Békés, 1898 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
S§-ik szám. Szerkesztőség: 49 Templomtér, Dobay János kereskedése , hova a lap szellemi rész ;ét illető közleinények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . .2 » 50 » Évnegyedre , , 1 » 25 » Eyyes szám ára 10 kr. Gyula, 1898. szeptember 18-án. XXX. évfolyam. Társadalmi és közgazdászat^ hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: IC Ó H IT ID _A_T7" I ID 1 m Kiadó hivatal: Templomtér. Dobay Ferencz háza, és könyvkereskedés, hova a hirdessek és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. S Nyilt-tér sora 10 kr. CVj IT)uPf í’*' Erzsébet királyné. Szabad Helvéezia virágos parijáról, virág halálról hoz hirt az ősz verőfénye. Erzsébet királyné, nemzetünk véd- angyala nincs többé! A legjobb, a legnemesebb szív, melynek minden dobbanása a nemzet életével forrott össze, az ország boldogságáért hevült, megszűnt érezni. Egy királyné, kinek élete a paloták márványától a kunyhók nádszegélyéig a jótékonyság, emberszeretet melegháza volt, halálával emlékeztet az isten-ember rideg, szivettépő tragikumára. Elhal ajkunkon a szó — reszket kezünkben a toll, midőn a megrendítő, észbontó tragédiára gondolunk. A veszteség ónsulylyal nehezedik lelkünkre. Elzsibbasztja gondolat világunkat. S a megmérhetlen gyász sötét pillanata óta nem látunk mást, csak az 0 nagy, az 0 nemes alakját, halántékán a martyromság vérrózsákkal szegélyezett koszorújával. Látjuk a múltat. Magyarország Nagyasszonyát a fiatalság bájos képében. Kezében a béke olajágával, midőn kegyelmet hoz, nehéz lánczok csörtetését a kiengesztelődés virág füzérével cseréli fel. Látjuk a Védangyalt, kit egy nemzet rajongó szeretete avat szentté! Egy z> Odafönn az égen ... Odafönn az égen fényes csillag égett, Vezér szövétneke volt a magyar népnek, Ha reánk mosolygott kiderült a lelkünk, Édes örömmé vált bánatunk, keservünk Virágot fakasztott tavasz lehellete, A mi jó királynénk szelíd tekintete I . . . Szomorún sir a szél erdőn, völgyön, hegyen, Hallod zokogását ón magyar nemzetem ? . . . Fekete halálhírt visz tova a szárnya, Szegény Magyarország árva lettél, árva . . . Az a fényes csillag, mely feletted égett, Lehullt a magasból, lehullt semmivé lettl . . . Kössetek koszorút, magyar ifjak, lányok Olfcsétek fel sorba sötét gyászruhátok .. . A kit szivjósága olyan kedvessé tett, Ravatalon fekszik királynőnk Erzsébet... Magyarország éke, magyar nemzet fénye, Arczárói a rózsát a halál letépte! . . . Fehér szemfedőjót lehullva a porba, Reszkető ajakkal csókoljátok sorba, Édes anyátok volt, szeretett titeket, Hullassátok érte fájó könnyeteket, Mennyire lettetek elhagyatottak, árvák, Megtudjátok ha a koporsóját zárják. El van már temetve, vége van már vége, Zarándokoljunk el ősz urunk elébe, Csókoljuk le könnyét, mely az arczát folyja Térdepeljünk sorba lé a trónzsámolyra, Csüggedő szivének adjunk vigaszt, enyhet, Lássa meg mily nagyon szereti a nemzeti.. . Te édes jó urunk, felséges királyunk Zokogó bírással előtted megállunk, Könnyünk minden cseppje balzsam legyen néked, Viseld megadással a nagy veszteséget, Hisz kik trónusodat sírva körül állják, Árva lett néped is, árvák lettünk, árvák! nemzet szivében lesz oltárkép, melynek szelid ragyogása áldást, enyhülést fakaszt. Látjuk a magyar királynét fényes piedesztálon, a hatalom bíborában. Nehéz idők fojtó levegőjében