Békés, 1904. (36. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-24 / 4. szám

XXXVI. évfolyam. Gyula, ÍOOI. január 24. 4-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre . . 10 K — f Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetési dij előre fizetendő. Xyilttér sora 20 fillér. f t Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Főszerkesztő: Ihr. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő: Kőim Dávid. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templomtér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik minden vasárnap. A gyulai kötött és szövött iparárugyar. Előttünk van az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyár Részvénytársaság 1903. évi jelentése s üzletkimutatása, a mely utób­bit lapunk mai számának közgazdasági rova­tában egész terjedelmében közlünk, de e helyen is méltónak és szükségesnek tartjuk vele foglalkozni. A jelentés azzal az örvendetes ered ménnyel számol be, hogy a társaság tiszta nyeresége 21680 korona 57 fillér, a mely körülmény nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a 100,000 koronás kamat nélküli államkől- csönnek első esztendei részletét, vagyis 10000 koronát könyvelhet el a visszafizetési alapra, hanem 4000 korona, vagyis részvényenkint 4 korona osztalékot is juttat a részvénytulaj­donosoknak. Ez bizonyára nemcsak kielégítő, hanem iparfejlődésünkre ónsulylyal nehezedő körül­ményeink között, nem remélt fényes ered­mény. Az igazgatóság, — mint jelentésében mondja — a tavalyi rendkívüli és rendes közgyűlések alkalmából ismételten hivatko­zott azon körülményekre, melyek a gyár üze­mére hátráltató befolyással voltak és a me­lyek folytán az előző 1902-iki esztendőben kézzel fogható eredményt — tiszta nyere­séget — csak igen kis mértékban (mond­hatni csak nominálisan) tudott felmutatni, de egyúttal kifejezést adott ama reményének, hogy az 1903. évről — a mely tulajdonké­pen és tényleg az első teljesnek nevezhető’ üzletév — már olyan eredményt fog tudni kimutatni, mely a részvényeseket bizonyára ki fogja elégiteni. Jogos öröme lehet az iparárúgyárnak és vele mindazoknak, a kik ezen gyárat nem egyszerű nyerészkedési vállalatnak, hanem vi­szonyaink között elsőrangú fontosságú Mű­intézménynek tekintjük, hogy ezen reménység teljes és ismételjük, hogy minden várakozást felülmúló mértékben megvalósult. A gyár 62229 korona 66 fillért jutta­tott az alkalmazottak és munkások fizetése s munkadijaira a múlt esztendő folyamán. Ez a munkabér teljesen uj jövedelmi forrás a város lakosainak háztartásában és a mi kiváló jelentőséget ád eme összegnek^ ez az a körülmény, hogy olyan egyéneknek jut, a kiknek túlnyomó része nemcsak teljesen improduktív, hanem valóságos teher volt a szegénysorsu lakosság háztartásában. A 62229 korona 66 fillér magában véve is szép ösz- szeg ugyan, de ha mérlegeljük azt, hogy hova jutott, hogy minő szükségleteket fede­zett, hogy minő s mennyi nyomort akadá­lyozott meg és hárított el, akkor ez a summa megsokszorosodik és óriási jelentőségüvéválik. Az igazgatóság, a melynek munkássá­gát, szorgalmátés —a mit iparvállalatnál, mely végre is, a mi természetes dolog, elsősorban nyerészkedési czélbói szokott alakulni, mint dicséretre méltó különlegességet említünk — önzetlenségét és altruisztikus érzületet tisz­Csókról daloltam . . . Csókról daloltam , . . csókról, szerelemről, A megbotránkozás méltó tehát I Siró panasz ha feltör a szívemből, Múltért zokog, vagy szenvedést jövendői : Nem bánjátok. A csókért >ug a vád. A csók . . . Virágpor, tarka lepkeszárnyon, Akáczpihe, mely homlokomra száll . . . Halk, könnyű sóhaj, mely már félig álom, S tiszta, miként az első imádságom . . . Csillagsugár, mely hófelhőt talál . . . A szerelem . . . Ibolyás, enyhe szellő. Besurranó a nyitott ablakon, Biinbónyításkor álmokat lehellő . . . Dalosmadár, a lombok közt szökellő . . . Harangzöngés pünkösdvasárnapon . . . Nem értitek . . . mit is tudnátok róla, Hogy van egy fényes, tiszta, szép világ, Ahol örökké illatos a rózsa, Hol nem a száj, — a lélek vágyik csókra ? Csak zúgjon egyre, zúgjon csak a vád .