Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-01-22 / 4. szám

gadtam azért, mert a kötelessógteljesitós hivó- szózata elől soha ki nem térek. (Igaz ! Úgy van !) elfogadtam azért, mert ma kivételes viszonyok között élünk, mert ma arról van szó, hogy a magyar parlamentárizmust súlyos betegségéből megmentsük. (Úgy van !) Ma arról van szó, hogy alkotmányunknak alapintézményét, a parlamentet és a parlamentarizmust, ismét a nemzeti munka és kötelessógteljesitós ama magaslatára helyezzük, amelyen a mi tiszteletünket, becsü- lósünket, a mi törhetlen ragaszkodásunkat vívta ki, visszahelyezzük ama magaslatra, amelyen mi azt alkotmányunk palládiumának tekintettük s amelyen szinte rajongó hittel követtük minden lépését. És elfogadom a jelöltséget azért is, igen tisztelt Uraim! mert ugj* vélem, hogy képviselői minőségemben, törvényhozó minőségemben és azzal kapcsolatosan jobban előmozdíthatom, erőteljesebben biztosíthatom az ón szeretett városomnak az érdekeit. (Lelkes éljenzés ) Ott a központban jobban kezemben tarthatom, jobban összefoghatom azokat a szálakat, amelyek segítségével egy törekvő városnak minden köz- gazdasági és kulturális érdekeit sikerrel lehet előrevinni. (Éljenzés.) És felkérem Önöket, hogy ha súlyt helyeznek arra, hogy az a kapcsolat, amely e nemes város és csekélységem között évek során át fejlődött, megszilárdult, még sokkal erősebbé tétessék, akkor tartsanak ki Önök rendületlenül a szabadelvüsógnek szent zászlója mellett, amelyet ón lelkesen lobogtatok magasra, mert meggyőződésem, hogy a szabadelvüsóg az egyetlen irány, amely hazánk nagyságát, boldogulását, gazdagságát megteremtheti és amely városunknak előmenetelét kultúrában és közgazdaságban egyaránt, biztosíthatja. (Élénk helyeslés.)

Önök t. uraim ! oda nyilatkoztak, hogy kitartanak a zászló mellett és győzelemre akarják azt vinni. (Úgy van !) Ez a biztosítás hozott ma ide, az Önök kedves körébe engem, hogy előadjam Önöknek szabadelvű-párti hitvallásomat, előadjam azokat az elveket, irányokat és eszméket, amelyek szerint, ha bizalmukkal megtisztelnek, a törvényhozás termében eljárni szándékozom. (Halljuk! Halljuk!)

Mielőtt azonban igen t. választó Polgárok, áttérnék programom előadására, legyen szabad nekem is, amint a mi mélyen t. pártelnökünk tette, vele harmóniában őszinte és hálás köszö- netemet kifejezni a testvér Hódmezővásárhely

1905. január 22.________________________

szabadelvű pártja kiküldötteinek (Élénk éljenzés ) akik eljöttek ide a távolból, hogy kifejezzék rokon érzésüket Gyula város iránt, eljöttek, hogy kinyilvánítsák azt, hogy őket is ugyanazon eszmék lelkesítik, amelyek bennünket vezérelnek és eljöttek, hogy talán tanúságot tegyenek arról is, hogy Hódmezővásárhely városában is akad egy—két jó lélek, mely az ón csekélységemnek közéleti működése iránt, igazán őszinte barátsággal és szeretettel érdeklődik. (Élénk éljenzés.) Fogadják tehát a mi kedves és szeretett hódmezővásárhelyi vendégeink őszinte köszönetem és hálám kifejezését. (Lelkes éljenzés.)

Mélyen t. választó Polgárok ! Természetesnek , fogják találni, hogy első sorban is arról a kérdésről nyilatkozom, amely kérdés jelenleg a homlok térben áll, amely kérdés jelenleg általánosan foglalkoztatja a kedélyeket és amely kérdés az tulajdonképpen, amely felől ezen alkalommal a választó közönségnek, a nemzetnek , döntenie kell.

