Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-28 / 9. szám

1904. február 28. BÉKÉS 5 első négyest 100 pár tánczolta. A tánczot hang­verseny előzte meg. A vésztői kaszinó legutóbbi tisztújító közgyű­lésén elnökül Csák Aladárt, alelnökül Papp Antalt, jegyzőül Horváth Mihályt, könyvtárnokul Bereczky Józsefet, gondnokul Bencze Dánielt választotta meg Szeghalmon színtársulat működik a községi szálloda nagytermében. Gáspár Jenő színigazgató kezdte meg előadásai sorozatát a múlt csütörtökön Tücsök czimü franczia darabbal. A társulatot eléggé pártolják, a bórletgyüjtések igen jól sikerültek. Aszfaltjárda Körösladányban. A Sárrét nem soká lesz már „Sárrét“, ha így haladunk a czivi- lizáczm jegyében. — Szeghalmon már régen van aszfaltjárda 8 most egy másik sárréti község, Körösladány fogja utczáit kiaszfaltozni. Legutóbbi közgyűlésén ugyanis elhatározta, hogy 78000 korona költséggel aszfaltjárdát fog létesíteni a község főbb utczáin, ami igazán nagy vívmánya lesz a haladó derék kis községnek. Menyecske piknik lesz Orosházán márczius 5-én az „Alföld“ szálloda nagytermében. A piknik ren­dezősége Orosháza társadalmának szerepet játszó s kedvelt úrasszonyaiból alakult, mely rendezőség előre is biztosítja a legteljesebb sikert. Meghiúsult betörés. Offenmüller Antal buda­pesti illetőségű csavargó, a vidéken akart szeren­csét próbálni, gondolván, hogy a vidéki rendőrség kevésbé szemfüles a budapestinél. A héten Oros­házára jött 8 egy éjszaka két helyen is be próbált törni, először a Beregi Lajos üzletébe. Innen azon­ban megfutamodott, mert észrevették a rendőrök, hogy mi járatban van. Azután a Szikula és Fried- rich-ié\e üzlet ajtaját kezdte feszegetni, itt azonban pláne tetten is érte a rendőrség s fülön csípvén a jómadarat, bevitték a községházára, hol azt vallotta a rendőrbiztos előtt, hogy odafent Budapesten nagy a konkurrenczia e téren, de úgy látszik, már a vidéki rendőrök sem alusznak egész éjszaka. Át­adták a járásbíróságnak. Életuntak. Orosházán két öngyilkosság történt a múlt héten. Winterhalter József aranyozó segéd­nek rosszul ment a sorsa, mert a régi „aranykor“ lejárt s ma már nem mind arany ami fénylik s az aranyozó mesterségből nem könnyű milliókat sze­rezni. Szóval a szegény aranyozó legény gondolt egy nagyot és elbusulta magát, felhajtott egy pohár vitriolt A gyorsan előhívott orvos ellenszert adott be a szerencsétlen embernek, de bizony az már nem segíthetett rajta. — A másik öngyilkos Szikora Éva nevű özvegy, aki életuntságában felakasztotta magát e hó 16-án. Békében, az „Iparos-Dalkör“ márczius hó 5-én Erős Ignácz vendéglőjében, saját pénztára és a Kossuth-szobor alap javára jótékonyczélu hangver­senyt rendez. Műsor: 1. Éji zene, énekli az „iparos­dalkör“. 2. Palócz szórakozás, felolvassa Farkas Ferencz. 3. Monológ, előadja Petneházy Lajos. 4. Magyar dalok, énekli az „Iparos-dalkör“. 5. A munkácsi rab, előadja Berentés Lajos főgimn. tanár. 6. Népdalok, énekli Szerencsi Imre. 7. Dialóg, előadja Varga Károly és neje. 8. Kurucz hadnagy, énekli a/. „Iparos-dalkör“. Utána táncz. Kezdete este fél 8 órakor. Belépő-dijak: Első sor ülőhely szemólyenkint 2 korona. Utána következő ülőhelyek 1 kor. 20 fillér. Állóhely 1 korona. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Jubileum. Balogh József csabai postafőnök hi­vataloskodásának 25-ik évfordulóját ünnepelte e héten, mely alkalomból Békéscsaba társadalma és tisztviselő társai nagy ovácziókban részesítették. A békésmegyei egyetemi ifjak körének február hó 6-iki gyűlésén a tisztségekben fontos változások történtek. Margócsy Emil, a kör alelnöke ugyanis elfoglaltságára való hivatkozással lemondott. Az igy megüresedett alelnöki tisztségre megválasztotta a gyűlés Dimák Géza háznagyot, az ő helyére ház­nagyul Braun Adámot, Braun helyére pedig vá­lasztmányi tagul Rittner Sándort. Ugyanekkor el­határozta a kör, hogy 1848. márczius 15-nek emlé­kére ünnepi gyűlést tart s a műsort