Békés, 1905. (37. évfolyam, 1-55. szám)
1905-01-01 / 1. szám
2 BÉKÉS 1905. január 1. munkásnő dolgozott kézi gépeken a régi törvényszéki épület egy munkateremmé alakított utczai frontján s körülbelül ebből állott az egész gyár. Ma ez az utczai munkaterem csak egy igen kis részévé vált a gyárnak. A tuiajdonképeni nagyarányú termelés az udvaron — a gyár üzemének megzavarása nélkül — épített hatalmas, modern gyárépületben folyik ma, melyben a modern technika csodás gépeivel valóban bámulatos dolgokat visznek véghez. A hatalmas ablakokkal ellátott csarnokszerü építmény, különösen este, mikor bent a villamos izzólámpák fényében berregő, kattogó gépek közt sürög-forog a munkásnép, már kívülről kellemes impressiót kelt az emberben. Bent a teremben aztán még több az érdekes látnivaló. Hatalmas kerekek, transmission szíjazatok tömkelegében működik a modern hajtóerő a villamos áram. Minden gépet ez hajt. Ez forgatja a fonálgombolyi- tókat, melyek csodás gyorsasággal orsózzák fel, géphasználatra, a hazai gyártmányú fonalat, ez csináltatja a Standard gépekkel azokat a csodálni való mozgásokat, melyekről alig akarja elhinni az ember, hogy nem öntudatos cselekmények. Ezekbe a gépekbe csak beteszik a más gépen megkezdett, csak nehány ujjnyi szélességű harisnyaszárat, a gép aztán maga elvégzi a többit, megcsinálja a szárat, a sarkat, megfejeli, elkészíti a harisnyát. A felügyelő leány csak arra ügyel, hogy legyen mindig dolga a gépnek. 4—5 ilyen gépre elég egy leány felügyelete. Odább ismét más látványosság kapja meg az embert. Két-három méter hosszú harisnyaszár nyúlik... nyúlik fel egyenesen a plafon felé. Nyúlik, egyre hosszabb lesz, olyan gyorsasággal nő, hogy az ember alig akar hinni a szemeinek. Hanem a masina is megnézni való kis szerszám, amely ilyen boszorkánygyorsasággal ontja a harisnyaszárat. Ezernyolczszáz apró részből áll, melyek olyan preczizitással, pontossággal működnek össze, hogy a harisnyaszár nem akad meg egy perezre sem, folyton csak nő-nő felfelé. Egy másik masina szintén igy ontja a harisnyaszárat, de ezt már nem húzzák fel a plafon felé, hanem egy elmés gépezet szépen összegombolyitja a kész harisnyaszárat kötegekbe. Van olyan wén ott- rrmlv két-liárnm szinhől köt eP'VSZerre. Az ember csak egy kis kattogást hall s látja, hogy ismét más színű csikkal nő a harisnya. Ebben a teremben körülbelül 83 ilyen gép van és 20 darab külön specziális varrógép. Itt folyik a nagyban való termelés, mig fent az utczai régi részben a finomabb, több gondot igénylő drágább harisnyákat kötik a kézi gépeken. Érdekes látnivalók még a gyárban a száritó terem, melynek egyik oldalán csupa kemenczóből áll az egész fal ; ügyes dolog, hogy a gyár még a dobozokat, skatulyákat is maga állítja elő saját műhelyében s nem utolsó dolog látni a csomagolást sem, hogy milyen büvészies gyorsasággal megy, de az intézet egyik legérdekesebb látványossága a folyton ürülő és mindig újra megtöltetni szokott hatalmas nagy raktár. Valamennyinél érdekesebb azonban a gyár statisztikája, ha a jelen állapotot az 1902. év végéveli állapottal összehasonlítjuk. 