Békés, 1899 (31. évfolyam, 3-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

dositani, hogy szebből készült kösönséges pálinkának csak az tekintessék, amelynek ára literenkint, vagy decziliterenként történő eladásánál is a 60 krt vagyis l korona 20 fillért el nem éri.

Tiszteletteljes kérésünket ismételve nagybecsű jo indulatába ajánlva, vagyunk

Gyulán, 1899. évi október hó 12-én.*

Nagyméltóságodnak alázatos szolgái: Ifj. Balogh József, Zuzmann János, Engel Józsefné, Messinger Dávidnó, Ludvig Károly, Múlt József, Kiss István, Bleier Ignácz, Pfaff Gáspár. Lelik István, Löffner Zsófia, Goldmann Sámuel, Ruttner Mária, Lőwy Jenő, Spielmann Anna, Dávid Pál, Illich Perencz, E. Tóth József, Holländer Mihály, özv. Holländer Ignáczné, Bleier Katalin, Major György, Nádházi István. Gubás János, Lindenfeld József, Spitzer Johanna, Fleischer Vilmos, Morosán György, Goldmann József, Féhn István, Wallner Károly, Kóhn Hermann, Lusz- tig Adolf.

Egész terjedelmében közöljük a kiskereskedők memorandumát, melynek fejtegetéseivel, konklusióival teljesen egyetértünk.

Ha arról volna szó, hogy az iszákosság további terjedésének gátat, vagy csak arról, hogy az iszákosság eddigi mérvének féket vessünk, azt mondanánk, hogy bármennyire nem óhajtandó sőt sajnálatos, hogy a középosztály egy Bzámban és súlyában kiváló 8 tekintélyes részének kell miatta anyagilag elpusztulniok, de a czél — amennyiben ez által eléretnók — megéri az érte hozott sajnos áldozatot.

A dolog azonban nem igy áll, hanem épen ellenkezőleg. A pálinkának a szatócsüzletből való száműzése az iszákosságot nem hogy korlátozná, hanem azt határozottan még fokozni fogja. Nem mondjuk, hogy ugyanez a következmény ráillik az ország minden vidékére, de határozottaü állítjuk, hogy igenis igy lesz Gyulán és az egész Bókésvárme-j gyében. — Ismét ama gyakori s visszás helyzettel állunk szemben, hogy beregme- gyei viszonyokból kiinduló törvényt hoznak és applikálnak Békésvármegyére is, a hol homlokegyenes ellentétben álló viszonyok vannak, következéskép a törvény különben helyes intenczióval homlokegyenes ellentétben álló következmények származnak belőle. — Hogy távolabbi példát ne említsünk, a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-cz. merev végrehajtása csaknem forradalmat okozna, nem mintha a törvényt nem helyes intenczió vezérelte volna, hanem azért, mert a törvény a békésmegyei földmivelósi viszonyokkal homlokegyenes ellentétben áll és azokra nem alkalmazható. — Sajátságos ugyan, de úgy van, hogy a mit pedig a közrend és a nyugalom érdekében statuáltak, a mezőőri intézmény, épen ott van békesség és nyugalom, a hol a hatóság elnézi, hogy mezőőrök — ne legyenek. És a hol tartják is őket, nem közügy, nem az agrikultura jól felfogott érdekében, hanem annak ellenére s kárára cselekszik, csak azért, hogy a törvény betűjével összeütközésbe ne jöjjenek. Hogy ez igy van, bizonyítják az Alföld összes gazdasági egyesületei.

Az iszákosságnak a szatócsboltok nálunk nem terjesztői, hanem fékezői. A mi népünk temperamentumát, hajlamait, szokásait ös- merve, nagy veszedelemnek tartjuk, ha pálinA könyörülő Isten végtelen fenségéhez, a nagy királyné emlékéhez méltó templomot emelni az ország szivében, Budapesten, mely annyiszor látta falai között a felséges királynét, a hol királynénkká avatta őt a sz. korona.

