Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
2 BÉKÉS 1904. deczember 25. csillag örök fénye égi tűzzel beragyogja, melengeti sziveinket. . . Ha az első Karácsonykor angyali ének zengett, a szivekben öröm érzete ült s gazdagok, szegények keresték azt a ki született, ma is méltóképen örvendhetünk, »Krisztus Urunknak áldott születésén . . .« Örvendhet a gyermek, kit magához hivo- gat az élet nagy mestere Jézus, kinek ajkairól zendült egykoron a szózat: »Bocsássátok hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyeknek országa . . .« Örvendhet az ifjú, kihez intézve vannak e szavak: »Adjad, szerelmes fiam, a te szivedet én nekem és a te szemeid az én utai- mat szorgalmatosán megőrizzék . . .« Örvendhet a meglett korú, mert »Az Isten teremtette az embert halhatatlanságra és ötét az ő tulajdon ábrázatjának hasonlatosságára teremtette.« Mert : »Úgy szerette Isten a világot, hogy egyetlen szülöttét adná érette, hogy valaki benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen .. .» Örvendhet az öreg, mert: »Igen szép ékes korona a vénség, mely az igazságnak útjában találtatik.« Mert: »Nem a hosszú idős vénség a tiszteletes vénség, sem pedig nem az, melyet esztendőknek száma határozott meg; hanem az embereknek vénségök a bölcseség, a makula nélkül való élet . . .« Örvendhet a gazdag, kinek tanácsot ad az Ur eképen : „A kik gazdagok, e világon fel ne fuvalkodjanak elméjükben és reménységöket ne vessék a bizonytalan gazdagságokban.“ .... Örvendhet a szegény, kinek ajkán meg- zendül a bizalom ama szava : „Én pedig noha szegény és szűkölködő vagyok, mindazáltal az Ur gondot visel én rólam.“ .... Mindnyájan örülhetünk és örvendezhetünk, mert: „Ma született minekünk a Megváltó, ki az Ur Jézus Krisztus.“ Ámde, hogy ez öröm állandó lehessen sziveinkben, kövessük Jézus ama parancsát: „Add nekem szerelmes fiam a te szivedet!“ . . . Ne féledjük az Urnák ama szavait : „Ezeket parancsolom néktek, hogy ti egymást szeressétek !“ . . . Az isteni szeretetnek legmagasztosabb tanujele, hogy a fénylő hajnalcsillag felragyogott s égő szövétnek lön az emberiség előtt, hogy a bűnöket levetkezve, újjá születhessen Istennek tetsző lelki életre az addig sötétségben bolyongó gyarló ember .. . A karácsony örömünnep, mert ekkor zendült meg a szózat : „Dicsőség a magas- ságos menyben Istennek, e földön békesség és az emberekhez jóakarat!“ . . . E dicsőség fényénél keressük a békességet, ápoljuk szivünkben a jóakaratot, hogy felépüljön már e földön Istennek országa s munkálkodjunk minden erőnkből lelkünk igaz javára . . . Fényes hajnalcsillag! áldott Jézus, nagy mesterünk! jászol bölcsődnél teszünk szent fogadást, hogy érted élünk, érted halunk, szivünket neked adjuk, hogy annak minden dobbanása tiéd legyen! . . . Szereteted melegét áraszd sziveinkre, hogy szeretet vezérelje minden gondolatunkat, cselekedeteinket.. . Ha hajdan nagy messzeségből pásztorok és bölcsek útra keltek s keresték és megtalálták az újszülöttet, mi is menjünk Jézushoz, keressük és találjuk tel őt sziveinkben, hogy a mi - karácsonyi örömünk állandó legyen ! . . . Zendüljön ajkunkon ama szent ének, dicsőségére az idvesség fejedelmének: „Úristen, kegyelmedért, Jézus születéséért Szivünk hálára lobban; Mert ígéreted betölt, Idvezítőt nyert e föld A te áldott fiadban. Jézus, légy áldott, Ki újjá szülted a világot! Jövel, új reménységünk Csillaga; Jövel, mi idvességünk Záloga; Szenteld meg a mi ünnepünket, Szüld újjá szivünket!“ Jertek ! Áldjuk a mi Istenünket hozzánk való kegyelméért, véghetetlen szerelméért, e karácsony örömünnepén. Dombi LajosMegyegyülés előtt. Pénteken ül össze ez évben utoljára a törvényhatósági bizottság, hog3r évi negyedik rendes közgyülésébeu elintézze az összegyűlt ügyeket és egyszersmind megalakítsa a jövő évre a vármegye különböző szakbizottságait. A bizottságok közül legnagyobb érdeklődés szokta kisérni a közigazgatási bizottság újjáalakítását, a melybe a kilépő öt tag : névszerint Beliczey Géza, dr. Bodoky Zoltán, Ladies György, dr. László Elek és Rosenthal Ignácz helyére lesznek újak választandók. Ezen kívül teljesen újra alakítandó meg az állandó választmány, az igazoló választmány, ádandó bíráló választmány, tiszti és jegyzői nyugdíj választmányok, közegészségügyi és közművelődési bizottságok, a központi vá- • lasztmány és még néhány bizottságban az időközben megüresedett tagsági helyek kerülnek