Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-01-22 / 4. szám

helyeslés.) Ezzel a rendkívül egyszerű reformmal, igen t. Uraim, a teknikai obstrukcziót, a modern parlamentárizmusnak a hydráját, meg lehet ölni, tönkre lehet silányitani, teljesen ki lehet irtani. (Élénk helyeslés és tetszés.)

Emellett, igen t. Uraim, nem egyszer, de tízszer, százszor, a legnagyobb nyíltsággal kijelentette a kormány, hogy az érdemleges vitát, a szólásszabadságnak a szent elvét, egyetlenegy esetben sem akarja korlátozni, a legnagyobb, a legfóktelenobb, a legszertelenebb szabadságot továbbra is meg akarja engedni az érdemleges viták során és fenn akarja tartani azon régi házszabályt, amely szerint minden javaslathoz általánosságban, részleteiben, minden egyes szakaszhoz a Háznak minden egyes tagja bármikor, tetszése szerint bármily hosszú időre hozzászólhat. Nem egyéb tehát, mint rut hazugság azt állítani, hogy a szólásszabadságot csak ujjal is érinteni merte volna a kormány. (Úgy van!) És rut félrevezetés az az állítás is, hogy a házszabály reformra azért van szükség, hogy a katonai javaslatokat könnyebben keresztül lehessen vinni. Rut félrevezetés ez is, mert az ország legnagyobb nyilvánossága előtt ki volt jelentve, hogy a katonai javaslatok tárgyalásánál is a szólásszabadságnak ugyan az a korlátlan érvényesülése foglalhat helyet, mint minden más egyéb törvényjavaslat tárgyalásánál. (Tetszés.)

Ezeken kívül még két dolgot kivánt a kormány a házszabály reform utján elérni. Az egyik Uraim, a parlament hangjának a megnemesitóse, visszaállítása annak az időnek, amidőn a parlament az érdemleges, a magas színvonalon mozgó vitáknak a színhelye volt és eliminálása annak az állapotnak, amidőn a parlamentben korcsmába való, arczpiritó jelenetek történtek. (Úgy van !) Ennek egyedüli módja pedig igen t. Uraim, az, hogy az elnöknek, aki a rend felett őrködni tartozik, de akinek a rend felett való őrködésre semminemű végrehajtási eszköze nincs, ezek a hatályos eszközök a kezébe adassanak. (Élénk helyeslés.)

A harmadik czél, igen t. Uraim, az volt, hogy az érdemleges vita egyetlenegy kérdésben nyerjen az ország, a nemzet, a haza érdekében bizonyos szükkörü korlátozást, nevezetesen a költségvetés tárgyalásának a kérdésében. Jól tudják Önök, igen t. Uraim, hogy a költségvetés uj jogszabályt nem létesít. A költségvetés semmi egyéb, mint az államháztartás rendes menetének egyik életnyilvánulása, amelynek létrejöttét megakadályozni, az országnak kimondhatatlan kárával jár. Ha tehát, Uraim, a költségvetés tárgyalása körül némi csekély mértékben korlátoztatik a viták szertelen szabadsága, ezzel el lehet érni azt, hogy ex-lex állapot többé elő nem állhat és el lehet érni azt is, hogy rendes, közönséges körülmények alkalmával, nem ól vissza a Ház a szólásszabadság jogával annyira, hogy, — mint az napjainkban szokás, — nyolcz-kilencz hónapig tárgyalja a költségvetést úgy, hogy a többi érdemleges tárgyalásokra, a nemzet nagy érdekeinek a megvitatására csak a nyár elején kerül már a sor, amidőn a Ház már kifáradt és amidőn nyar- galvást tárgyalják azokat a nagy, országos jelentőségű, közérdekű tárgyakat. Tehát, Uraim! egyenesen a nemzet érdekében való, egyenesen a parlamenti hatályos ellenőrzést teszi lehetővé és egyenesen az ellenőrzés szerepét állítja magasabbra, biztosítja az, ha a költségvetés szertelen tárgyalását nem hagyjuk meg, hanem felhatalmazzuk a kormányt, hogy a költségvetés tárgyalására záros határidőt tűzzön ki, olykópen, hogy bő mód és alkalom nyíljék a Ház minden ogyes tagjának a kérdés elbírálására úgy, hogy a szólásszabadság a legteljesebb mértékben érvényesüljön. (Élénk helyeslés.)

