Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-12-26 / 53. szám

Melléklet a „Békés“ 1891.53-ik számához.

Gyula városának nagy halottja van. Erkel Ferencz után legjelesebb szülötte, a hires Tizek társaságának utolsó előtti tagja, (most már csak Jókai Mór él közülök) Pálffy Albert szerdán este Budapesten csöndesen, csaknem elfeledve, jobblótre szenderült.

Pálffy Albert édes anyja Nyéky Juliánná gyulai nó' volt, a ki Pálffy nagybányai só: tiszthez ment férjhez és mikor anyai örömöknek nézett eléje, hazajött Gyulára megyei csendbiztos édes atyjához, a ki a Kigyó- utczában (most Terényi-utcza) levő s a város által az idén óvodának megvett ház tulajdonosa volt. Ebben a házban született Pálffy Albert, a kit a hirneves Gyulai Pál a legnagyobb magyar regényírónak tartott.

Ha Gyulai Pál nézetét elfogultnak tartjuk, a mint hogy tényleg az is, annyi mindenesetre tény, hogy a mi a nyugodt tiszta stilt és biztos jellemzést illeti, Pálffy Albert regényíróink között első helyre tehető, noha regényei s elbeszélései, a melyekben magasan szökő szenvedély' helyett inkább csöndes kedélyesség buzgott, nem terjedtek el nagyon széles körben.

Szülővárosába, Gyulára az utóbbi években ritkábban jött már el; de valahányszor eljött, szeretett rokona, Dömény Lajos takarékpénztári pénztárnok és kedves családjának adorált vendége volt és kitünően érezte magát. Soha sem mulasztotta el ilyenkor megtekinteni szegényes külsejű szülőházát, melyet szülővárosa kegyelete, elhunyt jeles fia emlékének megörökítésére holta után most már bizonyára emléktáblával fog megjelölni.

Utoljára irt munkája »A mérnök regénye* czimü két kötetes regénye, a mely 2—3 év előtt jelent meg, akadémiai jutalomban részesült. Ez a munkája is nyugodalmas egyszerűségével kívánt hatni, de az ideges kor képtelen volt ezt a régiesnek látszó hangot befogadni.

Azóta Pálffy Albert még csendesebb ember lett, a kit azonkívül hosszadalmas betegsége is kinzott az utóbbi években. A legutolsó három esztendőt betegeskedve töltötte Sándor-utczai lakásában, a hol nejének két húga nagy szeretettel és gonddal ápolta. Három nap előtt hirtelen rosszullét fogta el, úgy, hogy ágyba kellett feküdnie. Tehetetlenül hánykolódott, de közben vissza-vissza tért jó kedélye és ilyenkor mindig remélte meggyógyulását. Szerdán este öt órakor egészen erőtlenül visszahanyatlott párnájára. Sógornői a legrosszabtól tartva, a Rókus-kórházba orvosért küldték a házmesternét, de mire az orvos megjelent, az agg iró már csendesen elhunyt.

gyulai lap szerkesztője voltam, s ezen minőségemben naponként feljártam a főispáni irodába, minthogy a főispán kegyes volt megengedni hogy az árvízre vonatkozó összes hivatalos táviratokat a lapban közölhessem.

Egy délután éppen Terényinél voltam a hivatalában, midőn egy hivatalos távirat érkezett a főispánhoz, aki azonban akkor nap Csabára rándult át. Terényi felbontotta a táviratot s átfutva rajta, szónélkül a tárczájába tette. Erre ilyen párbeszéd folyt le köztünk:

— Mi az újság? — kérdém, — honnan jött a távirat ?

— Azt nem mondom meg, — mondja rá nagy komolyan.

— Ugyan ne kötekedj, kérlek, — hiszen tudod, hogy a főispán egyszersmindenkorra megengedte, hogy a hivatalos táviratokat betekinthessem.

— A főispán megengedhette, de ezt én nem engedem.

— Nem mondanád meg miért ez a nagy titkolódzás ?

— Azért, mert nem akarom, hogy kikür- töid, mi van benne.

— Hiszen ha nem akarod, akkor egy betűt se Írok róla, de azért megmondhatod a tártalmát.

— Nem mondhatom ! — azt se tudom mitévő legyek ? Stefi bácsi (a főispán) holnap jön haza, H az ‘alispán kormánybiztos Békésen, — Márky, a helyettese rosszul van, igy hát tulajdonképpen rajtam a felelősség.

— De hát mondjad már, kérlek, miről van szó ?

