Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-30 / 44. szám
9 BÉKÉS 1904. október 30. Ugyanis az én személyemet összecserélték Szeberényi Lajos Zsigmonddal és azt Írták, hogy „kapva kaptam az alkalmon“, hogy hozzá szólhassak ezen tárgyhoz és hogy a közgyűlésen jelen volt Jótok közt“ nagy agi- tácziót fejtettem ki a zsinati törvény ellen, amit az elnökség észrevevón, azzal vetett vé-j get a további vitának, hogy kijelenté, misze-| rint. „foglalkozni fog a kérdéssel.“ Hogy a fővárosi lapok szerkesztőségei csakugyan igy voltak informálva ezen dolog felől, bizonyítja azon körülmény, hogy midőn a gyűlés után egy előkelő napilap szerkesztőségében személyesen megjelentem, ott azzal fogadtak, hogy nem osztják álláspontomat, amennyiben ők a zsinati törvény ide vágó rendelkezését feltétlenül fentartandónak tartják. Hát mi haszna van a mi evangélikus egyházunk reputácziójóinak az ilyen ferdítésekből és misztifikácziókból ? Mi okból ütik Szeberényi Lajost azért, amit én beszéltem ? és miért fognak rám olyat, amit én nem is mondtam ? Hisz Sz. L. ezen tárgynál nem is beszélt és amit a világi elnök ur kijelentett, azt csak helyesléssel fogadhatta, mert hisz abban a „Szemle“ álláspontjának igazolását, láthatta. A közgyűlésnek másik oly tárgya, mely a magyarságot kívülről érdekli, az antalfalvi lelkész-jelölés ügye volt. A torontálmegyei antalfalvi tekintélyes egyházban ugyanis megüresedett a lelkészi állás. Az arra pályázók közül Kramár Béla kir. tanácsos és esperes, elnöktársával báró Ambrózy Béla egyházmegyei felügyelővel egyetértői eg, nehány, pánszláv hírében álló pályázót kizárt a jelölhetők sorából. Az egyházmegyei elnökségnek ezen intézkedését utóbb Sárkány Sámuel bányakerületi püspök is helybenhagyta. A kizárás miatt a „Szemle“ erős támadást intézett az esperes ellen. Törvényszegéssel vádolta őt, amennyiben a zsinati törvény a kizárás jogát az egyházkerületi elnökségnek (püspök és felügyelő) tartja fenn. Az antal- falviak a fentebbieknél fogva nem akartak bele menni a jelölésbe, hanem a kizárás ellen felebbeztek az egyházkerülethez. Ilyen előzmények után került ezen ügy a közgyűlés színe elé. Elsőnek Haviéir Dam a békési egyházmegye felügyelője szólalt fel. Erősen megtámadta Kramár esperest, a miért a zsin. törEhhez hozzájárultam én is. Felszólalásomban a turóczi beadványok alkalmából a magyar nyelv felett megindult vita kapcsán emlékezetébe hoztam a közgyűlésnek dr. Szeberényi Gusztáv volt bányakerületi püspöknek ezelőtt 21 esztendővel, hasonló viszonyok között kibocsátott körlevelét, melyben az egyházkerület lelkészeit arra hivta fel, hogy a terjedő pánszlávizmus megakadályozása czéljából fejtsenek ki minél eredményesebb munkásságot oly irányban, hogy „a magyar álláspontnak megfelelő keresztyén miveltség minél- inkább terjedjen.“ Hivatkoztam arra, hogy ezen főpásztori felhívás alapján, az egyházkerület már az 1883-dik évben hozott határozatával az egyházkerület összes népiskoláira nézve kötelezőnek mondta ki a magyar nyelvnek akként való tanítását, hogy a növendékek a népiskolában azt kivétel nélkül mindnyájan tényleg elsajátítsák. Ezek alapján indítványoztam, hogy egyházkerületünk a vallás és közoktatásügyi minisztert üdvözölje azon akcziója alkalmából, melynek czélja, hogy a magyar nyelvnek az ország összes népiskoláiban való sikeres taníttatása törvényhozási lag biztosíttassák s mondja ki, hogy ily irányú törekvésében őt támogatni kész. Ezen indítványom indokolása közben egyesek azt kiáltották felém : „ez túlzás!