Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-31 / 5. szám
2 1904. január 31. BÉKÉS val járó költségeket és így a városra az erkölcsi támogatáson kiviil egyéb feladat hárulni nem fog, ellenben a város részesül a vízvezetékkel járó előnyökben, a minők az utczák locsolása, tűzcsapok beiktatása és a mi talán a legnagyobb előny, közkutak létesítése oly városrészekben, amelyek eddig ilyennel nem bírván, joggal támaszthattak igényt olyanok létesítésére úgy, hogy a város előbb-utóbb alig térhetett volna ki az elől, hogy például a nagyoláhvároson ártézi kutat furasson, a mit most már a vízvezetéki hálózat végpontján létesítendő közkutak fognak pótolni. A városháza kibővítése, a belső vásártér kikövezése még azok a feladatok, a melyek megoldásával a közel jövőben szintén foglalkoznunk kell és a mely szükségletek kielégítése elől kitérnünk nem szabad, de ke- resnünk kell a módot, hogy azt czélszerüen sort tartva és a város súlyos megterhelése nélkül tehessük és minden ily hasznos befektetés erkölcsi és anyagi előnyét a város és lakossága javárabiztositsuk. Tan ü g y. A gyulavárii állami iskoláról. Tekintetes Szerkesztő ur! A »Békés« 4-iki számában, karácsonyfa Gyulaváriban czimü ártatlan közleményemre »Egy állami tanító aláírással« a gyulavárii állami lakóidról egy, a személyeskedés terére átlépő czikk jelent meg. Részint személyes kérdésben, részint pedig félre magyarázott ártatlan közleményemben kifejezett szavaimnak helyes értelmezése czéljából, legyen szabad Tekintetes Szerkesztő urat arra kérni, hogy e közleményemet becses lapjában közzétenni szíveskedjék. Én a Békés első számában sem nem a gyulavárii állami iskoláról, sem nem a gyulavárii állami tanítókról, hanem általában az állami tanítóknak adott kedvezményekről tettem közé szerény észrevételemet. Az állami iskolát dehonnestálni, vagy annak tanítóit, énektanitóját s hitoktatóit kisebbíteni, azoknak működésüket kicsinyelni, vagy mint az »egy állami tanító« ok nélküli felhevülésében mondja »le- csepülni« egyáltalában nemcsak nem szándékoztam, hanem az, még eszem ágában sem volt. Egyszerűen zokon vettem azt — a mi tagadhatatlan és igaz — hogy mi, felekezeti tanítók az államnak mostoha gyermekei vagyunk s velünk és a mi érdekeinkkel szemben az állam nem tesz meg annyit, mint az állami tanítók érdekében cselekszik Kellemetlenül érintett, hogy physicai erőmhöz és szellemi képzettségemhez mérten kifejtett, hosszú, 31 évi lelkiismeretes működésem után negligálást az intelligens közönség részéről is tapasztaltam. A gyulavárii karácsonyfa — állítólag — famo sus czimü közleményemnek különben »re« az okozója, tartsa hát 0 a hátát, mert ha »re« azt nem írja, hogy kinek-kinek a maga módja szerint megjött a kríszkindlije, talán mindjárt azon kezdtem volna, hogy a gyulavárii óvodában fel volt állítva egy szép magas gazdagon feldíszített nagy lombo zatu karácsonyfa s folytattam volna úgy a mint azt az első számban megírtam, akkor az egy állami tanító calamusaban nem lett volna epe, melylyel r. 1—t. megvagdalni törekedjék. De hát ki gondolhatta volna azt előre, hogy az a karácsonyfa Mymosát annyira megérintse, hogy még 2 hét múlva is érezze önként kierőszakolt érintését ? Hiszen az a karácsonyfa az »egy állami tanítóhoz« hozzá sem ért. Egyszerűen elmondatott, hogy mi, felekezeti tanítók „több áldozatot hozunk“ a haza és egyház oltására, mint az államiak, de az államiak működését és működésüknek sikerét az a szerény karácsonyfa nem bírálta. És ebben igaza van r. 1-nek, mert