— Ugye szeretnéd tudni? — jól van, hát megmondom, de ha egy szót szólsz róla valakinek, akkor véged van. — Rendelet jött a minisztériumtól, hogy a főispán azonnal továbbítsa a katonaságot. Ez pedig lehetetlen, mert Gyulán még szükség van rájok.

— Az igaz, — de

Ugyanakkor ért esi tették roszullétórőlrégi, hűséges barátját, Gyulai Pált, de ő is már csak holttestét láthatta Pálffynak, a kit ő a legnagyobb magyar regényírónak tartott.

Az elhunyt iró irodalmi munkásságánál sokkal zajosabb és emlegetettebb volt fiatalkori szereplése. Egyik epizódja ennek az a párbaj, a melyet ő, mint a »Márczius 15-ike« lap szerkesztője, Ányos László Íróval vívott egy kritikai czikk miatt, a melynek szerzője Vas Gereben volt. A párbajban Pálffy elég szerencsésen Ányosnak csak a kalapját lőtte keresztül.

Pálffy Albertben a magyar szépirodalomnak érdemes és tiszteletreméltó alakja hunyt el. Nem tartozott ugyan a népszerű irók közé, csöndes munkássága közepette nem is kereste a külső sikert, de összhang- zatos életével, pályája iránt érzett rajongó szeretőiével mindenkorra tisztelt helyet vívott ki magának a magyar irodalom történetében.

Városunk jeles fiának életrajzi adatait a következőkben közöljük:

Pálffy Albert 1820-ban született Gyulán, Békésmegyében. Debreczenben kezdte az elemi iskolákat, majd Nagybányán és Aradon járt gimnáziumba. 1837-ben kispáp lett a szatmármegyei szemináriumban s ott bevégezte a bölcsészeti tanfolyamot, sőt már a bittanit is, egészen az utolsó év végéig, de midőn Hám János, az akkori szatmári püspök őt subdiaconussá akarta főiszentelni, az utolsó perczben határozta el, hogy nem lép he az egyházi rendbe. Erős kedvvel fordult a jogi pályához s 1842. augusztusban Pestre jött jurátusnak. De, bár a kővetkező évben letette az ügyvédi czenzurát és megkapta diplomáját, annak soha hasznát nem vette, mert kizárólag az irodalommal foglalkozott.

Szelleme az akkor uralkodott irányok közt az nj franczia irodalom tanulmányozására vonta s első müvein nagyon meglátszik ennek nyoma. 1843-ban néhány novellája jelent meg a lapokban, de kevés figyelmet sikerült gerjesztenie. Petőfivel, ki 1848-ben települt Pestre, ismerettségbe és csakhamar szoros barátságba lépett. 1845-ben megjelent uj-francziás, kis regénye, a Magyar millionaire, a mely sem a közönség, sem a kritika részéről nem nyert valami kedvező fogadtatást. Később apró, pikáns novellái, melyek a Pesti Divatlap-ban és az Életképek-ben jelentek meg, egyre nagyobb figyelmet kezdtek kelteni. Társai és barátai azonban még ekkor is többet tartottak felőle, mint a nagy közönség. Nehá- nyan együtt ifjú Magyarország-félét alkottak, mely! tanult, igyekezett, vitatkozott, előre tört, de az akkor irodalmunkban is tekintélyes (áblabiró világ közepette nem bírta kivívni kellő helyét. Föltették magukban, hogy egészen megvonják közremüködé- söket a szépirodalom lapjaitól, társulatot alakitnak s legsikerültebb müveiket együtt fogják önálló füzetekben kiadni. Mindössze tizen voltak, néhány hirneves íróvá lett később. Ott volt: Petőfi, Jókai, Tompa, Pálffy, Pákh, Obernyik, Bérczy, Degré, Kerényi, Lisznyai. Az ifjú irodalomnak akartak képviselői lenni, a régibb irodalom ellen küzdve, politikai színezettel, a demokrata eszmék zászlója alatt. A tizek társasága azonban, mielőtt kiadványai első

bolondot, mert könnyen fegyelmi vizsgálatnak teszed ki vele magadat.

— Ne okoskodj! — Hiszen még ha fegyelmi vizsgálat lenne is a vége, én valahogy majd csak kieviczkélek belőle, de hogy ez a szerencsétlen város mit csinál, ha az árvíz elönti, azt a jó Isten tudja.

Hogyan intézte el a dolgot, azt már nem tudom, de annyi tény, hogy az utászok akkor nem mentek el, s éppen egy hónapig tattózkod- tak Gyulán.

