Békés, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

2-ik »zám Gyula, 1901. január 13-án XXXIII. évfolyam f Szerkesztőség: Templom-tér, Dobay János keres­kedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dif: Egész évre ! . 10 kor. — fii. Pél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fül. L. J Társadalmi és közgazcLászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: 3£Z ó h. n 3D á v i cL. Templomtér, Dobay Ferenez háza és könyvkereskedése, hova a hir­detések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Kereskedők és iparosok bajai. A vidéken nem régen agyonlőtte magát egy fiatal épitő vállalkozó, mert nem tudott fizetni, Búcsúzó levelet is hagyott hátra a szerencsétlen fiatal ember és ebben a levél­ben ezt a szentencziát irta meg : — A ki pedig nemt ud fizetni, akár a maga hibájából, akár a maga hibáján kivül, az a világ szemében gazember. Az öngyilkos vállalkozónak nem volt egészen igaza. Mert vannak ugyan nem fizető adósok, a kikre a mi társadalmunk rásüti a gazemberség bélyegét; példának okáért, a ki nem fizeti meg a kártyajátékból eredő adósságát, az gazember és azt a maga úri köre megvetéssel rekeszti ki magából. De már a bukott kereskedő és vállalkozó csak abban az esetben gazember, ha becsületesen bukott meg, olyan becsületesen, hogy semmije sem maradt; ellenben, ha olyan ügyes volt, hogy a bukás után tovább folytathatja üz­letét, vagy vállalatát a felesége, sógora, vagy más valakije nevén, akkor igen becsületes ember marad, mindenféle bizottsági, meg választmányi tagságot viselhet és köztiszte­letben megvénülve, példaképül ragyoghat a törekvő és iparkodó polgártársaknak. Azon­ban még nálánál is különb, sőt valóságos szeplőtlen jellemű gavallér lehet az az ember, a ki a kereskedőnek, suszternek, meg a sza­bónak marad adósa rengeteg ideig, sokszor az idők végéig. És ilyen gavallér sok van. Mivel pedig mostanában sok szó esik a kis­ipar és kiskereskedés támogatásáról, ezek a gavallérok a kisiparnak és kereskedelemnek igen veszedelmes ellenségei. A rövidáru kereskedőnél, szabónál meg a suszternál adósságot csinálni náluk szokás; ezt az adósságot meg nem fizetni virtus. Ha a gavallérnak nem telik finom garszon-lakásra, kénytelen hónapos szobában meghúzódni; ha nem tarthat inast, takarittat a házmesterné- vel; de ha nem telik neki legújabb divatu ruhára, akkor nem szabja szükségletét az erszénye tartalmához és nem megy valódi uraságoktól levetett ruhák raktárába, hanem dolgoztat hitelbe a szabónál és a suszternél. Néha fizet egyszer-kétszer, hogy bizalmat keltsen maga iránt, többnyire pedig meg­TÁRCZA A gróf meséje. A kaszinóban javában folyt a makaó, ezrek hevertek az asztalon, a mikor Tobor Iván gróf egyszerre fölállt és megköszönte a játékot. — Mi az, mi az ? Miért nem játszol tovább, hiszen vesztesz P — Nem játszom. A legközelebbi vonattal utazom föl Bécsbe. — Most, ma, mikor holnap futja Loránd a derbyt. — Igen, azonnal, bánom is én, — szólt Tobor megszokott nyugalmával s húsz perez múlva már egy első osztályú kocsifülkében ült elmerülve gondolataiban. Tobor grófot nagyon szeretik a főúri vi­lágban. Bár rendkivül czinikus, szatirikus ember volt, de mégis érdekes. A mióta ismerik, soha senki sem látta másnak, mint a milyen mindig, nyugodt, nincs izgalom, a mi egy arczizmát is megránditaná, se rósz, se jókedvű nem volt soha. Az asszonyok iránt volt a leghidegebb. Bár udvarias. A férfiakhoz kissé szűkszavúbb, de mindig egyforma, úgy hogy, a társaságban elnevezték szobor grófnak. És a nagy nyugalmat leginkább az élet öntötte Tobor grófba, mely alaposan megisko­lázta öt. Az apja mindenét elköltötte s húsz éves fiának, alighogy a családi sirbolt kapui be­zárultak, munkához kellett látni, hogy megél­hessen, mert a mi maradt, azt mind oda adta a hitelezőknek, sőt később még a keresményéből is fizetett az apja adósságából annyit, a meny­nyit tudott. Bámulták és nevették. O pedig mosolygott. A sors egy nagy hírlap szerkesztő­ségébe vitte, s éles, szatirikus tolla a publi- czisztika terén már fiatal korában elösmert em­berré tette. Ekkor aztán évek múlva meghalt fizeti az adósság egy részét és csak húsz forinton alul levő összeggel marad adós, mert ez bagatel, ezt nem lehet a rendes utón be­hajtani. És ezek az urak nem búsulnak ezek miatt az apró adósságok miatt; sőt inkább nagyra vannak velők. Hányszor hallunk félig dicsekvő félig tréfás hangon odavetett efféle megjegy­zéseket : — Ma nem megyek haza, mert les a szabóm! Nem megyek veled, mert arra lakik a suszterem ! Ha az ember kétszer, háromszor elküldi az inast a tekintetes úrhoz a czipő áráért, akkor a szegény inas gyereket utoljára is kidobja a tekintetes ur; ha a mester maga megy, akkor hitegetik elsejével, aztán meg elbújik előle a gavallér; ha energikusan lép fel az iparos, akkor zsarolásért való följelen­téssel fenyegetik. Egyszerre aztán vége sza­kad a hercze-hurczának: a tekintetes urat áthelyezték valahová s most már a majszter ur keresztet vethet a pénzére. Mert ezeket a kisebb szabó és suszter­számlákat még helyben is nehéz behajtani; ezek a dolgok a bagatel-birósághoz tartoz­nak, tehát nem lehet ügyvédre bízni, mert a perköltség nem az adós, hanem a hitelező nyakába szakad s fölemészti a követelést, a melynek behajthatósága különben is kétsé­ges. Nem maradna más hátra, mint hogy a szegény iparos maga lábatlankodjék az elöl­járóságnál és eltöltsön félnapokat pár forin­tos követelésekért. Ezt nem érdemes meg­tenni, de ha az adós más helységbe költö­zött, nem is lehet megtenni; inkább veszni hagyja az ember az egész követelését. Nem is kell mondani, mekkora kára van ebből azoknak a kisiparosoknak és kis­kereskedőknek, a kik ruházati-czikkek ké­szítésével és eladásával foglalkoznak, a kik a nélkül is tömérdek bajjal és nehézséggel küzdenek. A kik komolyan segíteni akarnak a kisiparos helyzetén, azok gondoljanak erre a bajra is s igyekezzenek rajta segíteni. Min­denesetre szigorúbban kellene alkalmazni azt az elvet, hogy: adós fizess! Ha a törvényt megváltoztatva kimondanák, hogy bizonyos ideig való várakozás után, az iparos és keres­Tobor grófnak a nagybátyja s Iván milliókat örökölt. Egyszeriben félredobta a pennát, éve­kig utazott, bejárta az egész világot. S mikor hazatért, tartott a kaszinóban néhány felolvasást — melyek után ünnepelni kezdték. Volt nehány szenzácziós párbaja is, melyeknél bebizonyította, hogy a kard és a pisztoly nem játékszer az ő kezében. Két nappal Tobor gróf elutazása után, ugyanaz a társaság ült együtt a kaszinóban,_a mely múltkor a félbenhagyott