Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-26 / 30. szám

megrakva taliga, virágesö és annyi bokréta,_ hogy még a kóristák is annak a száraz ieveleivel tiizslnek most be Balatonfüreden a reggeli kávéfőzéshez, volt nzonkivül lelkes tapsvihar, ötszörös kihívás, ujrázas, paddöngetés és tüdőpróba, úgy hogy már csak azok a bizonyos kifogott lovak hiányoztak, ezek is csak azért, mert az ünnepelt diva gyalog szokott haza­sétálni. Természetes, hogy a Parlagi-párt se hagyta magát s ők meg este verték veresre a tenyereiket. Mindez azonban igen szép volt és igen jó volt, de már elmúlt s Thália újból pihen egy hosszú esz­tendőre, hacsak Orosháza után egy 10 napos pót- szezonra vissza nem jön Somogyi szeptember v g , ami bizony nem is esne rosszul sem a közönségnek, sem Somogyinak. Egyelőre azonban ez csak beszéd, de sok alapja nincs. i ,i HN Elmúlván a színház, van más érdekesebb do­log most Gyulán, amely megérdemli, hogy nem ki­sebb általános figyelemben és érdeklődésben része­süljön a színháznál. Addig remélhetőleg a mup toláslapította erszényeink ismét kerekdedebb formá­kat öltenek és augusztus végén tartandó gyula, ipar- és mezőgazdasági termény- és allatkiallitason meg fogjuk mutatni, hogy nemcsak a színház iránt, ha­nem a magyar ipar érdekei iránt is tudunk lelke­sülni, amelynek kimutatására bo alkalmat fog szol­gáltatni nekünk ez a kiállítás, amelyen a gyulai iparosok mutatják meg a világnak, hogy mit tudnak. Reméljük, hogy ez a kiállítás büszkeségére fog válni a városnak; . Különben pedig annyira benne vagyunk most a holt szezonban, hogy hiába erőlteti meg mag a krónikás, nem sok írni valója akad a hét eseményei­ről, mert igaz, hogy történnek most nagy dolgok, amik érdeklődésben tartják a világot, de -sajnos' nem Gyulán halt meg a pápa sem, s az obstrukH cziot is Budapesten tartják, Gyulán ellenben ke­vésbé szenzácziós események történnek. Egyszer az eső esik és villámlik, máskor meg olyan forrosagl van, hogy Herbertnél ketten szorulnak egy kabinba az uszoda túlzsúfoltsága miatt. Más esemény nem igen történik, csak a nagy meleg következtében egy- egy rópirat jelenik meg a vendéglői asztalokon az Élővíz-mizériáiról, amely élöviz-röpirat oly messze­menő következményeket okozott a héten, hogy cso­dálatos, a Körözs csakugyan folyni kezdett. Magam sem hittem el. ha nem láttám volna. — re. Nyilfttér. Margitforrás-telep. (Beregmegye) A budapesti ra. kir. egyetem vegyelmezése szerint kevés szabad szénsavat, ellenben sok szénsavas nátriumot és lithiumot tartalmaz. Ezen tulajdonságai azok, melyek a hasonló összetételű vizek főié emelik Kitűnő hatású a légutak s tüdő hurutos állapotainál, kálönösen ha a köpet nehezen szakad fel; tüdővészeseknél még akkor is, ha vérköpésük van a „Margit-viz“ megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz kevés szabad szénsavánál fogva. Kiváló hatást látni tőle a gyomor és belek hurutos állapo­tainál, főleg azon esetekben, hol a fölös mennyiségben képződött sav az oka a rossz emésztésnek. A húgysavas sók lerakodását akadályozván, becses szolgálatot tesz továbbá