Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1897-05-09 / 19. szám
Piczulás bank. 132 2—2 A gyulai takarék- és hitelszövetkezet igazgatósága küzhirré teszi, hogy részjegyek jegyezhetők a ni. üzleti érre Kunden vasárnap délután 2 5-ig az üzleti helyiségben és hétköznapokon pedig Dobay János künyvkereskedéséhen. A szó- vetkezet eddigi alaptőkéje 70.000 korona, czége törvényszéki!eg be van jegyezve. — Gyula, 1897. ápnl ^8. Tisztelettel: Dr. Frankó László, üzletigazgató. Popovics Jusztin, elnök. Az átulánosan ismert, jó hírnévnek örvendő s több oldalulag kitüntetett sosborsze «.Vökön czimieevelendőségénél fogva — sok utánzásnak lévén az utóbbi időben kiteve, elhatároz . t eirvszer8. met módosítom s arra kék nyomatban saját hasam külső alakjat veszem fői, . ftmar4nál mind védjegykent a budapesti iparkamaranai. SÓSBOR.SZESZ általánosan elismert kitűnő háziszer; különösen a bedörzsölés-kenö-gyuró-gyógymódnál Cmassagej igen jó hatású. Ajánlható fogtisztitó szerül is, ajmeny- nyiben a fogak fényét elősegíti, a foghust erosbiti és a száj tiszta, szagtalan izt nyer a szesz elpárolgása után, úgyszintén fejmosásra^ is a haj idegek erősítésére, a fejkorpa-képzódés megakadályozására és annak megszüntetésére* Ára egy nagy üveggel 90 ír., egy íisel üveggel 45 ír. BBÁZAY KÁLMÁNT Budapesten, IV*, Muzeum»körut 23* sz* Védjegy 19. és 20. sz. Kapható Gyulán: ifj Kohlmann Ferencz, Féhn István, Sonnenfeld M, Lustig A., Ferentzy A., Keisner és Wolf, Zuzmann J. és Grosz Ignácz kereskedésében. 140 1—1. OOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOO o Q o o o o Q o o o o Q o o o o O m m------------------....... —.......1 -----------------Q Minden ezen tárgyra vonatkozó kérdezőeködésre. mely eeyenesen hozzánk czimX zendő, szívesen fogunk felvilágosítással és árajánlatokkal szolgálni Teljes tisztelettel A gazdaközönség és a gépkereskedők figyelmébe! Gazdasági géposztályunk raktáraiban, az éppen lefolyt üzletév váratlanul gyenge forgalma, minden nemű gazdasági gépekből, u. m.: 4 6 és 8 HP gözcséplökészletek, járgányok és járgányos cséplőgépek, Backer-rendszerü és VÍdats-féle rosták, egy és többvasu ekék, boronák, rögtörő hengerek, vetógepek, tengeri vetőkészülékek, aratógépek és fűkaszálók, szecskavágók, répavágók es zúzok, kukoricza morzsolok és csöves tengeri darálók, egy és két járatú őrlőmalmok, olajpresek stb. stb. nagymérvű készlet összetorlódását okozván, igazgatóságunk kapcsolatban azon határozatával, hogy egyes gazdasági gépek további gyártásával teljesen felhagyjuk, ezen nagy készletek, a jövő tavasz folyamán, rendkívüli mérsékelt árakon való eladását akarja eszközölni. Ezt azon megjegyzéssel hozzuk a t. érdekelt közönség tudomására, hogy az eladás nemcsak egyes darabokban, hanem esetleg kisebb-nagyobb tömegekben is történik, a szerint, a mint erre igényt tartó gazdák és hivatott kereskedők jelentkezni fognak. Ritka alkalom kínálkozik most az érdekelteknek, elismert kitűnő minőségű gazdasági gépeket és eszközöket, rendkívül alacsony árak és előnyös feltételek mellett beszerezni. o 8 O o o o o o o o S o o o 68 10—18 SCHLICK-féle vasöntöde és gépgyár r.-t. Budapest, Külső váczi-ut 29—37. o 8 8 0000000000000000000000000000000000008 V» Weisz Miksa áruháza ).-Csabán főtér. Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, miszerint a bekövetkező tavaszi idény alkalmára ruha kelme, vászon és fehérnemű újdonságok, nagy választékban eelyena. és cLiSZKCVÜ., úgyszintén női és gyermek con- fectió a legutolsó párisi és berlini modellek szerint megérkeztek. Áruházam a legfinomabb és legújabb divatu ruhadiszek, csipkék, szalagokkal van felszerelve, kérném szépen eddig tanúsított szives bizalmát részemre továbbra is fentartani és nagyrabecsült rendelményével felkeresni. Kiváló tisztelettel # * * * * * 42 14—28 ■\7\7"eisz ILvCifesa.. _ tízlet nagyobb!tás. no.Ira.tára, 'bGren.cLezT7'0Névery Albert műselyemfestö és vegyészeti ruhatisztító intézete. Gyulán, Magyar-ntcza 122. szám és Reformat templom-tér 131. szám- Műíestészet, mintanyomatás, sajtolás és vegyészeti ruhatisztitás. Van szerencsém ajn. e. közönség becses tudomására hozni, hogy műselyemfestö és veSye8*e^* ruhatisztító intézetemet, a legújabb gépekkel külföldi mintára berendeztem. A legújabb gépek beszerzése es szakképzetségem által azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a n. é. közönségnek a legkényesebb 'kívánalmainak is teljesen megfelelhetek. 9ÉSÍ Mindenféle színre festhetők és vegyészeti utón tisztíthatok férfi, női és gyermek öltönyök, egjházi és egyenruhák, elbontott és elbontatlan alakban; úgyszintén asztal es ágy terítéket, csipke és más függönyöket, bútorszöveteket, szőnyegeket, selyem- kendőket, szalagokat, fodrot, csipkét, rojtokat, szalmakalapokat, nap- és esőernyőket, férfi és női nyakkendőket, solyem-czérna és bőrkesztyűket, harisnyákat (minden szinben mosóra), báli 8elyemczipőket, hímzőt asztalfutókat (ha a színek nemis moshatók) stb. Legyenek azok selyem, bársony, gyapjú, posztó, karton, vászon, vagy bármiféle vegyes szövetekből. W A Festet és tisztított ruhanemüek eredeti alakjukat megtartják. • _ Továbbá felbivom a n. é. közönség figyelmét a református templom sorján lévő fióküzletemre, hol szintén mindenféle elvállaltatik és kiadatik. ISen uj minták .nagy választékban előmutattatnak. 'gg Az elvállalt munkák a legtisztább kivitelben gyorsan készíttetnek és olcsón számíttatnak. Tudakozódások Magyar-utcza 122. sz. házamhoz intézendök. Vidéki megbízatások posta utján eszközöltetnek. Intézetemben egy jó házból való fiú tanulóul felvétetik. Kiváló tisztelettel 134 2 3 Névery Albert. X 8 o X o X o § X o X o X o X o X 8 üETé3n.3rixd-SL an-yité,©Van szerencsém a t. ez. közönség szives tudomására hozni, hogy Gyulán, a kőhíd sarkán, a Gyulavárosi takarékpénztár volt helyiségének udvarán most épült egy a mai kor legmagasabb igényeinek is megtelelő fényképészeti műtermet nyitottam. — Felhívom szives figyelmét a t. ez. közönségnek a legújabb talál- mányu photopantograph gépemre, melylyel olcsó árukhoz képest a legszebb kivitelű képeket készíthetem és az azon készült képek a felvétel után 20 perez múlva átvehetők. A képek rendkívüli érdekesek kiváló czélokra. Vállalok mindenféle méretű kréta rajzokat igen jutányos árakon, valamint minden az e szakmába vágó munkákat. Kiránduló társaságok meghívására szívesen eszközlök a helyszínen felvételeket. A t. ez. közönség szives pártfogásába ajánlva magamat, maradok szolgálatrakész tisztelettel Májéi Béla., 136 2—2 fényképész, Gyulán, Mogyoróssy-féle ház. Mindenki *£,“!