“ Midőn felakartam olvasni a zsebemben levő Magyar Szó példányaiból a békési egyházmegye felügyelőjének Haviár Daninak azon „nyilatkozatát,“ melyben kijelenti, hogy a nem rég Tótkomlóson megejtett lelkészválasztás alkalmával „a tót nyelv mellett való állás- foglalás a magyar nyelv rovására megdöbbentő módon nyilatkozott megJ és felakartam olvasni gróf Tisza Istvánnak az országházban junius 30-án tartott beszédében foglalt eme szavakat : a legfőbb vezetésükben teljesen hazafias szellemű róm. kath. és ág. hitv. ev. egyházak exponált közegei nem mindig teljesitik azon kötelességeiket, a melyeket a hazafiság szempontjából tőlük megvárni lehet J akkor a türelmetlenségnek oly jeleivel találkoztam, hogy jobbnak láttam ezekkel elő sem hozakodni. Pedig a miniszterelnöki székből elhangzott vádat elég komolynak találtam arra nézve, hogy azzal a közgyűlés foglalkozott volna. És a tótkomlósi események is elég hangosan kiáltanak az őrállók fülébe, hogy azok azt meghallják. A közgyűlésen ezeket sokan hallani nem akarták. Holott azokat az egész ország meghallotta és tudomásul vette ! fények ide vonatkozó rendelkezéseinek ebeiére, némelyeket önkényesen kizárt a pályázatból s ez által a választás megejtését mind 3z ideig lehetetlenné tette. Megtorló intézkedések alkalmazását kéri a hivatalos áll fisukkal visszaél t felsőbbegyházi hatóságok ellen. Dr. Zsilinszky Mihály elnök kijelenti, fogy a felebbezés tárgyát képező sérelem már orvosolva lett, amennyiben a bánsági ssperes intézkedése megsemmisittetett és az összes pályázók jelölhetőknek jelentettek ki, Kéri a gyűlést, hogy ezzel az ügyet befejezettnek tekintsék. Kramár Béla, Haviár támadásával szemben csak annak kijelentésére szorítkozik, hogy ; őt hazafias aggodalmak vezérelték, midőn némely pályázók kizárása mellett foglalt állást. ' Egyébiránt bejelenti, hogy esperesi állásáról ezennel lemond. Ezen ügyhöz, miután az befejezettnek jelentetett ki, senki többé, sem egyik, sem másik irányban, hozzá nem szólt. A lapok erről mégis azt Írták, hogy „az antalfalvi ügyből kifolyólag némelyek szerették volna az egyházi hatóságukkal összeütközésbe került magyar lelkészeket lehetetlenné tenni“ és hogy az illetők „szükségét sem érezték annak, hogy valamikép mentsék magukat.“ Kár, hogy a közgyűlési teremben jelenvolt hirlaptudósitók meg nem nevezték ama „magyar lelkészeket,“ a kik összeütközésbe kerültek egyházi főhatóságukkal s azokat, a kik őket „lehetetlenekké“ akarták tenni, így világosabb lett volna a helyzet. De e nélkül, ily burkolt kijelentésekkel szemben hozzájárultak ahhoz, hogy a közvélemény, — lutheránus egyházunk vezető' elemeinek állásfoglalásáról ezen, a hazafiságot és magyarságot oly közelről érdeklő ügyben, — csak homályos képet alkothasson magának. Nem kevésbé érdekes tárgya volt a közgyűlésnek Morhács Márton turóczmegyei főesperesnek felszólalása, a ki egyházmegyéié-1 nek két rendbeli határozatát védelmező. Azl egyikben a kultuszminiszter engedélyének] kieszkőzlését kéri az egyházkerülettől arra nézve, hogy a turóczmegyei állami iskolákban a vallást anyanyelvükön tanulhassák az evang. vallásu növendékek. A másikban egy, a kir. tanfelügyelő által megrótt tanító részére kérik az egyházkerület védelmét. * Az egyházkerület jogügyi bizottsága mind két felterjesztésre nézve elutasító határozatot hozott javaslatba. esztendővel ezelőtt megszűnt volna ruhát váltani s utolsó toilettejét megfogta volna az ér- czeknek ez a nemes rozsdája. Önérzetes hivatkozása a szabadjegyre, úgyszólván egész biográfiáját foglalja magában. Peval Gyula azelőtt