Hogy mennyire lelkén viselte az árvízvédekezés ügyét: mutatja az is, hogy egy hosszabbé czikket irt és adott át nekem közlés végett, amely a »Békésmegyei Híradó« 1881. márczius 27.-diki 2I. számában »Gyula, Csaba és Békés város árvízveszélye“ czim alatt jelent meg, s ezen czik- kében a kérdést igen alaposan tárgyalva és minden oldalról megvilágítva, a következő — máig is a leghelyesebb — eszmének adott kifejezést.

„Hogy Békésmegye még a Fehér-Körös árvizeitől is teljesen ment legyen, szükséges, hogy a Csábos állandóan megnyittassék, nyílt csatornává alakittassék, s úgy a Csahos, valamint a malomcsatornának balpartja, a Körös partjával egyenlő magasságra .feltöltessék.

Nem hallgathatom el azon nézetemet, hogy Arad megyének érdekelt részei, nevezetesen Gyula- Varsánd és Nagy-Pél községek és határa, valamint Békésmegye veszélyeztetett városai, az évenkénti zaklatásoktól főleg akkor lennének megkímélve, ha a fenálló igen sok indoktól eltekintve, csupán a vízvédelem biztosabb eszközölhetése czéljéból is — Gy.- Varsánd és N.-Pel községek Békésmégyéhez csatol- tatnának és az alsó-fehér-körösi és az aradmegyei szabályozási társulatok vízválasztó vonalát a Csáboséi' képezné.*

Terényi Lajosnak tudtommal ez volt az első hirlapi czikke, s nagy unszolásomba került az is, amig megengedte, hogy a czikk nevének iláirásával jelenjék meg.

füzete megjelenhetett volna, különböző okok miatt föloszlott.

1846-ban Pálffy uj, két kötetes regényt irt, a Bóra-világból, Fekete könyv czim alatt. Nagy figyelmet kezdett ébreszteni. 1847-ben Csengeryék Pesti Hirlap-jában az újdonságokat irta elmésen, könnyedén s érdekesen. A Hírlap stílje, mely az előbbi sallangos szónokiasság helyébe a világos, meggyőző és lapidáris stílust honosította meg, legjobban illett mind ízléséhez, mind tehetségéhez, meTt Pálffy is ama akkoriban kevés irók egyike volt, kik lemondva a frázisokkal való hatáshajtászatról, egyszerűségben keresték a forma érdemét.

E stilt vitte át 1848-ban, a forradalom kezdetén megindított Márczius tizenötödike czimü kis lapjába is, melynek jeligeül e mondatot választotta; »Nem kell táblabiró-politika«. Az eleven hírlap, melyet eleinte csak a fővárosban olvastak a külföldi szokás szerint friss Márczius j kiáltásokkal minden utczasarkon árultak, később utat tört magának a vidéken is, hol először nagy visszatetszést szült, megégették, azután olvasták kiváncsisághól, azután hallgatni kezdettek rá. 1849 elején a kormánynyal együtt a Márczius is Debreczenhe költözött; s itt is határozottan forradalmi politikát űzvén, kemény narczokat vívott, a kiegyenlités felé hajló Esti La- pok-kal, Pestre visszaköltözve, júliusban, egy igen heves és szenvedélyes czikket közölt Szemere ellen. Lefoglalták s a szerkesztőt is őrizet alá vették. A kormány ismét elhagyván Pestet, Pálffy is követte, Szegedre s Aradra. Ott volt a temesvári csata színhelyén is, de betegen, egy kocsiról nézte a szerencsétlen ütközetet. Lúgosra érkezve, nyitva állott előtte az ut külföld felé. Négyen voltak utitársak: ő, Dedinszky József, akkor képviselő, Dobsa Lajos 4s Degré Alajos. Visszatértek a Maros felé, hogy tégperczig tanúi lehessenek a gyorsan lefolyó drámának. Aug. 13-án éjjel a négy utitárs közül az első három az osztrák és orosz tábor között utat keresett az arad-csanádi puszták felé, de az egész vidéket tábori tüzek borították. Másnap tehát északkeletre tértek és Boros-Sehesen át eljutottak Biharba, Belényes vidékére, Dobsa Lajos atyjának három kis faluból álló birtokába. Pálffy is itt maradt az októberi vérnapokig s aztán kocsit fogadván, Arad felé utazott, bizonytalan tervvel.

