Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-02-26 / 9. szám
2 BÉKÉS 1905. február 26. kereseti adóval, mig a rendezett tanácsú városokban segéddel dolgozó kózmiiiparoso- kat, szintén tekintet nélkül a város lakosai számára vagy a város forgalmának minőségére, III osztályú kereseti adóval adóztatja meg. Nagy községben, például Csabán, egy segéddel dolgozó kézmiiiparos I. osztálya kereseti adója saját személyére legkevesebb 10 korona, legmagasabb 24 korona, segédjének legkisebb I. osztályú kereseti adója 4, legmagasabb 8 korona. Vegyük a viszonyaink között már ritkább esetet, tudniillik ha egy kézmüiparos állandóan 4 segéddel dolgoztat, az esetben Csabán saját és segédjeinek együttes I. osztályú kereseti adója — vagyoni viszonyaihoz képest, aminek mérlegelése, az adókivetésre illetékes községi adóügyi jegyző hatáskörében áll — legkevesebb 26 és legmagasabb 56 korona. Erre az I. osztályú kereseti adóra pedig, akár 14, akár 56 korona, általános jövedelmi pótado ami különben szintén államadó — nem vettetik ki. Rendezett tanácsú városban, tehát Gyulán is, már az egy segéddel dolgozó kézmüipa- rosra is III. osztályú kereseti adó vettetik ki. Ennek pedig nincs korlátja, tehát nincs határa sem, mint az I. osztályú kereseti adónak van, ahol fenébb kimutattuk, a törvény állapítja meg, hogy ez a kereseti adó magára a kézmiiiparosra nézve 24 koronánál magasabb nem lehet; rendezett tanácsú városban a kézmüiparos III. osztályú kereseti adóját ugyanis az adókivető bizottság állapítja meg. És példákkal tudnánk illusztrálni, hogy ugyanolyan vagyonú s üzleti forgalmat csináló kézmüiparos Gyulán kétszerte, sőt háromszorta annyi kereseti adót fizet mint Csabán kellene fizetnie. De ez még nem elég; a III. osztályú kereseti adó, általános jövedelmi pótadót is von maga után, ez az általános jövedelmi pótadó pedig 60 korona III. osztályú adóig is 10°/o, azon felül már pláne 35%. Vagyis Gyulán az a kézmüiparos, akinek mesterségére például 62 korona III. osztályú kereseti adót vetettek ki, ezen a 62 koronán kívül és felül még 21 korona 70 fillér általános jövedelmi pótadóval is meg- rovatik. Talán felesleges hozzátennünk, hogy a magasabb kereseti adó az alapja a községi s egyházi adókon kivül, a megyei, betegápolási. pótadók és a törvényhatósági útadónak is. Az a semmi által sem indokolható, mostoha bánás- i mód, amelylyel a törvényhozás a rendezett ■ ta nácsu városok kézmüiparosait sújtja, csak azért, mert rendezett tanácsú városban élnek és nem nagyközségi szervezetben, Gyulán legalább szintén egyik nem lényegtelen oka kézmüiparosaink vagyoni hanyatlásának. A mai szűk anyagi és félelmesen hanyatló kereseti viszonyok mellett, már maga az a tény, hogy — amint a törvényből kimutattuk — az összlakosság házosztályadó s az iparos osztály kereseti adóját tetemesen könyitenénk, egymaga elég indok volna rá, hogy a nagyközségi szervezetre való átmenetei fölött komolyan gondolkodjunk. De a nagyközségi szervezet tetemes megtakarítást okozna Gyula város költségvetésében is, mert a közigazgatás ama kötelezettségeitől, személyi s dologi költségeitől, amelyeket nagyközségekben az államkincstár visel, a város felszabadulna. A polgármester, rendőrfőkapitányi alkapitányi, közgyámi állástól eltekintve a városi árvaszék összes egyéb személyi s más dologi kiadásai elesnének, ami szűk számítás mellett is évi 14 —16000 korona megtakarítást és ez alapon jelentékeny községi pótadó csökkenést