Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-30 / 44. szám

1904. október 30

BÉKÉS

3

Csoda-e, ha ily körülmények közt az ország közvéleménye gyanakvással és bizalmatlansággal fordul felénk ?

Nem lehettem oly szerencsés, hogy indít ványomat a közgyűlés elfogadta volna, vagy hogy arról a közgyűlési teremben jelen volt hírlapi tudósitók csak egy szóval is megemlékeztek volna. Ez utóbbiak bizonyosan azt hitték, hogy ezzel is a „tótok közt“ akarok agitálni, — a magyarság vesztére !

Lám ! a tiszai egyházkerület közgyűlése, mely a bányakerületivel egy napon ülésezett Nagyváradon, — nem tartotta „túlzás“-n ak azt, hogy Berzeviczy Albertet a népoktatási törvénynek általa tervezett revíziója alkalmából üdvözölje — és őt hazafias támogatásáról biztosítsa !

Nem is jutott senkinek eszébe a tiszai egyházkerület ülése alkalmából, az evang. egyházat a „Magyar Szó“ által konstatált vádakkal illetni ?

Nem a magam igazolása végett mondom el ezeket. Hanem azért, hogy rámutassak annak káros következményeire, ha a magyar nemzeti érdekek ápolására első sorban hivatott fővárosi magyar sajtónak némely közegei, nem elvi magaslatra helyezkedve tárgyilagosan, hanem egyes személyek és érdekkörök szempontjából, ferdén Ítélkezve foglalkoznak a mi egyházi ügyeinkkel !

Indítványom, melyben a bányai evang. egyházkerületi közgyűlés némely tagjai „túlzás“-t láttak s melyet a fővárosi magyar sajtó jónak látott agyonhallgatni, — megszövegezve igy hangzik :

Indítvány

a magyar nyelv tárgyában.

Tekintve, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur — a nemzet közóhajának megfelelőleg — tervbe vette az 1868-ik évi XXXVIII. t.-czikknek oly irányban való módosítását, hogy a magyar nyelvet a népiskolai oktatás utján, a magyar nemzet összes polgárainak gyermekei tényleg elsajátítsák és azt a saját nemzeti nyelvükként megszeressék;

Tekintve, hogy bányai egyházkerületünk már az 1883-ik évben tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 8—ik pontja értelmében, az egyházmegyék meghallgatásával és egyhangú hozzájárulásával, a kerület összes népiskoláira nézve, — a Horvátország területén levő iskolák kivételével — kötelezőnek mondotta ki a magyar nyelvnek akként való tanítását, hogy »a növendékek e nyelvet kivétel nélkül mindnyájan tényleg elsajátítsák« ;

Tekintve, hogy ezen egyházkerületi határozat a maga teljességében, mai napig nincs végrehajtva, a minek szomorú gyümölcsei láthatók azon megdöbbentő jelenségben, hogy a magyarság iránt való gyűlöletet szitó izgatásoknak nyomai immár némely alföldi gyülekezeteinkben is feltalálhatok ;

Tekintve, hogy a protestantizmusnak valamint mindenütt, úgy különösen hazánkban, csak úgy van létjogosultsága és csak úgy juthat virágzásra, ha a maga czéljait és érdekeit, a magyar nemzeti kultúra czéljaival és érdekeivel öszhangzásba hozni és az ezzel ellentétben álló nemzetietlen szellemet s abból fakadó törekvéseket intézményes biztosítékok által, egyszer mindenkorra lehetetlenekké tenni tudja ;

Tekintve, hogy ily irányú intézkedésre különösen ez idő szerint van szükség, midőn — szemben a fentebb jelzett jelenségekkel — a protestáns egyházak és iskolák szükségleteinek a köz álladalom terhére, — az autonómia sérelme nélkül való fedezését — hangosan követeli a hazafias protestáns közvélemény ;

Tekintve, hogy az E. A. 17. §-a szerint »minden egyházi tisztviselő, megbízott, kiküldött, vagy egyházi szolgálatban álló egyén, ezen minőségében elkövetett cselekvésének vagy mulasztásának következményeiért felelős«, a 324. §. e) pontja szerint pedig: »aki az egyház ügyeiben való szabad közreműködés jogát, vagy tisztviselői állását a magyar király, a magyar haza és a magyar nemzet ellen izgatásra használja fel,« az egyházi vétséget követ el;

mindezeknél fogva indítványozom, mondja ki az egyházkerületi közgyűlés, hogy:

1. Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter urat azon alkalomból, hogy az 1868-ik évi XXXVIII-ik t.-czikknek akként való módosítását vette tervbe, hogy a magyar nemzeti nyelvnek az összes hazai népiskolákban való sikeres taníttatása törvényes intézmények által biztosíttassák, a legmelegebben s teljes hazafias bizodalommal üdvözli, biztosítván őt arról, hogy a jelzett czél elérésére irányult törekvésében őt a rendelkezésére álló összes eszközökkel és módokkal támogatni fogja.