betöltésre. Az alispánt jelentés ezúttal is részletes kéjiet nyújt a vármegyei közállapotokról és több hasznos eszmét vett föl : A közegészségügyi állapotok statisztikai adatainak ismertetése után kifejezvén, hogy a halálokok statisztikájának ismerete mennyire szükséges , az egészségügyi igazgatás helyes irányítására bejelenti, hogy az országos statisztikai hivatalt felkérte, hogy az ide vonatkozó adatokat a vármegyére vonatkozólag három évre visszamenőleg dolgozza fel és bocsássa a vármegye rendelkezésére. Ugyanitt azon tapasztalatból kiindulva, hogy a temetőkben a berendezés és rend tekintetében sok kívánni valót takálunk és ide vonatkozólag szabályaink nincsenek, indítványozza, hogy a temetőkről és temetkezésekről a vármegye szabályrendeletet alkosson. Beszámol a jelentés a közkórház forgalmáról is, a mely állandó növekedést mutat és jelzi, hogy a nagyobbodó forgalom folytán a többször említett hiányok mindinkább érezhetők úgy, hogy iegközelebb ide vonatkozólag nagyobb Újításokra irányuló javaslatokat kell a törvényhatóság elé terjeszteni. A közgazdasági viszonyokról szólva örvendetesen emlékszik meg az alispán arról, hogy a kedvező őszi időjárás a-takarmányhiány veszedelmeit elhárította. A munkásviszonyokról szólva, a következőket mondja a jelentés : „Ámbár nem zárkózik el a közvélemény Húzzák meg majd a kis templom harauzját, Kósza szellő hadd vigye el a hangját1... Messze, messze, magas hegyek aljában, Kicsi ház áll, sok nagy között, magában; — Ott valaki mégis, mégis akadna, A ki engem talán meg is siratna!. .. Mater Dolorosa. Irta: Pásztor Árpád. A ködbe vesző tenger mélységes fenekén, Egy hajó romja nyugszik szomorún, feketén. Árboczrudja letörve, vitorlája szakadt, Az ár busán himbálja ott lenn a viz alatt. . . . Messze a tengerparton áll egy kicsike ház, Tűzhelye porral lepve, rá senki sem vigyáz. A ház előtt egy asszony néz a mély vizen át; Egy hajót vár már régen és rajta a fiát. Santa Barbara. Irta: Hevesi József. Tizian „Assuntája“ után Palma Vecehio híres „Santa Barbara“-ját akarta látni. A mint az Akadémia csodás kincses házát elhagyta, a gondola ingva-ringva suhant végig a Canale gran den. A tavaszi napsugár zöld smaragddá olvasztotta a lagúnát. A levegőben benne volt a tavasz lehellete. A régi palotákról virágok kacsingattak. És a gondola ingva-ringva suhant tova. Egymásután vonultak el előtte az ősrégi paloták a Palazzo Vendramin, Pesarc . . . Cá Doro . . . Grimani . . . Desdemona . . . A smaragdzöld viz fölött pillangó röpködött . . . Mert tavasz volt . . . A lelkében még benne volt az „Assunta“ bübájának áhitata . . . Benne volt az ifjúság. És benne volt a tavasz. És ö most Velencze legszebb asszonyát akarta látni. Akiről már olyan sokat álmodott. A Santa Barbarát. A gondola ingva-ringva suhant tova. Letért a Canale granderól és apró kis czellákon keresztül siklott. A viz gyöngyözve csobogott a karcsú evezőről. A fordulóknál a gondoliere elkiáltotta magát : — Sia stai ! . . . És jött a válasz a másik gondolástól : — Scia premi ! — Sta hi ? . . . Különben csend. Az apró hidakon nagy- néha faczipők kopogása. A levegőben a tavasz illata. Olyan édes harmónia. A lelkében ifjúság és tavasz. A szive olyan pontosan, szabályosan, rendesen dobogott: Kip, köp, kip, köp, mint amilyen rendes, szabályos volt az ő hires kronométerének a ketyegése: Kip, köp, kip, kon. Pedig most Velencze legszebb asszonyát fogja meglátni. A lelkében zsongott valami. Egy dal. Hazulról hozta magával. A tarlóról: Pi-píros a pipacs virága Hull a harmat reája . . . Es a gondola ingva-ringva suhant tova. * A Formosa templom közelében csaknem kiugrott a gondolából. — A szegény rampino csaknem kiejtette kezéből fanyelű horgát, i mivel a gondolát a traghettóhoz húzta. Sietett. A templom koldusai megsüvegelték. A bőrajtót félre vonták. Sieteit. Egyenesen a jobboldali oltár felé. A legszebb velenczei asszonyhoz, Santa Barbarához. Bíbor a ruhája. A fején diadém. A kezében Pálma. De az arcz, az arcz ! Egy szentté avatott velenczei szépség. Nem szenvedélytől izzó, nem lángra gyújtó, nem a dél forró leánya. Kék szemében sejtelmes igézet, gömbölyű arczán a szelídség bája, boldogító, lelket mámoritó mosoly. És a termete . . . egy hős istennőé. Hatalmas és mégis olyan lágy, olyan nőies. Fönséges nyugalom, mely édes sejtelmekbe ringatja a lelket . . . Ilyen Santa Barbara, a fegyvergyár tüzérségének védőszentje.