az ilyen kisebb egyházakban mint Gyulavári, az a felekezeti tanító énekvezér is tartozik lenni s többnyire — nálunk p. o igy van — kántori fizetés nélkül. Temetnie is kell, ezzel tehát több áldozatot hozunk az egyháznak, mint az államiak. A felekezetieknél a tankötelesek számát sem szoríthatja meg a törvény, mert az egyházaknak nem igen áll módjukban minden 80 növendék számára egy-egy tantermet építeni s azt külön-külön tanítóval ellátni. Egy-egy tanítónak több gyermeket mét elkezde kopogni, kérve bebocsátást a meny- nyei országba. — És megszólala egy másik hang belülről és kérdezé : — Ki légyen ezen ember és miként éle ő a világon ? És feleié tüstént a vádló hang, ismételve a bűnös minden gonosz tettét és nem emlite egy jó tettet sem. — És feleié rögtön a másik hang: — Távozz innen, nem élhetnek ily gonosz tévők velünk a mennyországban. — És kérdezé a bűnös: Uram, hangodat hallom, de arczodat nem látom és nevedet nem ismerem. — És feleié néki a hang: Én vagyok a király és próféta, nevem: Dávid. És nem csüggede a biinös, ott maradván a mennyország kapujánál, emigyen válaszola : Sajnálkozzál fölöttem Dávid király — gondolj az emberi gyengeségekre és az Ur nagy kegyelmére. — Isten megkedvele téged, felemele az emberek fölé. Vala királyságod, dicsőséged, gazdagságod, feleségeid, gyermekeid és meglátva te titokban egy nyomorult szegény ember hitvesét, megszálla téged a bűnös vágy és elvevéd Uriás feleségét és őt magát megöléd az amo- niták kardjával. Te gazdag, elrablád a nyomorult, szegény utolsó báránykáját és őt magát megfosztád életétől. — így tevém én is. És emlékezz aztán, miként rnegtérve, felkiáltottál : Uram, beismerem nagy bűnömet és szomorkodom mély gyalázatomon. Úgy én is. Szabad-e hát reked engem be nem bocsátani ? — És elhallgata ama hang belülről a mennyország kapujánál. És álldogála hosszasan a bűnös ottan, ismét elkezde kopogni, kérve bebocsátást a meny- nyei országba. És megszólala ekkor egy harmadik hang belülről és kérdezé: — Ki légyen ezen ember? Miként éle ő a világon ?__ — És feleié tüstént az előbbi vádló hang, ismételve a bűnös minden gonosz tettét és nem emlite egy jó t. ttet sem. — És megszólala a harmadik hang belülről: Távozz innen. És válaszolt a bűnös : — Uram, hangodat hallom, de arczodat nem látom és nevedet nem ismerem. És feleié néki a hang : — Én vagyok János evangélista, Krisztus kedvencz tanítványa. És nagyon örvendeze a bűnös és szóla : — Nem lehet neked engem innen elutasítanod : Péter és Dávid bebocsátanak vala azért, mert ők ismervék az ember gyengeségeit és az Ur kegyelmét. Te azonban bebocsátasz azért, mert sok vagyon benned a szeretet. Nem vagy-e te ama János, ki megirá könyvében, hogy az Isten a szeretet és aki nem szeret, nem ismeri Őt?! Nem te mondtad-e egykoron a népnek e szavakat: Testvéreim, szeressétek egy-mást! — Miként gyűlölhetnél te már most engem, kergetve engem e helyről ? Vagy megtagadod azt, amit mondái egykoron te magad, vagy keb ledre véve engem, bocsátasz a mennyek országába. És megnyila hirtelen a mennyország kapuja és János keblére öleié a bűnbánó embert és bebocsátá őt a mennyek országába. Oroszból fordította: Rőthy Emilné. kell évenként tanítani, mint az államiaknak; a gyermekeket nekünk is a haza iránti szeretetre kell tani- jtani és jó honpolgárokká, jó hazafiakká kell nevelni; ma még több a felekezeti, mint az állami iskola, tehát több honpolgárt nevelünk a hazának, mint az állami iskola. ít. 1-nek magában az első osztályában is 40 növendéke