a hólyag hurutos bánt almainál, a kő- és homokképződés eseteiben, miért is a buda­pesti és bécsi egyetem orvostanárai, mint az orvos­világ egyéb előkelőségei a legszívesebben használhat­ják s előnyt adnak a „Margit“-forrásnak a hozzá hasonló összetételű gyógyvizek fölött. g|MF Mint ivóvíz kiváló óvószernek bizonyult járványos betegségek idején, főleg typhus ellen. Mint borviz általános kedveltségnek örvend. Főraktár Édeskuty L. Budapesten cs. és kir. udvari szállító, ásványvíz-nagykereskedő Kapható minden gyógyszertárban, füszerkeres- kedésben és vendéglőben. 157 6—6 30 kor., összesen 360 korona. Ezen adományokból befolyt dijak erejéig választhat a nyerő gazdasági gépeket is. A tejelő versenynél a tejmennyiség a zsírtartalommal együtt jön figyelembe. III. Barom­fiak:! alosztály: Libák. ! dij 40 kor. 2. dij 30 kor 3. dij 20 kor. 4. dij 10 kor., összesen 100 korona, Gr Wenckheim Géza ur adománya. II. alosztály: Tyúkok. ! dij 60 kor. 2. dij 40 kor. 3. dij 30 kor. 4 dij 20 kor., összesen 150 korona, gróf Wenckheim Dénes ur adománya. III. alosztály: Ruozák. 1. dij 40 kor. 2. dij 25 kor. 3. dij 15 kor., összesen 80 korona, gróf Wenckheim Dénes ur adománya. IY, alosztály: Pulykák. 1. dij 30 kor. II. dij 20 kor. 3. dij 20 kor., összesen 70 korona, gróf Wenckkeim Dénes ur adománya. A szárnyas állatok nem dijaz- tatnak pénzzel, hanem a dijoak megfelelő értékű gép vagy nemes szárnyas állattal.' A kiállításon a fenti dijak mellett még megfelelő sámu dísz-okle­velek ék érmek is fognak kiosztatni. 4. A beérkező állatok elhelyezéséről a rendező-bizottság gondos­kodik. 5. Bejelentések a gyulai kiállításra folyo évi augustus 15-ig Gyula város polgármesteréhez ínté- zendők. Az egylet titkára is elfogad szóval vagy írásban bejelentéseket. Megkeresésre felvilágosítást nyújt. Bejelentési ivet minden község elöljáróságá­nál díjmentesen kaphat bárki is. — A bejelentések alkalmával az állat kora, neme és származása meg­jelölendő. 6. A kiállítandó állatokért helypénz nem vétetik, ha valaki azonban állatjai részére külön kor­látot vagy rekeszt kíván felállítani, azt _ saját költ [ségén megcsináltathatja, minek eszközöltetését, 1 költségek fedezése mellett, a rendező-bizottság is teljesiti. 7. A kiállítás reggel 8 órakor nyittatik meg, miért is kívánatos, hogy a bejelentett állatok már a kiállítást megelőző nap délutánján a helyszí­nére vitessenek, hogy a helyet megszokják és a ne- táni távoli ut fáradalmait kipihenjék, de legkésőbb aznap reggeli hat órakor az állatoknak ott kell len­niük. 8. Az állatokat a kiállítás bezárta előtt elvinni nem szabad. A kiállítás délután 5 orakor rfekesztetik be. 9. Az állatok takarmányozásáról a kiállítók tar­toznak gondoskodni. 10. A bírálatot a helyszínén megalakuló biráló-bizottság reggel 9 órakor eszközli és eredményt a birálat befejezése után azonnal ki­hirdeti és a dijakat kiosztja. 