Békés, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-24 / 21. szám

rulásával tartott fenn, az állam hajlandó átvenni ha feltételeit a község elfogadja. A miniszter leira­tában azt kötötte ki, hogy a község az iskola őzé Íjaira megfelelő épületet emeltessen, azt szerelje fel s fentartásához, fűtéshez évi 2000 korona segélyt adjon. A képviselőtestület legutóbb tartott gyűlé­sében a miniszteri leirat kívánságát teljesítette, és igy díszes egyemeletes iskolaépület emelését elha­tározta. Érettségi vizsga. A békési ev. ref. főgimná­ziumban az Írásbeli érettségi véget érvén, a szóbeli junius 20 ára tűzetett ki. A debreczeni ifjúsági tornaversenyen résztvettek vármegyénkbői a szarvasi, békési és békéscsabai főgimnáziumok ifjúságai. Vármegyénk fiataljai a versenyeken derekasan megállták helyeiket és di csőséget szereztek intézeteiknek. A kötélmászásban Lantner Jakab békéscsabai s Horthy János szarvasi diákok első, Hullik Sándor szarvasi diák második dijat, __ a kötélfüggeszkedésben Elefánt János sz arvasi diák második dijat nyertek. A kötélhúzás­ban első a békéscsabai s szarvasi ág. ev. főgimná­ziumok voltak. Hírek. A városi képviselők fejrészének megbízatása junius hó végével lejár. Ezeknek a helyei a folyó hó 25-én holnapi napon tartandó választáson fog­nak betöltetni; a mint erről lapunk más helyen olvasható hirdetés szól. A választó közönség tájé­kozása czéljából szükségesnek tartjuk azonbanjelezni, hogy kiknek megbízása járt le, illetőleg, kik szűn­nek meg junius hó végén városi képviselők lenni. Ezek a következők : I-sö kerületben, (belváros) dr. Daimel Sándor, Frailer István, Szénásy József, Für­dők István. Ritsek János. Sál István és Beleznai Antal. II. kerület, (nagymagyar város) Glacz Já­nos, Csőke István, N. Kukla István, Szabados Ja­nos, Horváth Pál, Krizsán András és Stefánovits Ferencz. Ill-ik kerület, (kosároldal, kis város, kis oláhváros) Schmidt József, Árgyelán György, Eman- dity Constantin, Anuló Pál, Dászkál Szilárd és Kertes György. IV-ik kerület, (József-város) Hack Márton, Exner Ferencz, Múlt György, Metz Antal Illich Antal. V-ik Kerület, (Újváros) Somogyi Já­nos, Bordó István, Bordó György, Kovács Lajos, Rozsos György, Scheiben András és Lendvay Má­tyás. Vl-ik kerület, (uagyoláhváros) Pantye György, Miskucza Illés, Márkus Jáoos, Vonyiga Illeg és Yladucz Péter. További három évre képviselők ma-j radnak és igy most választás alá nem kerülnek: I. kerületben : Reisner Ede. dr. Bodoky Zoltán, dr. Zöldy Géza, Karácsonyi Károly, Szállá Lajos, Csák György és Kóbn Dávid. Il-ik kerületben : Dávid András, itj. Csőke Péter, Ficzere Mihály, Góg Pé­ter, Cs. Démkó József, ifj. Ludvig József, Hegyi István, dr. Lukács György, Kukla Ferencz, Góg György, Zsigmond György és Szőke Péter. III-ik kerületben: Kimpián Péter, Scheiben Jakab. Po- zsár György, Iván József, Dászkál György, Lugzó Imre és Berbekucz Péter. IV-ik kerületben : Pettner József, Endrész Mihály, Wittmann József,- Múlt József, Szikes Jakab, jEisele József, K. Ludvig Fe­rencz, Nánási Istváo, Kern_ András, Kiss István, Gróh György, Reinhardt Ádám. V. kerületben : Gyarmati Sándor, Vidó János, Bállá Ferencz, Ra- vai Gábor, Biró István, Arató István, Tarkó Gábor, Gulyás János, Névery Alben, Czordás