már össze is i állította. Az ünnepi gyűlés lefolyásáról annak ide- i jén adunk hirt. i Öngyilkos alperes. Ha minden ember olyan érzékenyen venné a dolgát, mint Kotván János szarvasi csizmadia, úgy kevesen le mének a mai világban az élők sorában. Ezt a derék embert ugyanis beperelte valamelyik kereskedő a bőr áráért, ami fölött a derék csizmadia annyira elke­seredett, hogy e hó 14-én felakasztotta magát. Hurokra került. A vármegye egyik legelvete- medettebb csirkefogóját Pörtörő Jánost, ki már 9-er ült a hűvösön lopás miatt, a héten fogta el a szeg­halmi rendőrség, hogy újra lakat alá tegye a jó­madarat. Pörtörőnek ez volt a sok közül a leg­utóbbi bűne, hogy lopott az őszi vásáron Gyulán s mikor tetten kapták, úgy vágta kupán a kezét rátevő rendőrt, hogy az elszédült, ő pedig elillant. Most fogták el azóta veszedelmes csavargása után s most az ügyészség foglya. A gazdák és iparosok hitelszövetkezete. Gyula­város gazdáit és iparosait bizonyára érdekelni fogja azon Ítélet, mely múlt héten a budapesti kereske­delmi és váltótörvényszéken hozatott s melyben a „Gazdák és iparosok általános hitelszövetkezeté"-nek gyulai volt ügyvivősége pervesztes lett s a költsé­gekkel együtt körülbelül 6000 korona össszeg meg fizetésére köteleztetek. A dolognak azonban sokkal súlyosabb oldala az, hogy ez a 4—5 év óta fel­számolás alatt álló szövetkezet, melynek Papp Elek képviselő az igazgatója, Gyulán és környékén több mint ezer darab 40 koronás kérvényt helyezett el s e részvények értéke a hosszú felszámolás alatt telje­sen megsemmisült, s az üzlet vezetői is, kik pedig évekig teljesen ingyen fáradoztak, most még a különben is értéktelenné vált részvényekre busásan rá i8 fizetnek. Halálozás. Csorba Géza szeghalmi közjegyző testvérének, néhai Csorba József komáromi ügyvéd­nek özvegye Palkovics Alojzia, a heten Szeghalmon e hunyt. Temetése nagy részvét mellett e hó 24-én ment végbe. Leharapta az ujját. Szilágyi Mojsza gyulai gazda Márkus György muzsikussal együtt iddogált a minap a Múlt féle korcsmában. Az italozás hevé­ben összeverekedtek valami japán-orosz kérdés felett s ott hemperegtek a padlón jó ideig. Egy­szerre Szilágyi Mojsza éktelenül elsivitotta magát, mert Márkus kapta magát, leharapta a kis ujját ellenfelének. A közelben czirkáló rendőrőrjárat be­vitte a harapós muzsikust. A kondorosí ág. hitv. evang. templom épitésé- nói végzendő építőipari munkák vállalatba adására nézve február hó 22-én az egyházközségi hivatalnál versenytárgyalás tartatott. A költségelőirányzat 72360'70 koronában volt megállapítva. Ajánlatot tettek : Popják György (Szarvas) 69112 74 k., Szabó és Koncz (Hódmezővásárhely) 64039'32 k., Kawasch Ernő (Igló) 70407 k., Schriffert József (Gyula) a költségelőirányzat után 1 • 75°/0 áremeléssel, Csókási Ferenc és Társa (Szeged) 66423-43 k., Áchim László és Társai (Békéscsaba^) 67618 k., Bányász János (Szarvas) 69423.55 k., Lauko Soma (Szarvas) saját költségvetéséből 3°/0 engedménnyel, Fabricy Soma (Szarvas) 68693.80 korona, Gyulai építőiparosok szövetkezete (Schneider János) 70122.76 koronával, Az árverési bizottság Szabó és Koncz, Csókási Ferencz, Achim László, Bányász János és Fabriczi Soma ajánlatait tartotta vissza összeegyeztetés és az egységárak revideálása céljából és ennek rövid időn belül való megtörténte után fog ezek közül egy épitőt választani. Eljegyzések. Nagy Ákos, Wurmbrand Terézia grófné kereki uradalmi intézője eljegyezte Papp Győző, gróf Hoyos Miksa németiadi uradalma inté­zője leányát Etelkát. — Vámosi Sándor rimaszom­bati mükertész eljegyezte Csabán őzv. Filipinyi Jánosné leányát Ilonkát. Sok anya azt hiszi, hogy jól táplálja a csecse­mőjét, ha máraz első hónapokban higitatlan tehén­tejet ad neki, amelyet a legtöbb gyermek nagy tojásfehérje tartalma miatt nem tud megemészteni Ha növelni akarjuk a hígított tehéntej tápláló ér­tékét, leginkább ajánlatos a Kukefe-féle gyermékliszt hozzátétele, amely könnyebben