Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)

1905-07-30 / 33. szám

2

B É K É 8

1905. julius 30.

volt főispán búcsú levele. Ezen kívül még a gróf társadalmilag, önkormányzati testületünkben, külöAlmásy Dénes lemondása folytán a közigazgatási bi- zotságban megüresedett tagsági hely betöltése kötötte le a közgyűlés figyelmét, a tárgysorozat többi pontjai aztán a szokott részvétlenséggel találkoztak.

A közgyűlés lefolyása különben a következő volt.

Jelen voltak a közgyűlésen az alábbiak: dr. Fábry Sándor alispán elnöklete alatt: dr. Daimel Sándor várm. főjegyző, dr. Zöldy Géza főügyész, Kiss László várm. aljegyző, Antalóczy Nándor, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, Sárosy Gyula, Somogyi Ákos, Sinszky Ferencz árvaszéki ülnökök, Seiler Elek, dr. Wieland Sándor főszolgabirák, Osváth Ferencz, Pikó Béla, Kárnyáczky István, Erdély József, Pándy István, Rideg János, Csonka László, Tobak István, Ágoston Lajos, Varga András, Viskovicz Ignácz, Haan Béla, Szirmai Árpád, Weisz Mór, dr. Igaz Pál, Szabó János, Szeberényi Lajos, Házi Imre, Benedikty Gyula, dr. Danes Szilárd, Kovács Albert, K. Schriffert József, Tolnai Ferencz, Bérezi Sándor, Gerlein Reinhardt, Mult József, Névery Albert, Ad. Schriffert József, Ludvig Mihály, Bohus M. György, dr. Oláh Antal, Kukla Ferencz, Pettner József, Achim L. András, Szalay József, Debreczeny Lajos, dr. Ladies László, dr. László Elek, Südy István, Bakos Mátyás. Freuder Mór, Szabó Mihály, dr. Szegedi Kálmán, Haviár Gyula, Beliczey Géza, Kóhn Dávid, dr. Szondy Lajos, Böhm Miklós, Haviár Dániel, Durkó Gergely, dr. Török Gábor, Morvay Mihály, Ravay Gábor, Benka Gyula, Haviár Lajos, Szalay József, dr. Berényi Ármin, Dombi Lajos.

Délelőtt pont 9 órakor dr. Fábry Sándor alispán a tőle megszokott vervvel előadott nagyhatású beszéddel nyitotta meg a közgyűlést.

Tekintetes törvényhatósági közgyűlés!

Békésvármegye törvényhatóságának tanácskozásait mindenkor előnyösen jellemezte az, hogy vármegye közönsége távol tartotta közügyeinek intézésétől a politikát s biztosította ezzel közigazgatása pártatlanságát.

S ime most mégis kizárólag politikai kérdések tették indokolttá ezen rendkívüli közgyűlésnek ösz- szehivasát, hogy e vármegye közönsége is foglalkoz- hassék ama alkotmányjogi országos kérdésekkel, melyek most hazánk közvéleményét lekötik s kifejezést adhasson azokra nézve felfogásának, meggyőződésének, akaratának.

Nehéz idők s úgy látszik, nagy megpróbáltatások előtt állunk, tisztelt uraim ; törvénytisztelettel, nyugodt önbizalommal kell készülnünk egyénileg,

nősen a vármegyékben, hogy az esetleges megpróbáltatásokkal szembeszállhassunk.

Különösen a vármegyékben. Amit alkotmányunk visszaállítása óta és kizárólag annak a független felelős minisztériuma szervezetében való államjogi biztosítéka folytán, senki sem gondolt többé szükségesnek, bekövetkezhetőnek, az bekövetkezett : a jogaiban méltán érzékeny nemzeti közérzület ismét a vármegyék védbástyái megett keresi alkotmányunk védelmét és féltékeny előrelátással már most kihívja a vármegyék megnyilatkozását és állásfoglalását, amidőn alkotmányunk egén a sötét fellegek még csak felvonulásra gyülekeznek.

A vármegyék ősi hivatása megujhodni látszik. Amig csak kizárólag a fejedelmek, felelős királyi kormányszékek intézték felső fokon az ország közügyéit, az országos rendek együtt nem létében valóban a vármegyék voltak alkotmányának egyetlen erősségei. A mióta azonban az 1848. évi III. t.-cz. alapján, a m. kir. felelős kormány vette át az országgyűlésen való felelősség mellett, az ország közügyeinek intézését, a vármegyék régi alkotmányvédelmi hivatása feleslegessé váltnak látszott s immár az volt a hiedelem, hogy az ez iránti érzék is visszafejlődött a vármegyékben. E hitben nyomult előtérbe az állami közigazgatásnak eszméje is.

S ime a meglepetéseket tartogató élet ráczáfol az elméletre. íme az 1848-ik évi III. t.-cz. teljes hatálya alatt, politikai felelősség nélküli minisztérium áll a kormányzatunk élén.

Lehetetlen fel nem tételeznünk, hogy e kormány tagjait a legjobb hazafias egyéni szándék vezette a sivár politikai viszonyok közt a nehéz megbízatás elvállalására, de tagadhatlan, hogy az országgyűlési többségre nem támaszkodható kormány ellenkezik a parlamentárizmus elveivel és tagadhatatlan, hogy a politikai felelősség nélküli s az országgyűlés mindkét házának bizalmatlansága mellett fennálló kormánynak már egyszerű létezhetése is rést üt alkotmányunk sérthetetlenségének elvén, amelynek egyik törvényben gyökeredző legnagyobb biztosítéka a mindenkori kormányok politikai és jogi felelőssége.

Csak természetes, hogy az ország közvéleménye érzékeny féltékenységgel és aggódó előrelátással fogadja a parlamentárizmusnak és alkotmányunknak ezen sértő érintését s csak természetes, hogy a midőn az ország kormányzatának legfőbb szerve, az országgyűlés elnapoltatása folytán, működésében korlátozva van, újra a vármegyék ellenálló erejét

valahára s egyszer már kedvük szerint rúghatnak.

Nem tagadjuk, tudjuk, sőt állítjuk, hogy voltak, sőt talán sokan voltak, akik tisztán politikai szempontból kiindulva, bár a Lukács György főispáni búcsú levelekor az állandó választmány javaslatával szemben beadott és elfogadott elléninditványt megszavazták : lelkűkben teljesen azonosítják magukat a megtagadott állandó választmány javaslatában foglalt, Lukács György igazi érdemeihez viszonyítva, még szűkszavú hálával és elis méréssel; de ezek a nemes szivü, jóindulatú hazafiak egyáltalán nem ujjonganak diadalmámorban ; a diadal kéje osztatlanul és csupán csak azoké, akiknek Lukács György népszerűtlen vállalkozása végre valahára meghozta az évek óta áhított alkalmat, hogy gyülölségük Molocbjának áldozhassanak.

No de legyünk méltányosak velük szemben. Szegény szerencsétlenek annyit voltak kénytelenek tűrni, szenvedni évek hosszú sora óta, hogy lelketlenség volna egyszeri örömüket tőlük megsajnálni.

Lukács György Békés vármegyében közbecsülésben és közszeretetben álló nevét alkotásai legenda szerű fényben és dicsőségben fogják hirdetni évszázadokon, amidőn némely szájaknak csak le kell csukódni, hogy róluk, rájuk nézve legkedvezőbb esetben semmi, vagy igazán csak annyi necrológ mondassék „A halottakról vagy jót vagy semmit“.

A vármegye közgyűlése.

— Julius 24. —

A vármegye rendkívüli közgyűlése korán sem volt olyan népes, mint a milyennek ebben a politikailag mozgalmas időben lenni kellett volna. Hiába, a dolog, a mezei munka elébb való. Daczára a nagy toborzásnak, a melylyel az ellenzék gyűjtötte hiveit, alig voltak a közgyűlésen 90-nél többen, s különösen kevesen voltak Békéscsabáról, a mely hely pedig központja az ellenzéki szervezkedésnek^ A pártokra való tekintet nélkül véve a megjelenteket legközvetlenebbül érdekelte a tárgysorozat három első pontja, melyek alatt a miniszterelnök s miniszterek kinevezését közlő leiratok, az intő szózat s a társ törvényhatóságoknak a nemzeti ellenállásra vonatkozó átiratai tárgyaltattak. Még közvetlenebbül érintette a törvényhatósági bizottságot dr. Lukács György

