Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
lO-ik szám Gyula, 1898. május 8-án XXX. évfolyam. m Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak Előfizetési dij : Egész évre S 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 ». 25 » Egyes szám ára 10 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: IÖO ü 1ST ü _A.T7" I ~r^ opposeKiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferenc* háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyílt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. „Nehogy Csabát megdicsérjék.“ Csabai laptársunk, a »Bélcésmegyei Közlöny« fenti czim alatt nagyon apprehendá- lólag szól ama pár sornyi hírről, amelyet az »Országos Hírlap« múlt pénteki számában megjelent vezérczikk olvasásának hatása alatt megirtunk. Azt mondja ugyanis a csabai lap, hogy mi amaz észrevételekkel »Csabát igazságtalanul megtámadtuk«, majd továbbá, hogy mi azt állítottuk volna Csabáról, hogy az a »közintézményeire mit sem költött«, amit pedig mi egy árva szóval sem mondottunk, de nem is gondoltunk, amint hogy olyan abszurdumot, mely szerint egy község saját közintézményeire »mitsem költött volna«, nem hogy Csabáról, de a vármegye legkisebb községéről sem tudnánk mondani. Hogy mi Csabát egyátalán nem támadtuk, és hogy eszünk ágában sem volt róla állítani, amit a csabai lap imputál, t. i. hogy Csaba mit sem költött közintézményeire : ennek igazolására vádolt kis hírünkre, annak szellemére épugj', mint szavaira utalunk, és épen azért nem is a védekezés felesleges szüksége, hanem publicistái kötelességünk szabja elénk, hogy az »Országos Hírlap« fa- mózus czikkére visszatérve, arra most már érdemileg tegyük meg észrevótelinkot. Hogy miért csak most és nem már lapunk múlt heti számában? annak okát is őszintén megmondjuk. Azt hittük ugyanis, hogy a czikk visszhangját, kritikáját, a közvetlenül érdekelt csabai lap vasárnapi számában fogjuk olvasni és megvalljuk, hogy rendkívül meg voltunk lepve, amikor abban a várt bírálat és helyreigazítás helyett csupán ref- leksziómentes kivonatos utánnyomásra bukkantunk. Tisztelettel kérdünk ugyanis minden elfogulatlan csabai úri embert, mondja meg, hogy az a kép, amelyet az „Országos Hir- lap“ Csabáról fest, a valóságnak megfelel-e? Nem, hogy megfelel — azt sok volna követelni, — hanem csak hasonlít-e is hozzá? Lehet-e, ki a viszonyokat ösmeri, csabai embernek fájó mosoly nélkül olvasni, amit az „Országos Hírlap“ ir, hogy „a vidéki városok legnagyobb része nincsen abban a szerencsés helyzetben, aminőuek Csaba vagy Debreczen örvend, de igen sok van, mely szegény és maga erejéből nem izmosodhatik.“ Csaba párhuzamba vonva szerencsés helyzetét illetőleg Debreczen városával! mely utóbbinak csupán mint erkölcsi testületnek van anuyi földje, mennyi Csabának uradalmastul, lakosostul együtt sincsen s amelynek cselekvő vagyona annyi, mint sok duodec német országnak nincsen. Azon | jogezimen, | melyen „Gazdag magyar város“ elnevezés alatt — igazán hajánál rángatva hozzá az alkalmat — az „Országos Hírlap“ Csabát bemutatja, Békést is méltathatta volna, mely van olyan „gazdag“, van olyan „magyar“ és van olyan „város“ is aminő Csaba, sőt ama szempontból mérlegelve, hogy melyik város költött többet saját erejéből közintézményeire : polgárai áldozatkészségét illetőleg még fölötte is áll Csabának. Amikor pedig az »Országos Hírlap« látva „azt a roppant erőlködést, melylyel vidéki városaink folyton folyvást az állami segítségek után szaladoznak, amikor nem abban versenyeznek egymással, hogy saját erejükből