Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-01-22 / 4. szám
6 BÉKÉS 1905. január 22. Ezeknek az alaptételeknek helyességét minden párt elfogadja, azonban a második helyen említettet kiilömböző képen magyarázzák. A pragmatika-szankczió t. i. azt mondja hogy Magyarország és Ausztria egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak. A 67-diki közjogi alapon álló pártok azt vallják, hogy ennek a kölcsönös védelemnek érdekeinknek a leginkább megfelelő teljesitése, közös szervek létesítését teszi szükségessé. A 67-diki közjogi alapot el nem ismerő politikai pártok pedig abban a meggyőződósbon vannak, hogy a védelem terén minden intézményünket külön-váltan kell kezelnünk, függetlenül a másik államtól, amelynek védelemmel tartozunk. Ez igen t. Uraim! a közös és a külön hadseregnek a kérdése. Miért is van nekünk közös hadseregre szükségünk ? Egyszerűen azért mert ma a hatalmas, nagy államok korszakában, egy államnak az önállóságát, függetlenségét, egy államnak nagyhatalmassági jellegét kizárólag csak nagy és erős hadsereg képes megvédeni. (Igaz ! Úgy van !) Magyarország és Auszt- tria együtt, egy nagy és hatalmas hadsereget képes alkotni és képes biztosítani azt, hogy mint nagyhatalmasság állhat fenn a többi hatalmak között és hogy a nemzetközi vonatkozások elrendezésében a szava döntően esik a méregbe. Ha azonban a két állam, — nemcsak mi, de Ausztria is — külön hadsereget tart, akkor lesz két kis hadsereg, minden államnak egy- egy, s egyik államnak sem fogja biztosítani a maga kis hadserege azt a nagyhatalmi állást, azt a döntő szót a nemzetközi érdekek terén és azt a függetlenséget, amelyeket erős, hatalmas hadsereg biztosíthat. (Igaz ! Úgy van ! De, Uraim ! tovább menve, ez a kis hadsereg, a mely, teszem fel, fele lenne a mai nagyhadseregnek, ez a kis hadsereg is jelentékenyen többe, sok millióval többe kerülne nekünk,, mint amennyiben ma a nagy hadsereg kerül mert hiszen a nagyhadseregnek 34°/(l-át fizetjük mi, jövőre pedig ezen nagyhadsereg költségének fele, 50°/„-a maradna a mi terhűnkre, sőt mint külön szervezet, fentartása még sokkal többe kerülne. (Úgy van !) Ennélfogva, igen t. Uraim!, a kérdés végeredményében az, hogy az a kishadsereg kétszer annyiba kerülne nekünk, mint amennyit ma fizetünk a közöshadseregnek fenntartásáért. Nemzeti tekintetben pedig, Uraim! a hadügy terén mint egyetlen vívmány, hiányzik ugyan még a magyar szolgálati nyelv, de a legjobb utón vagyunk arra is, hogy rövid utón ezt is elérhessük, (Zajos éljenzés és helyeslés.) mert többet ésszel, mint erővel ; ha ma tettre válnék a magyar szolgálati nyelv kérdése, úgy azt nem lehetne végrehajtani, a tisztek olyan csekély számban vannak képviselve a közöshadseregben. Ellenben, igen t. Uraim ! Ő Felsége Urunk, Királyunk kezdeményezéséből, ma már 2500 állami alapítványi hely van a közöshadseregben, minden évben tehát egy nagy tömegű magyar nyelvű tiszt fog a közöshadsereg tiszti-karába belépni és igy rövid időn el fogjuk érni azt, hogy a közöshadseregbe bemegy a magyar szellem, a magyar érzés, annak pszikológiája egészen meg fog változni, önmagától megmagyarosodik a közöshadsereg s annak idején, mint érett gyümölcs, önmagától fog ölünkbe hullani a magyar vezényszó. (Úgy van! Éljenzés.) Egyébként, Uraim, jelen kormányunk nemzeti szempontból egyik vívmányt a másik után hozza haza a hadsereg fejlesztése terén. Ott van a két évi szolgálat, a három évnek leszállítása s bár ennek óriási nemzetgazdasági jelentősége van, egy köszönő szó nem esett érette a kormánynyal szemben; ott van azután a honvéd tüzérség vívmánya. A nélkül, hogy bárki is sürgette volna, máról holnapra hozta haza a mi kormányunk a honvéd tüzérséget, melyért harmincz esztendeig hiába küzdöttek s vájjon esik e ezért csak egyetlen köszönő szó ? ? Ausztriával való viszonyunk tárgyalása terén a másik lényeges