---------------- Nil. Fész ek az eresz alatt. Irta : Nógrádi László. , Egy kis fecskefészek van az eresz alatt. Figyelmesen, gondosan van oda építve, éppen ahol a csepegő gerendája, meg a fal szögletbe futnak. Régen itt áll már ez a fészek, körülötte a fal vakolatja le is van peregve s a szalma- födél széle is nagyon csipkés. Szegény emberek laknak e házban, nem igen jut házcsinositásra. A falu utolsó háza, mellette megy ki a lifiák poros országutja a faluból, innen kezdődik a hajlós, licziomos garád, melyet meg-megkoboz egy arra menő kis libapásztor, hogy pipegő, apró, zöldpelyhes libuskáinak vendégséget csi­náljon. Apró kelyhü lila virágocskáit méhek lepik el, ezeknek mézzel szolgál. A ház előtt kis kert van, fehér rácsos ke­rítés köríti. A kis kertben két nagy akáczfa lombja vet árnyat a nagy piros virágú babbal befutott ház elejére. Két kis kerek virágpad közepén rózsafák állnak, az egyik piros rózsák­kal, a másik meg fehérrel van behintve. Néhány nak a szirma már le is hullott az illatos reze­dák s a félénk árvácskák közé. Az udvaron vén fűzfák állanak; ezek a csendes fák örökké szomorúan csüggesztik le ágacskáikat, susogásuk mindig bánatos s ha a szél erősebben fú lombjaik közé, úgy meg sír­nak, jajgatnak. A sirok csendes őrei ők a für­tös virágú akáczokkal együtt. Talán itt is az udvaron azokról álmodnak, akik ott alszanak kinn a heeyen a kakukfütől illatos hantok alatt. Pedig itt élet van ! Amott az öreg tyuk kótog teletteljes elismeréssel honoráljuk, jelentésé- ben joggal mondhatja, hogy hü maradt és minden körülménnyel szemben is ragaszko­dott a vállalat létesítésekor maga elé tűzött czélhoz: egy életképes iparvállalat megte­remtése által városunk lakosságának egy bi­zonyos, erre nagymértékben ráutalt részének kereseti s megélhetési viszonyain segíteni s azokon javítani; minden túlzás nélkül mond­hatja azt is, hogy ezen hazafias és ember­baráti törekvése szép sikerrel járt és méltó büszkeséggel hivatkozhatik azon tényre, hogy munkásainak száma rövid három esztendő alatt a négyszeresre emelkedett, azoknak ke­reseti viszonyai pedig minden tekintetben kielégítők. Az uj műszaki igazgató Vadas Márton szerencsés akvizicziónak bizonyult, működése — mint azt a jelentés is kiemeli — nagy részben járult ahhoz, hogy a vál­lalat fejlődése s térfoglalása az ő működé­sének már első évében is ily szép eredmény- nyel járt. És amidőn a jelentés, az üzleti ered­ményről elszámolván, kötelességének tartja elsősorban is köszönetét mondani a társaság érdemes elnökének dr. Lukács György főis­pánnak, kinek buzgó s a vállalatra nézve áldásos pártolása tette csak lehetővé, hogy a részvénytőke felemelése nélkül jutottak 100,000 koronás kamatmentes államkölcsön által azon helyzetbe, hogy az iparvállalatot a jelenlegi keretre fejleszthették, Gyula­városa közönsége, mely a kötött és szövött pittyegő csirkéivel, arra tart, hol egy apró csen- gős banka legelészik, nem messze tőle a kosztros kakas — a leghíresebb torkú legény a faluban — jár igen kényesen egy sereg tyuk között; nagyokat bök sarkantyus lábával, éleseket kiált, ha valami magra talál. A kis boczi is kint van, éppen a kút vályújánál áll, oda bámul a szilvás felé, ahol dús lóherés van. Azon gondolkozik talán, hogy miként juthatna be. Egyet csavarint a fejével, aztán neki indul a kút mellett levő pocsolyának, amelyben kacsák kotorásznak. A boczi rájuk bámul, megijednek, sápogva mene­külnek. Ez tetszik az udvar óriásának, nagyokat ugrik örömében, erre meg már a tyúkok is kot- kodácsolni kezdenek. Felrebbennek a ház tetején sütkérező verebek is, a csengős bari is megsza­lad. De már erre a hősködő boczi megijed s bámulva áll meg az udvar közepén. Csend lesz — — csak ott csipognak az eresz alatt. Két apróság nyújtja ki a fejét a fészke kicsike ablakán ; vékony csőröcskéjük még sárga szegélyű, nyakuk is csupasz, csak a fejükön van kevés toll. Úgy meg csipognak, jajgatnak, ugyan mi bajuk van? mi bántja kis szivöket ? Nézem őket figyelmesen. Ossze-összeteszik fejőket, meg behúzódnak, meg kihajolnak s arra csipognak az udvar felé. Tudom már mit akarnak ! Ki szeretnének Sirolitu A legkiválóbb tanárok és orvo soktól mint hathatós szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek liurntos bajainál úgymint idillt bronchitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4 kor.-ért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva. F. Hoffmann-La Roche & Co vegyészeti gyár Basel (Svájcz) 25 2—35 Lapduüs inai száma ÍO old.al.

Next

/
Thumbnails
Contents