jelentene még akkor is, ha - amint óhajtandó sőt ha hivatása magaslatán álló, értelmes és kötelességtudó tisztviselőket akarunk, elkerülhetlen — a többi községi tisztviselőket jobb javadalmazásban részesítenénk is. A városi költségvetés a szó szoros értelmében roskad ama súlyos terhek alatt, amiket a rendezett tanácsra áthárított administráczió okoz, ezeket nagyközségekben az állam viseli, Gyulán pedig épen ezek a költségek okozzák egyrészről az ime már 85%-ra felszökött városi pótadót, másrészről azt az elkesere- redést, ami a képviselőtestület közgyűléseiben otthonossá vált és mely már valóságos anar- chiaszerü jelleget kezd ölteni. Csak is a rendezett tanácsra áthárított eme óriási költségek mellett történhetik és történik meg, hogy a képviselőtestület, legutóbbi közgyűlésében 200 forint értékű rozsét tagadott meg a tavaszszal már épülés alá jutó tüdőbetegek szanatóriumától, amelyre az ország minden részéről adakoznak és amely szanatóriumnak pedig elsősorban a gyulai szegény- sorsú tüdőbetegek fogják előnyét élvezni s amely szanatórium Gyula város közgazdasági haszna lesz s Gyulavárosforgalmát fog|a emelni. Nem vádaskodunk, hogy igy történt, sokkal jobb véleménynyel vagyunk a képviselőtestület minden, bár legegyszerűbb tagjáról is, sem hogy bármelyik képviselőt érzék hiánynyal vádolnánk; akik a humánus czéltól a 200 forint értékű rozsét megtagadták, bizonyára sajnálattal tették, de megtagadták, mert elviselhetlen magasaknak tudják a város terheit és választóik pressiója alatt is állanak, hogy minden kikerülhető költség megszavazásától tartózkodjanak. Ha kisebb községi pótadó lenne, ami csak is úgy lehetséges, ha Gyula városa a rendezett tanács okozta nagy kiadásaitól megszabadul, nagyközségi szervezet mellett ez a rőzse megtagadás szomorú kényszerűsége bizonyára nem következik be. És ha mindezek után és mindezek daczára, intelligencziánk okfejtésünket nem tartja elég súlyosnak arra, hogy a rendezett tanácsú szervezetből nagyközségre átmeneteit és ami ennek a mai viszonyok között általunk is elismert következménye, a földmives bíróságra való visszatérést mint állítólagos visszafejlődést kellőleg indokoltnak lássa: felhívunk rá bárkit és e lap hasábjain készséges tért adunk bárkinek, mutassa velünk szemben ki, hogy kézzelfogható következményeit illetőleg, tulajdonképen miben is fog állani ez a visszafejlődés ? Még szorosabban praecisirozva, tessék velünk szemben bárkinek kimutatni azt, hogy melyek azok a Gyula városa érdekében levő, akár köz- gazdasági, akár kulturális természetű dolgok, amiket a rendezett tanács tart fen és amelyek megóvása a rendezett tanács szervezetéhez fűződik? Vagy mutassa másrészről ki azt, hogy mik azok a hátrányok és veszedelmek, amiket a nagyközség, népiesen szólva a paraszt- biróság fogna Gyula városára zúdítani ? Mi sem az egyiket, sem a másikat nem látjuk. Amit legkevésbé sajnálunk, az lesz, ha a város megszabadul az állami természetű közigazgatási kötelezettségektől. Nemcsak azért, mert megszabadul a város lakosainak pótadója fedezte költségektől, de nem sajnáljuk azért sem, mert megvagyunk nyuannyi. Huszonhárom éve, hogy patvarista voltam az apjánál. Akkor három éves volt. Hogy szerették, hogy dédelgették. Egyetlen leány volt. Sokszor járt keresztül az irodán. Emlékezett, hogy a kis gyermekleány ilyenkor átölelte a térdét, s nagy ragaszkodást tanúsított iránta, öt szerette legjobban. Később is. Igen, ez a leány ösztönszerü