kérdés a vámterület kérdése. Mint bölcsen tudják Önök, igen t. Uraim, a 87-ki kiegyezésben Ausztriával való közösügyeink kérdése, a hadügy és külügy, egy- szersmindenkorra szabályoztatott, ezt másképen rendezni csak uj törvények hozatalával lehet, ez Ausztriával való viszonyunk állandó eleme. A másik, nem állandó elem, a vámterület kérdése, ezt ugyanis a törvényben a 67-ki kiegyezés tiz évről, tiz évre mondja rendezendőnek. A gazdasági kiegyezés kérdésében, uraim, ismét egy elvi kérdés nyomul előtérbe, nevezetesen a közös, vagy a külön vámterület kérdése. Egy-kót szóval bátor leszek ebbeli álláspontomat is jelezni. (Halljuk! Halljuk!) Máról-holnapra a közös vámterületről a külön vámterületre való átlépés a mezőgazdaság helyrehozhatatlan károsodását jelentené. (Úgy van!) Azt jelentené, igen t. Uraim! gyakorlatilag szólva, hogy a búza és a gabonanemüek ára rögtön leesnék 2—3 forinttal és állandóan ezen a színvonalon maradna. Ma tehát, amidőn mező- gazdaságunk nincs előkészítve erre, amidőn mezőgazdaságunk maga is válsággal küzd, ma a hirtelen átmenet, a mezőgazdaság tönkretételét jelentené s a földbirtokok azokból a kezekből, amelyekben ma vannak, ki sem számítható alakulatok között egészen más kezekbe mennének át. (U^y van !) És igen t. Uraim! a külön vámterületnek máról-holnapra való életbeléptetése vájjon azt jelenti-e, hogy a magyar ipar rögtön fellendül és virágzóvá lesz ? Ezt nem jelenti. Azt elismerem, hogy a vámsorompók felállításával eszközt nyerünk arra, hogy iparunkat gyorsabban fej- leszszük, azonban, igen t. uraim! nem a vámsorompó a fő iparfejlesztő eszköz, hanem a fogyasztás. — Az iparos akkor szaporíthatja ipar- czikkeit a végtelenségig, ha óriási fogyasztó közönsége van. Már pedig, uraim, egy tönkretett mezőgazdasági földművelő osztálylyal szemben, az iparosnak fogyasztóközönsége nem lesz. (Úgy van!) A mai fogyasztók száma felényire redukálódik. Amit tehát az iparos ma nyer a vámsorompók felállításával, ugyanazt elveszítené a fogyasztó képességnek jelentékeny leszállásával. (Úgy van!) Tehát, uraim, elismerve azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a külön vámterület az iparra nézve az ideális állapot, de tudva azt, hogy a külön vámterület ma átmenet nélkül a mezőgazdaság tönkre tételét jelenti, a', iparra pedig nagy előnyt azért nem jelent, mert vele szemben áll egy nagyban megcsökkenő fogyasztási képesség, ezért igen t. uraim, az iparnak sem elsőrendű érdeke a hirtelen átmenet a külön vámterületre. Ezzel ellentétben, kötelességünk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni arra, hogy gyökeresen, alaposan és igazán fejleszszük itthon iparunkat. (Élénk tetszés.) És ez az iparfejlesztés lehetséges, amint a példa mutatja, a közös vámterület keretében is. (Úgy van!) mert hiszen a fogyasztókópesség megvan, a fogyasztókópesség fokozatosan fejlődni fog, igy tehát megvan az iparnak alapfeltétele. A másik dolog, uraim, a minden irányú támogatás. A kormánynak és társadalomnak minden lehetőt meg kell tenni az iparfejlesztés érdekében. Állítsa fel mindenki a saját háza kapujában a vámsorompót és akkor megvan a külön vámterület. (Élénk helyeslés és tetszés) És kötelességünk mindnyájunknak, igen t. uraim! keresni, kutatni azokat az iparágakat, amelyek fejlődésképesek, kutatni, melyek azok az iparágak, melyek művelésére népünk hajlamossággal bir, melyek azok, melyekben munkásainkat igazi szakértőkké képezhetjük ki és igy a közös vámterület mellett is, képesek leszünk életképes gyökerekkel biró ipart és iparos osztályt nevelni. (Úgy van!) Majd, ha mezőgazdaságunk annyira erős lesz s a magyar belfogyasztás is eléri azt a pontot, hogy mezőgazdaságunk nem fog rászorulni az Ausztriába való kivitelre, majd ha nagy ipar fejlesztési akciókkal iparunk az eddi1 gieknól sokkal mélyebb gyökereket ver, akkor szintén minden erőltetés