E templomban ogy oltár emeltetnék az elhunyt királyné védszentjének, Árpádházi szent Erzsébetnek tiszteletére, melyen naponként engesztelő sz. mise ajánltatnék fel az elhunyt lelkének üdvösségéért.

S e templomban azonfelül állandó imádásra lenne kitéve a legfelségesebb oltári szentség, hogy az édes Üdvözítőtől az ima és imádás révén vigaszt és irgalmat esdhessünk feledhetlen királynénk lelkére s általa forrón szeretett magyar hazánk boldogságára.

Ezen felhívás kapcsán az egész országbau, a társadalom minden rétegében élénk mozgalom indult meg, hogy ezen magasztos czél a nagy királyné emlékéhez a magyar nemzet hálájához méltó megoldást nyeljen. Ez hozott össze a mai napon bennünket is. Ismerve Békésvármegye közönségének hagyományos hazafias gondolkozását és hálás érzületét, bizalommal remélhetjük a hazafias és kegyeletes szándék megvalósításának osztatlan felkarolását és támogatását. Méltó is, hogy azon nagy fájdalom, mely bennünket is a földig sújtott, ne tűnjék el nyomtalanul, hanem alakuljon át a hála és szeretet nagy müvét megalkotó áldozatokká.

A lánglelkü Chrisostomussal végzem beszédemet : Nem az áldozat mennyiségére szokott vigyázni az Ur, hanem az akarat bőségére, ennélfogva a csekélyek is nagyokká lesznek, ellenben § nagyok letétetnek, mikor nem szívesen adnak.

kához csat is korcsmákban fog hozzájutni. A közrendészeti s büntető krónika ecclatans tanúságot tehet róla, hogy az iszákosságnak és ez iszákossággal járó veszedelmeknek Békés vármegyében nem a szatócsbolt a melegágya. Az másutt tenyészett és jövőben, ha a szatócsokra vonatkozó tilalom tényleg életbe lép, még inkább el fog burjánozni.

A szatócsok memorandumáról tehát, nem is az ő érdekükben, hanem a közügy, a közrendészet érdekében kívánjuk, hogy annak kívánalmait illetékes helyen méltányolják, teljesítsék.

A vármegye közgyűlése.

A megyeház nagyterme már külső képében mutatta, hogy ünnepély készül a közgyűlés keretében, jóllehet a bizottsági tagok kivételesen nem gyűltek oly nagy számmal össze, mint az utóbbi időben tartott ünnepi közgyűléseken. Jelezte azonban az ünnepet a bizottsági tagok mellett a termet betöltő sok vendég, a karzaton összegyülekezett díszes hölgyközö.nség és a jelenlevők ünnepi ruházata, melynek fekete tömegét élénken tarkította a sok szép diszmagyar és a meghívott honvédtisztikar aranysujtásos diszöltönye. Es az ünnepély, melynek keretében a király és királyné képét leleplezte a vármegye közönsége, szép és lelkes, a maga egyszerűségében is megindító és magasztos volt. Azzá tette az elmondott két beszéd, melyeknek elsejében az ülést megnyitó főispán adott dicsőségesen uralkodó királyunkról lelkesedéstől áthatott jHlomraj- zot, másodikéban pedig az ünnepi beszédet mondó alispán gyönyörű formában történelmi alapokon jellemezte a királyt és a jóságos királynét, méltó és igaz tolmácsolásaként a legalkotmányosabb uralkodó irányában érzett hódolatunknak és azon szeretettel és hálával teljes kegyeletnek, melylyel az ország és vármegyénk közönsége Erzsébet királyné emlékezetét őrzi és mindenkor magasztalja.