gavallér volt, most a szabad- jegygyel henczeg. Ő a takarékosság parvenüje. Ez az ember nem változott meg, csak zálogba tette előbbi természetét, melynek most a zálog- czéduláját hordja magánál. Az operában ha Faustot adják, az ember válogathat a helyekben. Az én Peval barátom mellénk telepedett s áradozó beszédességgel kezdte nékem ecsetelni az ő nagy takarékosságát. A bőbeszédűség, melylyel önmagát méltatta, mintha jubiláris beszédet mondana saját maga felől, teljesen visszaidézte az ő régi mivoltát. Ni hisz ez az ember egy csöppet sem változott, csak a kabátja kopott meg. Ennek az embernek nem is volt soha becsapni való természete, hanem mindenkoron olyan lelkületet viselt, amilyen illett a kabátjához. Amikor czilindert hordott, akkor gránátos természetűnek érezte magát. Amikor frakkot öltött, rugalmas volt a lépése és tele volt a bárczája, meg a szive. És — ejnye, hiszen Peval barátomnak regénye is volt a kabátjához — hogy erre csak a Faust második felvonása alatt gondoltam ! A regénye most ott tánczol a Oalletkarban. kaczér jókedvvel, ujjai közzé fogva rokolyáját, lágyan hajló testtel s üdén, fiatalosan mosolyogva. Tömött, szőke haja kiviláglik a keringő sokaságból, úgy mint tiz esztendővel ezelőtt. Követe n a látcsövemmel, most sem festi magát, s tán legöregebbje lévén a tánczkarnak, a legfi- atalabbnak látszik. Ni, a Schäffer Gizi, a menyasszony, ahogy fársai kajánul nevezték s tán most is nevezik. Egy dob-utczai hordár lánya, hetedmagával laktak egy dohos udvari szobában, sötét szegénységben. — Annak idején io forintot kapott havonként, ezzel fizette a ház bért. A húga varrólány, az öcscse szedőgyerek, a többi neveletlen iskolásgyerek, akik legfölebb most keresnek valamit. Krumpliból és kenyérből táplálkozott, de rózsák fakadtak arczáin s formás, elomló termetét mindig elegáns, finom ruha fogta körül. Az utczán járva, úri kisasszony volt, olym, mint a büszke vizi liliom, aki mocsár vizéből táplálja büszke, fehér szirmait. Hogy miből tellett az előkelő ruhára, azt nem tudom s nem tudja senki. De Schäffer Gizit társai gunyja emelte minden gyanú fölé. Becsületes, megközelíthetetlen leány volt. A színpadon tánczolva, mosolygó elfogulatlansággal tűrte a feléje szegzett látcsövek frivol tolako dását, de ha az utczán egy tolakodó tekintet fúródott kalapja alá, arczát elöntötte a vér. Lopva néztem a szomszédomat, Peval Gyula arczán az általános figyelmen kívül más hatás nem látszott. 0 a tánczot látta, a lágy, halk keringőritmust hallgatta, mely nem resonált siket lelkében. Sőt ezt a lelki siketséget is takarékossági érdemei közé sorolta, mert maga kezdett róla beszélni. — Ez a Schäffer Gizi most is olyan, mint volt — Csak a térde valamivel gömbölyűbb, mint menyasszonykorában, — jegyezte^ meg én. Peval Gyula nem reagált erre, csak helyben hagyta. — Csakugyan, a térde gömbölyűbb. Be jól emlékszel rá ! Majd megint kezdett henczegni. — Igazában, én semmi szükségét nem érzem a színházi szórakozásnak. Ha most elhívnának innen, minden sajnálkozás nélkül hagynám itt az előadást. Hidd el. a boldogsághoz csak megelégedés kell és egy nyugalmas rév, a családi élet. Én csak a családi életnek élek, legnagyobb örö- nem, ha hazamegyek feleségem és gyermekeim közé. A nőm köt, varr, én pedig a gyermekekkel foglalkozom, vagy újságot olvasok. Ó, a családi élet, a családi élet mindent pótol. — Akkor neked igen jó feleséged lehet! — Nincs párja, hidd el, hogy nincs párja. Szegény leány volt, szerelemből vettem el. De egy milliót ér. Takarékos és igénytelen, a ruháit