Aznap estén Aradmegyében Szintye nevű faluba érkezett, a hol anyja testvére, Nyéky Alajos ispán volt István főherczeg kis-jenöi- uradalmában. Itt határtalan vendégszeretettel az atyafiságos háznál teltek a napok, hetek, hónapok, úgy hogy végre négy teljes esztendeig tartott itteni mulatósa, hol áz egy Szebeni ház. czimü novellán kívül semmit sem dolgozott. Pestre febr. 2-án jött 1853-ban. Tizenegy napi szabadonlét után haditörvényszék elé idézték s az első kihallgatás után letartóztatták. Ot nőnapig volt fogva az Újépületben, hol már 1849-ki dolgokért csak maga volt egyedül. Elitélni nem lehetett, mert egy évvel azelőtt ki volt már mondva, hogy ujabh politikai port az 1849-diki tettekért ne kezdjenek. Tehát csak internálták Csehországba, Bud- weis városába, a hol két évig s nehány hónapig lakott.

Megszabadulása óta folyvást irodalommal foglalkozott. Két regénye : a Fejedelem keresztleánya, [Erdély történeteiből és az Atyai ház a társadalomból nevezetes emelkedést mutattak a régényirói páA gyulai árvizveszedelem megszűnte után, Terényi előbb Kőrös-Tarcsára, majd Mező-Be- rénybe, s végül Endrődre küldetett ki tiszteletbeli szolgabirói minőségben, smfSSíanütt rendkívül erélyesen, tapintatosan és fáradhatatlan buzgalommal működött, amint ezt Jancsovics alispánkormánybiztos és a Gyomára szintén tiszteletbeli szolgabirói minőségben kiküldött Oláh György, jelentéseikben rendkívül elismerőleg kiemelték. Igazi bravourös ténye volt, hogy midőn Gyomán a vasút töltése elszakadt s a viz 600 méter szélességben tört Endröd felé: Terényi egy nap 'alatt, a legnagyobb erőfeszítéssel, a község körül védgátat huzatott, amely folytonosan erősítve, csakugyan megóvta a községet az árviz kiöntésétől.

A tüzba is ment volna Terényiért minden endrődi és gyomai ember, annyira megszerették

akkor, a rettenetes veszély napjaiban.

*

* £

1881. év junius havában, az országgyűlési képviselőválasztás előtt néhány nappal, gróf Teleki Sándor ezredes meglátogatta Göndöcs B. apátot, akivel legszivélyesebb baráti viszonyban volt.

A boldogult apát, akinek hires vendégszeretetét a gyulaiak előtt fölösleges emlegetnem, nagy készületeket tett, hogy hirneves vendégét: a „nagy idők nagy emberét* s „két ország hősét*

_ miként Jókai megénekelte — a hozzá illő

fé

nynyel és pompával fogadja. De én — aki egész életemben büszke leszek rá, hogy ennek az igazi nagy férfiúnak 3 évig — amint ö mondani szokta — „patinás embere“ voltam s feledhetetlen körében élve, szokásait nagyon jól ismertem — előre figyelmeztettem az apátot, hogy Teleki gróf kettőt ki nem állhat: a czeremóniá- kat és az unalmas embereket; igy aztan az apát letett a ,parádés“ fogadtatásról s a gróf tiszteletére rendezett nagy vacsorára igyekezett olyan czelebritásokat meghívni, akik nem estek a gróf sllenszenves kategóriába.

lyán. A Kisfaludy társaság érdemeit méltányolva, tagjai közé sorozta.

Nagy újságíró tevékenységet fejtett ki, igen éles hangon irta vezérczikkelyeit. Midőn megalakult a balközép Tisza vezérlete alatt, a legkíméletlenebb hangon bírálta Tisza Kálmán működését. Csak mikor 1875-hen bekövetkezett a fúzió, akkor Pálffy Albert teljesen abbahagyta a publiczisztikát és kizárólag szépirodalommal foglalkozott. Ismertebb regényei : Esztike kisasszony professzora. Egy mérnök regénye, Anya és grófné, Ne hallja hírét az anyjának, Egy leány mint özvegyasszony, A Dabóczy- család, A régi Magyarország utolsó éveihől. Ezeknek egy részét Gyulai Pál buzdítására irta Pálffy, de a közönségre nagyobb hatást gyakorolni egyik munkája sem tudott. 1884-ben az Akadémia is tagjául választotta az elhunyt költőt, a ki az utóbbi években teljesen visszavonultságban és meghasonlásbán élt.

Béke lengjen hamvai fölött!

Hírek.