sége az emberek szivéből árad ki. A mely barátságával és nemes tulajdonságaival megaranyozta hajdanában a jellemeket. A mikor a szó egy volt a tettel. És az ígéret szent volt, kötelesség volt. A haldokló nyár még belemosolyog olykor ebbe a mii őszbe. De már erőtlen és fátyolozott. . . Még egy-két huszonnégy óra, még egy-két éjszaka és a virradás már más nemezedéket talál itt. A régiek eltűnnek. Elenyésznek tradiczióikkal tisztességükkel és becsületességükkel együtt. Magukkal viszik a nemes szerénységet is. És lesz egy teljesen uj generáczió: a mai. A mesterségesen kipuczolt, kifényesített nemzedék, mely többé nem fog hallani arról, hogy a kérgeskezü iparosok, az elődök mennyit szenvedtek, menynyit vándoroltak és nélkülöztek a mesterségért, melynek szabadulólevele olyan volt, mint akármelyik kutyabőr, mely kenyeret és tekintélyt biztosit az ember számára. És nem fogják hallani, hogy miként éltek társadalmilag. Mennyire egygyé forrasztotta őket a munka. És nem a munkában rejlő jogoknak sokszor igazságtalan kierőszakolása.

Régi, sárgalevelü könyvekből megtudják majd, hogy miként történtek azelőtt a komoly munkában a remekelések, a mulatozásban pedig a lakozások. Ha ugyan lesznek majd ilyen régi, sárgalevelü könyvek, melyek a magyar ipartörténetével foglalkoznak. Mert — szomorú — a magyar ipar régóta a lenézett foglalkozások közé tartozott. Művelői alig jöttek számba. IMester-jankóknak nevezték még a tőlük élők is,

országon meg sajnos, nagy súlya van. Onnan ered, hogy egyizben bement a paraszt a törvényt- tevő urakhoz valami ügygyel-bajjal. Elő is adja a mondanivalóját. Azt mondja a rendcsináló ur :

— Hannán gyütt kend?

— Átokházárul.

— Nohát menjen kend vissza és gyüjjön kend hazulról.

A paraszt elment. De másnap megint csak előkerült.

— No, — kérdi tőle a hivatalnok — honnan gyütt kend ?

— Átokházáról.

— Hazulról gyüjjék kend, ne Átokházáról.

Megint elment a paraszt. Odakint az ajtó

előtt azonban most már megkapta a hajdútól a fölvilágositást.

— Üres ma'rékkal nem szoktak hazulról gyünni.

Ahá, jó van no. Ment is azután a dolog, mint a kenett kerék.

Ha meg a rézműves üstöt mer csinálni, azonban nincs húsz koronája az iparjog kiváltására, bírságot fizet, vagy dunklit ül. Tehát az is baj, ha becsületes és igaz utón akar valaki egy darab fekete kenyeret keresni. Egyszer bent voltam az ipartestületi irodában. A jegyző, aki nagyon akkurátus ember s talán még a fe'öltője is paragrafusokból van szőve, éppen egy öreg emberrel bajoskodott. Magyarázta neki, hogy nem szabad jog nélkül vállalni munkát. A fehér- hajú aggastyán szó nélkül hallgatta az újabb

kor intő szavát, simogatta petyhüdt ujjaival egy darabig a rósz kalapot, azután kitört belőle a keserűség :

— Ha koldulok, becsuknak, ha dolgozok, megbüntetnek. Hát igazság ez ! ? . . . Van Isten az égben, a ki ezt elnézi.

— Iparjog nélkül! . . . Hát ki ad tiz forintot a jogra, hogy kiválthassam. Nekem nincs rávalóm, az emberek csak foltozást biznak már rám, abból is annyit, hogy éhen ne pusztuljak.

— Akkor maga kontárkodik, ezt pedig a törvény bünteti.

— Én! . . . Kontár! . . . A remekes mester, — ütött öklével mellére az emberrom s a szemei fölragyogtak — az egykori czéhmester, a kinek munkáját még a kiállításon is mutogatták valamikor, a ki egész nemzedéket megtanított kenyérkeresetre, engedelmet kérek uram. ezt nem hittem, hogy valamikor meg kell érnem.

És lehajtotta a fejét, úgy tett, mint a gyerek, a kinek kezéből kiesett a levesestányér. Volt, nincs. Egygyé se lehet összeragasztani soha.

Olyan én előttem ez a mostani idő a magyar iparosok világában, mint egy darab nyárutó, mely belehajlik az őszbe. Előttünk a hűvös, a barátságtalan küzdelem a létért. Az ősz. A harmatja is dérré fagy. Egy csöpp melegség alig van benne. Számit, rohan mindenki. Nem ismeri a léleknek, a szívnek a kötelékét. Csak az ész, az elme dolgozik. De sokszor az is fáradtan és elgyötörve. A hátunk mögött még ragyog a nyári nap sugara. Azé a nyáré, melynek meleg-