Ferencz. VI, kerületben: Gubás János, Lelik István, Fekete Adám, Tar András, Fábián Lajos, Fábián Lajos, Fábián Imre, Argyelán György, ifj. Miskucza Illés, Styir György, ifj. Styir György, Vaszpil József, Nyikora Illés, Hengye Mojsza. A vármegyei közkórházi bizottsági ülés A vármegyei közkórházi bizottság folyó bó 17-én a vármegye alispánjának elnöklete alat) ülést tartott. Ezen tárgyalta az igazgató havi jelentését, amely­nek alapján több — a kórházat érdeklő — kérdés­ben intézkedett Dr. Pándy Kálmán osztályfőorvost külföldi tanulmányútra küldte ki, az elmebetegek colonialis s családi ápolásának tanulmányozása czéljából, egy ápolót pedig Gödölőre a méhészet és baromfitenyésztés tanulmányozása végett. — Örven­detes tudomásul vette a bizottság, hogy a főjegyzői lak és a Destek-féle ház anyagát a pénzügyminiszter átengedte a kórháznak díjtalanul, mely anyag a gazdasági telepen fog felhasználtatni. Megszavazott a bizottság a kórházi telek, épületek s berendezések törzskönyveire, rajzai s fényképeire 750 koronát, Csirke Mátyás és Hibrandt vállalkozók kérelmének részben helyt adott szállításaikra nézve haladék nyújtása által. Az elroegyógyintézeti osztályon meg­üresedett segédorvosi állásokra nézve pályázó nem jelentkezvén, 400 korona pótlékot szavazott meg a bizottság. A pénzügyigazgatóság köréből. Zs. Szabó Já­nos békési kir. adóhivatali gyakornok a gyulai kir. pénzügy igazgatóság kebelében alakított bizottság előtt az adóhivatali tiszti vizsgát f. hó 16-án jó sikerrel letette. felszentelést Gróh Ferenoz prépost plébános végezte segédlettel. Nyugdíj igazgató választmány ülése. A vár­megyei tiszti nyugdíj intézet igazgatóválasztmánya dr. Fábry Sándor alispán elnöklete alatt folyó hó 22-én délután ülést tartott, a melyen első sorban tárgyalta a belügyminiszteri leiratot, mely szerint a járási hajdúk is felveendők a nyugdíjintézetbe, a kölcsön adásra és utalványozásra vonatkozó ren­delkezések a közgyűlés hatáskörébe tartozandók. A választmány a rendeletet tudomásul véve, a szabály­rendeletnek ily értelemben való módosítását hatá­rozta el. Hajnal Béla árvaszéki jegyzőnek hosszas betegsége folytán ezen állásáról történt lemondásé val'kapcsolatban megállapittatott a nevezett vég­kielégítési összege 1540 koronában. Deimel Lajos nyug. főszámvevő bejelentvén, hogy a gyulai állam gyermekmenhelyhez gondnokká neveztetett ki, nyug­dija a jelenlegi és volt fizetési közötti különböze- ten felüli összeggel csökkentetett. Ezután még tudo­másul vette a választmány az újonnan kinevezett és előlépett tagokra kivetett hozzájárulásokról szóló alispáni intézkedéseket, valamint a pénzügyminisz tórium rendelkezését, hogy a volt várm. számvevők és pénztári tisztviselők még ebben az évben fizetik a hozzájárulást. Gyula város képviselőtestülete folyó hó 27 én d. e. 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart, a követ­kező tárgysorozattal: 1. A Lúgos-erdőnek a József főherczeg szanatórium czéljaira leendő átengedése tárgyában hozandó határozat, (ez ügyben f. évi áp- ilis hó 27-én tartott közgyűlésen, mint második határidő lett május hó 27-ik napjára kitűzve.) 