Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-10-22 / 45. szám

4 BÉKÉS 1905. október 22. voltak. Ellenfelei s nem ellenségei, mert ilyenek nem voltak Gyulán, nem is adott rá okot, hogy legyenek, mert Gyula városa közügyeiben képviselő­sége alatt nem vett részt. Gyulai képviselőségét tisztán országos hirnevének, ragyogó, sok tekintet­ben páratlan publiczistai tevékenységének köszön­hette. A gyulai 48-as és függetlenségi párt a rava­talára koszorút helyezett, ugyanezt megtehette volna Gyula városa is, de nem cselekedte meg. A boldo gultnak hamvai nyugodjanak békében. Erkel Sándor síremléke. Az operaház feled- hetlen főzeneigazgatójának, Erkel Ferencz városunk halhatatlan emlékű legjelesebb szülötte nagytehet- ségü fiának a fővárosi kerepesi-uti temetőben díszes síremléket állít az Operaház igazgatósága. Az em­léket Róna József szobrász mintázta, a hozzávaló márványtalapzat pedig Márkus Géza műépítész tervei szerint készül. A munkálatok már annyira elő­haladtak, hogy az emlék leleplezését e hó 30-ikára tűzték ki. K. SchrifFert József városunk országgyűlési kép­viselője okt. 29-én, jövő vasárnap délután 3 órakor a városháza udvarán képviselői beszámolót tart. Orvosválasztás. Mezőberény község képviselő­testülete Popovics Szilveszter főszolgabíró elnöklete alatt kedden tartott közgyűlésen töltötte be a le­mondás utján megüresedett első orvosi állást. A képviselőtestület hat pályázó közül első orvosul megválasztotta Krich Imre eddigi községi másodorvost, ennek helyére pedig Garány Gusztáv köröstarcsai községi orvost. Az eleki II. temetkezési egylet egyleti zász­lója október hó 30-án ünnepélyesen felszenteltetik. Az ünnepély sorrendje: 1, Október 30-án reggel 8 órakor gyülekezés a központi iskola külső osztályá­ban. 2. 930 orakor megy a küldöttség a zászló­anyáért. 3. 9 orakor Requiem az elhunyt tagokért. 4. Requiem után a zászló felszentelése, mely után a zászlószegek beverése következik. Uj templom Dombiratoson. A szomszéd Csanád megyébe kebelezett Dombiratos községe díszes uj róm. kath. templomot építtet Koródy Kálmán terve­zése és művezetése mellett. A templom felépítésé­vel Dávid Jakab Gyuláról van megbízva. Beszámoló A békési függetlenségi párt a szep­tember 23-ki események ellen, csütörtökön délután népgyülést tartott, melynek keretében a város or­szággyűlési képviselője, Kecskeméti Ferencz, beszá­moló beszédet mondott. Résztvettek a gyűlésen dr. Nagy Sándor nagylaki, Áchim L. András békéscsabai és K. Schriffert József gyulai országgyűlési képviselők is, kiket megérkeztükkor a motoros vasúti megálló­nál, a polgárság és elöljáróság élén Szathmáry Gábor főjegyző üdvözlő beszéddel fogadott. — Dr. Nagy Sándor köszönetét mondott az üdvözlésért s a menet a városháza udvarára vonult. Itt dr. Igaz Pál ügyvéd nyitotta meg a beszédek sorát, vázolván a gyűlés czélját. Utána Kecskeméti mondta el beszámolóját, majd a vendégképviselők sorra felszóllaltak. Yégül Igaz dr. felolvasta a házhoz és a koal.dóhoz meg­küldendő határozati javaslatot s indítványára Kossuth Ferenczhez üdvözlő táviratot menesztettek. A gyűlé­sen, — tekintettel a hétköznapra, — csak mintegy 2000 főnyi hallgatóság volt. Biró a tilosban. Szenvedélyes vadász hírében áll Domokos Gábor uram, Békés község törvény- birája. Bélmegyerre igyekezett a napokban, magá­val vivén vadászpuskáját, a mikor hogy, hogy nem történt, a Kárász uradalom feleskedett mezőőrje egy árokban lesben állva találta Domokos uramat. Az uradalom ügyésze vadászati kihágás miatt a ható­ságnál feljelentette. Makacs öngyilkos. Békési János szeghalmi 58 éves napszámos már rég idő óta megunta az életét, hosszas, gyógyithatatlaan betegsége miatt. Már több ízben követett el öngyilkosságot, de tervét eddig mindig meghiúsították. Most végre sikerült neki megválnia a megunt élettől. Ugyanis mindenkit eltávolított házából, feleségét valami ürügy alatt a boltba küldte, s mialatt az odavolt, felakasztotta magát a lakás mestergerendájára. Mire az asszony megjött, Békési halott volt. Felakasztotta magát Fábián Antalné született Makai Sára köröstarcsai lakos, a