves szerkesztőnknek, a ki e lapot már a boldogult Endrefi Károly idejében is önállólag szerkesztette s azóta is szerkeszti ? Mily sokat kellett dolgoznia, hogy a szaporodó megyei lapok között a »Békés« ma is első helyen áll.

Köszönöm — ss — ó — nak, hogy gondolatával a mi kis falunkba is kiszállott és betarkaképezett.

Meg is akarom érdemelni a dicséretet, mert másnemű szorgalmas és lelkiismeretes munkálkodásomért úgy sem nyerek még csak elismerést sem.

Elmondok egy közérdekű dolgot, ami a legközelebbi múltban történt; elmondom azt azért, hogy a nagy közönség abban a jót kövesse, a rosz- szat pedig kerülje. Csak az a fő, hogy szerkesztő ur a kék czeruzát ne használja nagy mértékben.

Mióta uj lelkészünk van, -sokra haladtunk. E

haladást előidézte a presbyterium felfrissítése, mert a régiek kerékkötői voltak mindennemű haladáenak.

1892-ben uj templomot, 1902-ben pedig uj iskolát építettünk 2 tanteremmel, utóbbit egy fillér építési adó kivetése nélkül. Ugyancsak 1902-ben épített a község is szinte 2 tanteremmel állami iskolát. Iskoláink szépek, beillenének Gyulára is.

De a beiskoláztatás még sem történhetett meg oly mértékben, mint azt a tágas tantermek megengedték volna, mert a felekezeti iskola kedvéért, az egyöntetűség szem előtt tartásával, az állami iskolában is tandíjfizetésre kötelezik a szüléket s ez

gátlólag hatott a beiskoláztatásra.

Hogy ez a baj megszűnjék, Bay József lelkész indítványára — dicséret legyen érte — kimondta az egyháztanács a szabad iskoláztatást, kimondta az aránytalan adózás megszüntetését, elrendelte az uj adókulcs elkészítését igazságos alapon, a birtok alapján. Az utóbbi zsinat által javasolt személy és birtok adó azonban nem fedezte az évi szükségletet, hiányzott 1200 korona. Ennek előállítására nézve kérelemmel fordult az egyház „ 1:c'”rághez, hogy népnevelési czimen segítse meg az egyházat évenként 1200 koronával mindaddig, mig Magyarország politikai helyzete rendbe jővén : az 1848. évi XX. t.-cz. alapján, annak folyósítását az államtól megnyerhetjük.

A képviselőtestület elé kerülvén a dolog, gróf Almásy Dénes képviseletében Ondrus Cyrill kijelentette, hogy a gróf örömmel meghozza az áldozatot a református egyház oltárára s a reá eső körülbelül kétharmad részt a legnagyobb készséggel fizeti — áldja meg az Isten érte ! — igy 18 szavazattal 8 ellenében a képviselőtestület az egyház kérését megadta s azt felsőbb hatósági jóváhagyás után 1907. január 1-től kezdve egyházunk részére, évenként előre megállapítandó összegben népnevelési czimen folyósítja mindaddig, mig egyházunk állami segélyhez jut.

Oly szép tette ez a képviselőtestületnek, mely önmagában hordja a dicséretet s méltó, hogy hasonló körülmények között a többi községek is, hasonló nemes indulattal járjanak el.

Sajnálattal halljuk azonban, de nem akarjuk elhinni, hogy a 8 képviselő képviseletében 3—4 ember megfelebbezte ezt a határozatunkat.

Ha ez valóban igaz volna, ezek a képviselők önmaguk ellen cselekednének, midőn a haladásnak kerékkötői akarnak lenni s jövőben valóban odairá- nyitanák választási elhatározásunkat, hogy az egyháznak és községnek az ilyen ellenségei távoltartásnak a kormányzástól.

Kiváló tisztelettel

r. I.

Hírek.

Pünkösd. Rózsanyilással, virágpompával, a tavasz legszebb ékességeivel köszönt be e mai napon az egyház harmadik sátoros ünnepe, a pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe. A világot megváltó munkája a Messiásnak akkor vált teljessé az emberiség számára, mikor a szeretet tanának hirdetői az apostolok erőre kaptak a Szentlélek ihletése fotytán Krisztus tanait hirdetni s elmenvén. hirdeték Isten igéjét az emberek között s messze országok idegen népei előtt megvilágosult Krisztus égi küldetése. A pünkösd is két napos nagy ünnep, mint a husvét és a karácsony. Az emberiség meg pihen e két napon az élet gondjaitól, megtelnek a templomok és ájtatos zsolozsmák szárnyain emelkedik az emberi hála a mindenség hatalmas Urához. Nálunk. Gyulán, a harmadik napot is ünneppé tette a közszokás, ekkor tartják az úgynevezett jégünnepet, amelyen a jégverés pusztításai ellen könyörögnek az Egek urához. A pünkösd ünnepéhez egészen a természet szolgáltatja az ünnepi hátteret, hangulatot nyíló virágaival, a pünkösdi rózsával s az ártatlanság jelvényével, a fehér liliom I mai. Régi szokáshoz híven, olvasóinknak a pünkösd alkalmából kívánunk boldog ünnepeket!

