Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-09 / 41. szám
2 BÉKÉS 1904. október 9. felemelését kéri. Az alispán arra való tekintettel. hogy a vasút ügye a megvalósítás stádiumába lépett és csupán a hozzájáruld sok elégtelensége az akadály, valamint azért is, mert a vasút Szentetornya és Gádoros községek közvetlen érintésével és forgalmának Csongrádon át Félegyházáig való kiterjesztésével fontosságában emelkedett, a hozzájárulásnak 100000 koronára való felemelését javasolja. A közgyűlés ezen legfontosabb tárgyaihoz kisebb jelentőségű vármegyei ügyek és a községi érdekű ügyeknek hosszú sorozata csatlakozik, a melyek együttvéve mindenesetre általános érdeklődést biztosítanak és népes közgyűlésre nyújtanak kilátást. T a n U g y. Október 6-ika a gyulai r. kath. főgimnáziumban. Kik vérökkel tanúskodnak szeretetök és meggyőződésük mellett: vértanú nevet nyernek. Vannak vértanúi a hitnek és az Isten iránt való szeretetnek. Vannak vértanúi a nagy eszméknek és nemes érzelmeknek. A legnemesebb érzelmek egyike a hazaszeretet. A legnagyobb eszmék egyike az önálló, népet- boldogitó nemzeti élet. A hazaszeretetnek és az önálló nemzeti életnek váltak vértanúivá az aradi tizenhárom. A gyulai r. kath. főgimnázium tanárkara és tanulói, október 6-án olvasós imádságukat a magyarok Nagyasszonyának, a szentmisét a népek és nemzetek gondviselő Istenének : az aradi vértanukért mutatták be. Templomból kijőve, az I. tanteremben gyűltünk össze. Emlékező lelkünk és érző szivünk Korponay Istvár. tanár ajkaival nyilatkozott meg : A hangulatteljes szép emlékbeszéd a következő : Kedves fiaim ! Több mint ezer esztendeje annak, hogy őseink elfoglalták e szép hazát. Erre az ezer évre minden magyar büszkén tekint vissza : dicsőséggel van az tele! Volt idő, mikor egész Európa tisztelettel és bámulattal nézett a magyar nemzetre; mikor három tenger partján lobogtak diadalmas zászlaink. Hősök, szent királyok támadtak a magyar nemzet fiai között, akiknek híre betöltötte a félvilágot; voltak tudósaink, nagy költőink, szónokaink, művészeink, államférfiaink, akik fényt árasztottak a magyar névre. Voltak, igaz, gyászos napjaink is! Török, tatár dúlta fel szép hazánkat s hurcolta fogságba testvéreinket. Magyarok támadtak magyarok ellen s üldözték egymást véresen, kegyetlenül. Idegen nemzetek, sőt saját királyaink is el akarták venni szabadságunkat, hazája után legdrágább kincsét a magyar nemzetnek. Fájdalommal szivünkben, de még ezekre az időkre is büszkén tekintünk vissza, mert mindig akadtak nagy, hű fiai a hazának, akik — ha kellett — életük árán is megmentették hazájukat és ősi szabadságunkat, alkotmányunkat a végenyészettől, pusztulástól. Gyászaink napjai között a leggyászosabb emlékű az, amelynek megünneplésére ma összegyűltünk. Ma 55 éve, hogy a magyar hazának egy napon 14 hű, nagy fia végezte vérpadon életét azért, mert hazáját mindenekfölött szerette : jobban még életénél is. 1849. október 6-án történt e szörnyű esemény. Előtte több, mint egy éven át, véres harc dúlt a hazában: az 1848—49-ki szabadságharc. Idegen nép: az osztrák és — fájdalommal kell megvalla- nom — saját honfitársaink közül is sokan szentesített törvényeink, ősi alkotmányunk s alkotmányos szabadságunk ellen támadtak. A nemzet azonban nem engedte elrabolni féltett kincsét; lánglelkü nagy fia, Kossuth Lajos szavára fegyvert ragadott minden igaz magyar, akinek lelkét megihlette a nagy idők láza és a múlt szent tudata. Ifjak és öregek, előkelők és egyszerű emberek, gazdagok és szegények fegyvert ragadtak s siettek a fennen lobogó zászlók alá, hogy