Az ünnepi vendégközönség eloszlása után áttért a közgyűlés a napirendre és a hosszú tárgysorozatot még ugyanaz nap estig befejezte; a végzett nagy munka jelzi már, hogy a közgyűlés egész lefolyása sima és gyors volt és hogy alig egy-két tárgynál történt felszólalás, vita pedig épen csak egy ügygyei kapcsolatban fejlődött ki. Ez a szarvasmarba tenyésztésről szóló szabályrendelet felett folytatott vita is örvendetes tanúsága annak, hogy vármegyénk közönsége a nálunk legfontosabb közgazdasági kérdések iránt élénken érdeklődik. Az érdekes szóharcz, mely az állandó választmánynak az országos közgazdasági érdekekre alapított véleményét védők és az egyes gazdák vagyoni érdekében felszólalók között fejlődött ki, a szavazásnál ez utóbbiak győzelmével végződött.

Két névszerinti szavazás is volt a közgyűlésen. Egyik az évenként állaudóan kivetett l°/0-os közigazgatási pótadóra, mely ellen csak nóháuy csabai földmive8 gazda és a vármegyei fináncz ügyek kormányzója szavazott és a megyei tőkepénzek elhelyezésének kérdésében, melyben az összes szava zatok az eddigi gyakorlat mellett adattak be.

Jelen voltak: Dr. Lukács György vármegyei főispán elnöklete alatt: dr. Fábry Sándor alispán, dr. Bodoky Zoltán főjegyző, dr. Daimel Sándor, Berthóty István, Kiss László vármegyei aljegyzők, Oláh György vármegyei t. főügyész, Bandhauer György főpénztárnok, Kliment Gyula vármegyei alpénztárnok, Deimel Lajos főszámvevő. Kiss Gyula, Schmidt Iván és Hoffmann Béla vármegyei al- számvevők, Dubányi Imre számvizsgáló, Schmidt Gyula számtiszt, Hegedűs Lajos vármegyei levéltárnok, Jantsovits Péter árvaszéki elnök, Sárosy Gyula árvaszéki h. elnök, dr. Mérő Samu, Szabó Emil, Somogyi Ákos árvaszéki ülnökök, Sinszky Ferencz árvaszéki jegyző, Lukács Endre gyulai, Popovits Szilveszter békési, Csánki Jenő szeghalmi, Ambrus Sándor orosházi és Sztraka György csabai járási főszolgabirák, Kaviár Lajos államépitészeti főnök, Keller Imre, Endrész András, Bodoky Mihály, Kukla Ferencz, Cs. Damkó József, Stefanovits Péter, Illich Reinhardt, Aszalay Gyula, Nemeskey Andor, Varságh Béla, Patay András, Maros György, dr. Zsilinszky Endre, Korosy László, dr. Hajnal István, Kny Antal, Konkoly Jenő, R. Nagy István, Szathmáry Gábor, Horváth János, Szirmay L Árpád, Zlinszky István, Bedák Mátyás, Hajdú Pál. Freuder Mór, dr. Hajnal Albert, Kun Béla, Tardy Lajos, Bácsi Dániel, dr. Zöldy János, Bőhm Miklós, Novák Kamill, Weisz Mór, ifj. Szabó János, Grócz Béla, Reisner Emánuel, dr. Szondy Lajos, Doraby Lajos, Spett Gyula, Viskovics Ignácz, dr. Follmann János, Fábry Károly, dr. Márki János, Székács István, Végh Gábor, Szénásy József, dr. Berényi Ármin, Kollár János, Beliczay Géza, Geiszt Gyula, dr. Frankó László, Lendvay Mátyás, Dutkay Béla. Gróh Ferencz, Kooziszki Mihály, Miklya Z. György, Bohus M. András, Maczák Ádára, Prbojszki György, Hrabovszky János, Varga P. József, Nagy Gy, Imre, Durkó Gergely, Z. Szabó Sándor, G. Varga András, Oláh Mihály stb. biz. tagok, a honvéd tisztikar több tagja és nagyszámú vendégkoszoru. Az ünnepély.

Harsány éljenzés fogadta a pár perczczel kilencz óra után gazdag díszítésű magyar ruhájában megjelenő dr. Lukács György főispánt, kit nyomon követtok szintén diszmagyarba öltözve dr. Fábry Sándor alispán, Csákói Geiszt Gyula, Oláh

György tiszti főügyész, dr. Zöldy János tiszti főorvos.