makaónál. Ot öreg dúsgazdag főur, csupa agglegény. Valami ritka szentimentálizmus foghatta el őket, mert különös volt a társalgásuk thémája. A boldog­ságról beszélgettek. Keresztury báró szólt, mint- egy befejezni akarván a diskurzust. Száz szónak is egy a vége, A boldogság, az igazi boldogság minden emberhez ellátogat egyszer az életben egy pillanatra, de csak egy pillanatra. Ha akkor elszalasztják, vége, vége, örökre vége ... A legtöbb ember nem is veszi észre, olyiknak sok-sok év múltán eszébe jut az a pillanat, akkor az igazi sziliében látja, az ilyen ember a legszerencsétlenebb. És a bol­dogság, higyjétek meg, mindenkor összefügg a valamikép a szerelemmel. Ezen át kell esni mindenkinek. Dehogy kell, — szólt czinikusan Jánoky gróf. Akárhány embert ismerek, a kiknek még egy pillanatra sem jutott eszébe, szerelmesnek, igazán szerelmesnek lenni. Mondj egyet. — szólt Keresztury báró. Hát itt van Tobor Iván ! . ! Valóban ott volt, e pillanatban lépett be. az ajtón, ajkán rendes szatirikus mosolyával. Jöttére félbeszakadt a társalgás, mindnyájan siettek őt üdvözölni. Jöjj már, ülj ide közénk s mondj már va­lamit. Mi újság Bécsben, miért voltál ott. Igen, mondd el a rejtélyes utazás titkát, — ostromolták valamennyien, — valami érdekes kedő húsz forintot meg nem haladó követe­léseiért is a saját lakóhelyén inditbat sommás port, bár hol lakó adósai ellen, akkor leg­alább azoktól az adósaitól kaphatná meg a pénzét, a kik tudnak fizetni, de nem akarnak. Egy iparosnak van egy adósa, a ki vidéken orvos, egy meg a ki gazdatiszt; az előbbi tartozik neki tizenöt forintjával, az utóbbi tizenkettővel. Soha sem fogja megkapni tőlük, mert a levélbeli fölszólitásra még csak nem is válaszolnak, ha pedig ügyvédet akarna az ember ellenük fogadni ott, az egy kissé drága mulatság lenne. így vész el sok szegény kisiparosnak és kereskedőnek a pénze. Tehát a kisiparosok és kereskedők érdeke megkívánja, hogy szű­keire vétessék az adósok nagy szabadsága. T a n ii g y. Fegyelem az iskolában. Manapság már meghaladott álláspont a neve lés és oktatást elválasztani egymástól. Pedig nem is oly régen még theoretikus viták folytak a felett, hogy az iskola feladata melyikben kulminál. Ezen viták idejében a legérdekesebb jelenség az volt, hogy a nevelő szerepét nem annyira a tanitó egyé­nisége, mint inkább a páleza jósága állapította meg. Könnyen kiviláglik ma már, midőn az ellen­tétes nézetek kiegyenlítései rendelkezésünkre, hogy az iskola nem felel meg hivatásának, ha az okta­tás mellett a helyes uevelési irányjjjf megfeledke­zik. Tananyagot kell ugyan nyfE"‘ ‘^sajátitás véa'r.Ua növendékeknek, úgy de aftv4 -'JtW üíívtil Qogy a növendékek a rüegíté'v ; 's szerint osszák be később működésüket, v..&i nyitó elveket vigyenek magukkal az iskola padja, közzül, mely elvek a különböző egyéniségek o Körül­mények között csak külső hatásukban különbözhet­nek egymától. Ebben nyilvánul lehat az iskolázta­tás nagy fontossága úgy az egyéni mint a családi s igy közvetve a nemzet beléletének jövőjére vonat­kozólag. Ha pedig az oktatáson kivül a nevelés is iskoláink szoros feladata s igy valóságos missiót teljesítenek a nemzet felvirágoztatását illetőleg a buzgó tanítók, akkor természetesen a fegyelem fen- tartása nélkülözhetetlen kellék az óhajtott