2. Az egyházkerület utasítja az egyházmegyék elnökségeit, hogy az 1883-ik évi bányakerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 8-ik pontjában foglalt azon határozatnak, mely szerint a magyar nyelv az egyházkerület összes népiskoláiban akként tanítandó, hogy a népiskolából kikerülő összes növendékek a magyar nyelvet kivétel nélkül mindnyájan tényleg bírják és tökéletesen beszéljék, az egyházmegyéjük kötelékéhez tartozó összes gyülekezetek népiskoláiban haladéktalanul, felelősség terhe alatt érvényt szerezni iparkodjanak s az egyházmegyéket kötelezi arra, hogy a magyar nyelvnek a hatóságuk alatt

álló népiskolákban való sikeres taníttatását, tanügyi közegeik által a legszigorúbban ellenőriztessék.

3. Az egyházkerület kimondja azt is, hogy az E. A. 17-ik §-ban és 324-ik §-ánab e) pontjában foglalt rendelkezések alapján, az egyházban sem felügyelővé, sem presbyteri, vagy bármiféle bizalmi állást nem viselhet, sem pedig egyházi szolgálatra nem alkalmazható oly egyén, aki az egyház ügyében való szabad közreműködési jogát a magyar nyelv ellen való izgatásra használja fel.

4. Az egyházkerület felhívja a kötelékéhez tartozó egyházközségek lelkészeit, felügyelőit, tanítóit és az egyháztanács, illetve képviselőtestületek tagjait : hassanak oda, hogy a vezetésükre bízott hívek, — különösen az ifjabb nemzedék — a magyar nyelvet necsak elsajátítani iparkodjék, hanem azt, mint mindnyájunk közös nemzeti nyelvét megszeresse, örömest beszélje s az egyházak vezetésére hivatott, fentebb említett tényezők ismerjék hazafias érzületükből fakadó kötelességüknek e tekintetben jó példával előljárni az által, hogy úgy magántársalgásnál, mint különösen köztanácskozások alkalmával, lehetőleg csakis a magyar nyelvet használják.«

Annak daczára, hogy ezen indítvány a bányai ev. egyházkerületi közgyűlésen leszavaztatott, valószínű, hogy az a november 9-én Budapesten összeülendő egyetemes egyházi közgyűlésen ismét fel fog merülni.

Az evangélikus egyházunk ellen felhangzó vádakat ugyanis nem lehet elnémítani az által, hogy a tagadhatatlanul létező bajokat eltitkoljuk s azok orvoslása helyett, a közfigyelmet egyes személyeknek bűnbakokként való üldözése s a tényeknek elferdítése által, más irányba tereljük. Hanem az egyes konkrét esetek alkalmával a zsinati törvényeknek, a magyarságot védő elvi kijelentéseit és rendelkezéseit kell következetesen alkalmaznunk, ha azt akarjuk, hogy hazafiságunkat illetőleg, a közvéleményben a nyugalom és biztonság érzete gyökeret verjen.

Kell, hogy a hazafiságnak egyházunk viszonyaira alkalmazva, legyen egy bizouyos objektiv mértéke s fixpontja. Ne függjön az az egyéneknek az egyes esetek és körül- imenyek szerint változó nézetétől és felfogásától. Ilyen objektiv mértékül és fixpontul kínálkoznak a zsinati törvénynek a fentebbi indítványban idézett szakaszai és a volt bányakerületi püspök, dr. Szeberényi Gusztáv által proklamált magyar álláspont.

Ezeknek következetes alkalmazása és szem előtt való tartása mellett nem eshetett

maga varrja s nem is kell neki több, legfőlebb kettő egy esztendőben. S úgy tudja rendben tartani a házat, hogy a fizet lsem egy harmada megmarad, ö tanított engem, a valódi hasznos életre. Ha rágondolok, hogy mire jutottam volna Schaffer Gizivel, akkor szinte szégyellem magamat.