teremthessenek közhasznú intézményeket, hanem abban, hogy melyik helyezheti magát leggyorsabban és legnagyobb 'mértékben az állami gyámkodás alá“, örvendetes kontrasztképen „kedves jelenségül nézi az alföldi Csabát, amely ettől a gyámkodástól függetlenül végezheti a maga dolgait és élhet a maga hivatásának“, ez olyan megfigyelése, ami bizonyára seholsem kelt oly nagy bámulatot, mint a minőt éppen Csabán kellett keltenie. Bókésvármegyének, de talán az egész alföldnek egyetlen városa sem vette igénybe fejlődéséhez és különösen közintézményeihez az államnak direkt és indirekt olyfoku támogatását, mint Csaba községe, s egyetlen egy város sem járult saját erejéből aránylag oly kevéssel meglevő közintézményei létesítéséhez, mint épen Csaba községe, Csaba községét mint erkölcsi testületet véve. Nem kell ismételnünk, hogy valamivel, igen is minde- nikéhez hozzájárult. Úgy, hogy az „Országos Hírlap“, az alföldi városok közül legalább keresve sem találhatott volna a „saját erejükből“, mondjuk saját megadóztatásukból fejlődőkre helytelenebb példát mint épen Csaba községét, melynek közintézmények létesítésére i fen- tartására vonatkozó áldozat készsége magában a vármegyében Békés, Gyula, Szarvas és Orosházé mögött maradt. Amit azonban eszünk áfában sem há- nyunk Csaba község szemére, legfeljebb csak azt apprehendálhatnánk, hogy közel negyvenezer lakosságú volta mellett még mindig nem akar vagy nem tud a nagyközségi szervezet gyámsága alul felszabadulni, mit ugylátszik az „Országos Hírlap“ nem tud róla. De nem hányjuk szemére a nagyközségi szervezetet sem, mert vagyoni viszonyai — mint erkölcsi testületé—a rendelkezésünkre álló hivatalos adatok szerint épen nem rózsásak. 1893-ban ugyanis, amikor a vármegyén a községi vagyonok nagyobbfoku jövedel- meztetésére vonatkozó akczió indult meg : Csaba község cselekvő vagyona 1,039,000 frt, adóssága ezzel szemben 623,000 frt volt. Ugyanakkor Gyula városa cselekvő vagyona 1.150,000 frt, adóssága 756,000 frt, — Békés község cselekvő vagyona 1.014,000 frt, adóssága 590,000 frt, Orosháza község cselekvő vagyona 633,000 frt, adóssága 136,000 frt, Tót-Komlós község cselekvő vagyona 627,000 frt, adóssága 103,000 frt volt. Amint látható : Csaba község mint erkölcsi testület vagyoni helyzete inkább inferior, semhogy kedvező volna a vármegye fennevezett többi községeivel szemben, — és így nemcsak hogy elítélendőnek nem, hanem egészen természetesnek és helyzetéből kifolyónak találjuk, ha nagyon is »szaladgál állami segély után, amikor közhasznú intézményeket akar létesíteni« s ügyességének dicsérete mellett kel Betegágynál.' Sírjátok zokogva angyalok az égben, Csillagoknak fénye felleg mögé térjen, A tavasz képére gyász fátyol boruljon, Virágok kelyhére bú harmata hulljon, Panasz hang szóljon a madarak dalában, Gyász akkord zengjen rá szellő fuvalmában .. . Akkor kél viszhangja lelkem bánatának, Ez lesz méltó részvét hű nő s jó anyának. Feleségem beteg 1 . . . Imádkozzunk érte, Hogy jöjjön gyógyulás, legyen egészsége . . . Nélküle az élet mit érno minekünk? Csillagtalan éjjé válnék az életünk 1 . . . Hallgasd meg oh Isten szolgádnak fohászát, Változtasd örömre lelkének mély gyászát; Ártatlan kis lányom buzgó esdeklése Jusson Mindenható — zsámolyod eléje. Növeljen virágot könyeink zápora, Mely a bánat miatt szemeinkből omla, A boldogság napja viradjon fel reánk, Irgalmazz, kegyelmezz, szerető jó Atyánk I . . . S ha jő a gyógyulás: öröm könyünk hulland, Keblünknek oltárán hála lángja gyúland, Legértékesb kincsünk vagy hű nő, jó anya, Éltünk, boldogságunk