meghozzák a hazának a köteles véráldozatot. Támadtak nagy államférfiaink, akik a zavaros időkben csodálatos bölcseséggel vitték a haza ügyeit; hadvezérek, akik diadalról-diadalra tudták vezetni hőseinket, a honvédeket. A betolakodó ellenségnek futva kellett menekülnie az országból, amelynek határain belül győzelmesen lobogtak zászlaink, hirdetve ország-világnak a régi nagy igazságot: ne bántsa büntetlenül senki a magyart ! Megalázott e lenségünk azonban nem nyugodott bele szégyenébe. Maga nem birt velünk : se: gitségül hitta Európa leghatalmasabb népét, az oroszt. Három oldalról, három hatalmas hadsereg- támadt az országra és a magyar nemzet, amely- diadalmasan küzdött meg egy ellenségével, nem , tudta megalázni mind a kettőt. Küzdött, amig . küzdhetett, amig fegyverét emelni tudta; mikor • aztán fáradt karja elernyedt — letette fegyverét. Az osztrák hadsereg fővezére, Haynau, most ■ iszonyú boszut állott azon a hadseregen, amelynek , hősei előtt az ő vezetése alatt álló csapatok annyi■ szór futottak. — Legkiválóbb vezetői közül azokat,- akik nem tudtak idején elmenekülni, főbelövetté, ; vagy bitóra küldte. > 1849. október 6-ka komor, őszi nap volt. Kora ■ reggeli óráiban Arad várában 4 magyar vezért ki■ sértek osztrák csapatok a vár sáncába : Kiss Ernőt, • Dessewffy Arisztidet, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost. Nemrég még diadalmas hadsereg élén, villámló karddal kezükben űzték ugyanazt az ellenséget, amelynek csapatai közt most kezükön és lábukon súlyos bilincsekkel haladnak a kivégzés színhelyére. Megérkeznek, letérdelnek, hármuknak bekötik szemét, a negyedik szembenéz a halállal, mint egykor a harc mezején. — Még egy utolsó fohász száll ajkukról és szivükből az ég felé; aztán megdördülnek az ellenséges fegyverek, s négy, hazáját forrón szerető hü szív szűnt meg dobogni; kiömlő vérük összekeveredett a haza szent földjének porával, hogy még szentebbé tegye nekü ik azt. Valamivel később 9 más magyar vezér lépett a bitó alá: Pöltenberg Ernő, Török Ignácz, Lahner György, Knézich Károly, Nagy Sándor, Leiningen- Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly gróf. Büszkén felemelt homlokkal léptek a bitó alá, melyet hazájuk szereteteért mértek rájuk, mint egykor ellenségeik fegyvere elé, a mellyel diadalmasan mérték össze a magukét. Ellenségük meg akarta gyalázni őket, mikor bitóra vitte. — „Nem a büntetés neme, hanem a bűn gya- lázza meg az embert.“ Ezek, akik bitó alá léptek, szentéi lesznek az egész nemzetnek, hóhéraik emlékét pedig gyalázat fogja boritani mindörökké ! Ugyanaznap az ország szivében, fővárosában Pesten is szörnyű esemény játszódott le Első magyar miniszterelnökünket, Battyányi Lajos grófot, ezt a nemes lelkű, nagy férfiút, aki előtt soha más nem lebegett, mint hazája nagyságának, boldogságának és békéjének forró vágya: főbelövette a boszut szomjazó ellen. Kedves Fiaim! Elmúltak a gyászos emlékű napok. Békét, szabadságot élvezünk ismét hazánkban. és akik csak nemesi pörökkel foglalkoztak ; azután voltak tiszti fiskálisok, a magisztratuális prokurátorok, megyék, városok, egyháztestületek, káptalanok ügyvédei. Aki ügyvéd ezenkívül esett, azt nevezték „campestris advocatus“-nak, magyarul mezei ügy védnek, akiknek sorából a régi nemesi karok és rendek az ország törvényhozásába bizonyára nem választottak senkit képviselőnek. Hiszen Magyarország legnagyobb ügyvédje és nigy történelmi alakja : Kossuth Lajos csak 1847-ben, 45 éves korában tudott bejutni a törvényhozásba. Az ügyvédben az akkori rendiség a társadalmi rend ellenségét látta, a