ragaszkodást érzett iránta. Milyen buták az ösztönök, tudniillik az emberek. A kutya mennyivel jobban tud disztingválm abban, hogy kit szeressen. Sajnálni kezdte azt a szeplős, félszeg hajadont. Valami emberi érzés mozdult meg benne. De ez nem sokáig tartott. A fiskális küzdelem nélkül legyőzte az embert. írni kezdte a periratot. A nagy, szálkás betűk, mint a mozgósított pókok szaladtak a papiroson. Egyik ivet a másik után lepték el. Ilyen perben a méltóságos kúriának mindent el kell mondani. Következett a punktum sáüens : a két kúriai döntvény. Itt a perirat hangja fohászszerü hangot mutatott: „nincs és nem lehet okom kétkedni, hogy a méltóságos kúria az analog esetekben hozott határozatok szellemében fogja az én megtámadott igazságomat mérlegelni ... A jogegyenlőség nagy elvei stb.“ Minden kifejezést alaposan megrágott. Törölt, javított. Többször egész iveket eldobott, mert gyengének találta a jogi érvelést, pongyolának a stílust. Ki akart magáért tenni. Egész éjszakáját feláldozta ennek a periratnak. Újra és újra elolvasta, azaz elszavalta. Szava helyenkint színpadiasán, patétikusan hangzott. Szeméből diadal mosolygott. Hijjas Benedek büszke volt munkájára, s mikor az utolsó oldalt leöntötte a homok-porzóval, bókot vágott magának : — Ezt jól csináltad, Benedek . . . Már egész egész világos volt, reggeli hét óra, mikor az irodaajtó megnyílt s a segédje belépett. Ez a segéd komor, szürke alak volt, barátságtalan tekintettel, s kopott kabáttal. Egy öreg, szilenciumos ügyvéd, kinek néha napokig nem lehetett szavát hallani. Most is halkan, rossz kedvvel mondott jónapot, s leült az asztalához, Hijjas csodálkozva kérdezte: Mi az ilyen korán ? Még hét óra sincs. A segéd dünnyögve válaszolt: — Sietek, délre szabadulni akarok . . . — Valami fontos dolga van ? tudakolta a princzipális. — Van. — hangzott a kurta válasz. Hijjas Benedeket bántotta a kíváncsiság. Micsoda sürgős dolga lehet az ő vén segédjének, a szilencziumos ügyvédnek ? Tudta, hogy teljesen zárkózott életet él. Nincsenek rokonai, barátai. Ha lennének, se hederitene rájuk. A legönzöbb, a legczinikusabb embernek ismerte. — Hová készül délbe, spektábilisz ? — Kérdezte tőle. — Átmegyek Szalakra. — Valami peres ügy ? — Nem, peren kívüli. Hijjas Benedek szeretett alárendeltjeivel ingerkedni. — Csak nem háztüznézöbe megy ? Az öreg segéd nem válaszolt. Nem tartotta érdemesnek. Hijjas Benedek boszankodva kérdezte újra : — Hát mi az istennyilát keres maga Szálakon ? A rosszkedvű ember hátrafordult, s a vállán át adott választ: — Egy árverést akadályozok meg. — Árverést ? Kinél? — Egy fiatal bérlőnél. — Hát mi köze hozzá ? — Semmi. Az a fiú egyik volt princzipáli- somnak a fia. — Úgy? Azért? S hogy akadályozza meg ? — Legálisan. Kifizetem az adóságot. — Tyüh, teringette ! Csak úgy ? — Csak úgy . . . Hijjas Benedeket újra valami kellemetlen érzés lepte meg. Idegesen pödörgette gyér bajuszát. Kifizeti az adóságot ? Nagyon szép . . . Nem is tudtam, hogy annyi felesleges pénze van. — Van annak, a ki megnem issza. Igaz. Hát csak tessék kifizetni, amennyi jól esik. Nekem semmi közöm hozzá. De azért egyre nőtt a bosszúsága. Az egész úgy hangzott, mintha ez a vén, szilencziuumos fiskális azt mondta volna neki: látod külömb ember vagyok náladnál. Te ezt nem tennéd meg. Mástól eltűrte volna szótlanul, érzéketlenül, de ettől az embertől fájt neki. Nagyon csekélyre taksálta még a szileniczumtól eltekintve is. Mérgesen rászólt:
