Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1897-01-31 / 5. szám
5-ik szám. Gyula, 1897. január 31-én. XXIX. évfolyam. i Szerkesztőség: 1 Templomtér, Dobay János * * kereskedése, hova a lap szellemi részét illető' közlemények intézendők.Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Eélévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Eyyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: H Ó H 1ST 3D .A. T7" I ID. Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyílt téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. m— ...I i Gyula, január 30. . (O. Qy) Volt egy idő, mikor a »Békésmegyei Közlönyt“ jó izljésü ember csak megbotránkozással olvashatta, s volt.idő, midőn e lapot tisztességes ember kezébe sem vehette. -- Czikkei hétről-hétre felháborodást keltettek. Ez a »közművelődési közlöny“ akkor szenynyben utazott. Vármegyei közéletünk köztiszteletben álló vezérférfiait, s különös, hogy csak gyulaiakat, sárral dobálta, s nem akarta észre venni, bogy a tollforgató kéz is szenynyes lett a szenynyes munkától. Nagyon, de nagyon felzavarta e lap akkor társadalmi életünket, midőn hivatásának tisztességes útjáról letántorodott s a fertőben vakon haladt; midőn nem a közjót, a szeretetet, de a magán érdeket szolgálta, s gyűlöletet keltett és szított. A botrányos személyi bajszát, melyet egykor a „Békésmegyei Közlöny“ űzött, ép oly közviszonyok előzték meg; nem: terem tették, mert magán érdek szülte, — mint i milyenben most élünk. A székhely kérdés lobbantotta lángra t tüzet, — s azok, kik a váratlanul s nagy erőlködéssel felvetett kérdésben tárgyilagosan, vagy a falu tornyáért védelemre kelve küzdelembe sód ortattak : bosszúálló kegyetlenséggel támadtattak meg uton-utfélen í üldöztettek még a családi szentély küszöbén túl is. * Eveken át vége-hossza nem volt a „Békésmegyei Közlöny“ hasábjain a piszkoló- dásnak. Nem lehetett a támadás elől kitérni A közélet embereinek magán élete, házi viszonyai a piaczra hurczoltattak. Azok, kik hivatva voltak irányt adni a vármegye fej lődésének, mint halálos ellenségek, — kiolt hatatlan gyülölsóggel eltelve állottak egy mással szemben. — Nem volt többé várme gyénknek oly közügye, melyet higgadtan tárgyilagosan lehetett volna a sajtóban meg vitatni. Minden kérdésben személyi motívum került felszínre, — s haj, mily ridegen, mily fékevesztett módon, szinte émelyeg az ember még ha csak rá gondol is. Ezen épületes küzdelem nem ért véget azzal, hogy a ‘Békés“ szerkesztői és munkatársai, kitértek a sárban rohanó utjából. Tartott az tovább,- mind addig, mig a régiek helyére állt szerkesztő kénytelen lett fegyverrel biztosítani a nyugalmat s személyi hajszával többé nem zavart munkát. Ennek már ides-tova húsz éve. Sok idő, s hivatkozhatnánk az egészre; e csak a legközelebbi néhány év alatt kifejtett hirlapirói működésünkre mutatunk. Nézze meg bárki lapunk bármely számát, különösen azokat, melyekben általában vármegyei közügyekkel, s különösen legutóbb székhely kérdésével s a dobozi kőut ügyé- el foglalkozunk ; | mutassa ki, hol léptük ul a tárgyilagosság határait; hol támadtuk meg azokat, kikről jól tudtuk, hogy nem Darátaink, hogy velünk egyet nem éreztek 5ol található csak egy olyan szó is, — mely az ellenvéleményt, a Gyula város érdekeive szemben álló törekvéseket tiszteletlenül illetné a tárgyilagosság, tisztesség határait túl lépnél Megengedjük, hogy közleményeinkben iimagaslott városunk szeretete, s érdekei nek, jogainak védelme talán elfogultságot is vegyíthetett érveinkbe. De ki mutathatja ki személyi vonatkozásokat, ellenszenvet, úgy egyesek, mint testületek, vagy Úgy néha, néha... Úgy néha, néha csendes estve Alvó emlékek közt keresve A révet, hol lelkem hajója Csak néhány perezre megpihenjen: Oh hányszor támad föl szivemben, — Mintha örök visszhangja volna Ábrándkorom tűnt idejének, — Édes-bús, régi, régi ének .. . Előttem állsz ismét leányka, Mint rég, mikor még iskolába Álmodva jártunk mindaketten, Álmodva himes rózaalánczról, Örökre tartó boldogságról, Álmodra hosszasan, szünetlen, Szefft fogadást hordva szivünkben, — Pedig