van, mig az »egy állami tanítónak« alig van ötvennél több, a három osztályban együtt véve. És azt hiszem »egy állami tanító,« csekélyebb erőkifejtéssel bir lel tiz kiló súlyt, mint húszat, kevesebb erőkifejtéssel tanít 50 gyermeket, mint 98-at; tehát itt is több áldozatot hozunk a haza oltárára. A vallás és ének tanítást is reánk bízza az egyház, mert szegény az eklézsia, mig az állam az ő tanítóit erre nemcsak nem kényszeríti, hanem felekezetenkénti hitoktatókat állít melléjök, tehát ezzel is több áldozatot hozunk az egyház oltárára. Ezeket állítottam én a karácsonyfában. Hogy helyeselnénk hát azt, hogy a felekezeti tanítókat az állam negligálja ? De állítottam még mást is. Nevezetesen azt mondtam, hogy az államiak megkapták a korpótlékot »is,« mig a ^felekezetiek nem. Ezt jóhiszemüleg, a hírlapok utján állítottam. Az »egy állami tanító« ezt is dementálni óhajtja. Hát kérem alásan, a legmélyebb tisztelettel bejelentem önnek, hogy ez a kijelentésem és »feljaj- dulásom« nem azért történt, mert a II-ik ötöd éves korpótlékot még ma sem kaptam meg, hanem igenis azért, mert az I-ső ötödéves korpótlék utolsó negyedére eső részletet — mit a múlt év október havában keliett volna részünkre kiutalványozni — még a Békés« első számának megjelenésekor sem kaptuk meg. Nem kétlem, hogy önök a cziklus leforgása alatt szerencsések voltak azt elkölteni; sőt olvastam azt is, hogy 3500 állami tanító (de nem felekezeti, mert ezeké mind végig úgy marad, mint azt az ősök eleve megállapították) magasabb fizetési osztályba soroztatott a kultuszminiszter által; azt meg fel sem mertem tenni, hogy az »egy állami tanítót« nem érte volna eme kedvezmény. És ha valóban igy van: fogadja igen tisztelt uram őszinte részvétemet. A 374 korona államsegélyt én hoztam ki az adóhivatalból, az állami iskola részére, mit kizárólag csak azért említek itt fel, hogy az állam kedvező hajlamait ezzel is beigazoljam. Igazán szerencsésnek érzem magamat, hogy a karácsonyfa czimü közleményemben, talált ön is olyan pontot, a mire nézve igazat ad r. 1.-nek. De az még is homályba borítja örömömet, hogy önnek egész czikkén keresztül vonul az a gondolat és mintán papírra is tette — vád, mintha én, az állami tanítók munkáját keveselném. Csalódik uram 1 Én a más szerencséjét soha sem irigyeltem, sőt inkább örültem azon, sem egy közhivatalnok munkáját nem keveseltem, ha azt kötelességéhez híven és lelkiismeretesen végezte. Az ön működését s elért sikereit is — ha bár távolról — örömmel hallottam, sőt egy vizsgán magam is tapasztaltam. Eel sem iehet tehát rólam tenni, hogy az ön által terhemre irt és nehézményezett szavak értelmezésében és »félre magyarázásában« igaza volna önnek. Én csak azt állítottam, hogy mi több áldozatot hozunk a haza és egyház oltárára, de a »több áldozat hozás nem jelenti egyúttal a munka kicsinylését is. így nem fogadom el öntől és nem ismerem el jogosnak fellobbanását sem ; de nem fogadom el azon állítását sem, hogy az én nem törődömségem oka, az én — ezt is elismerte ön — nehezebb munkámnak — legalább igy mondja a czikk, — mert bármennyire is magasztalja is valaki a vegyes iskolákat, én azokat az erkölcsi nevelésre károsnak találom. Károsnak találom még igy is a mint nálunk van, hogy a fiú és leánygyermekek külön-külön tanteremben taníttatnak ugyan, de egy folyosón járnak be, egy udvaron szórakoznak és játszanak, még igy is károsnak találom, mert ezt módomban volt tapasztalni is, pedig a kellő felügyelet és ellenőrzés nálunk sem hiánvzik.
