Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
Melléklet a „Békés“ 1903.30-ik számához. Kórházi bizottság ülése. A vármegyei közkórházi bizottság rendszerinti havi ülését tartotta tegnap délután a vármegyeház kistermében dr. Fábry Sándor alispán elnöklete alatt. Az elnök bejelenti, hogy dr. Berkes Sándor nagy gonddal megírta a kórház történetét, melyet könyv alakban kiadott. A bizottság jegyzökönyi köszönetét szavazott azért az igazgatónak. Továbbá bejelentette az elnök, hogy a közkórházi alaptőke gyarapítására a tör-' vényhatóság megbízása folytán 50,000 korona befizetéssel, földtehermentesitési államkötvények beszerzése iránt tette meg a lépéseket. Ezután letárgyaltattak a tárgysorozatban felsorolt ügyek. A közkórházi igazgató rendszerinti havi jelentését a bizottság tudomásul vette, elfogadva azt az indítványát, hogy az élelmiczikkek szállítására nézve a szerződések 8 évre köttessenek meg. A kórházi alkalmazottak adóügyében a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség jelentését a bizottság tudomásul vette, melyszerint a IV. oszt. keresetiadó az alkalmazottaktól vooatík le. A posta köréből. Pályázat. A m. kir. poata- távirda és távbeszélőnél betöltendő 108 gyakornok- jelölti állásra pályázat hirdettetik. Ezen állásokra pályázhatnak azok, kik érettségi bizonyitványnyal bírnak, 18-ik életévöket betöltötték és magyar állampolgárok. Ezenkívül községi erkölcsi s közhatóság! orvosi bizonyitványnyal igazolni tartoznak eddigi fedhetlen előéletüket, illetve a posta-távirda szolgálatra testileg alkalmas voltukat. — Azok, kik tanulmányaikat az 1902—3. tanévet megelőzőleg végezték, kötelesek hitelesen azt is igazolni, hogy azóta hol voltak alkalmazva. Sajátkezüleg irt és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt kérvények a közszolgálatban állók által felettes hatóságuk, a közszolgálatban nem lévők által pedig az illető főszolgabíró, vagy polgármester utján 1903. július 31-ig, a szerint, ahol alkalmaztatást nyerni óhajtanak, a budapesti, kassai, kolozsvári, nagyváradi, pécsi, pozsonyi, soproni, temesvári vagy zágrábi posta-távirda igazgatósághoz nyújtandók be. Fenti határidőn túl kérvények nem fogadtatnak el. A pályázók közül kiválasztottak az illető igazgatóság felhívására, annak vezetőjénél személyesen jelentkezői tartoznak, aki azután felvételük iránt határoz. A felfogadott posta és távírda gyakornokjelöltek kettő (2) korona napi- díjban részesülnek. Állásukat az igazgatóság felhívására folyó évi szeptember hó 1-én elfoglalni s ott a posta- és távirdakezelést gyakorlatilag elsajátítani tartoznak. 1904. év szeptember 1-én saját költségükön Budapestre, illetve Zágrábba helyeztetnek át a posta- és távirda tisztképző tanfolyam hallgatására s mint annak rendes hallgatói, beira- tási- s tandijakat fizetni kötelesek. Napidijuk élvezetében a tanfolyam 10 havi tartama alatt is megmaradnak, de ennek fejében a tanfolyam székhelyén működő posta- és távirdahivataluknál szabad idejükben szolgálatot teljesiteni tartoznak. Azok, akik a gyakorlati alkalmaztatásuk alatt teljesen beválnak a tanfolyam szabályszerű elvégzése, az alapvizsga sikeres letétele után posta- és távirdagya- kornokká neveztetnek ki évi 800 korona, — ha magasabb tanintézeteket végeztek, évi 1000 korona — segélydijjal. A posta- és távirda tisztképző tanfolyam szabályzata által előirt vizsgálatok sikeres letételével pedig minősültséget szereznek a posta- ós távirda tisztviselői állásokra. Halálozás. Bekker Mátyás czipész iparos