Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1897-05-16 / 20. szám
»O-ik szám Gyula, 1897. május 16-án XXIX. évfolyam. Szerkesztőség: Templomtér, DobayJános kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati íietilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: ZIÓH1T ~rt A tt ~r t-í Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyvkereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Oyulán, a kiadó hivatalban. 1 Nyilt-tór sora 10 kr Megyegyiilés előtt. (B—y.) Előttünk fekszik a törvényhatósági bizottság tavaszi közgyűlésének határidejét kitűző meghívó és az ahoz mellékelt hosszú tárgysorozat. Rendes szokásunkhoz híven most is ismertetni kívánjuk azon ügyeket, melyek bármely tekintetből fontosabbak, vagy az egész vármegye közéletét érintik, de a közgyűlés elé utalt ügyek között alig találunk nehányat, a melyek ily természetűek, a többi legnagyobb részben lényegtelen vagy teljesen helyi községeket vagy egyeseket érdeklő ügy. A kibocsátott tárgysorozat 99 pontja, azonkivula póttárgysorozatba felveendő csaknem ugyanannyi ügy erősen indokolják a közigazgatási törvények revíziójának szükségességét, mert a jelenlegi rendszer mellett igen sok jelentéktelen ügy szaporítja a közgyűlés munkáját, melyeknek a törvényhatósági bizottság elé utalása indokolatlan. Egy oly óriási testület, mint a törvényhatósági bizottság, adminisztratív jellegű ügyek sokaságának elintézésére nem alkalmas és hogy az ilyen ügyeknek ezen fórum elé való utalása őzéit tévesztett dolog, a gyakorlat eléggé igazolja. Minden közgyűlésen láthatjuk, hogy az egybegyült bizottsági tagok a közgyűlés elején szokott fontosabb ügyek letárgyalása után szétoszlanak és a közgyűlés további folyamán a tisztviselőkön kívül alig van jelen egy-két bizottsági tag. És ezt nem is lehet a közügy iránti érdeklődés hiányának tekinteni, mert nem kivonható meg a bizottsági tagoktól, hogy kenyérkereseti foglalkozásukat otthagyva, napokat töltsenek el azért, hogy vagyontalanná lett Nagy Jánosok néhány fillért tevő községi adójának törlésében határozzanak. A törvényhatóság munkáját igen meg- szaporitja azon körülmény, hogy a törvény nem ád jogot a községek kópviselőtestüleHÜWÄT E lbib ázott élet. (Vége.) Midőn észrevette, hogy a Radosnyai látó gatásai komolyabb színezetűvé válnak, gondja volt rá, hogy Tinkának elvegye kedvét minden meggondolatlan romantikától. Nagyravágyó létére sohasem egyezett volna bele, hogy leánya egy szegény sorsú ember neje legyen. Egyre azt hangoztatta előtte : — Egy olyan szépségnek mint te, parthiet, kell csinálni, és pedig olyan parthiet, kinek több pénze van mint neked. A legfőbb boldogság a kényelem. Úgy neveltelek, hogy nem mehetsz akármilyen szegény emberhez ; bolondság is volna. Radosnyai jellemes, derék ember, de mit ér, ha — szegény. Örökös lemondás és a legfeketébb nyomor volna mellette osztályrészed. Tinka szeretett mulatni s nem volt híjával az udvarlóknak ; kedves, rózsás arcza, tiszta, barátságos tekintete és bájosan sugár termete igen sokaknak szemet szúrt s a mily mértékben rajongták körül, olyan mérvben nőtt hiúsága, de egyúttal növekedtek igényei is. Lehetetlenség is, hogy hiúvá ne vált volna. A hiúság pedig a legéhesebb fenevad. Annak mindennapra kell táplálék és az a természete, hogy nem válogatós az eledelekben. Kezdett összehasonlító bírálatokat gyakorolni s úgy találta: anyjának igaza van, mikor Radosnyait nem találja hozzáillőnek ; — érezte — ugyan, hogy eljárása nem egészen helyes s árulás számba megy azon odaadó vonzalommal szemben, melyét Radosnyainál tapasztalt, néha kényelmetlenül is érezte magát e miatt, mert alapjában nemes gondolkodású volt s súlyosan nehezedett szivére a csalfaság gondolata. tőinek arra, hogy a költségvetésbe fel nem vett bármely csekély összeget is a törvény- hatóság jóváhagyása nélkül utalványozzanak. Ezen ügyek, községi és törvényhatósági pótadó törlések, a miknek előfeltételei pedig szabatosan meg vannak határozva, községi számadások felülvizsgálata, a mi mind kizárólag a számvevői szakvélemény alapján nyer elintézést és még igen sok kevósbbó fontos ügy van olyan, melyek felülvizsgálatát az alispánra, vagy esetleg egy kisebb és éppen azért mozgékonyabb, a községi vagyonkezelés ellenőrzésére hivatott bizottságra lehetne és kellene bízni. A vármegyei önkormányzat és az egyes érdekek biztosítása czéljából pedig intézkedni lehetne az iránt, hogy a sérelmes határozatok a törvényhatóság által másodfokban biráltassanak felül. A törvényhatóság közgyűlése igy azután szervezetéhez mért közérdekű ügyekkel foglalkozván, működése hatékonyabb fog lenni, mert a komoly megfontolást és a nagy közönség elbirálását igénylő ügyek beható megvitatását a csekély fontosságú ügyek nagy sokasága nem akadályozza meg. A közigazgatás menetét megvilágító jelentések előterjesztése után a tavaszi közgyűlésen választások fognak napi rendre kerülni. Betöltésre várnak a Szabó János lemondásával a közigazgatási bizottságban megüresedett egy hely, a gróf Bolza Géza lemondásával meg üresedett egy lóavató bizottsági elnöki állás és a békés-csanádi helyi érdekű, vasút igazgatóságában két igazgató- sági tag helye. Mint érdekes ügyek érdemelnek említést a tárgysorozat 10. és 11. pontjában felvett két miniszteri rendelet. A szarvasi út- biztost — ugyanis — a vármegye akkori főispánja, miután az 1890. évi I. t. cz.-ben foglalt szakvizsgát a kitűzött határidő alatt le nem tette, állásától felmentette és helyébe ideiglenesen mást nevezett ki. A kereskedelemügyi miniszter, kihez az ügy az elbocsáHanem anyja tanácsai, a rokonok törojé- nezése és a hódolók hízelgése elnyomták aggodalmait, s végkép eloszlott minden kételye, mikor anyja, hiúságának hizelegve, magasztalni kezdte : — Előre tudtam hogy sikereid lesznek, neked szükséged van a fényre és szereplésre, s erős a bizalmam, hogy olyan lelki tulajdonok mellett minővel te is bírsz, csak gazdag férjre tehetsz szert. Tinka lassacskán nemcsak gondolkodásában, hanem viseletében is megváltozott, kezdett léha, kaczér modort elsajátítani, s miután unos-unta- lan azt hallotta környezetétől, hogy szépsége, kedvessége elegendő lesz jövőjének biztosítására, Radosnyait kezdte kicsinyelni. Szegény kárvallott fiú, csendes kétségbeeséssel kezdett annak tudatára jönni, hogy mennél gyakrabban találkozik Tinkávai, annál kevésbbé ringathatja magát abban az illúzióban, hogy az valaha az övé lehet. A régi, szende leány helyett egy hiú, kaczér teremtést látott maga előtt, ki rendszeresen mellőzte őt, különösen olyankor, ha a mama igényeinek is megfelelő fiatal ember került a társaságba. Radosnyai szivét titkos keserűség töltötte el, mikor tapasztalnia kellett, hogy bár jellem, lelkimüveltség tekintetében talán felül is múlja azt, a kit oly szivesen látnak, de mert társadalmi állás és vagyonosságra nézve azzal nem versenyezhet, föltétlenül ő a vesztes. Fájdalmas melancholia vett erőt szivén, ha Tinkának mostani viselkedését összehasonlította az az előttivel, s igen boldogtalannak érezte magát és lelkében nagy szárazságot érzett. Nem tudott belenyugodni, hogy Tinka végkép elfordult tőle, s tópelődő, oktalanul fellendülő, majd elcsüggedő lelkének egy belső hang azt súgta, még nincs minden vesztve. A ki valaha szeretett és a kit valaha megcsaltak, az mind hallotta ezt a hangot, mely okoskodik az okosság eiletott útbiztos végkielégítésének kérdésében került, azon indokból, mert a törvény visz- szaható erővel nem bir és a régebben alkalmazott útbiztosok szakvizsga letételére nem kötelezhetők, elrendelte a felmentett útbiz- tosnak állásába való visszahelyezését és összes visszatartott fizetésének kiadását. A visszahelyezés megtörtént, a kérdés már most a körül forog, hogy a törvényhatóság tartozik-e a fölmentés tartamára esedékes összeget nevezettnek kifizetni, miután a felmentés nem a törvényhatóság ténye volt és miután az illetmények a helyettes útbiz- tosnak kifizettetvén, annak újból leendő kiadására a vármegye fedezettel nem bir. A másik ügy a békési ellenőri, nyilvántartói és rendőrbiztosi megfelebbezett választások ügye annyiból érdekes, hogy ezen ügyekben a törvényhatósági bizottság egy és ugyanazon ülésében két egymással merőben ellentétes határozatot hozott, a mi úgy történhetett meg, hogy a két ügy tárgyalása közben a jelenlevők száma változván, a szavazás eredménye más lett az egyik és a másik ügyben. A belügyminiszter mind a két határozatot megsemmisíti, módjában lesz a törvényhatósági bizottságnak a teljesen analog két ügyben ugyanazon határozatot hozni. Szerintünk legbehatóbb megfontolást igényel azon kérelem, melyet Beliczey Géza, Roseníhal Ignácz és az alföldi első gazdasági vasutak igazgatósága terjesztettek a közgyűlés elé az apácza-p.-földvári-kigyós-csabai gazdasági vasúi segélyezése iránt. Teljes mértékben elismerjük a kérdés gazdasági jelentőségét, hogy kizárólag agricultur vármegyénkben a vasúti és közúti hálózaf kiépítése után gazdasági, keskenyvágányú vasutak létesítése a mezőgazdaság fellendülését jelenti. Vasút hálózatunk óriási áldozatok árán készült el, a szarvas-mezőhegyesi vasút segélyezésére adott 400.000 frt, a sárréti vasút segélyezésére megszavazott 400.000 frt, a dóva-ványai vasúthoz 60.000 frt és a füzesnére és árra nógat, hogy reméljünk, minden reménység ellenére. Tinka anyja nem sokat törődött vele, vájjon az általa kiszemelt egyénnek természete, jelleme összeillő-e a leányéval, neki csak egy czélja volt: jól férjhez adni Tinkát, hogy az szerepelhessen, ragyoghasson a társaságban. Nálla mellékes volt az, hogy az oltárhoz vezető utat a szivnek is be kell járnia; s megfeledkezett arról, ha a holtomiglant-holtodiglant egyedül a templom viszonozza, és nem egyúttal a szív is, ott a nász—gyász. Azt a piczi kis helyecs- két, melyet szivnek neveztek a tudósok, mely központja a létnek, az életnek, — melynek dobbanása élénkebb beszéd mint akárhány ajaké, nem lehet betölteni hiúsággal, nem lehet elaltatni hamis tanokkal, oda érzelem kell : szerelem. Radosnyai nehéz elhatározással küzködött, érezte helyzetének megalázó voltát, dühös kétség- beesés fogta el lelkét, ha szerelme hiábavalósága jutott eszébe. Egyenes jelleme irtózott a kaczérságtól, a hazugságtól és mindazoktól a hitványságoktól, a melyek az emberi léleknek legistenibb érzelmét megbecstelenitik. ■ A féltékenység is marczangolta szivét, s ha Tinkára gondolt, akárhányszor megesett, hogy a falhoz kellett támaszkodnia, mert olyat érzett, mintha finom, hegyes tüt forgattak volna szivében. Gyötrelmes lelkiállapota végül is oda kény- szeritette, hogy kétségeinek véget vessen, a legelső alkalommal megszólította a leányt: — Tinka, én nagyon szenvedek, mondja, szeret engem ? A leány végig simította szemét rózsás kör- mü kezével, azután olyanformán mosolygott, mintha bocsánatot kérne, a miért szomorúságot okoz, s megszólalt azzal a kedves, gyermekes változékonysággal, a minőre csak a nők képesek: — Ugyan minek csinál magának fájdalmat, kár igy búslakodnia. — De Tinka, nem bírom tovább, a valót akarom tudni. gyarmat-p.