1902-ben 60 munkás dolgozott, 60 kézi és 2 darab Standard gépen. A forgalom volt 28.000 korona. Ma a kézi gépeken kívül 82 villám által hajtott gép és 20 specziális tűzőgép mellett dolgozik 320 munkás s az évi forgalom az idén több lesz 300.000 koronánál. Ezek a számok mindennél meggyőzőbben beszélnek arról, hogy a gyulai kötőgyár pompásan fejlődő intézet s a gyár érdekeit szivén viselő derék igazgatóság a legnagyobb éleslátásról tett tanúságot, mikor megnyerte a gyárnak a jelenlegi igazgatót Vadas Mártont. Hogy kicsoda Vadas Márton, azt kevesen tudják Gyulán, de a ki a gyulai kötött és szövött iparárugyárban megfordult, az tudni fogja, hogy az egész gyár fejlődése onnan kezdődik, ahol Vadas átvette a gyár műszaki vezetését. Ez az idő, minden nagyítás nélkül mondva uj korszakot jelent a gyár életében, mert az ilyen vállalat sikerének titka az, hogy hozzáértő embered kellő szakértelemmel álljanak élére és működjenek közre benne, Vadas pedig egyike azon keveseknek, aki valóban érti a dolgát. A gyár egyik fősikere, hogy nemcsak a hazában, hanem idegenben is tért hódított már s szállítmányainak 30—40 °/0-a külföldre megy. Mindezekből pedig amit itt elmondottunk az a tanúság, hogy igen is van fejlődósre- képes magyar ipar, de nem elég hozzá a lelkesedés és az óhajtás, hanem szakértelem és munka is kell hozzá s nagy szerencséje a gyulái szövőgyárnak, hogy vezetői személyében mindezt megtalálta, mi pedig büszkén elmondhatjuk, hogy az Alföld egyik legéletképesebb és legnagyobb arányú termelést produkáló gyára nálunk van. A yármegye közgyűlése. A szőnyegen levő politikai kérdés ritka nagy számmal hozta össze a törvényhatósági bizottság tagjait a pénteken lefolyt közgyűlésre. Közel kétszáz bizottsági tag jött össze, a kik a földszintén és a karzaton elhelyezkedett nagyszámú érdeklődővel zsúfolásig megtöltötték a tágas közgyűlési termet. Az érdeklődést a politikai vita teljesen lefoglalta és mondhatni ki is merítette. Még a délelőtt lefolyt bizottsági tag választások iránt érdeklődött a tagok egy része, de már délután kevesek jelenlétében hozzászólás és vita nélkül fogadták el a 140 pontból álló tárgysorozat összes ügyeiben a javaslatokat. Tagadhatatlanul érdekes képe volt a zsongó méhkashoz hasonlító közgyűlésnek. Már az alispáni jelentéssel kapcsolatban megindult vitánál megnyilvánult a türelmetlenség és törekvés, hogy mielőbb a főügyre térhessenek. A politikai kérdésben való állás- foglalást czélzó javaslatnál érdekes szóharcz fejlődött ki, melyet lépésről lépésre követett a hallgatóság kedélyhullámzásának zaja és fűszerezett a szónokok szellemes vagdalko- zása, a közbeszólások sokasága. Hogy ily körülmények között a tanácskozást semmi szenvedélyes kitörés és kellemetlen inczidens meg nem zavarta, ez az örvendetes tény a felszólalók tárgyilagosságának, mérsékletének és bizottságunk higgadtságának dicsérete. A bizalmi indítvány elfogadása ntán különös felemiitésre méltó eseménye nem volt a közgyűlésnek és azért utalunk az annak lefolyásáról szóló alábbi tudósításunkra. A közgyűlésen jelen voltak : dr. Lukács György főispán elnöklete alatt dr. Fábry Sándor alispán, dr. Daimel Sándor főjegyző, dr. Berthóty István tb. főjegyző, Kiss László és dr. Konkoly Tihamér aljegyzők, dr. Zöldy Géza főügyész, Jancsovics Péter ragyogó vagyok, bájosnak, kedvesnek, kívánatosnak születtem. Én szép vagyok, azt biztosan tudom, de lehet, hogy valami véletlen történt velem, va'aki elátkozott, hogy senki sem látja igazi arezomat. Talán maga . . . Nem jövök könnyen zavarba, de most mégis hebegtem : — Persze, hogyne, csakugyan 1 Rosszkedvű lett, kivonta karját a karomból: — Maga se látja, maga is olyan, mint a többi. Különben, az igazat megvallva, maga se tetszik nekem. Nekem csak egy