polgártársunkat súlyos, fájdalmas osapás érte. Szeretett neje Merkte Karolina asszony f. hó 24-én meghalt A boldogult derék nő halála férjén, szeleté gyermekein és unokáin kívül kiterjedt nagy családot borit mély gyászba. Temetése tegnap délután volt Halálozás. Grumann Károly nyug. járázbirósági' telekkőnyvvezeiő Békéscsabán 63 éves korában meghalt. A. boldogult halálát özvegyén kivül kilenoz gyermeke fájlalja. Nyugodjék békében. A gyula—barakonyi vasút. A kereskedelemügyi miniszter Békésvármegye közönségének a magyar kir. államvasutak Gyula állomásától Gyvla- vczrsánd, Nagyzerind, Miske, Vadász, Seprős és Apáti községek érintésével Barakonyig vezetendő keskeny- vágányu, gőzüzemű helyi érdekű vasutvoualra az 1902. évi junius hó 30-ikán kiadott előmunkálati engedély érvényét a lejárattól számítandó további egy év tartamára meghosszabbította. Megdrágult vadászati jegyek. A folyó hónap elsején kezdődött részleges vadászati évad szükségessé tette a vadászok részére vadászati jegyek meghosszabbítását, kiváltását, esetleg annak először történő megszerzését. Az idén a vadászok ama. rájok nézve kellemetlen tudósítást nyerték az illetékes hatóságtól, hogy mind a folyó esztendőben, mind a jövőre, a mostanig általánosan dívott szokás, hogy 24 koronás vadászati jegyek a jegyváltás napjától egy évig érvényesek, megszűnik, hanem mostanától kezdve mindig csak julius 1-ig jogosítanak vadászatra, bármelyik hónapban váltották is azokat. Tehát például ez idén októberben, vagy pedig novemberben váltandó vadászati jegyek csupán jövő évi junius 30-ig érvényesek; a mit jó lesz a vadászoknak tudomásul venniük. Papválasztás Öcsödön Az Oláh Antal lemondása folytán üresedésbe jött öcsödi ref. lelkész! állást vasárnap töltötték be a hívek élénk érdek lődése mellett. Pályázók és jelöltek, — mint annak idejében számot adtunk róla — bőséges számban voltak, de számbavehető pártja csupán Szabó Mihály dobozi s Csapó Péter téglási lelkésznek ; utóbbi 107 szavazattöbbséggel lett megválasztva. Csapó Péter megyénkbeli gyomai születésű egyén, kiváló egyházi szónok és hivatása magaslatán álló jeles lelkész, akinek megválasztásához az öcsödi gyülekezetnek őszintén gratulálunk. Házasságok. Staszenka János békéscsabai ifjú kárpitos, házasságot kötött Schartenreiter Imre gyulai czipész leányával Ágnessel. — Csűr István gyulai czipész iparos nőül vette Lelik János polgártársunk leányát Erzsébetet. BotÖré8. Winter András mezőberényi lakosi szomorú meglepetés érte a héten. A midőn tanyájáról családjával együtt hazaérkezett, házát megfosztva találta — minden ágyneműtől. Lakásába valószínűleg kóborczigányok törtek be s felpakoltak minden ágyneműt. A rendőrség megindította a nyomozást. Eltörte a karját. Such János 60 éves békés csabai napszámos a kigyósi uradalomban széná rakott fel egy ökörszekérre. Az ökrök egyezem megindultak s a kocsi elütötte a munkást, kinek a; egyik kerék keresztül ment a karján s összetörte Most a kórházban ápolják. Öngyilkosságok. Löwinger Ignácz békéscsaba ' kereskedő Munkácsy-uiczai lakásán a múlt vasárna] öngyilkosságot követett el, felment a padlásra éi ott felakasztotta magát. Az öngyilkos kereskedj vagyonos volt, mikor Békéscsabára került, hol üzle ' tét nyitott. Az üzlete elég jól ment, de később mé 1 gis anyagi romlásba jutott, a minek állítólag sze 1 rencsétlen börzespekulácziói voltak okai. Anyag ' veszteségei folytán elkeseredett és önkezével vetet 1 véget életének. — Ugyancsak Békéscsabán Hugyec Ilona 16 éves cselédleány öngyilkossági szándékká gyufaoldatot ivott és mire tettét észrevették, má * nem lehetett megmenteni. Tettének oka ismeretlen 1 Halálozás. Kállay Sándor előbb kunszentmár ■ toni, utóbb szarvasi ügyvéd e hó 14-én, 50 éve ' korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Kálls; 1 Sándor Kunszentmártonban igen keresett ügyvé< f s az ottani társadalmi életnek szereplő tagja voll ‘jmig Szarvason teljesen visszavonultan élt. Teme 1 tése folyó hó 16-án volt élénk részvét mellett. 