határban levő tanyáján férje távollótében. Már kétizben kísérlett meg öngyilkosságot, de nem sikerült, most harmad­szor elérte czélját, itt hagyta a földi életet állítólag férje iszákossága miatt. Békésen az ujászervezett szoczilista párt vasár­nap délután népgyülést tartott. Szónokul Fazekas Ferencz jelent meg a központból, ki az egész délutánt kibeszélte. Mint hogy még a pártnak szer­vezete Békésen eddig nem volt, indítványára meg alakították a „Mezőfi Vilmos“ nevét viselő asztal- társaságot. Felhívta a kis számú hallgatóságot, hogy a pártlapra, a „Szabad Szó“-ra fizessenek elő A gyűlésen rendzavarás nem történt. Tolvaj czigányok. Az Orosháza mellett fekvő Nagy-Szénáson lókötők jártak. A napokban ugyanis czigányok vonultak keresztül a falun. Hajnalra elloptak Bartyik Mihálytól 2 darab sárga lovat, Huszár Jánostól pedig egy sárga kocsit és két lóra való szerszámot. Az országúton merték csak befogni a lovakat, amit a keréknyomból, sok csizmás és mezítlábas nyomból következtethetni. Esküvő. Néhai Horváth János, a csabai főgim­názium volt igazgatójának leányát, Erzsikét Buda­pesten kedden délelőtt vezette oltárhoz Laky Endre, gyulai honvéd főhadnagy. — Werner Gyula, dr. orsz. képviselő csütörtökön déli fél 1 órakor vezette oltárhoz a Jézus Szent Szive templomában Jurenák Pálmát, Jurenák "Sándor orosházi nagybirtokos és neje, született Polgár Emma leányát. Képviselői beszámoló. Achim L. András Csaba község országgyűlési képviselője vasárnap délután tartotta beszámolóját a községháza udvarán. A vas­útnál Achim Tamás biró és Darabos János párt­elnök fogadta Achimot, ki Budapestről érkezett Vázsonyi, Fábry, Kecskeméthy és K. Schriffert képviselők társaságában. A beszámoló 3 órakor kezdődött, utána Fábry, Vá.sonyi, Kecskeméthy és K. Schriffert is beszéltek s a népgyülés 5 órakor rendben eloszlott. Szabók sztrájkja. Az orosházi rendelésre dol­gozó szabómunkások kedden reggel az összes üzle­teket bojkott alá helyezték. Maionne Vincenzo neje öngyilkos. Nagyváradon szenzácziós öngyilkosság történt csütörtökön este. A több ízben Gyulán működött Maionne Vincenzo olasz vivómesternek városunkban is ösmert neje lakásán sublimát oldattal megmérgezte magát. — A tragikus esemény háttere rendkívül megdöbbentő. Maionne Vincenzo ugyanis, — daczára annak, hogy a legügyesebb vivómesterek közé tartozik, — egyéni szeretető méltósága mellett sem képes sehogysem zöldágra vergődni Az önfentartás küzdelme ónsuly- lyal nehezedett rája már évek óta s küzdelmeinek hü osztályrószese volt neje, akivel a legboldogabb házas életet élte. Maione már huzamos idő óta: kereset nélkül áll, egyes városokban tervezett vivő tanfolyamai nem sikerültek, úgy hogy az asszony pár hét előtt Nagyváradra ment, ahol olasz nyelv leczkókből akarta magát fentartani. Úgy volt, hogy Maione november elején szintén Váradra megy vivótanfolyamot nyitandó. A sok balsiker azonban 11 gylátszik megtörte a nő lelkét és végzetes elhatá­rozásra ragadta. Csütörtökön este 7 óra tájban kínos nyögésre szaladtak be Maione Vincenzoné szobájába s az asszonyt eszméletlen állapotban találták. Maione Vincenzo felesége megmérgezte magát, három szublimát-pasztillát vett be. Az eset­ről azonnal értesítették a rendőrséget és a háziak orvosi segítséget hívtak. Megjelent dr. Bartha János és dr. Erdős Adolf, a kik gyomormosást akartak alkalmazni és gyógyszereket rendeltek, de az ön­gyilkos nő kínzó fájdalmai közepette nem engedte közel se magához az orvosokat és tiltakozott az ellen is, hogy a közhórházba szállítsák. Hangoztatta, hogy ő megakar halni, nem vesz be orvosságot. Kónyszermentést nem lehetett alkalmazni, az ön­gyilkost otthonhagyták. Az orvosok szerint nem marad életben. Az öngyilkosságról táviratilag tudat­ták Maione Vinczenzót. Nyomdász ünnepély. A nyomdászok országos szakegyletének békéscsabai csoportja vasárnap ünne­pelte meg Békéscsabán a szakegyesület 10 éves fennállásának jubileumát. Az ünnepély délután 4 órakor díszközgyűléssel vette kezdetét a városháza nagytermében, hol Kun Mihály elnök szép szavak­kal üdvözölvén a nagyszámban