Ez a kérdés, igen t. Uraim!, parlamentünk munkaképességének a megmentése (Úgy van !) ; és az erre vezető eszköznek, a házszabályok reformjának a megalkotása. (Helyeslés) Házszabályok!, igen t. választó .közönség!, ez egy - szürke fogalom, amely közönséges körülmények között egyáltalán nem kelt szélesebb érdeklődést és egyáltalán nem kelti fel a nagy közönségnek kíváncsiságát és érdeklődését. És ez természetes, igen t. Uraim !, mert hiszen a házszabály semmi más, mint a kópviselőház belső munka rendjének a megállapítása. Ez tehát tisztán belső, házi ügye a kópviselőháznak, amelynek a képviselőház falain kívül jelentősége, kihatása nincs. Hogy mégis a házszabályok olyan nemzeti fontosságúvá nőtték ki magukat, hogy ma a parlament megmentése függ a házszabályoktól, ennek az okfejtését kívánom Önöknek egészen röviden, teljes tárgyilagossággal, az igazságnak megfelelőleg előadni. (Halljuk ! Halljuk !)

A házszabályoknak czélja, egyetlen rendeltetése, hogy megállapítsák azokat a kereteket, azokat a formákat, amelyek között a nemzeti akarat kialakulhat.

A képviselőház tanácskozása áll : vitatkozásból és határozathozatalból. A vitatkozásnak az a czélja, hogy az érvek szabadharczában elősegítse a határozathozatalt; amidőn tehát a házszabályok többé nem arra szolgálnak, hogy a nemzeti akarat kialakulhasson, hanem ami________________BÉKÉS__________ ___

8

dő

n a házszabályokat czóljukkal, rendeltetésükkel homlokegyenest ellenkezőleg arra használják fel, hogy a nemzeti akarat ki ne alakulhasson, hogy a kópviselőház határozatot ne hozhasson, akkor igen t. Uraim! a parlamentárizmus van veszélyben, a szólásszabadság van veszélyben és akkor minden igaz hazafinak ezen nagy kincs megmentésére kell sietnie. (Úgy van ! Úgy van !)

Egészen rövid történelmi visszapillantást fogok vetni az eseményekre. (Halljuk ! Halljuk!) Az eszköz, melynek segélyével sikerült a házszabályokat rendeltetésükkel szembeállítani és épen az ellenkező irányban alkalmazni, mint a mely irány annak egyetlen létjogosultságát képezi, az a gyászos eszköz igen t. Uraim! az a jól ismert fogalom: az obstrukezió ! (Úgy van!)

Az obstrukezió először a 70-es évek elején jelentkezik parlamentünk történetében, amidőn egy választási törvényjavaslatot agyon beszé- léssel, sikerült lehetetlenné tenni. Az obstrukezió másodszor nyilatkozik a 80-as évek végén, a véderő törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, amidőn Uraim, megjelent még egy rut mellék kinövése, t. i. a parlamenti tárgyalások hangjának az eldurvitása, a viták magas színvonalának leszállítása, eltiprása s az ellenkező nézeten levők szólásszabadságának a teljes elnyomása is. (Úgy van!)

Azután ismét szünet állott be 1891-ben gróf Szapáry Gyulának a közigazgatás reformálására előterjesztett törvényjavaslata ismét meg- obstruáltatott és agyonbeszólóssel sikerült azt szintén lehetetlenné tenni. Ezek voltak Uraim az obstrukezió szórványos előjelei.

Mint rendszer lép be parlamentünkbe az obstrukezió a 90-es évek második felétől kezdve amióta, — fájdalommal kell konstatálnunk, — mind a mai napig a parlamenti tárgyalásoknak csak kétféle fázisát különböztethetjük meg : a lappangó és a nyilt obstrukezió fázisát. Harmadik — nem létezik.

Bánffy minisztériuma alatt, elöljáróban, megjelent az obstrukezió a ezukor-javaslat tárgyalásánál és az esküdtszóki intézményről szóló javaslat tárgyalásánál; hatalmasan kitört azonban 1898-nak a végén, amidőn átcsapott az obstrukezió annak legveszedelmesebb fajtájába, átalakult: teknikai obstrukezióvá. Átalakult ezen harcz-eszköznek azon fajtájává, a midőn már nem is vesznek maguknak fáradságot az illető hazafiak, a kik megakarják akadályozni

hogy az öreg Bonfini is azon a vidéken töltötte el hátralevő napjait . . .

Most, hogy a királynő megint fölemlitette a vén szabadságharezos nevét, mindkettőjüknek eszükbe jutott megint az a borzalmas esztendő, mely egész Yriából csatateret és temetőt csinált 1868-ban történt, hogy a gárdaezred egy éjszakán föllázadt, a nép megrohanta a királyi palotát s pár órai kiabálás és fenyegetőzés után hajnal felé naeynehezen visszavonult. A lárma szétcsapott az egész országban, s Bonfini, a kinek ősei valaha Toszkanából vándoroltak be Yriába, fanatikusan a lázadók élére állott . . . Kegyetlen és ijesztő napok következtek, a nép már már foglyul ejtette az egész királyi családot, mikor a szövetséges uralkodó egy nap a fegyveresek százezreit zúdította a hangyabolyként forrongó Yriába ... A királynő még most is vaczogó foggal gondolt vissza a havas téli éjszakára, a mikor mosónőnek öltözködve, lopó- zott le a palota hátulsó lépcsőjén, mig a parkban a mámorosán lelkesülő Bonfini tartott szónoklatot az ostromlók százainak. A jó Isten megmentette a biztos haláltól s Angliába, mely vendégszerető otthont ajánlott föl nekik, csak- hamar megérkezett a boldogító hir, hogy a lázadást szerencsésen elfojtották . . . Bonfini sietve menekült, a többi vezér pedig a kaszamaták mélyében álmodozott a véres háború napjairól . . . És harmincz év alatt nem ismétlődött meg többé a rémes lárma, mely akkor a szivük dobogását is elfojtotta . . .

— Vájjon megöregedett-e nagyon az öreg néptribun ? — kérdezte elgondolkodva a királynő.

Adél herczegnő borzongva nallgatta a kényes témát, de azért halkan megkérdezte :

— Felséged ismerte őt fiatal korában ?

— Nem, sohase láttam, ö se találkozott velem sohasem, mert a háborúig nem a székvárosban lakott, akkor pedig nem igen volt arra- való idő, hogy az utczákon mutatkozzam . . . Csak a hangját hallottam azon az iszonyú téli éjszakán, — de mondhatom, hogy az is éppen elég volt . . .

A kocsi most kikan/yarodott a kis nyirfa- erdőből s a hölgyek előtt kícsillant a folyó megkérgesedett medre, a Gaar hires türkisz- zöld vize, mely már a nagy hajókat is megbirja. Az alkony utolsó sugara megaranyozta a rot- dorfi hid pilléreit s a vizen túl végigtüzött néhány alacsony viskón, mely lustán feküdt a holt-Gaar iszapos medrének. Adél herczegnő, a ki költői teremtés volt, álmodozva nézte a falu szélén unatkozó fürészmalmot, de a királynő most hirtelen odafordult hozzá.

— Nézzen bal felé, — súgta a herczegnőnek.

Néhány terebélyes nyárfa kanyaruló mögül,

tornyos kastély fehéredett ki, a herczegnő egyszerre megismerte az öreg Bonfini villáját, melynek képét már többször látta az angol és franczia illusztrált újságokban. Jól gondozott, de egyszerű nyári lak volt, kicsiny erkélylyel, melyet végig borítottak a fölfutó tulipántos virágai. A herczegnő ijedten kapaszkodott meg a karjaiban, de a fejét már meghajtva, elnevette magát.

— Meglássa, pompás tréfa lesz, súgta kísérőjének.

— Mit akar tenni? — felség? — kérdezte az udvarhölgy ijedten.

A királynő oda fordult a kocsishoz :

— Le fogunk szállni és gyalog megyünk végig az erdei ösvényen . . . Maguk a kocsival átkerülnek a hidon és megvárnak bennünket a fürészmalom túlsó felén . . .

A kocsis megfékezte az izzadó állatokat, a hölgyek pedig leszálltak a folyó partján. A herczegnő titokban keresztet vetett magára, de nem szólt addig, mig a kocsi a hidra nem ért.

— Mi a felséges asszony szándéka? — kérdezte, a lélekzetét visszafojtva.

— Ne féljen, kedves Adél, semmi rossz... Csak jöjjön velem bátran, nyugodt lehet, hogy nem történik baja . . .

A királynő balfelé fordult a gyalog ösvényen, a herczegnő pedig nagyot sóhajtva, követte. Pár perez alatt oda értek az erkélyes villához, melynek bádogteteje fölött nyugalmas nyári alkonyat lebegett. A királynő kissé elgondolkozva nézte a verendát, melyre csikós vászonernyö volt kifeszitve, aztán lábujjhegyen, mutatóujját az ajkára téve, oldalvást fordult, a házat körülvevő park felé, melyet hegyes aczél- rudak választottak el a magányos gyalogösvény- töl. Nem igen tehettek többet tizenöt lépésnél, mikor egyszerre vérvörösen megállóit.