repül át; mint a kiegyezés galambhirnöke. Együtt érez hű magyarjaival 1 fenséges lénye, mint sötét felhők eső cseppjéből életre kelt csodás fényű szivárvány, hirdetője lesz a jobb idők háj nalhasadásának És látjuk a megtört bánatos anyát, ki a bibort gyászszal cseréli fel. Lelke a fájdalom szárnyain vergődik idegen országok bérczei között. Zúgó fényvesek magányában, tengerek hullámveréseinél keresi a feledés gyógyitó balzsamát. De az emlékezet nem hagyja nyugton. Küldi messze vidékek lombszegélyezett partjaira. Halálra sebzett szive közel az éghez, sziklák magaslatán véli feltalálni a gyógyírt, az egyedüllét némaságában: a vigaszt. És szent fájdalmában, a bűn daemona megállítja a védangyalt. Szivére, a szeretet kincses házára, gyilkot szegez. Elhaló lelke végső sóhajából vérvirágot fakaszt. E véráztatott föld, szabad Helvéezia vérvirágos földje: a magyar nemzet újabb Golgotája lett! % Dúlt kebellel, kihalt reménynyel tekintünk e Golgotára. Könyek tengere áztatja a helyet, hol egy lelki nyomorék nemzeti átokkal sújtott keze halotti nyoszolyát vetett. * S Nekünk jó anyánk volt, sokkal több volt neked, Lelked boldogsága, világod, mindened! . . . Nem is vigasztalni, kérni jöttünk, kérni 1 . . . Légy erős szenvedni,Mégy erős remélni, S ha meghalt királynéd nem szerethet veled, Szeresd helyette is a magyar nemzetett ... Nuszbek Sándor, egyetemi polgár. Meghalt a Nagyasszony... Megrázó, hatalmas tragédia utolsó jelenete játszódott le tegnap a bécsi kapuczinus templom kriptájában. A genfi tó vadul regényes környékén, a Territet melletti Mor.-Ceaux zárdaszerü csendjében, hol a világnak egykor talán legboldogabb, utóbb legboldogtalanabb asszonya egy emberi alakba öltözött szörnyeteg gyilkos tör- döfése alatt lehelte ki nemes lelkét. Rémes fájdalommal olvastuk a gyászos táviratokat és félelemmel borultunk le a halál nagysága előtt, amely talán még soha sem figyelmeztetett bennünket ily kegyetlenül ijesztő hatalmára mint most, amikor fagyos kézzel ennek az angyali jóságii, nemes, fejedelmi martyrnak ez életét oltotta ki, akit egy nemzet szeretett rajongó imádattal. Meghalt a Nagyasszony! . . . Mint egy végnélküli, szivet tépő jajveszékelés, úgy sirt végig az országon ez a kegyetlen hir . . . Meghalt a Nagyasszony! —zokogtuk hitetlenülés megtörtén hajtjuk fejünket porba a hajlithatlan végzet előtt, semmiségünk lesújtó tudatában. Ha ezrek halálával megváltható lett volna az ő drága élete, egy ország menne vakon a halálnak, csak hogy még egyszer mosolyogni láthatná az ö szomorúan merengő, fájdalmasan mély szemeit, csak még egyszer hallhatná lágyan, melegen rezgő hangját, csak még egyszer gyönyörkedhetnék a szelid, kora őszi napsugárban, a mint hunyóban még egyszer végig csókolja az ő tömött, puha selyemfürtjeit . . . De immár nincsen hatalom, nincsen áldozat, a mi visszaadhatná nekünk : a Nagyasszony meghalt. Erzsébet királyné elköltözött oda, ahol boldogult fia, a deli ifjan elhunyt királyfi alussza örök álmait. Sic fata tulere. * Kárpátoktól Adriáig hangzik a „jaj“ kiáltás. Hegyek, völgyek, rónák szomorú szellője viszi a nemzet gyászát a bibliai Jób megtört alakja, a nemzet atyja, a legjobb király elé. Szemünkben néma keservvel, ajkunkon a csendes lemondás megtört szavával állunk meg trónja zsámolya előtt. Nem vigasztalni — részt venni jöttünk. Az a seb, mi nemes lelkét foszlányokra tépte, vérző sebünk