1! A bíráló bizottság­nak jogában áll a dijakat, egyik osztályból, — ha ott díjazásra méltó állat nincs, — egy másik osztályba áttenni. Békéscsaba, 1903. évi julius hó 9-én. A Békésmegyei Gazdasági Egyesület elnöksége: Qróf Wenckheim Dénes, elnök. Dr. Zsilinszky Endre, íg elnök, Pfeiffer István, g. e. titkár. A kiállítás rendező-bizottsága: Dr. Lukács György, elnök. Dr. Konkoly Tihamér, jegyző Az egyetlen és legjobbnak ismert haj és szakái növesztőszer haj« növesztésre és hajkihullás ellen az aranyéremmel kitüntetett Homogén meglepő sikert mutat* Már rövid használat után a kívánt ered­mény észlelhető. Naponta érkeznek az elismerő iratok, mint például Tekintetességednek legőszíntébb köszönetemet mon­dom, az Ön kitűnő l9Komogéncc szeréért (theávál), a mely az én erős hajhullásom ellen, alig két heti használat után meglepő hatást mutatott és a haj növést nagyban elő­mozdította. Tisztelettel: Mayer Róza« Próbatégely 1, 2 és 4 korona. Komogónthóa 1 kor. a világ minden tájára utánvét, vagy az összeg előleges beküldése mellett szétküldés direkt a feltalálótól. Hermine Winter, Bécs, IX., Grüne-Thorgässe 19. A hajápolásról szóló bármely kérdésre felvilágosítást díjtalanul ad. 194 7—10 Magyarországi főraktár Török József gyógyszer- tára Budapest. Magyar levelezés. Békésvármegye alispánjától. 12382—1903. ikt. szám. Pályázati hirdetmény Békésvármegyében üresedésbe jött békési járási ll-od osztályú vármegyei utbiztosi állás Törvényszéki csarnok. törvényszéki az előirt letétele. Hivatalvizsgáfat. Novak Kami elnök f. bó 17—2! napjain beható vizsgálat alá vette a békési járásbíróság ügykezelését. Az ügyek elintézésében nagyobb hátramaradást tapasztalt-mi nek indoka abban keresendő, hogy az egyik albirói állás hónapokig betöltetlen volt s a vezető jarás- biró hosszabb ideig betegeskedett. A munkaanya­got podig megnövelte, a most bevégzett köröstar- csui telekkönyvi rendezés munkálata. A vizsgálat a hivatal helyiségeire is kiterjedt s a sok panasz után belátta az elnök is, hogy milyen sanyarú állapo­tok uralkodnak a helyiségek terén. A szobák szükek, sötétek és még hozzá nedvesek is. A bírák valóságos odúkban dolgoznak, melyeket tréfából sem lehet.szobának nevezni. Megígérte az elnök, hogy sürgős felterjesztést intéz az igazság­ügymi :)Í8zterhez egy uj épület iránt, mert a helyzet igy tarthatatlan. Az épület különben hamarosan megvalósítható lenne, mert Békés község már évek előtt átengedett egy megfelelő telket az épület czéljaira 8 most a békési ügyvédi kar is küldöttség get szervez saját tagjaiból, a képviselőtestület be­vonásával, hogy felkérjék a minisztert az építés mielőbbi elrendelésére. betöltésére pályázatot hirdetek. Ezen állás 800 korona évi fizetéssel és kilomé­terenként a kiépített utak után 6 korona 60 fillér, a ki nem épített utak után 3 korona 30 fillér évi utazási átalány és évi 50 korona iroda átalánynyal van javadalmazva. Ez idő szerint a békési járásban 24*8 km. ki­épített és 36‘2 km. kiépítetlen ut van. Az említett állás betöltésénél az 1873. évi II. t.-cz. értelmében a kiszolgált és igazolványnyal ellá­tott altisztek annyiban részesülnek előnyben, amennyi­ben más hivatalban levő alkalmazásbeliek nem pá­lyáznának és amennyiben ezen állásra képesítésük beigazoltatik. a végleges kinevezésnek egyik feltételét képezi képességi vizsgának egy év alatt való Közgazdaság. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület által folyó évi augusztus hó 20-án, Szent István király napján Gyulán az iparos egylet kiállításával kapcso­latosan rendezendő ló-, szarvasmarha-, aprójószág-, méhészeti-, tejelő versenyfejési és gazdasági gép- kiállítás és állatdijazás tervezete: ! A kiállítás czélja kizárólag a- békésvármegyei ló-, szarvasmarha- és aprójószág tenyésznének fejlesztése lévén, csakis békésvármegyei birtokosok és kisgazdák tulajdoná­ban levő állatok lesznek kiállíthatok. 2. Pénz vagy pénzértékü dijat elsősorban kisbirtokos nyerhet. Nagy- birtokosok állatai éremmel és dicsérő oklevéllel di- jaztatnak. 3. Díjazás tervezet: I. Lovak: I. Alosztály: Anyakanczák csikóval. 1. Államdij 100 kor. 1. Gróf Almásy Dénes ur adománya 100 kor. 2. államdij 80 kor. 3. államdij 60 kor., összesen 340 korona. II. alosztály: 3 éves kancza csikók. ! államdij 70 kor ! Gr. Almásy Dénes ur adománya 60 kor 2 államdij 50 kor. 3. államdij 30 kor., összesen 210 korona. HL alosztály: 2 és 1 éves kancza csi­kókra. ! államdij 50 kor. ! Gr. Almásy Dénes ur adomanya_40 kor. 2. államdij 40 kor. 3. államdij 20 kor., összesen 150 korona. II. Szarvasmarhák: I. alosztály: Borjas tehenek. ! állami dij 100 kor ! egyleti dij 100 kor. 2. állami dij 80 kor. 2 egy­leti dij 60_kor. 3. állami dij 50 kor. 3, egyleti dij 40 kor., összesen 430 korona. II. alosztály Leg­jobb tejelő tehenekre. ! Gr. Wenckheim Frigyes ur adománya 100 kor. 2. Gazdasági Egylet dija 100 kor. 3. Gr. Wenckheim Frigyes ur adománya 70 kor. 3. Gr. Wenckheim Frigyes nr adománya 50 kor. 4. dij 30 kor., összesen 350 korona. III. alosz­tály : Üszők 3 és 2 évesek. 1. állami dij 100 kor. 1. egyleti dij 60 kor. 2. állami dij 60 kor. 2. egy­leti díj 40 kor. 3. állami dij 30 kor. 3. egyleti dij 20 kor., összesen 310 korona. IY, alosztály : 1 V évnél idősebb tenyészbikákra ! állami dij 100 kor. 1. egyleti dij 100 kor. 2. állami dij 40 kor. 2. egy­leti dij 50 kor. 3. állami dij-40 kor. 3. egyleti dij Heti piacz. Gynlán, julius hó 24-én.. A budapesti árulőzsdéo folyton váltakozó han­gulat mellett a hét folyamán a búza kedvezőtlen aratási hirek hatása alatt némileg szilárdult és a hét eredménye 15—20 fillér áremelkedés. Heti piaczunkon kis felhozatal mellett eladatott 50 klgraminonként koronában : búza . . .. takarna, árpa árpa (uj) zab . kukoricza 6 60—6 90-ig 5-60—5-70-ig 4- 70—4-80-ig 5- 60—5'80-ig 6- 20—6-50 ig HIRDETÉSEK. Hirdetmény. Békés község elöljárósága a 1048/1903. 26. sz. alatt engedélyezett rosszerdei községi tanyai iskola és a gazdasági ismétlő-iskola épí­tésének vállalatba adására zárt írásbeli verseny­tárgyalást hirdet. Az ajánlat az iskolára külön külön, vagy együt­tesen tehető. A kellőleg felszerelt I a rosszerdei iskola épí­tésére 1252., a gazdasági iskola építésére 2900 korona bánompénzzel elláto.tt ajánlatok folyó hó 29-ón d e. II óráig nyújtandók be Békés község elöljáróságához. Az ajánlatok közül belátása szerinti választást, esetleg valamennyinek visszautasítását az elöljáró­ság fenntartja magának. A tervek és költségvetés a község mérnöki hivatalában megtekinthető ; tájékozásul itt annyi jegyeztetik meg, hogy a rosszerdei iskola építési kéltségei 12525'84 ’Koronára a gazdasági iskoláé 29028 13 koronára vannak előirányozva. Békés, 1903. julius 19-én. Szathmáry Gábor, Varga András, jegyző. 