Igen t. Uraim! Ezek voltak azok a kívánságok, azok a czélok, amelyeknek teljesültét, óhajtja a kormány. Amidőn azonban a nemzet érdekében e reformjavaslatokkal előállott, akkor a hivatásszerű obstruktorok, akiknek létalapja

az obstrukczió, kik abból merítenek minden erőt, akiket azért vesz észre a nemzet, hogy léteznek, mert a visszaélésnek ezen eszközeit bátran és merészen forgatják, a tisztelt obstruktorok akkor természetesen ellentállottak és nem akarták megengedni, hogy ezen, a nemzet érdekében levő reform tárgyalására a kópviselőház 21 tagját ki- küldhesse. És Uraim, a kisebbségnek a nagyobb, a józanabb eleme a helyett, hogy azon pár erőszakos hazafival szemben állást foglalt volna, ahelyett igen t. Uraim, szövetkezett velük. A pártkötelók erősebb volt, mint a nemzet és a haza érdeke és az egész ellenzék a kormánynak arra a felhívására, hogy a küldöttséget nevezze meg, az obstrukczióval válaszolt.

Ilyen helyzetben igen t. Uraim, nyilvánvaló volt az, hogy a rendes liberális házszabályokkal, amely liberális házszabályokat azok a nagy férfiak, akik küzdelemmel vívták ki a szabadságot, a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg, mert nem képzelhették, hogy a késő utódok egészen az ő intenczióikkal ellentétben fogják annak hézagait kihasználni; midőn nyilvánvaló lett, hogy ezen liberális házszabályok keretében a teknikai obstrukczió hydráját megölni nem lehet, [akkor igen t. Uraim, indítványozta a szabadelvüpárt, hogy: egy ideiglenes, csupán csak a legszűkebb térre és időre szorított szigorúbb házszabály keretében legyen az a otgleges liberális házszabályreform megállapítható. És amidőn ez az indítvány megtótetett, erre igen t. Uraim, az ellenzék a teknikai obstrukció bejelentésével válaszolt. Tehát az ellenzék elhagyta az alkotmányosság útját, a nyílt erőszak terére lépett és az ellenállás, a parlamenti forradalom fegyverét szegezte az alkotmány mellének.

Ilyen helyzetben igen t. Uraim, a szabad- clvüpárt előtt két ut állott. Az egyik ut volt a meghátrálás, amely már két Ízben megtörtént ezekkel az állapotokkal szemben és amelynek folytán a teknikai obstrukció mind óriásibb és óriásibb hatalomra tett szert, olyanra, hogy már-i már egész alkotmányunkat elnyeléssel fenyegette. Ez volt az egyik ut. A másik ut pedig, amelyet a kormány követett, amelyet felelősséggel bíró többség egyedül követhetett, az, hogy a nemzet többségének akaratát kifejezésre juttatja. (Élénk helyeslés.) Kifejezésre juttatja azt, hogy a nemzet többsége akarja a házszabályreviziót, (Úgy van! Úgy van!) hogy ki akarja irtani a teknikai ob- strukciót. (Zajos helyeslés.)

A nemzet akaratának ez a kijelentése szokatlan módon történt, mert másképen nem történhetett. (Úgy van!) De kétségtelenül a nemzet többsége akarta azt és a nemzet többsógánek az állam, a haza érdekében joga volt az akaratát kinyilvánitani. (Úgy van! Igaz!)

Erre igen t. Uraim !, az ellenzék nem azt az 3gyetlen alkotmányos lehetőséget követte, hogy t. i. követelte volna, hogy ám tesssók, nyilvánítsa ki a többség a maga akaratát mégegyszer így rendes, higgadt ülésben, nyilvánítsa ki, hogy jsakugyan ő, a többség, akarja ezt. Nem, az ollenzók erre a térre nem ment, hanem rögtön- sött olyan szégyen teljes jeleneteket az ország- lázban, (Úgy van ! Felkiáltások: Gyalázat!) amelyeken még unokáink is pirulni fognak. (Igaz! Úgy van !)

Ezzel a féktelen anarkiával szemben, Uraim',

1 legalkotmányosabb magyar király, akit az [sten sokáig éltessen, (Hosszantartó lelkes óljen- 5Ós.) az egyetlen alkotmányos útra tért, tette azt, xmi az alkotmányos szellemnek egyedül megfelelő, hivatkozott a nemzetre: ám döntsön a nemzet! (Felkiáltások: Éljen a Király!) És ime iraim, most a nemzet előtt van a kérdés. Akarja-e i nemzet, hogy a parlamentarizmus rendes menete oiztosittassók ? Akarja-e helyreállítani a parlament rendjét, a szólásszabadságnak a szentségét ? Akarja ezt, igen vagy nem ? — ez a kérdés [Élénk felkiáltások : Igen akarjuk !)És aki akarja,

;. Uraim, annak a szabadelvüpárt mellett kell íllást foglalnia, (Úgy van ! Éljen !) mert a szabadelvüpárt a mostani választási-küzdelemben ezt az igét irta zászlajára.