megjelenteket s a diszgyülést megnyitotta. Utána a békéscsabai czipész munkások, majd az ottani építő munkások szak­csoportjának kiküldöttei üdvözölték a jubiláló szak­egyesületet. Ifj. Barát István Gyuláról, mint a gyulai szervezett munkások kiküldötte mondott lel­kesítő beszédet, melylyel kapcsolatban tolmácsolta a kiküldő szakcsoportok üdvözletét. — Utána Blahut Pál szavalta el Gyagyovszky Emil ez alkalomra irt „Építsetek“ czimü költeményét, amit Kiszel Antal szépen kidolgozott felolvasása követett: ecse­telvén a jubiláló szakegyesület 10 éves fennállása alatt történt főbb mozzanatokat. Nagy hatással szavalta el Klein József Petőfi Sándor „Apostol“ czimü költeményét, majd Kun Mihály elnök záró­szavaival a diszgy ülés véget ért. — Az ünnepély befejezéséül este 8 órakor sikerült műkedvelő elő­adást rendeztek a színházban, mely alkalommal Gerő Károly 3 felvonásos nagyhatású népszínműve az „Uzsai gyöngy“ került színre Kalmár Gyula ügyes rendezésével, telt ház előtt. A czimszerepet (Sári) Fischer Erzsiké kreálta precziz alakítással és énekszámait folytonos tapsvihar követte. Kovács Rózsika (Tatár Juczi) szerepében, lelkes ováczión kivül, két elővirágcsokrot kapott tisztelőitől. A férfi szerepekben Sztruhár György (Gyuri), Kun Mihály (Zakariás), Rácz Ferencz (Faragó), Bara János (csárdás), Klein József (Hamvas), Klein Gyula (Jómag) arattak kiválóbb sikereket. Külön dicsére­tet érdemelnek a falusi muzsikus czigányt élethűen személyesítő Budai János és Blahut Pál, kiknek méltó társuk Tanka Pál, mint a „banda“ czimbal- mosa érdemelte ki a közönség zajos tetszésnyilvá- ntiását. A tapsból külöuben kijutott bőven a többi szereplőknek is: (Szilvia) Bara Jánosné (akit ügyes játékáért szintén szép virágcsokorral leptek meg), Drienyovszki M. (Tatámé), Fitkonidesz Mariska (Bárdosné), Sternheim Miksa (Marczi). Szelezsán Mariska és Ilonka, Zsíros Pál, Révai Annuska, Linder Erzsiké, Farkas Juliska és Bencze Rózsika, akik mindannyian osztoznak az előadás sikerében. A műkedvelő előadást a Zöldfa vendéglőben regge­lig tartó kedélyes tánczmulatság fejezte be. Az előadást ina este közkívánatra megismételik s a tisztajövedelmet a békéscsabai közkórházi szegény alapra fordítja a rendezőség. Halálozás. Széles körökben mély részvétet keltő gyászesetről értesültünk pénteken délelőtt, amikor is reggel 4 órakor Otrok István uradalmi intéző a közeli Csákisziget pusztán jobblétre szen- derült. A boldogult köztiszteletben álló munkás- életű derék gazdatisztet sokan ismerték városunk­ban is, amelynek társaséletében is részt vett s igy halála városszerte megdöbbenést és igaz részvétet keltett. — A boldogult munkás és tevékeny tagja volt az Almásy uradalom tisztikarának. Igen jó gazda, akinek kerületében mintaszerű rend volt mindig, családjának és hivatásának élő komoly ember, akit mindenki megbecsült, kinek alkalma volt őt megismerni. Halálát agyszélhüdés okozta, moly pár nappal előbb munkaközben érte őt iro­dájában, hol számadásokon dolgozott, midőn egy­szerre családja segélykiáltását hallotta, s midőn bementek, az íróasztal mellett elterülve baloldalán teljesen bénultan találták. Pár napig tartott halállal vívódása s pénteken hajnalban érte őt el a meg­váltó halál. Temetése ma délután lesz Sarkadon, előrelátható nagy részvét mellett. Haláláról a kö­vetkező gyászjelentést vettük : Otrok Lajos és neje Vozáb Margit, Mariska, Rózsika és István, számos rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy áldottlelkü, felejthetlen drága jó édes apjuk, testvér, sógor és rokon : Otrok István sarkadi uradalmi intéző folyó év és hó 20-án reggel 4 órakor, rövid de kínos szenvedés és Istenhez fohászkodás után, életének 68-ik évében, a méltó- ságos gróf Almásy család hűséges szolgálatában eltöltött 40-ik évében, az Urban elhunyt. A felejt­hetetlen drága halott földi maradványait folyó hó 22-éu délután fél 4 órakor a sarkadi uradalmi köz­ponti iroda helyiségéből fogjuk a sarkadi sirkertben örök nyugalomra helyezni, az engesztelő szent-mise- áldozat folyó hó 23-án reggel 8 órakor fog a sarkad

Next

/
Thumbnails
Contents