békesség megzavartjának, minden ió ügy megrontójának tartotta. Semmi sem jellemzőbb a régi rendiségnek az ügyvédekről alkotott felfogására és az avas államférfiaknak róluk táplált véleményére, min'-. Haynaunak egy mondása. Amikor ő borzasztó munkáját végezte itt, egy jó öreg barátomat, aki már 1825-ben képviselő volt, i848-ban pedig Kossuth elnöklete alatt álló honvédelmi bizottmányban mint tag szerepek, megidézték a vér Törvényszék e'é. NyoUz napig ült az Újépületben, amikor egyszer csak váratlanul szabadon bocsátották. Sietett haza, hogy még csak közelében se legyen az Újépületnek. Három nap múlva aztán intést kapott, hogy köszönje meg szabadulását Haynaunak. Feljött hát Pestre és kihallgatásra jelentkezett a teljhatalmú császári biztosnál, megköszönni, hogy nyolczad napra szabad lett. Ekkor Haynau — szósz mint idézem — ezt mondta neki : — Hjah, tudja, az ugy volt. Az én elvem az, hogyha zsidó : vegyék el a pénzét, ha pap : ötven bot, vagy várfogság, ha prókátor : akkor fel kell kötni, keresztbe k dl törni, olajban kell megfőzni, hogyha birtokos gazda ; menjen haza. Ez a felfogás az ügyvédikről a franczia forradalom mai kezdődött és a íuliusi, nies a februári forradalommal még erősödött. i848. előtt még négy vennyolcz város is küldött követeket. , Ezek között sem volt iparral, kereskedelemmel foglalkozó, vagy tudományt művelő. A városok is polgármestert, főügyészt, főjegyzőt, főkapitányt, néhány város pedig második követnek tanácsbelit küldött. Nem volt akkor képviselő bankigazgató, mert bank nem volt, sem takarékpénztári igazgató, sem részvényes, sem v isutigazgató, sem vizszabályozó, mert ilyeneknek hirük-hamvuk sem volt ; azaz hogy volt mégis egy részvény- társaság, amelynek még Deák Ferencz is részvényese volt. de osztalékot soha sem kapott. A lánczhid alapításának kérdése volt nálunk az első nagy közgazdasági és pénzügyi kérdés, noha a közgazdasági életet valami nagyon nem segítette elő, de nem is azért készült a lánczhid, hogy a budaiak átmehessenek Pestre s a pestiek átmehessenek Budára, azzal az országgyűlés édes keveset törődött, hanem azért létesítették, hogy legyen hid, amelyen a nemes ember is fizet vámot. Cróf Cziráky Antal kanczellár azonban kifogott mindenkin. Basszusán mondta, hogy ő pedig nem megy át a hidon ; egész családja utálja ugyan a vizet, de inkább csónakot csináltat, semhogy két krajcárt fizess in, ha valahova menni akar. 18I8. előtt is voltak azonban összeférhetetlenségi esetek. Az inkompatibilitásnak egyetlenegy elvi jogosulisága van : függetlenné tenni a képviselőt az államtól, a kormánytól és a kormányt a képviselők illetéktelen befolyásától. A kormány i848. el3tt is iparkodott befolyást gyakorolni a képviselőkre, de az nagy különbség az akkori, meg a mostani viszonyok között. Akkor az ellenzéki képviselőkre akartak befolyást gyakorolni. Ha az i848. előtti országgyűléseken tehetséggel, kiváló képességgel, szónoki kvalitással kitűnt egy ellenzéki képviselő, a kormánynak első dolga volt őt magának megszerezni, szép szerével, ha Ehetett, ha ellenben nem sikerült, akkor lehetetlenné tenni minden módon. így lett Nagy Pál gróf PálfFy Ferencz uradalmának számtartója, Szerencsi István ktr. táblai biró, később a király személynöke. Ragályi Tamás kir. táblai biró, Vay Ábrahámot pedig grófnak tették meg. De voltak olyan ellenzéki férfiak, akiken semmi sem fogott: igy Deák Antal, Deák Ferencz bátyja, legidősebb Pázmándy Dénes, ifj. Balogh János, báró Wesselényi Miklós. Ezek ellen felségsértési pert indított a kormány, mert az alkotmány békességét féltette tőlük.