A főispán a lepellel borított két óriási kép előtt az elnöki széket elfoglalva, a közgyűlést a következő beszéddel nyitotta meg :

Dr. Lukács György főispán elnöki megnyitó beszéde.

Alkotmányformákról, azok jóságáról, avagy hiányairól irodalmak vannak. A nemzetek politikai életében azonban nem az elmélet tánitása szerint válnak be az alkotmányformák, hanem aszerint, amint megfelelnek a nemzet természetének, egyéniségének avagy nem?

A magyar nemzettel összeforrott a monarchikus elv. A nemzet testéből alkotott szervek által korlátolt egyeduralom, melyben a föha- talomban a korona a nemzettel osztozik, a magyar nemzetnek tudatába, természetébe, vérébe ment át.

Annak, hogy annyira meggyökeresedett nemzetünk politikai felfogásában a monarchikus elvhez való törhetlen ragaszkodás, magyarázata főleg abban van, hogy koronás királyaink együtt éreztek velünk, megszerettették velünk a királyságot mint intézményt és baleoltották érzületünkbe a dynastikus hűséget.

Történelmünk királyaink dicsőségét hirdeti. De együtt hirdeti azzal nemzetünknek hűségét koronás királyaihoz, ragaszkodását, mely áldozatkészségben határt nem ismer, mihelyt egyszer megbizonyosodott fejedelme jóindulatáról.

De nyissuk fel bár hazai történelmünk legragyogóbb lapjait, azokat, amelyek nemzetünknek erényeiről, nagyságáról szólanak, melyek fajunk erejének bizonyságát szolgáltatják, nem találunk oly fényes lapot, mint aminő az, amely a nemzetnek arról, az egész múltúnkban példátlan előremeneteléről tanúskodik, melyet Ferencz József király uralkodása idejében elért. Nem fényes harczi tettek, de sokkal többet érők ezeknél: a művelődés, a gazdasági megizmosodás, az erőgyűjtés terén elért nagy jelentőségű eredmények azok, melyeket a történelem múzsája Ferencz József király uralkodása idejéből nemzetünk érdemeinek táblájára jegyez.

Bátor és vitéz régihb századokban is volt a magyar, egész Európának szolgált védőfalul a pogány pusztító támadásai ellen. A művelődésnek is voltak felhőtlen, derűs napjai hazánkban akkor, amikor a fegyvereket kis időre fél- retehettük és a múzsáknak áldozhatánk. Hazaszeretetben sem áll magasabban korunk a régi Magyarország nemzedékeinél. De annyira czélra törő és folytonos, oly határozott és biztos munkásság, a gazdasági élet és a közművelődés minden terén való bámulatos kifejlesztése az erőknek, a tehetségnek, a szorgalomnak : ezeknek a nagy erényeknek ünneplő ideje a mi szeretett édesatyánk, jelenleg is dicsőségesen uralkodó felséges urunk és királyunk, Ferencz József bölcs országlása idejére esik. A mi ősz királyunk példányképe mindnyájunknak, működjünk a közélet avagy a magántevékenység bármely terén. Legelső, nem jogokban, de kötelességteljesi- tésben.

Áldjuk az ő nagy nevét. Áldani fogják utódaink. Áldani, mig magyar él ezen a földön, inig magyar szó hangzik ebben a hazában.

Amily dicsőén élt és él a mi jóságos nagy királyunk uralkodói hatalmával, oly magasztosan gyakorolta fenkölt hivatását harmat életének utolsó perczéig az a nagyasszony, akit a gondviselés kegyelme dicső királyunk oldala mellé rendelt.

Nem mi mondjuk csak magyarok, hogy szivünknek bálványa volt Erzsébet királyné, hogy kunyhóban és palotában egyaránt imáinkba foglaltuk az ö szent nevét, de egy világ néma csodálata kisérte azt a tompa, kétségbeesett mély fájdalmat, melyet a forrón szeretett királyné elmúlása a magyar nemzetnek okozott, s melyet csak az a rajongó szeretet fejthet meg, melylyel mi őt életében is mindig környeztük.