2 A faiskola melletti szántóföldből az alsó-fehér-kö rösi ár mentesítő társulat részére leendő eladása tár­gyában hozandó érdemleges határozat, (ugyancsak április hó 27-én első tárgyalási napként tűzetett ki.) 3. A városi helypénzszedési szabályrendeleti ter­vezet. 4. Szeutes város átirata a községre ruházott állami teendők ellátása folytán felmerült kiadások­nak az állam által leendő megtérítése iránt. 5. Zöldág-utcza szabályozási vonalának megállapítása iránti előterjesztés. 6. Közigazgatási bíróság hatá­rozata a rendőrkapitány lakbérilletményének meg­ái lapitása tárgyában. 7. 1903. évi ovodaköltségve- tés, 8. Frailer István szabadságoltatás iránti kér­vénye, illetve időközben történt elhalálozása foly­tán a megürült iktatói állás betöltése czéljából teendő intézkedés. 9. Április havi közegészségi álla­potról szóló jelentés. 10. Április havi pénztári vizs­gálati jegyzőkönyv. Jegyzők gyűlése. - A békésvármegyei községi jegyzők egyesülete, a törvényhatósági bizottság tavaszi közgyűlése alkalmából e hó 30-án délelőtt 8 órakor, a gyulai városháza nagytermében rend­kívüli közgyűlést tart, melyein, az egylet módosig' tásra szoruló alapszabályait s egyébb folyo ügyeket fognak tárgyalni. A gyermekmenhelyek megnyitása. A vidéki gyermekmenhelyek létesítésével megszűnik az eddig egyedül állott budapesti intézet önállósága. A bel­ügyminiszter a héten a következő körrendeletét intézte azon törvényhatóságokhoz, melyek területén felállítanak menhelyeket s igy Békésvármegyéhez is: „A gyermek men helyeket a budapesti állami gyermekmenhelytő! függetlenítvén, azok önálló mű­ködésüket folyó évi május hó 1 - tői megkezdették. Ennélfogva felhívom a czimet, intézkedjék aziránt,' hogy a törvényhatóság területén talált, vagy ható­ságilag elhagyottá nyilvánított 15 éven alóli gyer­mekeket a hatóságok ezentúl az állami gyermek­menhelyek közül abba helyezzék el, melyik — tekintve a gyermek tartózkodási helyét — a közle­kedési viszonyok szerint leggyorsabban és legol­csóbban érhető el. — Egyidejűleg intézkedtem, bogy a törvényhatóság után közvetlenül elhelyezett gyermekek utján az orsz. betegápolási alapból a megfelelő adóhivataloknál fizetett tartásdijak folyó évi május 1 tői kezdődőleg az illető nevelőszülők­nek az állami gyermekmenhely utján fizettessenek. Továbbá mindazok a gyermekvédelem érdekében folyamatban levő tárgyalások, kiváltképpen az elha­gyottá nyilvánítás és elhelyezés iránti tárgyalások, amelyek eddig a belügyminisztériummal folytak, 1903. évi május hó 15-től kezdődőleg azon állami gyermekmenhely igazgató-főorvosával folytatandók, melynek kötelékebe az illető elhagyott gyermek tartózkodik, Budapest, 1903. évi május hó 17-én. A miniszter helyett : Széli Ignácz s. k., államtitkár. A gyulai színművészet pártoló egyesület választ­ói ínya csütörtökön délelőtt ülést tartott, a melyet kezdetben Keller Imre alelnök, később Lukács György főispán elnök vezetett. Keller Imre alelnök bejelen­tette, hogy a színkör a közelgő színi saisonra tel­jesen helyre állíttatott és két sülyesztő elkészült. Bejelentette továbbá, hogy a társulat eredetileg május 20-ára tervezte a gyulai színi saison I meg­kezdését, azonban Nagyvárad város polgármesteré­nek táviratára elnöki intézkedéssel hozzájárult ahhoz, hogy a saison 23-án kezdődjék. Közben tudo­mást szerzett arról, bogy a Henry-féle czirkusznak szombat, vasárnap és hétfőre