nélkül ölünkbe hull a külön vámterület is. (Helyeslés, úgy van!) De ennek az időnek eljövetelét esetleg nem is várhatjuk be eljövetelét akkor ugyanis, ha Ausztrá- val nem sikerül nekünk méltányos, érdekeinknek teljesen megfelelő gazdasági kiegyezést kötni. Ha ez egyszer nem sikerül, akkor félre kell tenni minden tekintetet és azonnal átmenni a külön vámterületre. (Élénk éljenzés.) Igen t. uraim! Ezekben voltam 'bátor röviden vázolni a vámterület kérdésében elfoglalt álláspontomat és minthogy a vámterületről esett szó, röviden meg fogok emlékezni a közgazdaság egyes ágairól is. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a kérdésben az én hitvallásomat már sokszor lefektettem. Egyszer-másszor volt alkalmam nyilvánosan nyilatkozni, de volt alkalmam működni is az életben, (Úgy van ! Úgy van !) és e működésem mindig arra irányult, — és ez alapvető elvem, — hogy a közgazdaságnak külöm- böző ágait, a mezőgazdaságot, az ipart, és a kereskedelmet, egymással harmonikusan, egymással összhangban kell fejleszteni, (Úgy van !) minthogy a legeltóvesztettebb közgazdasági politika az, amely a gazdasági élet egyik foglalkozási körét, egyik ágát a többinek a rovására akarja fejleszteni. Annjúra össze vannak nőve ezek az ágak, annyira függ egyiknek a jóléte a másiknak az előre haladásától, hogy veszedelmes volna a közgazdasági testvérágak közül kiragadni egyet s azt a többinek a rovására fejleszteni. Különösen fontos a közgazdaságnak harmonikus fejlesztése nálunk az alföldön, ahol épen az a baj, a közgazdasági veszedelmeknek épen az a fő előidéző oka, hogy a közgazdasági tó- tényezők nem egyenletesen fejlettek. Hiszen jól tudjuk, igen t. uraim 1, hogy nálunk, az alföldön, majdnem kizárólag csak mezőgazdasággal és annak a terén is majdnem-kizárólag csak a magtermelóssel foglalkoznak. Innen a munka alkalmak óriási egyenlőtlensége. Ebből magyarázható meg az, hogy aratás idején rengeteg munka halmaz áll előttünk, az évnek egyóbb szakaszaiban, főleg pedig a téli időszakban kevés a munka alkalom. (Úgy van! úgy van !) Nekünk tehát, uraim!, kötelességünk egyfelől a mező- gazdaságot belterjesebbó tennünk, nevezetesen létesíteni a mezőgazdaságnak azon ágait, amelyeknek fő munkaideje nem esik össze az aratás idejével, (Úgy van!) másfelől az iparnak minden életre való ágát fejleszteni, a mezőgazdasági ipart s mind azokat az iparágakat, a melyekre népünk hajlamosságai bir s amelynek sikeres kultiválására az előfeltételek itthon meg vannak és amelyekben reményünk lehet szakértő ipari munkásokat nevelhetni. (Helyeslés ) És hogy a kereskedelemről is egy szót szóljak igen t. uraim, a kereskedelem épen annyira fontos közgazgasági ág, mint a másik kettő, mert hiszen a másik két közgazdasági ág, a fogyasztó és termelő közti közvetítés nélkül megélni nem volna képes. Ezért helyezek ón igen nagy súlyt a kereskedelem fejlesztésére s ezért kívánom ón, — gyakorlatilag is — a kereskedelmet minden káros iránytól megóvni s a jogosult, a tisztességes kereskedelmet minden beavatkozástól épen és szabadon tartani. (Élénk éljenzés.) A közgazdaságról szólván, essék röviden néhány szó a munkás kérdéséről, vagy ha jobban tetszik a szoczializmusról. (Haljuk ! Haljuk !) Igen t. Uraim! Én itt ködös theóriába belemerülni nem akarok, tisztán és kizárólag praktikusan akarok egy pár szót szólani. Én, Uraim, a szoczializmus kérdését aképen fogom fel, hogy azt, aki gyengébb gazdasági erőre, kultúrára avagy erkölcsre, szóval bármi téren a gyengébbet bizonyos mértékig mesterségesen kell segítenie a társadalmilag, a kulturai- lag, közgazdaságilag erősebbnek ; azonban ebben a bizonyos mértékig való segélyezésben óvatosaknak kell .lennünk, mert a segélyezés csak addig a mértékig jogosult, hogy azt a gyenge existen- cziát, amely támogatás nélkül menthetetlenül felszivatik, elenyészik, megsemmisül, hogy azt