A nagy király maga az erő, a kötelesség. Első a munkában. Mint hazafi is első, mert az alkotmányt és a törvényt senki úgy nem tiszteli, senki úgy meg nem tartja, mint ő. A dicső királyné maga volt a szeretet. Talán nem is földi lény volt, csak leszállott ide közzénk, hogy áldást hozzon a mi sokat zaklatott szegény hazánkra. Hogy királyt és nemzetet megbékítsen. Hogy elhárítson minden akadályt, a mi király és nemzet harmóniáját megzavarhatná és hogy megteremtsen mindent, a mi királyt boldogitson és nemzetet előre vigyen.

A királyné, az már elköltözött közülünk. El jobb hazába. Most már igazán őrangyalunk.

De a mienk még az, a kiért Európa irigyünk, a kit a Mindenható bölcscsé tett, hogy nekünk használjon, erényekkel ékesített fel, hogy azok nekünk kamatozzanak, érző szívvel áldott meg hogy abból reánk fakadjon boldogulás.

Kövessünk el mindent, hogy megtartsuk öt magunknak. Megtartsuk mennél tovább. Megtartsuk hazánk nagyságára, nemzetünk dicsőségére.

Szeressük őt. Szivünk mélységes mélyéből. Lelkünk minden melegségével.

Imádkozzunk Istenhez, hogy tartsa meg nekünk őt. öt, a királyt I

Éljen a király !

Zajos éljenzés kisérte a szónoki hévvel előadott beszédet, melyet közben-közben is sűrűn szakított meg a lelkesűltség és tetszés zaja. Majd elhangozván az éljenzés dr. Fábry Sándor alispán mély csendben kezdette meg nagyszabású emlékbeszédét, melynek remek konstrukcziója, eszmegazdagsága és a kidolgozás részleteinek szépsége bőséges alkalmat nyújtottak neki arra, hogy szónoki képességeit is kellő érvényre emelje. A beszéd a következő:

Dr. Fábry Sándor alispán beszéde.

Mélyen tisztelt ünneplő közönség.

A magyar nemzetnek mindenkori jellemvonása volt az ősi alkotmányhoz való törhetetlen ragaszkodás, s az alkotmány szerint uralkodó fejedelemhez való igaz hűség.

E jellemvonás végighúzódik a magyar nemzet egész történetén és különösen kidomborodik az a mohácsi vész után való időtől fogva három századon át, mióta a szomszéd-országgal közös fejedelme lett Magyarországnak és mióta az osztrák udvari politikának állandó törekvése volt Magyarországnak Ausztriával való egyesítése. E törekvéssel szemben küzdött a magyar három századon át szívósan, csüggedetlenül s egyedül alkotmányos érzülete volt képes megvédeni akkor i$ állami különállását. De e küzdelemben sem az Árpádokkal rokon Habsburgok ellen irányult e nemzeti ellenállás, hanem az osztrák czentrali- záczió eszméje ellen.

A magyar nemzeti állam boldogulásának alapfeltétele: a monarchikus érzület és az alkotmányosság. E két tényező zavartalan együttműködése nélkül sohsem volt boldog az ország.

A personalis kapcsolat ama századaiban is, midőn törekvéseikben nem voltak egyek a király és nemzet, megszűnt az állami élet egysége Magyarországon s általános visszaesés állott be. E visszaesés lassanként állandóvá és fokozatossá vált, kultúránk, közgazdaságunk visszahanyatlott, a népek érzéseivel, szükségeivel nem törődik senki, lassankint a nemzeti öntudat is kezd visszafejlődni, végül általános elerőtlenedés áll be minden téren, hogy a magyar nemzer már-már veszni látszott.

Szürke, egyhangú, nyomott volt e korszak, hasonló azon ködös napokhoz, midőn nem lehet kiismerni, hogy virradatra jár-e, avagy alko- nyodik.