Karácsony. A keresztény világ legszebb, leg- magasztosabb ünnepét üli. Az emlékezet visszahívja a letűnt századokat, melyek a betlehemi jászolböl- csőnél találkozva, egyfelől visszamenőleg a teremtés reggeléig, másfelől a jelen röppenő perczéig, szakadatlan folyamatban a múlandóság végtelen tengerébe merültek alá. A régi elárvult világ kegyes látnokainak ezredéves váiakozása tölti be akkor, amidőn amaz emlékezetes éjszakán angyali szó hirdette a betlehemi pásztoroknak: „Dicsőség a magas mennyben Istennek, békesség a földön és az embereknek jóakarat 1“ Az emberiség azóta, ha lassan, ha nehezen, de halad kétségtelenül, az erkölcsi s szellemi megváltás nagy munkájában folyvást előre végczélja felé. Haladásának irányozéi amaz elvek lehetnek csak, melyek nem e földről, de mennyből hullottak alá: a legtisztább Isten és em- borszeretet magasztos elvei, melyeket az a Megváltó hagyott az emberiségre szent örökségül, akinek születésekor mennynek és földnek békessége lett. írjuk az elveket szivünkbe minél többen, minél mélyebben és akkor: békessége lesz a földnek és az embereknek ide alant, diosőség Istennek a magasságban és az ő jósága emberekhez!

Év végén. Haldoklik az ó-év. Még egy fényeB villanás, miként az olalvó mécses lángja — ez a karácsony, a szép, poétikus karácsony vonzó ünnepe, aztán jön ar öreg Szilveszter és az ó év lo- banyatlik a semmiségbe, a többi évek mellé, melyek a világ teremtése óta elmúltak. Közeledik a divatvilág kedvelt időszaka: a farsang. Bálozni készülő leánykáknak szivecskéje dobbant meg, ha e szót kiejtették ; egy ismeretlen, titokteljes, bűvös fogalom volt az. A férfi lehunyá szemeit, ha a Karneválra gondolt s maga elé képzeté jövendőbeli ideálját. Ma már robotolásnak nevezték el a poétikus farsangot és nem is tartják — a legmodernebb emberek — egyébnek, mint a lányok férjhezmenési idejének.

Gyula városa krisztkindlije. Az uj törvényszéki épület és fogház létesítése ügyében szkeptikusok és nem szkeptikusok egyaránt azt a stádiumot nyilvá- tották ha nem is döntőnek, mert azon a tavalyi képviselőválasztáson túlestünk, hanem a döntés után legfontosabbnak, amikor az uj törvényszéki palota

Göndöcs apát megmutogatta a grófnak a nagy templomot, melynek gyönyörű főoltár képét a hires müértö gróf igazi remek műnek Ítélte s mikor a templomból kijövet, a plébánia előtt megállottunk, Teleki gróf, a Reinhardt ezukrász- dája előtt időző s tisztes távolból a város hirne, vés vendégét kiváncsi figyelemmel kisérő csoportot kezdte nagy érdeklődéssel nézni s látszott rajta, hogy egy perezre nagyon is elkomolyodott. Végre is nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze:

— Ugyan kérem, kicsoda ott az urak közt az a derék szál fiatal ember ?

— Terényi Lajos megyei aljegyző, — siettem a grófot felvilágositani, mert láttam, hogy a kérdés csakis Terényire vonatkozhat.

— Hát akkor még s|iiti csalódtam, hogy rögtön olyan ismerősnek tűnt fel előttem. Terényi Lajos követ, 48-ban, igen jó barátom volt.

— Ez annak a fia, — világosító fel az apát,

— ha megengedi a gróf ur: rögtön ide kéretem.

Teleki gróf élénk halyesléssel intett fejével s én további szót se várva, siettem át Terényi- haz, értesítve őt az érdekes véletlenről, aki aztán kész örömmel jött magát bemutatni.

— Édes atyja igen kedves barátom volt,

— nagyon örülök, hogy a fiát megismerhetem

— mintha őtet látnám, — szólt a gróf, csaknem meghatottan, mindkét kezével melegen megrázva Terényi jobbját s rögtön hozzá kezdett régi barátsága és a forradalom legyőzése után Gyulán átélt emlékeinek fölelevenitéséhez, azzal a végtelen érdekes, szingazdag, szellemdús előadással, amelynek ő az irodalomban is páratlan mestere volt. Örök kár, hogy a forradalomnak Gyula városára nézve oly nagybecsű emlékeit meg nem irta, amint akkor pedig hevenyében meg is Ígérte, ha csak kiadatlan művei közt. töredékben meg nem maradt, mert a pár év előtt elhunyt boldog emlékezetű grófnak szokása volt egyes emlékeit nagyjában papírra vetni s az ily apró feljegyzésekből, karczolatokból dolgozta ki