nekünk is. Az a gyilok, mi őrző angyala élet világát kioltá, a csüggedés örök sötétével veszi körül lelkeinket is. Vájjon lesz-e kéz, mely a könyeket letörli, a csüggedő lelkeknek szárnyakat ád? Az isteni gondviselés küldjön vigasztalást. Mindenható ereje enyhítse megpróbáltatásokban is kimagasló lénye heroikus fájdalmát! De mi sziveinkben e gyászszal sirva, fogván egymás kezeit, keresve vigasztalást, nem találunk másutt, csak magában a fájdalomban. M— Mint az elhalt legkedvesebb gyermek cseese-becséit, a miket szeretett, a mivel dolgozott, a ruhát, a melyet hordott: úgy előszedegetjük fájdalmas szeretetünk drága emlékeit, ereklyéit és sorra vevén őket, elmondjuk történeteiket, felifjitjuk a drága vonatkozásokat, a melyek hozzá fűztek. Lelkünk bejárja a helyeket, a hol 0 is járt és könyező szemekkel elIgy akarta a végzet . . . Valóban más meg- nyugvást hiába kutatna az emberi elme a királyné mélységes tragikumában. Mert mit is vétkezhetett volna ez angyali jóságú, nemes jellemű, fenkölt lelkű fejedelmi asszony, hogy ily rettenetesen sújtotta a végzet? Vagy a legnagyobb emberi boldogságot egy élet kálváriájának boldogtalanságával és martyr-halállal kell megfizetnie a halandóknak, ha mindjárt bíborban születtek is? . . . Bizonyára igy van. A mi védő angyalunknak is azért kellett ily szörnyű árt fizetnie, mert élete tavaszában, rózsás ifjúságának hajnalán a legnagyobb emberi boldogság jutott osztályrészéül ... És hiába szállt egy nemzet ajkáról buzgó ima a Mindenhatóhoz, hogy részesitse őt egész életén át ebben a boldogságban; a Nagyasszony, aki védő angyalul állt a nemzet oldala mellett negyvennégy esztendeig, martyr-halállal halt meg, miután végig járta a legirtózatosabb kálváriát. Hatvanszor hullatta reá levelét az idő vén fája s negyvennégy év telt el azóta, hogy két ország fejedélemasszonyává tette Ferencz József császár és király szerelme. Negyvennnégy év! Egy emberöltő jóformán és egy nemzet életében még sem nagy idő. De mintha Erzsébet királyné s a magyar nemzet sorsa össze lett volna forrva, ez a negyvennégy év nehéz, nagy idő volt nem csak a királynénak, de a magyar nemzetnek is. Sokat szenvedtek és együtt szenvedtek. A szén védés pedig bizony meghosszabbítja az éveket. Európa legszebb leánya volt a szép Wit- telsbach Erzsébet, amikor a trónra került, fiatal férje oldala mellé. De vállára ősi szokás szerint nem a veszprémi püspök tette a koronát és la- kadalmi nászát nem tette vidámmá egy nemzet ujjongó örömmámora. Egy eltiport, vérbe fojtott nemzet kinos jajveszéklése s elfojtott sóhajai töltötték meg a levegőt a szent miséhez szóló orgona hangjai mellett és azok a rózsák, melyeket lakodalmi útjára hintettek, csak azokra a tövisekre emlékeztettek, melyek a magyar nemzet testét vérezék. A vérrózsákat talán elfeledték. És akkor áz a bájos, szép fiatal leány, a kit trónra ültetett egy daliás ifjú fejedelem igaz szerelme, nem nézte a rózsákat, csak a töviseket és nem arra gondolt, hogy azokkal diadalmi ismételgetjük, a miket Ő mondott. így öleljük sziveinkhez drága emlékezetét és úgy érezzük, hogy itt jár közöttünk és jelenléte jobbakká, igazabbá tesz bennünket. ■ Porhüvelyedtől elszállt legnemesebb lélek: virrasszon feletted néped fájó részvéte! És milliók fohásza, mi utolsó utadban kisért, az örök emlékezet fényével aranyozza be a körülted borongó némaságot. A magyar nemzet gyásza. Gyászba