S ezzel folyt a henczegés az ő nyárspolgári voltával úgy, ahogy hajdanában henczegett idealistaságával. A hivatalban, meg onnan el- menet Peval barátom egyébről sem beszélt, mint az ő viszonyáról Schaffer Gizivel. Hogy miből állt ez a nagy szerelem, azt ma sem tudom. De tény, hogy mindennap megvárta őt a próbánál s hazakisérte. A szép leány hallgatagon ment mellette. Hogy szerette-e az elegáns fiút ? Miért ne? Szerette szerelem nélkül; mint a szegény leányok azt az embert, aki feleségül akarja venni. Ám Peval barátom nem tudott eleget beszélni róla, hogyan szereti öt viszont. S mindenképen tudott szerelmének valami ideális tiszta színezetet adni. Segítségére volt ebben, hogy szülei semmit sem akartak tudni arról, hogy egy balle- rinát vegyen el, ő pedig kész volt szülei akaratával is szembe szállani. Minden szaván látszott, hogy kéjeleg az önzetlen szerelem gondolatában, imponált önmagának elfogulatlanságával, mely- lyel szerelmese állásán tulteszi magát s nem riasztja öt vissza a hordár após és a varróleány sógornő sem.

Majd egy utolsó kísérletet tett, hogy szüleit megbékélje: rábírta Schaffer Gizit, hogy hagyja ott a balletet. Isten tudja, milyen nehezére eshetett a leánynak az az áldozat s miből fizette ezentúl, három esztendőn keresztül, a házbért. De megtette és finom arczán ezalatt az idő alatt is látszott a finom mosoly és megjelenése ezentúl is elegáns volt. Nos és aztán egyszerre csak megszakadt köztük a viszony, Peval Gyula megbékült a szüleivel, elvette szerelemből azt a lányt, akit szülei az ő számára választottak, Schaffer Gizi pedig mosolyogva ment vissza a színházhoz, ahol továbbra is „a menyasszony“- nak csúfolták.

Nem tudom miért, de ez a leány, akinek szivén rut megcsalatása nem ejtett sebet, aki békén és mosolyogva állította helyre életében a „statusquo“-t, megmaradván változatlanul annak, szegénynek, becsületesnek és elegánsnak : tisztelettel töltött el. Annál szánalmasabbnak láttam azt az ellomposodott embert, aki most is henczeg, érzeleg, kaczérkodik önmagával és ko- médiázik másoknak. Szerettem volna szabadulni tőle, de mint annak idején a regényével, tolakodott most a valóságával. Mindenáron illusztrálni akarta az ö szóval festett „idyll“-jét: megakarta mutatni az ő csudálatos feleségét és a nyugalom révét, ahogy otthonát nevezte.

Másnap értem jött s el vitt a lakására.

Egy Zöldfa-utczai régi ház második emeletére vezetett. Meghúzta a zsinóros csöngettyü rézkőrtéjét; egy piszkos cselédleány nyitotta ki az ajtót. Az előszobában olcsó, feslő, megfolto- tozott pokrócz volt felteritve. Letettük kabátjainkat, kalapunkat s benyitottunk. Barna jutte- függönyök tűntek a szemembe legelébb, majd egy puszta fal, melyen apró tükör lógott. A padló fehérre volt sikálva, a ripsz székek a kopott abrosszal leboritott asztal körül kinos geometriai pontossággal voltak felállítva. Minden egyes bútordarab korhadt volt a hasz- náltságtól s szinte kiáltott róla a tisztaság. — Bántó, rideg, lelketlen tisztaság, melytől megfagy minden ér, és, Peval le akart ültetni, de a világért sem mertem a geometriai félkört megrontani, féltem, hogy az asszony valahonnan elő ront és összeszid.

Az asszony különben nem jelentkezett. — Kint volt a konyhában.

Peval barátom ragyogó arcczal a bámulat hangján magyarázta, hogy a felesége igen barátságos vendégei irányában, de amig a dolgát el nem végezte, az istennek sem mutatkozik. Közben megmutatta egyik gyermekét. Egy kis bamba, hihetetlenül csöndes ötéves fiút, aki lekuporodott a földre s apró öklét a szájába tömte.

Végre nyílt az ajtó s megjelent az asszony.

A hideg futott végig a hátamon. Könyör-