Az alispán hivatalba lépése és az alispáni hivatal ünnepélye átvétele május hó 29-ón délelőtt töitént meg a vármegyeházán. — A tisztikar

ezen a napon délelőtt 10 órakor a vármegyeház kisebb tanácstermében teljes számban jött össze, hogy az újonnan megválasztott alispánt, — aki tiszttársainak szivéhez különben is oly közel állott, — dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző vezetése mellett, a szokásos ünnepélyesség keretében és a régi hagyományoknak megfelelő külső dísszel üdvözölje. — Pontban 10 órakor jelent meg a kis teremben Ambrus Sándor alispán is, akit a lelkes éljenzés elhangzása után a vármegye főjegyzője, igen szívélyes és keresetlen szavakkal üdvözölt. — Üdvözlésében kifejezést adott annak, hogy a tisztikar nemcsak a hivatali viszonyból folyó udvariasság által indiltatva jelent meg uj főnöke előtt, —■ hanem benső érzésének őszinte megnyilatkozásaként is oly czélból, hogy szívből jövő melegséggel üdvözölje el so tisztviselőjét hivatalának elfoglalásában. A tisztikar bemutatkozására — úgymond — nincsen szükség, mert az alispán nem idegenből jött, hanem hosszabb idő munkássága fűzi a vármegye tisztviselői karához. Tehát ismeri a tisztikar minden egyes tagjának egyéniségét, munkásságát és lelki világát, viszont a tisztikar is ismeri újonnan megválasztott alispánjának hosszú munkában megedzott tudását, egyenes jellemét és hangulatok által nem befolyásolható akaraterejét. E-'v a, kölcsönös megismerés az alapja ? bizü,ómnak, melyei a tisztikar a kölcsönös működés elé teljes bizalommal tekint, de viszont annak a felfogásnak is, amely remélhetőleg megvan az alispánban is s melyszerint a tisztikar minden egyes tagjában kötelességtudó, lelkiismeretes munkást vél feltalálni. Biztosítja az alispánt, hogy ebben csalódni nem fog! Végül a főjegyző annak a biztos reményének adott kifejezést, hogy az alispán a tisztikar érdekeit nemcsak előmozditani, h’anem annak esetleges támadással szemben, szükséges megvédésére is mindenkor kész lesz. Ebben a hitben, ebben a biztos tudatban, a tisztikar nevében az alispáni működéshez sok szerencsét és sikert kívánt! A nagy tetszéssel és éljenzéssel fogadott magvas, üdvözlő szavak elhangzása után Ambrus Sándor alispán meghatottan válaszolt. A vármegye jeles főjegyzőjének közvetlen szavakban tolmácsolt szívélyes üdvözletét hálás szívvel köszöni meg s erős elhatározással, kész örömmel ünnepélyes Ígéretet tesz, hogy a vármegye tisztikara és közötte — mint primus inter pares között fenálló bizalmas viszony ápolására, fentar- tására, sőt ezenfelül öregbítésére kiváló súlyt

mezőre virágot vadászni. Ez a kor volt az, trely a japán udvart és a nemességet leszoktatta a lóról, úgy, hogy ma már vissza kellett reá erőszakolni őket.

Erre a virágvadászatra emlékeztet némileg az őszi virágnézés. Mikor a chrysanthenumok legszebb pompájukban vannak, az uralkodó egyik kertjében gyönyörű csoportokban ültetik el őket a kertészek.