Igen t. Uraim! Amidőn Ő Felsége, a mi alkotmányos Urunk és Királyunk (Éljenzés) az egyedül helyes, az egyedül alkotmányos útra tért és a nemzet kezébe tette le^ az igazságszolgáltatást, akkor ismét akadtak hazafiak, kik az alkotmányos Királynak ezen ténykedését a nagy közönség előtt törvény sértésnek, eskü- szegesnek merték feltüntetni. Akik elfeledték azt, hogy a parlamentáris rendszernek alapelve az, hogy a király személye szent és sérthetetlen, hogy a király nem felelős, hanem felelős az a miniszter, aki ellenjegyezte az ü kormányzati tényét és akik elfeledték azt, pedig ezeréves történelmünk minden vérrel Írott lapja tanúsítja, hogy ez a nemzet csak akkor haladhat, csak akkor mehet előre kultúrában és közgazdaságban, ha összetart királyával. (Igaz ! Úgy van !) És ha széthúz a király és nemzet, az nem csak a királyságnak az átka, hanem pusztulása a nemzetnek is. (Úgy van! Úgy van!) Hazafitlan tehát az Uraim, aki a király és a nemzet közötti egyetértést bontogatni merószli, (Úgy van!) ki a kiráyt és nomzetet egymástól eltávolítani igyekszik. (Igaz ! Úgy van !) De ezen kívül, igen t. Uraim !, akik ezzel a merész állítással felléptek, azok nincsenek tisztában a mi alkotmányunk közjogi elveivel sem, mert igen t. Uraim !, a királynak a feloszlatási jogát megállapítja az 1848.-Í törvény, az 1867: X. t.-cz. pedig ez elé egyetlenegy korlátot szab, aminek czólja az, hogy a király az országgyűlés feloszlatásával meg ne akadályozhassa az országgyűlést azon joga és kötelessége teljesitósóben, hogy a költségvetést ideje korán elkészíthesse. De Uraim, ha e kötelessége teljesítésében nem a király akadályozta meg az ország- gyűlést, hanem az országgyűlés maga követett el mulasztást, — akár a maga jó szántából, akár a kisebbség által reákónyszoritve — és nem teljesítette a kötelességét, ebből megszorítás a király és a nemzet jogára nem származhatik, annak helye nincs, mert hiszen a nemzetnek is joga az, hogy reá appellálhassanak. Az országgyűlés mulasztásából kifolyólag tehát sem a király, sem a nemzet jogát megszorítani nem lehet; sőt ellenkezőleg, az egyedül alkotmányos, a parlamentáris rendszernek egyedül megfelelő eljárás az, hogy amidőn hely- rehozhatlan konfliktus tört ki az országgyűlés és kormány között, ezen konfliktus eldöntésére, az igazság utjának megjelölésére, kimutatására a Korona ahhoz az alkotmányos tényezőhez forduljon, amely minden jogoknak ős forrása, t. i.: a nemzethez. (Élénk tetszés.)

Tisztelt Uraim ! Megismertettem Önökkel a homlok térben levő kérdést. Azt az első és leglényegesebb kérdést, amely körül ma a választási harcz folyik. Ezek után, igen t. Uraim !, át fogok térni röviden az ón szabadelvű párti prog- rammom főbb elveinek az ismertetésére. (Halljuk! Halljuk!)

Mint a szabadelvű pártnak jó katonája, [Éljenzés.) ragaszkodom a 67-diki kiegyezéshez. [Élénk helyeslés.) Az a nézetem, felfogásom és legjobb tudomásom, hogy ezen kiegyezés keretében, Ő Felségével Urunk, Királyunkkal harmóniában és jó viszonyban, minden nemzeti érdek i logbiztosabban oldható meg, minden nemzeti követelés a legbiztosabban valósítható meg. (Úgy van ! Úgy van !)

Hazánkban, Uraim !, az országgyűlési pártok közjogi tételek szerint különülnek el. Valamennyi politikai párt kiindul az 1723. évi I., II. ős III. t.-cz.-bon lefektetett pragmatika-szankezió- oól. Ezen három t.-cz. három nagy közjogi ilapelvet mond ki. Az egyik az, hogy Magyar- ország és Ausztria elválaszthatatlanul és együttsen birtokolandó, tehát az hogy Magyar- országnak és Ausztriának közös a fejedelme, a oaásodik közjogi alaptétel az, hogy Magyarország ős Ausztria egymásnak kölcsönös védelemmel artoznak; a harmadik pedig az, hogy Magyar- ország belkormányzati önállósága a maga teljes ogószóben sértetlenül fentartatik.