-ladányi vasúthoz legújabban megajánlott 16.000 frt e tekintetben számokkal igazolják a vármegye áldozatkészségét. A sözúti hálózat kiépítése terén azonban még sorántsem vagyunk ennyire előre, daczára annak, hogy az arra kölcsönkép felvett 1,200.000 frt nemsokára teljesen fel lesz használva. Hogy mily sok az ezirányú tennivaló, igazolja az a sok út építés iránti kérvény, mely most is a törvényhatóság elé kerül. A vármegye közúti alapja az itt jelzett óriási összegekkel a legvégső határig meg van terhelve; igen megfontolandó kérdés, elbirja-e az alap azon terheket, mely ezen kölcsönök törlesztésével és a müutak folytatólagos kiépítésével reá nehezül ? Hogy pedig a müutak gazdasági haszna mennyivel előtte áll a vas- utaknak, azt többször volt alkalmunk kifejteni és hogy ekkor igazunk is volt, mi sem igazolja jobban, minthogy Doboz község, melynek módjában volt a kőút és a vasút között válogatni, nemcsak maga nem szavazott meg a gazdasági vasútra Bemmit, de még a vármegye határozatát is megfelebbezte, melyben a most kérvényezők által tervezett gazdasági vasútra segélyt szavazott meg, mert félt, bogy a vasút létesítése a közönség érdekeit inkább kielógitö müút építését fogja elodázni. Szép feladata és kötelessége a vármegyének, bogy forgalmi eszközök létesítésének segélyezésével a nagy közönség gazdasági igényeit kielégítse, de amidőn annak veszélye fenyeget, hogy egyes nagybirtokosok gazdasági előnyét szolgálni hivatott vasút segélyezése elvonja majd a vármegye anyagi erejét első rendű szükségletek kielégítésének lehetőségétől, csak kötelességünknek vélünk eleget tenni, midőn ismételten hangoztatjuk azon elvi álláspontunkat, hogy szerintünk a vármegye közlekedési politikája csak akkor halad helyes utón, ha minden erejét a sokkal szükségesebb és nem egyesek, de a vármegye egész lakosságának hasznára szolgáló müutak építésére fordítja. — Istenem, én elismerem magáról, hogy — jó ember, de azt nem kívánhatja tőlem, hogy a nélkülözést, szegénységet válasszam maga mellett osztályrészül; tudja, nehéz a jólétről lemondani, s nincs erőm hozzá, hogy szerény kunyhóban végezzem pályafutásomat. — Tehát elutasít l A leányt untatta Radosnyai faggatása, s hideg közönnyel felelte : — Nem adtam rá okot, hogy reméljen. Radosnyait elfutotta valami indulatos érzés, mely a torkát szorította, szive verését nehézzé tette . . . hanem aztán erőt vett magán, s remegve válaszolt: — Tinka, én búcsúzom magától, szivemből óhajtom, hogy sohse érje olyan keserű csalódás, minő engem. Aztán néma meghajlással üdvözölte a leányt, s komor hangulatban, lelkében sötét kétségbeeséssel távozott; — kegyetlenül szenvedett, s ajkain önkénytelenül tört fel a visszafojtott fájdalom gyötrelme : — Nincs szive .. . Nincs szive . . . Nem szeret . . . soha sem is szeretett engem . . . Panaszos szavaival föltárta lelke sebét, a hiába elpazarolt szeretet fájdalmát, melyet csak az anyák és csalódott szerelmesek érezhetnek igazán. Azóta sohse láttam jókedvűnek, ritkán is találkozunk, ha véletlenül mégis össze jövünk, fanyar kesernyésséggel felel kérdezósködésemre. Egyszer félkomolyan azt mondottam neki: — Tinka még most sem ment férjhez, meglásd a tied lesz ő még ! Komoly hangon válaszolt : — Én nem vagyok az, kit ma elvetnek és holnap fölvehetnek. Többet nem is hoztam elő ezt a thémát, minek okozzak vele indokolatlan fájdalmat. Seladoa.