Mint tavasszal a cseresznyevirág, úgy ösztökéli ősszel a chrysanthenum a szigetország lakóit ünnepi hangulatú kirándulásokra, sokszor messzi vidékre is. Ez a virág az, mely az előkelő és pénzvilág embereit a legnagyobb áldozatok megtételére sarkalja, hogy felülmúlják egymást, ki tud szebbet és többet produkálni. És talán a legszegényebb japán napszámos háza sincs egy faedény nélkül, melyben egy-két szál kiku (a chrysanthenum japán neve) virágot ne találnánk, melyben épp oly nagy gyönyörűséget talál s melyre épp oly büszke, mint a gazdag az ő ioo vagy iooo virágtövére. Talán a nagy előszeretet az oka, hogy a ló levelű kikuvirág lett az állam czimere vagy pedig megfordítva ? Isten tudja, de hogy nem egyedül a japánság az, mely e virágot annyira szereti, példa reá, hogy a székely asszony az ő katikavirágát, az őszi rózsát, ép olyan becsben tartja, mint a japán az ő eredetileg azonos kikuját.

1903. október hónapjában volt a Hibiya- sakban egy kiku-kiállítás ; Japán legszebb példányai voltak itt összehordva. Minden elképzelhető szín és színárnyalat sereg volt itt. A szinte koromfekete barnától elkezdve a hófehérig, a

piros, viola, lila, rózsaszín, sárga, kék, ibolya, sőt a zöldszin is — mint legújabb vívmány — tanúskodtak a kiku-kertészet nagyszerű voltáról. De nemcsak a virágok színe, azoknak alakja és nagysága is bámulatot kelt. Tányérnagyságu egyetlen virág állott egy-egy tövön, fillérnagy- ságu ezrek a másikon. A szirmuk is változatos, A kikuk, kurta egyenesen állók, hosszú keskeny hegyesvégüek, kigyózó 10 czm. hosszúak váltakoztak egymással, néha ugyanegy virág- tövön. Itt láttam először a trónörököst is gyalog egész családjával. Kiszállottak kocsijukból és a nép közé vegyülve nézték végig a kiállított virágokat.

De elég erről ennyi. A virágmegszemélye- sitésnél a költők ezerféle szép hasonlattal élnek s a nők neve rendesen egy-egy virágnév az életben is. Az egész nemzet előtt a cseresznyevirág a nőt, a szilvavirág a férfit jelenti. A hónapokat is a virágokról nevezték el s a japán kártya tulajdonkép virágkártya, úgy neveiben, mint rajzában. A piros ásznak, mint legnagyobbnak a kiku felel meg. Iwakura herczeg legkisebb, 18 éves fia, feleségem nyelviskolájába járt. Apja halálakor levelet irt, hogy néhány hétig nem jöhet el, de márcziustól fogva, újra kéri a lefoglalt órák fentartását.

Február 2-án délután 4 és 5 óra között váratlanul betoppant Auraku tanár úrral hozzánk. Nagy hirt hozok. „A vének tanácsában a ma délutáni ülésen elhatározták a háborút s február io-én az első japán uralkodónak, Yimmu tennonak trónralépése évfordulója emlékünnepén teszik közzé a hadüzenetet." Ez mély titok, mondották, s megkértek, hogy senkinek se beszéljek róla.

Hogy, hogy nem, eszembe jutott, hogy meg- kellene sürgönyözni haza. Szinte küzdöttem magammal, mig végre megírtam a sürgönyt a Budapesti Hírlapnak s magam mentem el vele a postára. Úgy látszik a hivatalban már értesülve voltak a háború híréről, mert magyarnyelvű sürgönyömet nem akarták fölvenni. Arra kértek, Írnám angolul, németül vagy francziául. Érthető okokból vonakodtam ezt megtenni, mire azt mondták, hogy hagyjam csak ott, majd elintézik. Haza mentem. Rövid félóra múlva egy táviró- hivatalnok hozta vissza sürgönyömet és az érte fizetett jókora összeget. Egész indignálódva beszélt, hogy miféle gondolat volt ez tőlem, nem gondoltam meg a dolgot, hiszen ebből óriási kellemetlenségeim lehettek volna. Alig tudtam magam iránt jobb hangulatra bírni. Nem akarta elhinni, hogy nem vagyok újságíró.

És én ma sem tudom, miként történhetett meg az a hallatlan csoda, hogy majdnem egy álló héten keresztül a világsajtó nem vett tudomást e dologról s hogy a február 8-iki port- arthuri támadás az egész világ számára meglepetés volt.

Mint a futó tűz terjedt végig az országon a háború és az első győzelem hire. Az újságárusok félőrülten rohantak és csengettek „gogáy“ kiáltásaik között az utczán* és a nép, melyről megszoktuk, hogy érzelmeit eltemeti, mintha szétszakadt volna az évezredek rabláncza, ujongó arczczal, örömtől tombolva rohant ki az utczára, hol ismerős, ismeretlen nevetve, kaczagva örö/