ragyogó szép napja! . . . Dombi Lajos. Siracusa latomiái. Irta: Hekker István. I. Dionysios, a zsarnok K.r. e. a 4-ik században Siciliában és Görögországban a hatalmat magához ragadván, első gondja volt, hogy Sira- cusát széppé, nacygyá, erőssé és hatalmassá tegye. A hatalom eléréséhez és a czél megvalósításához szükségelt eszközök és módokban nem volt válogatós. A csatákban elesettek ezrei, a fogságba jutottak szenvedései vad természetét nemhogy szelidebbé, emberiessé tették volna, hanem még inkább fokozták elannyira, hogy igazán boldog csak akkor volt, ha az emberek kiömlő meleg vérében gázolhatott és midőn látta, hogy hadi foglyai az éjjel-nappal tartó nehéz munkában az éhségtől, szomjúság- és fáradságtól gyötörve, összeestek és elpusztultak. Ily, s ezekhez hasonló tetteiért kapta me® az utókortól a „zsarnok" melléknevet, mely nevétől elválaszthatatlan. Rémtetteinek a szüleményei az itteni lato miák (kőomlások) is, melyek Siracusa és egész Olaszország különlegességeit képezik. Ugyanis: 4o2-ben 60,000 fogolylyal és 6000 igás marhával 20 nap alatt a város megerősítéséül annak északi részén 6 kilométer hosszú, 1 méter széles és négy méter magas kőfalat huzatott. A kőfalhoz szükségelt követ a közelében levő hegyekből fejtette. E hegyekben dolgoztak, izzadtak a foglyok éjjel-nappal és hatoltak mindig jobban-jobban azoknak belsejébe, le ötven-hatvan méternyire. Szegény, szerencsétlen foglyok! Ha tudták volna, hogy mi vár reájuk, ha tudták volna, hogy önmaguknak ásnak börtönt, tán mindnyájan egyszerre a legördülő sziklák alá álltak volna, hogy elpusztuljanak mindannyian, s igy a további gyötrelmektől megszabaduljanak. Ók azonban reménykedtek. Remélték, hogy ha a falat elkészítik, a zsarnok Dionysios őket szabadon bocsátja. Ez volt utolsó reménycsillaguk. Ez aztán feltüzelte őket, visszaadta hanyatló erejüket és lázas sietséggel hozzáfogtak az óriási kőfal megcsinálásához és azt 20 nap alatt fel is építették. Alig győzték várni, hogy a 21-ik nap, a szabadulás napja felvirradjon. Eljött az is. de nem a szabadulás, hanem az örökös fogság, haláluk napja. „A várost észak felé is megerősittettem, úgymond Dionysius a 21-ik nap reggelén, most már az arról jövő ellenségtől sem félek. A megerősítéssel foglyaim egyidejűleg önmaguknak jp börtönt csináltak. A foglyok ezentúl az általuk kivájt hegyüregekben, latomiákban fognak lakni." A foglyok tehát szabadság helyett rökösö fogságot kaptak és őket a latomiákban tüstént behajtották, bezárták. Ott aztán sírhattak, jajgathattak, ordíthattak, reménykedhettek, elmélkedhettek a szabadságról annyit, a mennyi nekik tetszett. Minden hasztalan volt. Ott pusztultak. Ugyancsak ide volt becsukva későbben a pelopponézoszi háborúban elfogott 7000 athenei is, kikre hasonló sors várt. És most 2000 évvel később e rémes helyek Siracusa specziálitásai. A holttestek felett most narancs és czit- rom erdő, olaj és cziprusfák zöldéinek, viritnak és illatoznak. Az elhullajtott sűrű, nehéz könyek pedig tóvá váltak, mely a latómiák egy részét körülveszi. Ma már e történetet kevesen tudják. Ha az ide utazók nagy serege tudná is, sokat nem gondolkozhatnának arról, mert mihelyt belépnek a kőomlások közé, azok kápráztató szépségükkel, nagyszerűségükkel eszüket azonnal rabbá teszik, lebilincselik. Mindezeket az emberek már csaknem egészen elfelejtették, de nem az öreg hegyek, melyek a boldogtalanok osztályosai voltak, s ma is a róla elismernünk, hogy állami segély tekintetében vármegyénk többi községeihez kéjest bámulatos sikereket ért el. Csaba községe