1 Jégeső- Békésen f. hó 13-án d. ü. 4 órako ! galambtojás nagyságú jégeső esett, minek folytán ^különféle dűlők terményeiben a megejtett vizsgála * alapján mintegy 580 gazda részéről 100 ezer-, a * uradalom részéről pedig 200 ezer korona értékbei jelentetett a jég által okozott kár. ’ Építkezések. Békésen, a községházánál f. hó 11 tartott árlejtés alkalmával a Fábián-hid építését. 1 pályázó közül 14057 korona ajáslat alapján Mik 1 István, a Tejszövetkezet szenyvizének levezetéséi 3. építendő csatorna elkészítését pedig 1141 koron 9 ajánlat mellett 6 pályázó közül Nővé István békéi 3 iparos nyerte el. ' Elgázolta a cséplőgép. A békéscsabai batárba 5 gépszáliitás közben halálos szerencsétlenség ért •j vasárnap reggel Bánszki János kocsist. Fábry San) 1 gerendási tanyájára szállítottak cséplőgépet, de sei * a gépész, sem a fűtő nem volt velük. Többi táras I ivál együt az utón a gép mellett haladt, bpgy * lovakat irányítsák. Egy fordulónál hirtelenebbe * kanyarodtak, mintsem az kívánatos lett voluí 8 Bánszki a ló mellé ugrott, nehogy a gép,felforduljoi t Az egyik ló lábára hágott, mig a másik a nag ■ erőlködéstől egyensúlyt vesztve rádőlt. Bánszl 1 elesett és a nehéz gép kereke alá került' mel ó nyakán ment keresztül, .azonkívül balváUpareczót é .1 fejét is összetörte. A szerencsétlenség oly hjrtele történt, hogy megakadályozni nem lehetett. Ja; a kiáltásaira társai ijedten futottak segélyére s teljese o eszméletlen állapotban húzták ki a .cséplőgép aló Hamarosan kocsira tették és beszálitották a csábi kórházba. Jóllehet súlyos agyrázkódást is szenvedett, eszmélete később visszatért és elég érthetően mondta «1 az őt ért szerencsétlenség részleteit. Sérülései azonban sokkal súlyosabbak voltak, hogy sem remény lehetett volna felgyógyulásához. Néhány órai kínos szenvedés után elhunyt. A rendőrség azonnal jelentést tett a járásbíróságnak és Lehotzky Vilmos albiró elrendelte a holttest felboDcolását. Az orvos-törvényszéki bonezolást dr. Wagner Dániel és Vas Vilmos foganatosították. A bonczjegyző- könyvben megállapították, bogy a szerencsétlen embernek, három bordacsontját zúzta szét a nehéz kerék, melyek belső nemesebb szerveket roncsoltak össze; azonkívül bal vállperecze is összetört és agysérülést is szenvedett, tehát feltétlenül be kellett következni a halálnak, Gondatlanságból okozott emberölés miatt a bíróság megindítja a gépész és fütő ellen a bűnvádi eljárást, mert nekik nem lett volna szabad a gépet odahagyni és a szállítást teljesen avatatlan emberekre bízni. Szocziálista népgyülés volt Kétegybázán folyó bó 19 én délután, melyen Weisz Ármin aradi illetőségű szocziálista népszónok fejtegette a szocziál- demokrata párt elveit a 250—300 főből álló hallgatóság előtt. A beszéd nagy hatást nem tett, mert a hallgatóság majdnem tisztán oláhokból állott, a szónok pedig magyarul beszélt s igy nem igen értették meg, A gyűlés a legnagyobb rendben folyt le és oszlott szét. A hatóságot maga a járási főszol gabiró Lukács Endre képviselte. Száznyolcz éves ember halála. Ritka magas kort ért el Wémer Bernát mezőtúri polgár, a kit a múlt héten halt meg 108 éves korában. 