olyan férfiú tetszenék, akinek olyan a szine, mint a régi elefántcsontté, teszem föl egy hindu herczeg ! Megint belekapaszkodott a karomba, szenvedélyesen a fülembe súgta. — Mondja, mit gondol, el fog-e jönni még az a férfi, aki engem úgy lát, mint amilyennek én magamat érzem ? Az boldog lesz, oly boldog! A hangja elfúlt a szerelem nagyszerű Ígéretében. De hirtelen józan lett : — Isten áldja, köszönöm, hogy eljött, menjen. Ne higyje, hogy az én elmémnek valami baja vm, csak önök férfiak vakok ! — Menjen és ne nézzen utánam ! — mondá és elment. Természetesen utána néztem. Egy lesüppedt törpe ház ajtaján belépett, olyan mozdulattal, mintha apródok vinnék a slepjét, nemes ifjak nyitnák ki előtte a kaput, mintha haza menne a tündérpalotájába. II. A sphinx. Az én szememben a rejtély titokzatos képe: egy hordár. Múltkor láttam éppen, most báránybőr sipkát visel, — mert mindég az időhöz képest öltözködik, — hosszú katona köpenyeget és egyik kezén keztyüt. (A másik kacska, akaratos és használhatatlan, bizonyosan kitört valami hurczolkodés alkalmával, nem érdemli meg, hogy gondozzák és öltöztessék.) A számozott öreg embert huszonöt év<* ismerem. Amikor feljöttem Budapestre, mindjárt megláttam és megjegyeztem, noha ezernyi ujoncz villant föl olykor szemeim előtt. Akkor is pálinkás bolt előtt állott, a tétlenség legnagyobb komolyságával, szótlanul és mozdulatlanul. Senki meg nem szólította, senkihez ő nem szólt, nem szivarozott, nem olvasott, tnég csak nem is nézett. Állott. Tiz éven túl ugyanegy helyen, a belvárosnak valamelyik — ma már nem létező — kis könyökutezájában, ahol roskatag és elvénhedt házak szinte várták a véget, óhajtották a lerombolást. * A hordári intézménynek e helyen semmi jelentősége nem volt soha és egész létalapja nem lehetett egyéb, mint az ott tartózkodó néhány diák tárgyainak időleges értékesítése, át- és visszaszállítása. — Röviden szólva: a zálogházi forgalom közvetítéséből négy vörössipkás, felnőtt embernek kellett volna megélnie ezen a tájon és ezek egyike volt a rejtélyes öreg. De soha sem láttam ez irányban buzgólkodni, sőt midőn egyszer én tisztán lélektani tanulmányból megkínáltam, hogy egy testhez álló, de tulon-tul világos kabátot helyezzen el nyári nyugovóra : röviden és kereken „nem“-et intett a fejével. Ma sem tudom és amíg élek, nem is fogom megtudni, miért ellenkezett ilyen szótalan határozottsággal? Nem bízott útja sikerében, nem tartotta értékesnek a kissé különös szinü öltözetdarabot, vagy határozottan derogált neki a megbízás? Míg egyszer kísérletet tettem vele és egy levél átadásával bíztam meg, a vitel bérét azonban az átvevőnek kellett volna megtérítenie. A válasz megint az a szótlan, rövid, de erélyes „nem.“ Bosszús zavarral hagytam ott; mit bánom én, haljon meg éhen ! Ennek az embernek úgy látszik, nem volt szüksége a táplálkozásra. Délben nem ment haza, nem távozott valami kis korcsmába, nem ment be a boltba, vagy a szatócshoz. Állt és várt, de nem úgy, mint más élő és érző lény, hanem figyelmesen, de közönyösen, mint egyp- tomi sírboltok kőből faragott szobrai, elhagyatott parkok mohlepte kőalakjai — ősszel. Csuda, hogy a vidám és önérzetes pesti fecskék nem raktak a nagy szürke szakálla alatt fészket. És érthetetlen, hogy az utczai gyermekek nem próbálták kizavarni fenséges nyugalmából. De nem volt komikus, nem reagált a tolakodásra, nem volt hozzáférhető. Miért állott akkor oly csökönyösen éppen