előadási engedély adatott, miért íb az ő felhívására az igazgató keddre, e hó 26-ára helyezte át az előadások megkezdését a minek meghirdetéséről gondoskodott is. A választ­mány a bejelentéseket jóváhagyólag tudomásubvette. Kapcsolatosan szóvá tette az ülést vezető alelnök. hogy sérelmesnek tartja, mikép a helyi hatóság épen a színi idény megkezdésekor egy nagy czirkusz- vállalatnak adott Gyulára engedélyt, ő az egyleti titkárral a rendőrkapitányi határozatot megfeleb- bezte, de az raásodfokulag helybenhagyatott, ,kívá­natosnak tartaná, hogy a vonatkozó mipisterí szabályzat nem világos rendelkezései e tekintetbei] tisztáztassanak. Hosszú vita indult meg a kerdéf felett, melynek során az elnöklést átvevő Lukáa György főispán a maga részéről teljes mértékber helytelenítette, hogy a támogatást méltán igényli színészet kárára egy konkurrens vállalatnak adatot! engedély. Igaz ugyan, hogy a szabályzat csak rend­őri szempontokból mérlegelendő feltételeket sorolja fel ily előadások engedélyezésére vonatkozólag, de a helyhatósági engedély feltétele magában foglalja azt a jogot, hogy oly érdekekből, mint a milyen a színművészet támogatásának érdeke, ily engedélyek egyidejűleg való kiadása megtagadtassék, a mit tényleg az ország egy vidéki városában sem adnak sem a szint idény tartama alatt, sem azt közvetle­nül megelőzőleg más társulatoknak játszási enge­délyt. Többek felszólalása után a választmány saj nálattal vette tudomásul, hogy a színművészet kárára a ozirkusz engedélye kiadatott és hogy az idő rövidsége miatt az ellen már eredményes jog orvoslattal élni nem lehet, egyszersmind a jövőre nézve kifejezte azt a reményét, hogy a színi idény alatt és azt közvetlenül megelőzőleg más társulat­nak játszási engedély nem fog kiadatni. Jóváhagyó lag tudomásul vette ezután a választmány a Somogyi Károly színigazgatóval kötött szerződést, valamint a társulat névsorát. Végül Kóhn Dávid titkár által felvetett kérdésre kijelentette, hogy ragaszkodis a város határozatához, mely a pavilion nagytermét díszletraktárul átengedi és ha az igazgató ezzel ellenkező egyezséget köt is, abból a teljes diszle teknek Gyulára való elhözatalát vagy a darabok kiállítását illetőleg semmi hátrányos következmény nem származhatik. Jóváhagyás A kereskedelemügyi minister az endrődi ipartestület alapszabályait jóváhagyta Halálozás. Frailer István városi iktató, folyó hó 22-én délután, hosszas és súlyos betegség után meghalt. A boldogult mindössze 27 évet ólt és a tüdővésznek lön áldozata. Szorgalmas, ambicziózus hivatalnok volt, akinek halála igaz részvétet kelt tisztviselőtársai között és mélyen sújtja özvegyét, akivel alig három esztendőt élt boldog házasságban, árva kis fiát, szerető szüleit, testvéreit és kiterjedt rokoni s baráti kört. Temetése ma délután 4 óra-l i. kor lesz. A halálesetről kiadott családi gyászjelen- i tés a következő : özv. Frailer Istvánná, szül. Tar Irma, úgy a saját valamint kis fia Laczika, úgy ■ szintén az elhunyt szülei: Frailer István és neje Asztalos Julianna, gyermekeik: Gizella, Mariska ) férj. Alcser Antalné gyermekeikkel, Ilona, Jenő, ■ Erzsi férj. Marik Samuné, Margit, valamint apósa t Tar Gyula és neje Merza Anna gyermekeikkel, az elhunyt sógornője Gizella férj. Névery