siker | kitűzött czél elérésére. A derék öreg Commenius szerint u. i. az is­kola fegyelem nélkül olyan mint a malom viz nél­kül. És csakugyan ezen fegyelem a maga teljessé­gében nyilvánul Demcsak arisztokracziánknal hanem pletykára áhítozva, amit Tobor gróf az ő szatí­rájával úgy tudott előadni, hogy hetekig nevet­tek rajta a kaszinóban. Mondj valamit, Iván, te mindig tudsz va­lamit mondani, mitől az embernek hetekre el­múlik a rossz kedve, hogy rég nem nevettünk olyan jót, mintha ezt elmondod. E szavakat Keresztury báró mondotta. Tobor arcza pedig még szatirikusabbá lett. Jól van, elmondom, de aztán nevessetek, mert igazán nagyon nevetséges história. Az eleje nem tudom, hány esztendővel ezelőtt tör­tént, elég az hozzá, hogy én még újságíró vol­tam, s minden éjjel egy külvárosi kávéházban pihentem meg kissé a munka után. Olyankor késő éjjel, ritkán volt ott vendég kívülem. A pinezérek egyik sarokban, a kávés a. másikban, a kaszirnő pedig a trónusán bóbiskolt. Én rend­szerint a kassza mellett ültem és a nagy csön­dességben jól éreztem magamat. Nem.beszéltem, nem törődtem senkivel, még a kaszirnővel sem. Ezzel legkevésbbé, szántam vagy utáltam ezeket a teremtéseket. Egy szép tavaszi éjszakán du­hajkodás hangja hallatszott nagy meglepeté­semre a kávéházból. Bemenve, látom, hogy a kasszával szemközti asztalnál egy három tagból álló társaság mulat. Azért leültem, egy pillan­tást vetve rájuk. Henczegő, követelő modoruk mutatta a kis beamtert, a ki egész életében hozzá van szokva az alázatos engedelmeskedés hez és most pirancsolna, de nem tudja, hogyan kell. A kaszirnő tetszett nekik, azzal szemtelen- kedtek. Megnéztem a leányt, a mint láttam, meglepett. Egy szőkehaju, kék szemű leány ült ott. Látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani a sírást, annyira bántják a frivol megjegyzések. A társaság egyik tagja egyszerre fölkelt, ki­ment s mikor visszajött, hátulról belépve a kasszába, lopva megakarta csókolni a leányt. Az felsikoltott, aztán sírva fakadt. Jött a kávés udvariasan eltuszkolta a tolakodó embert, aztán rászólt a leányra : a királyi házaknál is mindaddig, mig az oktatás s vele kapcsolatos nevelés terén az emberi termé­szetnek megfelelő módon nyilvánul a czélra tö­rekvés. Országos köztörvényeioknek is a nyomatékot, tekintélyt a büntető záradék adja meg Az iskolai fegyelemnek is tehát ez alapja a tanitó ama képes­ségére van fektetve, hogy a büntetés különböző ne­meivel torolhatja meg a fegyelem ellen vétőket. Természetes, hogy ezen büntetések alkalmazása, illetőleg minősítése a tanitó paedagogiai rátermet- ségét teljesen igénybe veszi. A büntetések különböző neme felett folyt a vita legújabban | igy nagyon aktuálissá vált azon kérdés, hogy van-e jogosultsága a testi fenyítéknek s jogosultsága esetén mennyiben gyakorolható a testifenyiték alkalmazása iskoláinkban. A fontos és érdekes kérdésre eleddig nagyon ellentétes vélemények keringtek a nagyközönség körében. — Ha azonban sine ire et stúdió is vizs­gáljuk e véleményeket, merjük állítani, hogy mel­lettünk foglal állást mindenki, kinek csak kis érzéke is van a paedagogia iránt, midőn kimondjuk, hogy lehetségesek oly helyzetek az iskolai életben, a hol az utolsó eszköz, vagyis a testi fenyíték alkalma­zandó a fegyelem