236 bíró. Ezen vármegyei utbiztosi állásra pályázók fel­hivatnak, hogy a katonai kötelezettség teljesítését, továbbá nyelv és írásbeli ismereteiket, szakképzett­ségüket, eddigi foglalkozásukat, életkorukat, valamint egészségi állapotukat igazoló okmányokkal felszerelt és a vármegye főispánjához czimzett folyamodványo­kat folyó évi szeptember hó I óig, Békésvármegye alispánjához nyújtsák be. Gyulán, 1903. julius hó 15-én. 232 2—2 Dr. Fábry Sándor, alispán. r Árlejtés! hirdetmény. Gyulán építendő róm. katholikus A beküldése az ajánlat elengedhetlen kellékét képezi. 4. Az ajánlattevő tartozik ajánlati ösze- gének 5°/o-át készpénzben, jó hírű takarék­pénztárak betétkönyvében, vagy a kormány hatóság által kijelölt óvadókképes értékpapí­rokban ajánlatának benyújtása előtt a városi pénztárnál előzetesen lefizetni s az erről szóló nyugtát ajánlatához mellékelni. Az ajánlathoz készpénz nem mellékelhető. 5. Az egy koronás bélyeggel ellátott, lepecsételt s „Ajánlat a Gyulán építendő róm. kath. főgymnásium és melléképületei munká­jára“ czimzéssel megjelölt ajánlatok folyó évi julius hó 27-ik napjának délelőtt II órá­jáig a polgármesteri hivatalnálnál nyújtan­dók be. A beérkezett ajánlatok ugyanaz nap dél­előtt fóltizenkettőkor fognak nyilvánosan felbontatni. 6. A feltételeknek meg nem felelő, a kitűzött határidőn túl érkezett, távirati utón küldött és utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. 7. Az építkezésre vonatkozó összes mű­szaki műveletek és feltételek Gyulán a városi főjegyzői hivatalban, a hivatalos órák alatt megtekinthetők s ugyanitt fognak a költség­vetési és ajánlati űrlapok a fent jelzett dij fizetése után kiszolgáltatni. 8. A beadott ajánlat az ajánlattevőkre a beadáskor, az építtető városra azonban a városi tanácsnak az ajánlatok felett hozott és jogerőre emelkedett határozatával válik kötelezővé. Ezen határidőig azonban az összes ajánlattevők ajánlataikkal és óvadékaikkal lekötve maradnak. 9. Az építtető város fentartja magának a szabad választás, illetve uj pályázat kiírá­sának jogát. 10. A pályanyertes vállalkozó köteles előzetesen letett 5°/0 bánatpénzt az értesítés vételétől számított 8 napon belül teljes érté­kében készpénzben, vagy óvadékképes érték­papírokban 10%-ra kiegészíteni és a vállalati szerződést aláírni. 11. Az épületek folyó évben tető alá hozandók s 1904. julius hó 15-én teljesen készen, száraz és használat tekintetéből kifo­gástalan állapotban átadandók. Gyulán, 1903. évi julius hó 4-én. Dutkay Béla, 220 3—3 polgármester. főgymnásium és ; melléképületei létesítéséhez szükséges 184641 korona 39 fillér előirányzott s az alábbiakban részlete­zett építő munkák elkészítésére, illetve szállí­tására, az ezen hirdetményben felsorolt, valamint a vállalati általános és különleges feltételek kikötései mellett, Gyula város kö­zönségének 58. kgy. szám alatt kelt határo­zata alapján, nyilvános ajánlati pályázatot hirdetek. 