borult a nemzet, gyásza mély és igaz, mint fájdalma a rajongásig szeretett királyné elveszte fölött. Erzsébet királyné 0 Felségét múlt szombaton Genfben egy olasz származású anar- kista a nyílt utczán tőrrel leszúrta, minek következtében a királyné pár perez múlva meghalt. A nagy halott holttestét szerdán külön vonattal szállították Bécsbe, a hol a császári burgban ravatalra helyezték és tegnap délután temették el a kapuczi nusok templomában levő sírboltban. A részletekről a fővárosi lapok közleményeiből tájékozást szereztek olvasóink, itt csakis vármegyénknek az országos gyászban való részvételére terjeszkedünk ki a következőkben. Az első hir. Gyulára és a vármegye nagyobb községeibe múlt szombaton éjjel érkezett meg a borzalmas gyilkos merénylet hire, mely azonban azon keveseknél is, a kik arról értesültek, az első közlemények határozatlansága miatt alig tatáit hitelre. A fővárosi lapokhoz intézett kérdések folytán reggelre megerősítést nyert a hir és vasárnap kora reggel már néhány fekete zászló hirdette az országos gyászt. Az ébredő városban villámgyorsan terjedt el a gyászos merénylet hire és a kétkedő arczczal elősiető emberek nagy csoportokba verődvo tárgyalnák a borzasztó esetet és tanakodtak a hir lehetőségén. Az első részletesebb értesülést a „Békés“ * * útját ékesítse, hanem arra, hogy kiszedje a töviseket és könyeivel mossa le azokat a vércseppe- üak, melyek a tövisek nyomán szivárogtak ki egy Golgothára hurczolt nemz :t szivéből . . . * Jött a viradat ... A politikusok, a diplomaták úgy hitták, hogy kiegyezés; alkú, melyet egy becsületes nemzet kötött lovagias fejedelmével. Pedig^em volt az alkú, béke volt az, amelynek olajágát egy hófehér, szelid galamb hozta meg nekünk: Erzsébet királyné. És a nép, mely szivével gondolkozik, nem a diplomaták hideg számitásával, megérezte, hogy a tudós politikusokon kivül egy jótékony nemtő láthatatlan szelleme működött; egy nemtöé, aki megszeretett bennünket fájdalmas gyászunkban, néma megadásunkban, méltóságos fájdalmunkban. Megérezte, hogy a felszabadulás üdvrivalgása mellett hálaimát is kell rebegnie az ő jóságos Ge- niusáért, aki vele érezett, amikor még nem is ismerte valójában és első volt az örvrndezők között a nagy nemzeti örömnek napjaiban. És hozzá fohászkodom, érte imádkozott, hozzá emelte fel szemeit, mint valami szenthez, mint egy apostolhoz. Miért, hogy az apostoloknak vértanuságot kell szenvedniük? Miért kell a keresztnek, mit az emberiségnek, vagy egy nemzetnek vállairól szednek le, az ő vállaikra omolnia? Miért hogy minden apostoli missiónak martyriummal kell végződnie? . . . A Szent, aki megvált.itt bennünket, vértanúvá tön. A magyar nemzet buzgó imáját nem hallgatta meg az Isten. Hiába kértünk áldást a fejére, hiába imádkoztunk földi boldogságáért, hiába könyörögtünk családi békét javára az Egek urától, a Mindenhatónak tetszett, hogy martyrrá avassa Erzsébet királynét. A mit előbb a nemzet szenvedett végig, m-st ő járta meg a Gol- gothát és a vérkÖnyek, miket a nemzet sirt előbb, most az ő bűvös szemeiből fakadtak .. . Királyi házára, mint j-’ges zápor hullott a csapás. Veszteség veszteség után. Majd jött a halál angyala kegyetlen kaszájával és irtózatos íratást vitt végbe vérei között. Aztán az utolsó rémitő csapás; egyetlen drága fia, két ország szeme fénye, Európa reménye is megtért övéihez a habsburgi ősök komor kriptájába.