Pedig virradatra járt. A gondviselés nem sújthatta elenyósztóssel azt a nemzetet, mely egy ezredéven át, hiven teljesitó uj hazájában európai jelentőségű missióját.

A minden porszemet és népek sorsát egyaránt gondozó Mindenható, a magyarok Istene a hosszú megpróbáltatás után kirendelő a magyar nemzeti állam alapfeltételeinek és újjáalakulásának tényezőit: az erős, az öntudatos, a nemzeti politikát vivő királyt és a.vele egyesülő, uj éledésre kelt nemzedéket.

Uj állami alakulatot megteremteni tényleg csak erőteljes, öntudatos fejedelem lehetett képes, aki szakítani tud három százados családi politika téves hagyományaival, össze tudja egyeztetni a dinasztikus érdekeket népe érdekeivel s felismeri azok azonosságát.

De előbb a kibontakozásra, a kiegyenlítődésre — mint természeti szükség — állami meg- rászkódás, forradalom kellett. Három százados elhidegülést, sok félreértést, neheztelést, viszályt, békésen eloszlatni, egyszerre eltörölni nem lehet. Megrázkódás kellett, mely lerombolja a múlt jtéves alkotásait,octroyált intézményeit; vihar kellett, mely elsepri a bizalmatlanság fájának három századon át lassan lehullott bomlasztó avarját s megtisztítja uj éledésre a légkört. Megrendülés, vihar, dicső tetteket felmutató szabadságharcz kellett, vógzetszerü még abban is, hogy csak idegen hatalom győzhette meg, hogy egyrészt megifjodása és erő próbája legyen az magának a már már elaléló nemzetnek, másrészt hogy tanúságul és mértékül szolgáljon annak ereje a kiegyenlítődés majdani munkájában, a dinasztia és a külföld előtt, a magyar nemzet szívósságáról s alkotmányos küzdelmében való erősségéről.

A szabadságharcz volt azon történelmi aktus, mely egy uj korszaknak kiindulási pontja lett: egy uj, egy fényesebb korszaké, mely a küzdelmek ezredévének jutalma, a békés fejlődés korszaka leend.

Erre azonban az átmenetet megteremteni alapjait megvetni, irányát hosszú időre biztos kezekkel meghatározni, csak kiválasztott egyénnek juthatott dicső osztályrészéül, kit a Mindenható kegyelme, nagy feladataihoz mérten, az alkotás, a munkásság, az igazság felismerésének erejével áldott meg. Erővel, mely nem a rapso- dikus lángósz, hanem a következetesen, öntudatosan alkotó okosság aggódva termelő ereje, mely csak azért rombol ha kell, hogy alkosson, mely hatalmával vissza nem ól, melynek érzete elnó- zővó tesz, mely a békére s abban a munkára tör. Erővel, mely egy szikra magának az Istennek lényegéből, az isteni teremtő erőből, mely ekként terjeszti ki áldó hatalmát az ember által azemberiségre. Az az égi láng ez, melyet a görög mithológia szerint Prometheus a földre lopott. Az igazság biztonsága, a kitartás szívóssága, a kötelessógórzet pontossága, a munkabírás fizikai ereje ez, összeségében a magas értelemben vett kormányozni tudás substratuma.

A legválságosabb időben a monarchia élére ily erős, öntudatos fejedelem: Ferencz József jutott.

Daliás ifjú, duzzadó életerővel, öntudatos, erős lélekkel. Kezdi uralmát nem ünneplés mámorában, nem a servilis hízelgés körében, mely megmámorositja olykor az erőset is s olyan mint a narkózis, ki megizlelte, mindig többet kíván. Kezdte uralmát harczban egyszerre birodalma keletén és delén, megtagadva népeitől, magára hagyva, hogy maga szerezze meg népei uralmát és szeretetét. Küzdelemre készíti a sors már a trónralépéssel, mert csak az edzetté, az erősé lehet ipajdan a diadal és mert csak az lehet valóban felségessé, ki nemcsak felség volt mindig, de volt küzdő ember is.

V