fenntartását illetőleg. Természete­sen mindig oly mértékben kell gyakorolni a testi fenyítéket, hogy a midőn megtorolja a törvény­szegést egyszersmind az üdvös javulás lehetőségét se zárja el a növendék előtt. A családok körében ismeretes, hogy mily szerepe van a testifenyitéknek különösen a vásott gyermekekkel szemben. Sőt akár­melyikünk életében akadnak epizódok, hol a „fe­gyelem vesszeje“ élénk szerepet vitt a jobb jövő irányítására. Mivel pedig az iskola a családi nevelés bete- tőzője. annak vezetője tehát igazságosan nem foszt­ható meg a házi fegyelem fentartásától, illetőleg az ellen vétkezők megbüntetésétől, esetleg testi fényi­re1'- utján is, — ha a szükség úgy kívánja. . '• Kel vese! betű a fennebbiek után azonban , , V|S m# *yStodszer, mely gnnyszavek kisé- aálí;iát suhogtatja akkor is, midőn egyszerű 'j, rv|ég, vagy épen teraószetes fogya­tékosságból szénvbd csorbát az oktatás ügye. Inkább rósz magaviselet s a szerencsétlen kör­nyezet folytán lassankint előtünedező ferde hajlamok kiirtása köt ül van hivatva a testi fenyitiHc Bikeres alkalmaz tsa úgy a családi, mint az iskolai életben. Ily esetben igazán nevetséges, sőt bosszantó sok szülőnek majomszoretete, mely a drága magzatot kis mérvű testi fenyiték után megsiratja i a nevelés közegeit vakmerőén megtámadja s eljárását kifo­gásolja. E bajok orvoslásában Németország mogelőzött bennünket. Pár éve u. i. a berlini iskolatanács ha- lározatilag kimondotta, hogy a testi fenyiték követ­keztében, ha gyengébb véraláfutások keletkeznek a tanulón, mivel ily jelek természetes következmé­— Ne pityeregjen, legyen egy kissé ked­vesebb az „urakhoz.“ Miféle üzleti lány maga. A társaság e közben azt akarta, hogy ül­jön velük az asztalhoz a leány. Ez sehogysem akart. E miatt nagy veszekedés támadt, miközbe egész nyíltan Ígért az egyik ur pénzt a lány­nak, ha majd a kávéházi idő után megengedi, hogy meglátogassa. A leány zokogott, láttam hogy őszinték 1 könnyei, hát megszántam. Ren­deltem egy üveg pezsgőt, — erre az uraknak nem tellett, — és kijelentettem, hogy rendelek még, de a leánynak az én asztalomhoz kell ülnie. így történt. A leány odaült s beszélget­tünk. Nagyon meg volt rémülve. Hallotta, amint az urak ott az asztalnál megkérdezték, hogy én meddig szoktam maradni, aztán kifőzték, hogy majd megvárják a leányt, a ki szerintük szép, de buta, — s majd felmennek a lakására. — Nagy Isten, mit tesánek majd velem! Nem maradok egy perczig sem itt. — Hát mióta van ebben a kávéházban 2 — Ma először, nem voltam még soha ilyen helyen. Megjegyzem, hogy németül beszéltünk. A leány elmondta, hogy b lesi, megszökött hazul­ról, mert ahhoz akarták kényszeríteni, akit nem szeret. Az apja postahivatalnok. A mióta eljött, az eladogatott holmijának az árából élt, de végre is elfogyott minden és akkor szállásadó­nője biztatására üzletbe ment. — Ha tudtam volna, hogy mi vár reáro, soha sem jöttem volna ide, — szólt. Ki tudja, mit csinál velem ez a három ember, úgy félek elmenni. — Majd elkísérem. így is történt. Reggel, mikor elmentünk, a leány nagy bámulatomra kijelentette, hogy többé nem jön üzletbe. Elindultuuk hazafelé. A három ur nyomunkban. Hallottam, a mint ki­főzték, hogy ha én nem megyek föl a leányhoz, hát majd felmennek ők.

Next

/
Thumbnails
Contents