0 volt n a város legöregebb polgára és halálakor nagy számú j< rokonsága között 48 unokát, 68 dédunokát és 8 b ükunokát hagyott hátra. v Gyűlések. A gyulai iparkiállitással kapcsolata e san a békésmegyei gazdasági egylet által rendezendő s mezőgazdasági kiállítás rendező bizottsága ma dél- g előtt 11 órakor a vármegyeház kisebbik termében, h — az iparkiállitás végrehajtó bizottsága pedig ma □ délután 3 órakor az iparoB ifjúsági egylet termében u ülést tartanak. p Halálos esés. Buzahordásnál segédkezett Cser- d noch György 48 éves békéscsabai munkás. A kévék- n kel megrakott szekerén a községben a szarvasi utón haladtak, midőn Csernoch egy üzlet előtt leszállóit, f hogy kenyeret vásároljon. Amikor újra felült, a I lovak hirtelen megindultak, Csernoch lecsúszott a £ magasra rakott kocsiról és oly szerencsétlenül esett 1 fejére, hogy nyakcsigolyáját törte és meghalt. Templomrablás. A szeghalmi ev. ref. templomba vasárnap délután belopódzott valaki és az ott levő perselyt feltörte. A csendőrség hamarosan elcsípte a templomtolvajt Garaguly Lajos szabóinas személyében, a kinek már volt dolga lopásért a bírósággal. Garguly bevallotta, hogy ő követte el a per- selytörést és igy megindították ellene a büntető i eljárást. Eljegyzések. Hoffer Géza a mezőberényi takarékpénztár könyvvezetője eljegyezte Weiszbrunn Sárikát Mezöberényben. — Biró Benedek gyomai J földbirtokos leányát Matildot eljegyezte Golián János. I Vizbefult leány. özv. Alb Jánosné 10 éves Mária nevű leánykája folyó hó 20-án délben fürdés; • közben a Fekete-Körös vizébe fuladf. Özv. Alb , Jánosné, volt városi csősz neje ugyanis az erdő- csőszi lakásukról a városba jött, otthon hagyván a ' cselédséggel és 15 éves Anna nevű leányával kisebb I gyermekeit s úgy déltájon a Mária nevű leányka a ' 8 éves Traján és 5 éves János testvéreivel játszás^ ’ közben a lakásuk közelében levő Körös hullámterébe jutott s testvérei a parton állva nézték, hogy i Mária a vizitkéjét levetette és « vizszélébe állott s F amint ott lubiczkolva játszott, megcsúszott és ha- I nyatt a vízbe vágódott, Testvérei még kétszer, bá- , rom8zor látták felbukkanni, azután végleg elmerült. • Hullája a halászok segélyével folyó hó 21-ón este ki fogat ott. öngyilkosság. Böjtörő Györgynó szül. Rozsos' i Zsuzsanna gyulai lakos két gyermek anyja a folyó t hó 22-én délután 1 óra tájban lajtorján felmászott 5 házának konyhájában levő kéményébe s egy istráng.- i nál fogva a husföstöló gerendára felakasztotta mar gát s mikorra észrevették es Fotbert János rendőr . Böjtörő János segélyével onnan levette, meg volt 1 halva. Tettét régebbi gyógy it h»tj*n betegsége miatt ) követte eh t Vizbefult kóméoyseprösegéd. Rostás József 21 r éves, gyulai születésű. Gyulaváriban alkalmazásban i volt kóményseprősegéd a folyó hó 20-án d. után 4 órakor Gyulaváriból fürödni ment a Fehér-Körösre í s miután úszni nem tudott az ár elragadta s meg- a fuladt. Hulláját másnap szülei a Körös halpartján í kifogták és nagy részvéttel temették el. a Elhunyt tanitó. Orosházán őszinte általános -részvétet keltett Gráb János állami eleminépiskolai j :gazgató elhunyta, mely folyó hó 12-ón követke. a zett be, megakasztván egy lelkes és önzetlen tan- . férfiúnak hivatásához méltó nemes odaadással foly- . tatott közhasznú működését. A megboldogult igaz- j gató több tankönyvet irt elemi iskolai használatra i s kéziratban is hagyott hátra