Józsefné gyermekeikkel, Tar Dezső és neje Dörflinger Júlia " gyermekével, továbbá számos rokon és jó barát 1 nevében is szomorodott szívvel tudatja a szerető- férj, jó apa, fiú, testvér, rokon és jó barátnak:- Frailer István gyulavárosi iktatónak, folyó év és hó „ 22-én délután 4 órakor, életének 27-ik, boldog há­zasságának 3-ik évében hosszas szenvedés után | történt halálát. A boldogult földi maradványai folyó , " év és hó 24 én délután 4 órakor fognak a róm. 1 kath. szertartás szerint a helybeli Szent József te- 1 ■ metőben örök nyugalomra tétetni. A boldogult lelki .üdvéért az engesztelő szent-mise-áldozat folyó év, és hó 26-tkán reggel 7 órakor fog a róm. kath. anyatem.plomban az Egek Urának bemutattatni. Az i örök világosság fényeskedjék neki! I Színház megnyitás. A gyulai arénában Somogyi ' igazgató kedden, azaz 26 án kezdi meg előadásai 1 ■ sorozatát. Az első előadás nem — mint irtuk — a -„Csepürégók“ lesz,' mert az igazgató" megváltoz- 1 ; tatván tervét, a szezon legkedvesebb újdonságával 1 a népszerű „Bob herczeg“-gel kedveskedni a kö- 1 i zönségnek. A Huszka Jenő és szerzőtársai favorizált 1 ; kedves operettéjé, melyben az országosan ünnepelt " Fedők Sári legszebb diadalait aiatta, bizonyára 1 ^ méltó érdeklődés tárgya iesz Gyulán is, ahol fel- 1 5 váltva Parlagi Kornélia és Haller Irma fogják sze­II m él y esi te n i a népszerű Bob herczeget, kiknek sze- s- replését már tavalyról ismerve, a legszebb rémé- * nyekkel várjuk tőlük a vidék legjobb Bob hercze­’ geit. A társulat összes tagjai hétfőn délben érkéz- ^ nek Nagyváradról Gyulára, hol bizonyára nemcsak . kellemes otthonra, de közönségünknél ismert meleg- pártolásra találnak. - 1 Orbán napja. Úgy látszik, Orbán csak hü ma- ' rád elveihez s komor idővel köszönt be az idén is. ' t O az utolsó fagyos szent. Az Orbán napjától na- ' i gyón félnek a gazdák, mert fagyot, szelet, hideget 1 5 hoz sokszor. Az elsőrendű kritikus nap, melyet 1 " neve a naptárban jelez, utolsó félelme a gazdának 1 j a fagytól s névnapja elmúlván, nem fél többé a^ . gazda a téltől, mert a legellenségesebb indulatu 1 kritikus napok sem tudnak többet fagyot produ- , kálni. De Orbán még mindig félelmes kései hírnöke 1 1 a télnek, akinek nagy a respektusa s örömmel .’ nézik távozását. Egyelőre bizony hűvös, szeles, : kellemetlen idő jelzi, hogy jön Orbán . ! . Henry czirkusza Gyulán Még a sziniszezon _ előtt is szívesen lesz az ember olyan nagyszabású t látványosság publikuma, minő a világhírű Henry-. f czirkusz, mely tegnap reggel érkezett Gyulára A " kitünően szervezett czirkusz-társulat csodálatra i méltó lovaival, művészeivel és idomított állataival i y méltó szenzáczió tárgya volt, midőn külön vonattal i- Gyulára érkezvén, a vasútról bevonult a városba.- Hihetetlen gyorsasággal pompás nagy sátoróriást i 1 ütöttek össze a kápolna terén s az előadások előtt i nagyszámú érdeklődő közönség tekintette meg a i p gyönyörű felszerelést, az impozáns számú személy- !, zetet, az egymagában is látványosságszámba menő t pompás lóállományt, melyekben óriási meklenbur- giak és apró shetland-ponyk, valamennyi pompásan ‘ idomítva keltenek csodálatot, a művésznők a cso- g dával határosán működő légtornászok, jockeyk,- bajazzók, mülovasok s a világhírű