*" akar lemondani a kávé megszokott kellemes élvezetéről. Mert a Kathreiner- kávé hozzátétele által elvész az idegizgató babkávénak általánosan Ismert és rendes használatnál annyira egészségrontó hatása. **************** Mindenkia kinek ®sészsését valami megrontotta. Különösen ideg- s gyomorbántalmakban szenvedőknél sok ezer esetben a legegészségesebb és a legkönnyebben megemészthető italnak bizonyult a tiszta Kathreiner-kávé. ************** Minden asszony és gyermek. a kiknek gyönge szervezetére különösen ivi i viPii jótékony hatással van a tápláló Kathreiner-kávé s a kik keN lemes,enyhe ize miatt, úgy babkávéizzel keverve, mint tisztán nagyon szeretik. Ail jn^lgnls j a ki a háztartásban takarékos, de Ízletes és a mellett egészséges kávéitalt mégsem akar magától megvonni. Takarékossági szempontból is ajánlható a Kathreiner-kávé, akár babkávéval vegyítve, akár tisztán. ***************************************** A Kathreiner-feíe Kneipp-maláta-kávé valóban egészségi és osaládl kávé, a mely szemekben a legjobb malátából készül; a babkávé kedvelt izét a Kathrelner-fóle gyártási mód adja meg neki, a mely a leghíresebb szaktekintélyektől elismerve, minden művelt államban tért hódított. Csak a Kathreiner- kávé egyesiéi magában a babkávé kellemesen Ingerlő Izét és a malátakávénak egészséges, orvosilag elismert és megerősített előnyeit Kprßlpnr Tévedósek 63 megkárosodás kikerülése végett bevá- *»01 ClüllI« sértés alkalmával tessék jól vl- t. , . gyáznl az eredeti dobozra, a melyenezafelirásvan "X^rXTQinQY, Az olyan csomagban, a melyen nincs rajta a Kathreiner név, hamisított kávé van o B § § X 0 X 1 X o X o X o X Pántlikagilisztában és gyomorbajban szenved az emberiség fele részé. A szenvedő emberiség vigasztalására és segélyére ! Kik galandféregben és gyomorbajban szenvednek! 146 1—5 P ántlik aglli s z t a fejestől, és gyomorbaj a páfrány-tokocskák által, fájdalom nélkül, jótállás mellett, a legrövidebb idő alatt (6 perez alatt) teljesen elhajtatik. Egyedül valódi CnhrioiHor IfWeof gyógyszerésznél, Resiczán, kapható : ÖOIIllwlUvl JU£oCI Fő-utcza 3. (Délmagyarország.) Ezen kitűnő gyógyszer fájdalom nélküli, gyors és biztos eredményéért jótállás nyujtatik. Nem árt, ha a pántlikagiliszta-féreg nincs is jelen. Az életkor megjelölendő. Törvényesen védve. Egy eredeti doboz pontos használati utasítással a bel- és külföld részére 3 irt 50 kr* postai utánvéttel vagy a fenti összegnek előre való beküldésével. A pántlikagiliszta tünetei a következők: az arcz halványsárga, bágyadt tekintet, kék szemkarikák, lesoványodás, elnyálkásodás, bevont nyelv, emészthetienség, étvágytalanság, felváltva mohó ótvágygyal, gyakori roszullét vagy épen ájulások és szédülés főleg éhgyomornál, egy gombolyag felszállása egész a nyakig, nyálösszegyülemlés, a test megdagadása, gyomorsav, gyomorhóv, gyakori felböfögés, bélgörcs, heugergetés, hullámszerű mozgások, szúró szívó fájdalmak és szúrások a belekben, szívdobogás, a vérkeringés rendetlenségei különösen nőknél, gyakori véletlenül beálló főfájás, a búskomorságra való hajlam, életuntság és a halál óhajtása. Továbbá itt mindoo gyógyszer kapható. Santaltokocskák hatásukban felülmulhatlanok, gyorsan és biztosan gyógyítanak nőknél és uraknál elgyengnlt férfierőt, hugycsőfolyásokat, folyásokat nőknél és uraknál befecskendezés nélkül. — Egy doboz ára 2 frt 50 kr. Makacs baj ellen egy dupla adag 4 írt Mind egyedül valódian kapható : Schneider J- gyógyszerésznél, Resiczán, Föutcza 3. (Délmagyarország.) — Millió betegnek segített már ez a /annoin o IamIaLU /tel«.. L _ ,11 ; « - n ” _____A Vé djegy. Qytiléui, 1897. a l£ladótulaj donoa Dobay János nyomdája. T