1. A pályázatban résztvehet minden magyar honpolgár vállalkozó és szakiparos, ki üzlete gyakorlására hatósági engedéllyel bir. 2. Pályázni lehet a következő módozatok szerint: A) Az összes munkákra együttesen. B) A. I. Bontási. II. Föld, — kőműves és elhelyező. — in. Elszigetelő. IV. Padozat­burkolati és V. Tetőfedő munkák csoport­jára együttesen. C) Egyenként külön-külön a VI. Kőfa­ragó. VII. Vas. Vili. Ács. IX. Bádogos. X. Asztalos. X! Lakatos. XI! Mázoló. XIII. Üveges. XIV. Vaskályha. XV. Ablakredönyök. XVI. Szobrász, XVI! Tőzegclosett és olaj- plssoir berendezési és XVIII. Szobafestő munkákra. Az összes munkákra pályázókkal szem­ben kiköttetik a város azon joga, hogy a fenti c) alatt felsorolt munkák bármelyikét ajánlatukból kivehesse s azok kivitelét más, jutányosabb ajánlattevőre bizhassa. 3. Ajánlat csakis az eredeti költségve­tési űrlapokon tehető, melyek ivenként 40 fillérért vállalkozni kívánók rendelkezésére bocsáttatnak s melyekbe egységi áraikat be­iktatni s az ezekkel eredményezett végössze­get számokkal és betűkkel kiírni tartoznak. Az ajánlati űrlapok szövegén változtatni, ahhoz kikötéseket írni nem szabad. Az aján­lati űrlapok szövegében megjelölt minták Med. Dr. Traub József gyomorpora Grastricin orvosilag megvizsgálva és kipróbálva. Ezer és ezer ember gyomor, bél és más szervi ba­jok miatt a legszigorúbb diétára van utalva, miáltal az életnek csak keserűségében részesülnek. — A Dr. Traub József gyomorpora Gastricin használatával ezen diéta feleslegessé válik, Betegek, Kiknek erejük fentartása miatt ó táplálkozásra szükségük van, a Gastricin használata által teljesen elérik. A Gastricin, gyomorégés, büfö- gés, felfujódás, gyomorfájás, hányás, görcs és fej­fájás ellen azonnal használ, sőt használata esetén még idült bajoknál is, azok visszatértét feltétlenül meggátolja Gastricin nem hajtószer, de szabályozza a rendes szék- etételt. — Bővebbet a prospektusok. — Orvosoknak próbakép ingyen küldetik. A legtöbb gyógyszertárban kapható. Főraktár Salvator gyógyszertár Pozsonyban. Kapható Bodoky Mihály gyógyszertárában Gyulán. Nagyban a drugoeria üzletekben. Egész doboz 3 korona, kis doboz 2 korona, bérmentesítésül külön 20 üli., ajánlásért 45 fillér fizetendő. 149 14—26 @@@@|@@|©@@@@© (rV _ VI) ^ A legolcsóbb bevásárlási forrás! A legkitűnőbb zsebórák B évi Írásbeli jótálás mellett kaphatók Konrád János óra és aranynemü kiviteli üzletében (Csehország.) B R Ü X 182. sz. Saját műhely órák és a finomabb műszaki tárgyak készítésére. Jó Nickel remontoir óra — — — — frt 3'75 Valódi ezüst remontoir óra — — — 5-25 Valódi ezüst lánoz — — — — — „ 1-20 Nickel ébresztő óra — — — — „ 1-75 Üzletem a cs. kir. jelvénnyel a kettős sas­sal lett kitüntetve, több arany és ezüst ér­met nyert kiállításokon. — Több ezer elismerő levéllel rendelkezik. — Képes árlapok ingyen és bérmentve. 366 35—62

Next

/
Thumbnails
Contents