Blondin elefánt, > mind bárhol is szenzácziót keltő látványosságok, " melyeknek megtekintését nehéz elmulasztani bárki­éi nek is. Az érdekes czirkusz 3 napig, a színtársulat n megérkeztéig marad Gyulán. s Majális. Vidám gyermeklárma veri föl a város­ba erdő hangulatos csöndjét e hó 28-án, csütörtökön, n A polgári iskola tanuló-ifjusága tartja meg ekkor ő szokásos majálisát, melyre a szülőket, tanügybará- :t tokát és az érdeklődőket, külön meghívó helyett i- ez utón hivja meg a rendezőség. Lemondás, Dr, Divis István ujkigyósi állami aoyakönyvvezetőhelyettes, egészségi állapotára való hivatkozással, állásáról lemondott. Névváltoztatás. Szemovicz Gyula szeghalmi ev ref. tanító, a saját és kiskorú Ida leánya vezeték nevének „Szeghalmi “-ra kért átváltoztatását a belügyminiszter engedélyezte. Áthelyezés. A pénzügyminiszter Pittoni Róbert gyulai pénzügyőri biztost hasonminőségben Aradra helyezte at. A tavozo biztosban a kir. pénzügy­igazgatóság ambicziózus szorgalmas tiszttársát a gyulai társadalom pedig rokonszenves, kedveli tagját veszíti. Kápolna felszentelés volt múlt vasárnap a gyulai grófi kastélyban, melynek régi kápolnáját gróf Almásy Dénes nagy költséggel újon átalakíttatta díszes festményekkel és felszerelésekkel látta el. A i Május hónap állandóan derekasan viseli magát » és a gazdaközönség legkényesebb igényeit is ki- 1 elégíti. A lezajlott hét utolsó napjai ugyan egy 1 kissé tulhüvösek is valónak, úgy hogy két éjjel a dér és fagy Damokles kardja lebegett a növényzet fölött, de a hévmérő nem szállott a fagypont fő- ' lötti két fokon alul. Eső is nem túlsók, de ele­gendő volt, úgy hogy a késői tengeri vetések is szépen kikeltek. A búza szépen áll és eltekintve némely szórványos helytől, ahol valamely, eddigelé kevésbé ismert féreg támadta meg, hibátlannak mondható. — Rozsda — értesülésünk szerint — Békésvármegyében sehol sem mutatkozott eddig és — amitől az Eg óvjou — ha kártékony ködök nem lesznek, az idei búzatermés nem fog a tavalyi mögött maradni. Az aratástól természetesen még teljes öt hét választ el bennünket és a termés sorsára ez az időszak az, amely döntő hatású szo­kott lenni. A szőlő, különösen az uj ültetések, szép termést ígérnek, ellenben a gyümölcsöt, kü­lönösen pedig a megygyet, szilvát, amint most utólagosan és sajnosán megállapítható, az ápril végi köd uagyban megrontotta, sőt részben telje­sen tönkretette. Utonállás. Sok a csavargó most a vásár al­kalmából Gyulán s megtörtént, hogy egy Gyarmati János nevű gazdát a népkert tájékán fényes nappal fosztott ki pénteken 3 rongyos csavargó, formaliter lefogták és kivevén zsebéből 60 koronával telt tár­ozóját | elszaladtak. A rendőrség keresi a csavargó utonállókat. A gyulai 48-as kör Rákóczi emlékének szen­telt hazafias ünnepélye vasárnap délután szép számú hallgatóság jelenlétében folyt le. Névery Albert elnök lelkes megnyitó beszéde után Farkas Károly szavalata következett, mely újabb bizonyítéka volt szónoki jelességének. A Bikádi József által tároga­tóval előadott kuruczuóták egész a kuruczvilág hangulatába ejtették a hallgatókat, kiknek szomo­rúsággal vegyes lelkesedése a Vincze Ferencz, lapunk tárczájában olvasható felolvasása után élénk tapsban s éljenzésben tört ki. Bevétel 30 korona 30 