megemészthetővő teszi a tehéntejet is, mert a tojásfehérjének fino­mabb megerjedését idézi elő a gyomorban. A kétegyháziak baja. A kétegyházi asszonyok­tól még a múlt évben több házimunka lett össze­szedve azon czélból, hogy az a Budapesten rende­zendő sanatórium-kiáHitá8on bemutatíassék s a le­hetőség szerint el is adassák. A vásár azonban nem sikerült teljesen és igy több háziipari készítmény visszaszállittatott Kótegyházára. A háziipari készít­mény tulajdonosai azonban abban a tévhitben vol­tak, hogy munkáik okvetlenül el fognak adatni, sőt egyesek erre a kontóra már bevásárlásokat is tettek. Nagy lett tehát az elkeseredés, mikor ma, a kiállítás azon részét rendező Bartókyné Kétegy- házán megjelent s a munkát az illetőknek vissza­adni akarta. A több százra szaporodott tömeg a köz­ségházán nem akarta a munkát vissza venni, hanem pénzt követelt, úgy hogy a csendőrsóg segélyét kellett igénybe venni s délután a főszolgabíró is megje­lent a helyszínén, hogy az ügyben a vizsgálatot megtartsa. A vizsgálat eredményéről lapunk zártáig nem kaptunk hirt. Nádor czipőkészlete valóban bámulatos módon tárja elénk a mai divat követelményeit. Hölgyek és urak, a kik a lábbeli beszerzésénél nemcsak a praktikus elveket követik, hanem a legújabb divat szempontjának is hódolnak, azok Nádor Mór Áru­házánál megbízhatóbb és kitünőbb forrást nem is­mernek. A Nádor-czipők egyébként könnyűek, tar­tósak, a lábat nem nyomják, nem kínozzák és szabásuk a legjobb. A tavaszra gyönyörű újdonságok érkez­tek és ajánljuk mindenkinek, hogy a Nádor-féle czipőtermékeket méltassa különös figyelemre. Nyers selyem 9 forint 90 krajczártól 43 forint 25 krajczárig kapható egy teljes felöltőhöz. Bérmentve, vámolva, a házhoz szállítva. Dús válasz­tékú minta-küldemény postafordulattal. Henneberg selyemgyára, Zürich. 87 1—3 hónapig ingyen, f kifcünöen szer­--------!— -----—í------ kesztett és már is kö zkedveltségü Az u/ság politikai napilap kiadóhiva­tala bárkinek márcziusban ingyen küldi meg a lapot, a ki az előfizetési öszeget, ha csak egy hóra is, hó április elsejétől számítva már most beküldi a kiadóhivatalhoz, és megküldi minden előfizetőnek Mikszáth: „Az én kortársaim“ czimü gyönyörű al­bumát húsvéti ajándékkép, a ki a lapot félévi köte­lezettséggel akár negyedévenként, akár havonként előfizeti. Az ujság-ot Gajári Ödön szerkeszti Herczeg Ferencz, Kozma Andor, Kóbor Tamás, Kenedi Géza és Mikszáth Kálmán főmunkatársak közreműködésével. Az újság lapunk mai számában foglalt hirdetésére felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. Irodalom. Az e rovatban közlött művek kaphatók D 0 B A Y JA N 0 S könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Különös történetek czimmelPeier/z(WalIerstein) Gyula, gyulai származású fiatalember könyvet adott ki, melyben irodalmi színvonalon álló, tetszetősen mogirt tárczák foglaltatnak, melyek kellemes olvas­mányul kínálkoznak az érdeklődőknek. A kötetből mai tárczarovatunkban mutatványt közlünk. Gyakorlati baromfitenyésztés czimen uj köny­vet irt Parthay Géza, az Országos baromfitenyész­tési egyesület igazgatója. A könyv részletesen fog­lalkozik a haszontyúk, pul) ka-, gyöngytyúk-, kacsa- és lúdtenyésztéssel. Részletesen ismerteti mindazon fajtákat irás és képben, amelyek a tenyésztésben a legnagyobb hasznot adják. Parthay több ideig volt külföldi tanulmányúton, ezen könyvében összegezte külföldi tapasztalatait, igy a »Gyakorlati baromfi- tenyésztés« nemcsak a legjobb baromfitenyésztési munka, hanem nélkülözhetetlen segédeszköze, nem­csak a szaktenyésztőnek, hanem minden baromfi- tartó gazdasszonynak is, mert ebből megtanulhatja, hogy és mikép lehet a baromfiakat sikeresen és haszonnal tenyészteni. A müvet 73 csinos kép teszi érdekessé; ára 3 korona. Megrendelhető ezen összeg előleges beküldése mellett a »Szárnyasaink« kiadó- hivatalában Budapesten, Rottenbiller-utcza 30. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents