Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-13 / 37. szám
37-ik szám Gyula, 1903. szeptember 13-án XXXV. évfolyam. r Szerkesztőség: Templom-tér, Dohsy János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok, nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre ! . 10 kor. — fill. Pél évre ... 6 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 üli. 2 Társadalmi és közgazdászat! hetilap. Megjelenik miniden vasárnap. Főszerkesztő: Or. Bodoky Zoltán. Felelős szerkesztő': Kóhn Dávid. Templomtér, Dobay Pőréacz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Nyilt-tér sora 20 HU. L 1 A békésbánáti ev. ref- egyházmegye közgyűlése előtt. A magyar haza legnépesebb, legnagyobb és legtekintélyesebb ev, ref. egyházmegyéje folyó, hó 16-án é& következő napjain tartja Szegeden közgyűlését. Alantabb közöljük a közgyűlés tárgy- sorozatát, mely tanúságot tesz róla, hogy azon, az egyházmegyét és annak kötelékében álló majdnem mindenik gyülekezetei érdeklő életbevágó fontos ügyek kerülnek tanácskozás alá, amely ügyek közül igen számos, nem csak szorosan vett egyházi, hanem szoczialis szempontból is megérdemelné, hogy azokat fejtegetésünk tárgyává tegyük. Valamennyi fölött álló, legfontosabb és lególetbevágóbb azonban az egyházmegye felosztására vonatkozó előterjesztés, amelylyel behatóbban kell foglalkoznunk. Nem először cselekeszszük ezt. Istenben boldogult, feledhetlen emlékű Szabó János esperes váratlanul történt gyászos halála alkalmával merült fel ugyanis az a törekvés, amely az egyházmegyét két, esetleg három traktusra czélozza darabolni. Amikor eme akkor még csak lappangó törekvésről tudomást vettünk, nem haboztunk elismerni, hogy a jelszó, az ok, amely e szándékot felszínre vetette, első hallásra eléggé tetszetős és hogy nincs bijján némi látszó- lagos igazságnak sem. A békésbánáti ev. ref. egyházmegye ugyanis, mai szarvezetében, Békés, Csanád, Csongrád, Temes, Krassó- Szörény és Torontál vármegyék összes ev. ref. egyházait és százezrekre menő biveit öleli fel; mint ilyen területi nagyságát és a bivek számát illetőleg nemcsak páratlanul áll a magyarországi egyházmegyék között, hanem majdnem akkora, mint egy más ország- részi egyházkerület. Sokan azt vallották és vallják, hogy egy esperes, egy világi gondnok és egy traktus e miatt nem képesek az ad ministratiót és az ellenőrzést úgy gyakorolni, mint ahogy azt az egyház és a bivek érdeke követelné. Mi szerény tehetségünkhöz és erős meggyőződésünkhöz képest kimutattuk ennek a látszólagos igazságnak tarthatlanságát. Sajnálattal kell azonban konstatálnunk, hogy a bókésbánáli ev. ref. gyülekezeteknek többsége — egyelőre elvileg bár — a felosztás álláspontjára óhajtanahelyezkedni. Nevezetesen úgy tudjuk, hogy a többség az egyházmegye felosztása melleit nyilatkozott. A szegedi közgyűlés behatóan fog a tárgy fölött tanácskozni s noha ez a közgyűlés még nem lesz hivatva akár a felosztás mellett akár. eliene végérvényes határozatot hozni, mindazáltal elismerjük, hogy a szegedi tanácskozás és az ott kifejlődő hangulat a további akczióra nézve legalább is irányadó következményeket fog maga után vonni. Épen azért elodázbatlan kötelességünknek tartjuk a közgyűlés előtt ugyanazon aggodalmainkat ismételni, amelyeket az egyházmegye felosztásának már embrionális terve alkalmából hangoztattunk. Mi Békésvármegye érdekeit képviselő hirlap vagyunk ugyan, de eme ügy elbírálásánál nem ezen, vagy legalább is első sorban nem ezen vármegye érdekei irányítanak bennünket, bánéin általános, magyar nemzeti szempontok. Újólag fel kell hívnunk a figyelmet ama tényre, hogy Temes, Krassó-Szörény és Torontál vármegyék református gyülekezetei min denike egy-egy oázis a nem magyar ajkú s a magyar nemzeti érzülettel s érdekkel szem ben — fájdalom — ‘ellenséges érzületű nemzetiségek nagy sivatagában. Ezek az oázisok, amelyeknek alakulásában, fejlődésében, izmosodásában, terjedésében, sokkal nagyobb része van az egységes békésbánáti egyházmegyének, mint ahogy azt az egyházmegye felosztását könnyű vérrel propagálók hiszik, erős kocz- kázatnak lennének kitéve, meginoghatnának, sőt megsemmisülhetnének, ha az értelmiségben és anyagiakban egyaránt erős egyházmegyéhez nem tartoznának, vagy ha az együttes szervezetben minden irányban imponáló egyházmegye ereje bármily eldarabolás következtében csökkenne. Annak idejében megírtuk és ezúttal is ismételjük, hogy ellenvetésünk tetemesen enyhülne az egyházmegye feldarabolásával szemben, ha az, csupa hódmezővásárhelyi, békési, makói, szentesi, gyulai, gyomai és sárrétbeli sgintnagyar vidéken fekvő nagy ekklézsiák- ból állana. De Rittberg, Nagykikinda, Igazfalva, Vadászerdő, Nagybecskerek és az ezekhez hasonló kis ekklézsiák, sőt még maga Temesvár sem nélkülözheti saját veszedelme 1 a magyar nemzeti szempontok koczkázata nélkül azt a biztonságot, azt a megnyugvást és főleg azt az erőt, amit kölcsönöz nekik az a tudat, az az erkölcsi, értelmi s anyagi segítség, hogy Magyarország legizmosabb, leghatalmasabb magyar egyházmegyéjének tartozékai, azé az egyházmegyéé, amelynek a délvidéki magyar községek túlnyomó része alakulását köszönheti, valamennyi pedig nehéz viszonyok és körülmények között tőle gyámolát, segítségét remélheti. A nemzet gazdasági követelményeinek megfelelő észszerű telepítésre csak úgy mel- lajsesen utaltunk. Tessék mindenkinek meggondolni s mérlegelni, hogy micsoda nagy érdek az, hogy Hódmezővásárhely, Szentes, Makónak ép úgy, mint Békésvármegye nagy kézségeinek tulnépesedetí ev. reformált lakossága — mert hasztalan és hiábavaló mjnden doctrinär tiltakozás, a fenti városokban és vármegyénkben és épen a reformátor soknál igen is, beállt a túlnépesedés, arai nem a latifundiumok eldarabolásával, hanem okos, helyes telepítéssel bonyolítható csak le; — mondjuk, hogy minő nagy érdek az, a kitelepítendő alföldiekre s a telepítési czélokra első sorban alkalmas Krassó-Szörény, Temes és Torontál vármegyékre egyaránt, hogy kitelepültek és ezután kitelepítendők, egyházi administrácziójukat illetőleg, közvetlen érintkezésben ób egységes kötelékben álljanak. „Egyházi adminisztrácziójukat“ irtunk, de egyebet is értettünk alatta. Dicső emlékű Hajnál Ábelnek és Szabó Jánosnak és az ép oly dicső emlékű Lónyay Menyhért és Ráday Gedeon grófoknak, a békés—bánáti traktus körül nem az egyházi közigazgatás körüli tevékenységük, ügybuzgóságuk és érdemük — a mi különben szintén minden igényt kielégítően dicséretes volt — hanem első sorban az örökiti meg és teszi halhatatlanná nevüket és emléküket, hogy a délvidéki ev. ref. eklézsiák és ezzel elválaszthatlan magyar községek révén valóságos honalapítói missiót teljesítettek. Ebben a honalapítói missióban tevékenységük — valljuk be — bizonyára igen gyakran messze túllépte az egyházi keretet és a szorosan vett egyházi feladatot és kötelességet, de mindig az egyház és a magyar nemzet érdekében állott. És mondjuk ki, hogy azt a szolgálatot, a mit a magyarságnak tettek, esperesi, illetőleg gondnoki minőségükben tették, mert egyéb minőségükben nem lett volna terük, alkalmuk, módjuk és joguk sem megtenni. Ilyen szép missió, de egyben ilyen súlyos feladat és felelősségteljes kötelesség vár a békés — bánáti egyházmegyére ez után is, a minek miként a múltban, ngy a jövőben is és talán még fokozatosabban a jövőben, mint volt a múltban, csak is úgy és csak is az esetben tud és fog megfelelni, ha az egységes szervezetben rejlő erőt és akczióképességet tőle meg nem vonják. Szorosan vett egyházi adminisztráczionális szempontból és kizárólag annak az érdekében, habár különösen a nagy ügybuzgóságu s fá- radhatlan jelenlegi esperes Dombi Lajos kiváló kvalitásai folytán ez idő szerint legalább nem feltétlenül szükséges, olyatén expediens- től, a minő a legtöbb ág. ev. és tndtunkkal egy ev. ref. egyházmegyében is dívik, tudni illik, hogy a békés—bánáti egyházmegyében még egy vagy két alesperesi állás is kreáltassék, a mely alesperesek á canonica visitatiókat és egyéb szorosan vett egyházi administratio- nalis tisztséget és kötelességet teljesítenének, talán nem kellene elzárkózni. Ily expediens, ámbár annak sürgős szüksége meggyőződésünk szerint ezúttal még nem forog fenn, bizonyára kielégítené mind ama jogosnak látszó szempontokat, a melyek az egyházmegye feldarabolásában keresnek megoldást és érvényesülést. T A. R C Z A. Legenda. Irta : Székely Sándor. ... A két öreg könnyes, mosolygó szemmel Bocsátó útra: „Az Isten megáldjon 1 Legyen a lelked telve türelemmel, Mig tovabaladsz magános pályádon I“ —- A gyermek ott állt szótalanúl, némán, Csak ajka mozgott, mintha szava volna, Egy forró könnycsepp égett szemehéjján, Halavány arczán véges-végig folyva I . . . S amint fölnézett, szemei ragyogtak, Arcza sugárzott lelke melegétől, A jó öregek, amint ott állottak, Ezt olvasták ki a tekintetéből: —r, „Ke féljetek I Betöltőm hivatásom, Leszek a Jézus követő szolgája, A tietek lesz legelső áldásom I“ — S elment a fiú magános útjára 1 A két öreg a kapuból csak nézte, A jó anyóka kötényét kereste, Ráfogta lassan Bíró két szemére 1 Már alkonyodott, közel volt az este .., A csillagok is kiültek az égre, Csak suttogott a jó öregek hangja : — „Elmegyünk, apjuk, az első misére?!“ — „Elmegyünk, anyjuk, ha Isten akarja !“ . , . * * * És múlt az idő I Halk, suhogó szárnya Meséket mondott a fiatal papnak, Csöndes mesét, hogy erdő, rét virága Az öbz lehelletére elhervadnak 1 Hogy a két, öreg, aki áldó szóval A zöld leveles kapuig kísérte, Kibékült már az őrök Alkotóval, Kgymást követve, nyúgovóra térve. Búg az orgona !! . Tán annak a hangja Ébreszti fel a régi szép meséket I ? — A fiatal pap bús fejét lehajtva, Az oltártól a hívek elé lépett! S egy gondolattal ifjú lelke mélyén, Amig az első áldást adja-adja, Miseruhája aranyos szegélyén Csillogva űl meg a szeme harmatja I S egyszerre csak egy igézet megejti, A fény kigyúlad hamvadó szemében 1. . . Öreg házaspár — szemét ott felejti — Térdel előtte tisztes feketében 1 Könnyes, mosolygó arczczal rátapadnak, Reszkető kezük imádságra zárják, Áldást rebegnek a fiatal papnak, Mig tőle is az első áldást várj ák 1 . . . S az Úr szolgája aláhajlik mélyen, A két öreg fölött kezét kitárja, Es öntudatlan, szinte észrevétlen Egy csókot ejt az aggok homlokára I . . Egy régi mese visszacseng szivébe Aláhanyatlik lassan áldó karja: — „Elmegyünk, apjuk, az első misére'! ?“ „Elmegyünk, anyjuk, ha Isten akarja 1“ — Egy volt gyulai káplán élete. A Budapesti Hirlap egyik legközelebbi száméban a Csanádi egyházmegye tudós lelkésze: Szentkláray Jenő dr. kiváló történész és akadémikus érdekes leírást közöl egy lánglelkü magyar papnak: csikdelnei Bocikor Istvánnak viszontagságos életéről. Minket közelről érdekel ez az életleirás, mert Becskor István három éven át Gyulán, majd rövid ideig Endrődön káplánkodott. A gyulai parochia történetéről szóló kéz- irati feljegyzések szerint Boakor István székely származású káplán 1799. november havában Várad-Újvárosról helyeztetett Gyulára, a hol 1802. október havában Endrédre történt áthelyezéséig, mint magyar káplán működött. Plébánosa a kiváló Spiegel Ignácz volt. Az említeti feljegyzések reá vonatkozó néhány rövidke adata között már találunk olyat, a melyből kirí Bocskor későbbi viszontagságait okozó nyugtalan vérmérséklete. Az ő Gyulán tartózkodása alatt 1801. julius havában volt az a borzalmas tűzvész, a mely a templomon és parochián kívül 6oo házat pusztított el. A feljegyzés azt mondja, hogy a tűz után a plébános a majorban, Kricsfalusi káplán magánháznál talált menedéket, „Bocskor pedig szerte csatangolt.“ Gyuláról Endrédre került, de csakhamar átlépett a Csanádi egyházmegye kötelékébe. A kiválóan érdekes életleirás egyébként a következő: Jorga román tudós levéltári adatai nyomán közérdekű, lelkes vezető czikkelyben hivta föl a Budapesti Hirlap nemrégiben a magyar kormány és a magyar nemzet figyelmét arra a veszedelemre, mely a romániai magyarság vallását és nemzeti jellegét a bukaresti katolikus érsek és német papjai részéről fenyegeti. Ismertetve a Romániába szakadt katolikus véreink szomorú történetét, többi közt egy Boakor nevű magyar papról is megemlékezik a czikkiró, kiről röviden csak azt hozza föl, hogy a múlt század elején igyekezett a moldvai magyar katolikusokat vallásukban és nemzetiségükben megtartani, de az akkori jászvásári osztrák konzul kiüldözte őket onnan. Ezt a derék magyar papot, a múlt századi magyar nemzeti törekvéseknek ezt az érdekes mártir-alakját kívánom megismertetni. Oeik-Delnei Boakor István csik-szentmártoni székely születésű ember volt. Ritka szellemi tehetségekkel megáldva, szorgalmával és nagyratö- rekvő energiájával csakhamar kiemelkedett szegény sorsú családja szűk viszonyaiból és a saját erejéből iskolázva magát, tanulmányai kitűnő eredményein kívül már zsenge ifjúságában megtanult németül, francziául és olaszul folyékonyan beszélni. Aztán minorita noviczius lett, de a szerzetesi élettel nem tudott megbarátkozni. Kilépett a szerzetből s világi papnak ment a váradi egyházmegyébe. 1798-ban Váradon,'1799- ben Gyulán káplánkodott, Mint ilyen 1803-ban el vetődött a mária-radnai búcsúra, a hol éppen Kószeghg László Csanádi püspök is jelen volt. Bocskor ez alkalommal oly gyönyörű egyházi beszédet mondott, hogy a püspök ót legott megszerette s a Csanádi egyházmegye kötelékébe vette föl. Nagy reményeket táplált iránta, melyek 'könnyén igazolták volna Kőszeghy éleslátását, ha a Martinovics-féle összeesküvéstől megfélemlített udvari politika agitácziót nem szimatol jvala Bocskornak ama nemes törekvésében, mely őt a moldvai székelyek megsegítésére és lelki vigasztalására serkentette. Bocskor ugyanis átlépve a Csanádi egyházmegyébe, Kis-Jenön kapott lelkészi hivatalt. Ez állásában csak néhány hónapig maradt. Elragadtatva a háborús mozgalmaktól, ugyanazon 1803-ik évben a római Propagandához folyamodott, hogy nevezzék ki a moldvai magyarok misszionáriusává. Kérését teljesítették. i8o4. évi májusban kézhez véve kinevezését, örömtől való fölindulásában főpásztori engedelem nélkül hagyta el Kis-Jenőt és sebten elsietett magyar testvéreihez Moldvába, a hol Gorsafal- ván mint apostoli misszionárius telepedett le. 1805- ben, midőn Napoleon Bécset elfoglalta, a moldvai osztrák konzulátus, olasz és német misszionáriusok és tábori papok följelentésére, mintha Bocskor a csángókkal titokban monarkia- ellenes konspirácziókat folytatna és Lengyel- ország fölszabadítására törekednék, kiüldözte öt Moldvából. Bocskor 1805-ben visszajött Erdélybe s nehány hónapig a szengyelei plébánián nyert alkalmazást, mint kisegítő pap. 1806- ban Bécsbe utazott, hogy magát az ellane tett vádaktól tisztázza és a nuncius párt.HiEip'u.n.ls: mai számálioz fél iv mellélslet van csatolva.