nehányat, melyeket y a kérlelhétlen halál akasztott meg a befejezésben, s Egész élete az elemi népoktatás ügyének szolgála- 3 tában telt el. Zajtalanul, a külvilágtól csaknem- teljes visszavonultságban fáradozott és gyűjtötte n tapasztalatait — mások tanítására.Temetésén, mely . impozáns részvét mellett folyt le. Kovács Andor i ág, ev. lelkész gyönyörű beszéddel búcsúztatta el a gyászjelentés a következő: Bekker Mátyás saját valamint gyermekei: Mátyás és neje Weínmann Ottilia gyermekeivel, János, Endre és neje Merksz Mariska gyermekeivel, István, Antal és neje Pfaff Mariska gyermekeivel, .Mariska, az elhunyt testvére' özv. Jarabin Károly né szüL Merksz Terézia, továbbá kiterjedt rokonság nevében is fájdalmas szívvel tudatják a legjobb feleség, szerető édes anya, anyós, nagyanya, testvér, sógornő és rokon id. Bekke>\ Mátyásné szül. Merksz Karolinának folyó hó 24 én hajnali 3 órakor, élte 66-ik és boldog házasságuk 43-ik évében a halotti szentségek ájtatos felvétele és rövid szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A boldogultnak földi maradványai folyó; hó 25-én délután fél 4 órakor fognak a Józsefvárosi róm. kath sirkertben örök nyugalomra helyeztetni; lelke üdvéért az engesztelő szent miseáldozat pedig; folyó hó 25-én reggeli 6 órakor fog a józsefvárosi róm. kath. templomban az Ég Urának bemutattaitni Áldás és béke hamvaira I Orvosválasztás. A gyulai kerületi befcegsegély- zőpónztár a szülészeti tanfolyam elvégzése czóljá- ból Budapestre távozott dr. Tulkán György orvos helyére dr. Baffer Samu nyugalmazott főtörzsorvost választotta meg orvosául. Az újonnan megválasztott orvos ezredorvosi minőségében évtizedek során közkedvelt orvosa és általános becsiilósben álló lakója volt városunknak, kinek megválasztásával érdemes és munkás tisztviselőt nyert a társulat Eljegyzés. Ifj. Szabó Antal csizmadia iparos, eljegyezte Kolozsi ‘Mariskát, nébai Kolozsi István leányát. puritán jellemű igazgatót, ki lankadatlan tevékenységéért soha nem várt elösmerést mástól, mint saját lelkiismeretétől. Az elhunyt igazgatót özvegyén és két gyermekén kivül, kiterjedt rokonság gyászolja. Béke lengjen porai felett. Nyugdíjazott tanító. A közoktatásügyi minis- terium Zih Károly békésszentandrási ev. ref. néptanítót saját kérelmére nyugdíjazta. Zih Károly ötvennégy esztendőt töltött a tanítói pályán. Lelkészválasztás. Vörös Zsigmond volt szeghalmi. jelenleg füzesgyarmati lelkésztanitót Szilágy- Szeérbe választották meg lelkésznek. A békési önkéntes tűzoltó-egylet 20 éves fennállásának megünneplésére augusztus hó 2-án az Erzsébet-kerf-ben, maszó-torony építési költségeinek beszerzése czéljára zártkörű tánczmulatsággal egybekötött népünnepélyt rendez. Reggel 5 órakor ébresztő a helybeli első fuvózenekar által. Délelőtt 8 órakor diszfelvonulás az ev. ref. templomba isteni tiszteletre. 10 órakor a bérház dísztermében díszközgyűlés és szolgálati érmek kiosztása. Belépti - díj népünnepélyre személyenként 30 fillér. Este 8 órakor az Erzsébet-kertben kezdetét veszi a zártkörű táoczmulatság, melyre belépti-dij személyenként 1 korona, 3 tagú családjegy 2 korona, 3 tagon felül 3 korona. Tüzek. A múlt szombaton este 8 óra felé tűz volt Békéscsabán. A békési utón Papp Sándor ruhafestő háza kigyuladt és leégett. A tűz a festőműhelyben keletkezett. Ruhát tisztítottak benzinnel melyhez tűz jutott és meggyuladt. A tisztítással foglalkozó segéd szerencsére az ablakon át megmenekült a megégéstől. A tűzoltók elég gyorsan megjelentek b sikerült