közönségét biztosíthatjuk, hogy mi ebbeli ügyességüket a legkisebb irigységtől menten honoráljuk és őszintén gratulálunk hozzá. Nem találunk benne legkisebb gáncsolni valót sem; bár a vármegye többi községeinek is hasonló ügyességük és szerencséjük volna. Rájuk férne: Gyulára úgy mint Szarvasra, Békésre ép úgy mint Orosházára. Csabai laptársunk pedig legyen meggyőződve, hogy ha az „Országos Hírlap“ vagy bármelyik más fővárosi újság, Csaba helyett Gyulát ékesítette volna fel olyan jelzőkkel, olyan tulajdonságokkal, amelyek Gyulára nem vonatkozhatok, Gyulát nem illetik: bennünk meg lett volna a bátorság (ha ugyan bátorság kell hozzá) a pávatollak visszautasítására, mert a tényeknek meg nem felelő, sőt azokkal homlokegyenest ellenkező méltatlan dicséret zsebrevágását ép oly lealázónak tartanánk, mint aminó sérelmesnek a kellő ok és alap nélküli támadást és kötelességünknek a támadás elleni védekezést. Egyházmegyei közgyűlés. A békésbánáti ev. ref egyházmegye folyó hó 3-án s következő napokon tartotta tavaszi közgyűlését Szegeden; gróf Ráday Gedon főgondnok és jSzabd János esperes elnöklése mellett. Az egyházi élet kitűnőségei nagy számmal vettek részt az igen fontos ügyek intézésében Széli Ákos, Dr. Hajnal István, Bernáth Géza, Nagy Károly, Fekete Márton, Oláh György világi tanács- birák, Tatár János, Szeremlei Sámuel, Garzó Gyula, Oláh Antal, Pap Imre, egyházi tanácsbirák, Baksa Lajos, Nagy Károly. Szegedi Kálmán egyházmegyei jegyzők által ismertetett 'ntézésébe élénk s magas színvonalon álló eszmecserék mellett intézvén el. A tanácskozásokat Szabd János megható, buzgó imával vezette be, s Ráday Gedeon lelkesedéssel ecsetelte az ev. ref. egyházi önkormányzat fontosságát, s annak a hit élet fejlesztésében, az erkölcsi erő növekedésében s megszilárdulásában nyilvánuló hatását. Ilyen lélekemelő mozzanata volt a közgyűlésnek az ápril íl-iki nemzeti ünnepre vonatkozó tó vizén 35—4o méter magasságban keresztül húzódó 5—10 m. vastag, t mmészetes hegyboltozat sürü könycseppeket hullat a tó vizébe. Tíz ilyen latomiája van Siracusának. Ezek közül különösen kettő tűnik ki fenséges látványosságával. Az egyik a „I.atomia del Paradise“, a másik „I.atomia de’ Cappuccini“. Az előbbi különös szépségétől, az utóbbi a most is ott levő kapuczinus zárdától (most koldusápoló intézet) kapta nevét. A „I.atomia de’ Cappuccini 5000 Q-öl területet foglal el, mélysége 50—60 méter, hova jókarban tartott falépcsőkön lehet lemenni. Lent mindenfelé gondozott utak vezetnek, hol a közepén, hol kinyúló sziklák tövében, hol a sziklák alatt. A latornia egyes helyein hatalmas sziklatömbök hevernek, másutt keskeny, 5 1—60 méter hosszú keskeny, 6—10 méter széles, sziklaoszlopok nyúlnak a magasba, melyeken az idők vihara és az eső mindenféle szemcsésszerü, üreges bevájásokat és alakzatokat képezett. Hol a magasba nyúló sziklaoszlopok közel vannak egymáshoz, ott azokat vashidakkal összekapcsolták úgy, hogy a magasban egyik szikláról a másikra mehetni. A latomiában mindenütt mezei virágok, narancs, czitrom, mandarin,- olajfák és fügefák virágzanak, fenyő-, cziprus- és ezédrusfák nyalnak a magasba, melyek sok helyen a sziklákat megrepesztvén, azoknak kellő közepéből nőnek ki. Törzsük a sziklában van, koronájuk pedig azoknak tetején. E fák a magánosán álló sziklaoszlopokat is ellepték, m ••lyekről azonban azoknak gyümölcseit leszedni nem lehet. A sziklák falait borostyán futja körül és azonkívül tetejükről 8—10 m. hosszúságban kaktuszok csüngenek alá. Lapunk mai BzAmához fél ív melléklet van csatolva.