fillér volt, mely összegből 10 korona 22 fillér kiadás fedezésével a maradékot felküldötték. Zsebtolvaj czigány. Lakatos József alias Pici czigány régi ismerőse a rendőrségnek. Nincs hét, hogy valami ügye-baja ne akadna vele. Most a vá­sáron Apponyi János gyulai gazda zsebéből emelt ki nagy ügyességei egy 50 koronás bankót. A lo­pást azonban észrevette a közel álló Hegedűs eleki gazda és űzőbe vették a megugrott czigányt. Annak azonban sikerült elmenekülni. De a panaszttevő eirására ráismert Stifter rendőr őrmester s kere­sésére indulva, épen akkor csípte fülön, midőn a bankót aprókra váltotta. A furfangos czigány 2 da­rab 10 koronás aranyat’ úgy igyekezett eltüntetni, hogy lenyelte, 1 darab 20 koronás aranyat pedig a közelében levő czigány lánynak dobott oda. De az‘őrmester észrevette a manővert s a czigány lányt is elfogta s most mindketten dutyiban'ülnek, mig elő nem kerül a hiányzó 2 darab 10 koronás s mig ki nem állják a rájuk szabandó büntetést. Eljegyzés. Gécs Jolánt, Gécs János csabai köz­ségi s. gyám szép és szeretetreméltó leányát, szerdán eljegyezte dr. Dzurik Józsaf jászapáti ügyvéd. Feloszlott egylet. A tótkomlósi iparos olvasó­kör legutóbbi közgyűlésén feloszlását mondta ki, miután más körbe olvad be. Színészet Békésen. Dombay Mihály jó hírnevű színtársulata Csabáról Békésre meat át s ott tolyó hó 21-én, csütörtök este kezdte meg 6 estére ter­vezett előadásait. A bérlet a helyi viszonyokhoz képest elég jól sikerültnek mondható, ha bár az ügyes müvészpár nagyobb pártfogást is megérde­melne. A megnyitó előadást szép számú közönség nézte végig, igen jól mulatván a műsor kaczagtató jelenetein. Két egy-egy felvonásos vígjáték volt az első est műsora: „Egy csésze thea“ és „Kolostor­ból.“ Pénteken nem tartottak előadást. A második előadás tegnap este volt. Tavaszi mulatság A békési ev. ref. főgimná­zium majálisa az idén elmaradt a kedvezőtlen idő­járás éB a közbejött debreczeni tornaverseny miatt. A tanuló ifjúság e helyett jövő hó 2-án, tavaszi mulatságot rendez. A részleteket a héten állapít­ják meg. Bőkezű alapítvány. Ritka jelét adták hitbuzgó- ságuknak és áldozatkészségüknek Pásztor Árpád és neje orosházi lakosok, akik az orosházi református egyház részére alapítványul Szentetornyán 16000 korona értékű földet vásároltak, melynek jövedelme az alapítók szándéka szerint félig az egyház folyó kiadásaira lesz fordítható, fele részében pedig addig tőkésítendő, mig 50000 koronát el nem ér, a mitől kezdve kamatai egészben felhasználhatók lesz­nek. Ugyancsak az orosházi református templom részére egy szép harmoniumot is ajándékoztak. A nemes tett önmagát dicséri. Halálozás. A szarvasi ág. hitv. evangélikus egyház köztiszteletben álló lelkipásztorát Zvarinyi Jánost súlyos csapás érte. Leánya Erzsiké folyó hó 15- én, tizenöt éves korában, hosszas szenvedés után meghalt. A korán elhunyt fiatal leányt vasárnap délután temették el nagy részvét mellett. A Bókésmegyei Egyetemi Ifjak Kőre folyó hó 16- án igen zajos és heves ülést tartott. Valóságos obstrukcziós színezetű volt, mely körülmény a rend- kívüliség fokozásához hozzájárult. Első tárgy az alapszabályok módosítása volt, a megszerkesztett alapszabályokat egy pár hozzászólás után helyesnek

Next

/
Thumbnails
Contents