nekik a tüzet lokalizálni, úgy hogy csak Papp háza égett le. — Gádoroson tűz volt Kállai Regina vendéglősnő istállójában. Az elöljáróság a készenlétben volt fecskendőkkel gyorsan a veszedelem színhelyére sietett és nagy buzgalmával sikerült a tüzet lokalizálni; az istálló leégett, de a mellette levő épületeket sikerült megmenteni és nagyobb veszedelmet elhárítani, mert az ugyanazon épülethez tartozó helyiségben van egy petróleum raktár is, mely kiszámíthatatlan veszedelmet idézhetett volna elő az erélyes mentési munkálat nélkül. Cinematograf produkálta magát a héten a pavillonban, mely — alig hogy kitette a lábát tőlünk Thália — igyekezett szórakoztatni a közönséget a belgrádi vérengzés bemutatásával, ami ilyen holt szezonban nem is egészen érdektelen mulatság. Irodalom. Az e rovatban közlött művek kaphatók 0 0 B AV JÁNOS könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Vörösmarty-Album- Kulturmissziót teljesít a Pesti Napló«, mikor minden esztendőben díszes, ingyenes ajándékokban közelebb hozza a nagy közönség szivéhez a nagy, örökbecsű irodalmi és művészi állásokat és azzal, hogy megösmerteti, egyúttal meg is szeretteti a művészetet. Ev-év után gyönyör.ü művészi ajándékokkal, ritka diszmüvekkel lepi meg karácsonyra olvasóit a .»Pesti Napló.«, ez a szó legnemesebb értelmében független, szabadelvű és szókimondó lap és most Yörösmartynak, a Szózat és a Yén czigány őserejü költőjének életrajzával egyben legkiválóbb alkotásait (Szózat. Szép Ilonka, Csongor és Tünde és. számos .mást) foglalja díszes albumba és adja karácsonyra ajándékul. A Vörösmarty-Album Zichy Mihály-Aibum alakjában és nagyságában készül és a tartalmas díszkönyvet 20 nagy, több színben nyomott mümelléklet, továbbá 40 — 50 szövegkép fogja díszíteni. E gyönyörű könyvet karácsonyi ajándékai megkapja a »Pesti Napló« minden állandó előfizetője és díjtalanul megkapja mindama uj előfizetője, aki egész éven át fél-, vagy negyed- évenkint, vagy havonkint, de megszakítás nélkül fizet elő a »Pesti Napió*-ra. Gyulai élet. Bezárták a népkertben az arénát és a színészek ma már vígan Jubiczkolnak a Balaton hüs hullámaiban. Gyulán pedig, a két havi szezon után, kipum- polva, árván, szomojrqan (és egyrészt szerelmesen is) maradt vissza a publikum, illusztrálván a költő szavait, hogy »nem a levélnek fáj, ha válik az ágtól«, hanem a bokor gyászolja a lehullt levelet. — Azt hiszem, Gyulát is bátran lehet most a letarolt bokorhoz hasonlítani, mert nem kis dolog egy, két hónapos szezon utolsó két hetében 6 jutalomjátékos estéhez méltó keretül szolgálni, pláne mikor müba- rátok és barátnők gyüjtőivvel és pompolási szándékkal kerülgetik az .ember zsebét. Oh müpártolás! — Különben is könnyű testi minemüségemben még zsebeim által is könnyittetvén, még egy sóhaj szárnyán Balatonfüredre találok repülni, nem annyira a szerelemnek miatta, hanem inkább vonzódván azon garasok után, melyeket zsebeimből odavitt a mű- pártolás. I azt hiszem, velem együtt többeknek van oka igy felsóhajtani. Hanem hát annyi bizonyos, bogy ha még ,egy hétig itt maradt volna a színtársulat Gyulán és kialakult volna a Haller- és Parlagi-párt s a gyulai közönségekét hónapos szezon alatt kezdett egészen lármás színházi közönséggé kinevelődni. Vasárnap délután a jHaller Irma tisztelői olyan parázs tüntetést rendeztek a Liliben Hallernek, hogy a legöregebb színházi fókák is gyönyörködtek volna benne, mert nem kiányzott abból a tüntetés egyetlen alkotó eleme sem, ami imponál, volt babérkoszorú virággal