még könyv volt a kezünkben. Emlékszel, oh emlékszel-é még, Szó nélkül is mennyit beszélénk, Ha melleted el-elhaladtam? Csak lopva néztem, elpirulsz-e Habozva pillanték szemedbe, S tova siettem akaratlan, Dehogy is néztem volna vissza; — Valaki, hejh; meg ne gyanítsa! Azóta sok múlt... A láng kiholtan, Pedig hűtelen én se voltam, A „szőke angyal“ sem volt csalfa, — S im’ régi vágyunk eltemettük, Közös halottként sírba tettük, Hol tiszta himporuk’ megtartva, Tűnő korral meg-megsiratva A gyermekábrándok pihennek. ránt ? községek Ezen magatartással szemben, most is mét a régi, csaknem az elfeledetthez hasonh hirlapirói müködéVréme fenyegeti közéle tünket, társadalmunkat. S ezt a szörnyszülöttet a »Békésmegyei Közlöny “.-nek köszönhetjük. Felvettetett székhely kérdés. Hogy idétlenül s indokolatlanul, azt fényesen megmutatta a vármegye közönsége. S a kudarcz, mely a kérdés piaczra hurczolását követte, a »Békésmegyei Közlöny«-t oly dühbe borította, hogy nem pirul minden kérdést egyéni szempontból fogni fel és tárgyalni. — Akármely ügy alkalmas arra, hogy Gyula ellen forduljon s hogy azokba személyi motívumokat keverjen. Alig van oly száma egy idő óta e lapnak, mely nyíltan, vagy elburkoltan ne fogS úgy néha-néha csendes estve, E drága sirt föl-fölkeresve. Összeszedem kicsiny füzérbe A rája hullt, szétszórt levélkét, — Tündér-tavasz áldó emlékét, — S óh mintha mindenik beszélne : — Tán’ kósza könny is ül pillámon, — Mégis csak szép a gyermek álom ... Kun Béla. H Ö ŐL. A „Békés* számára irta Gonda József. I. Szomorú naplóban olvastam ezeket a sorokat .... II. Körülölel a köd s fejemre hull- a zúzmara A szemeim előtt káprázatos fehérségében ragyog az erdő s a fehér fák csillogó ege alatt fehéren terül el a frissen esett hó. Fehér min den, szemkápráztató vakító szin. Égő homlokom megosapja a hidegség s szemeim elé borul a köd Arezomba hull a felkavart téli hó s az apró kis fényes kristályok mint a tűz, úgy égetik a vé rém. A hogy a szél végigbúg az erdőn, össze rezzennek a fehér gályák s a reájuk fagyott kristályok ezüstös hangja rezdül végig a lomha csenden. Ködbe borult fejem fölött az ég s kö röskörül csak ez a köd, ez a fojtó nehéz köd lep el mindent . . . erdőt, jeget, havat. Jól esik a lelkemnek bolyongani az úttalan erdőn, a csil lógó fehér havon. Kipirult, szenvedélytől égő arczczal vágok a ködnek s reszketve álmodo zom aranyszöke hajad illatos bársonyáról, szentalkoznék egyesekkel, s főként azokkal, kik-| nek buzgalma az általa felvetett székhelyi iérdés bukását előidézte. • Elhallgattuk sokszor, de végre a hall-| gatásnak is van határa, s kötelesség a tá-| madást, — bár tisztességes fegyverekkel — vissza verni, mikor már a megengedett határokat túllépi ; midőn már a támadás s«e- mélyi éllel bir. A »Békésmegyei közlöny“ legközelebbi számában (r. jegy alatt) dobozi ut< czim- mel egyes sárréti megyebizottsági tagok által beadott felebbezésekkel foglalkozik s éljajdul a nagy merészségen, hogy a „vármegye nagy (?) többségének határozatát meg- felebbezni merészkedtek“ s 'fegyben rámutat a forrásra, szerfelett gyanusitólag, melyből a felebbezések erednek ; s rámutat az ebben nyilvánuló »gyulai önteltségre«, melylyel a «gyulai székhelyi kapaszkodás a maga tarthatatlan helyzetét látva, szövetségeseket keres és egy viczinális uta'eska kérdését prae- dominánssá teszi.“ Nem az a dolog lényege,* hogy a sárréti felebbezések Gyulán szerkesztettek, d( az, hogy a Sárrét köztiszteletben álló s elő kelő társadalmi pozicziót elfoglaló egyéne: aláirtok azt, s jogorvoslattal éltek oly határozat ellen, melyet sem magukra sem a közérdekre nézve üdvösnek nem találtak. Bárki szerkesztette is e felebbezéseket 0/Z illetők alá írták-, s feltenni róluk, hog] meggyőződésük ellenére tették azt, nem csak il domtalanság, de valamivel több is lenne. Próbáljon a »Békésmegyei Közlönyt a fe lebbezéseket aláirt sárréti urakkal aláíratni olya: okmányt, mely meggzöződésiikkel, óhajtásukká összhangzásban. nincs. S megtámadni valakit azért, mert hon , polgári jogai alapján jogorvoslatot keres eg sérelmes vagy annak tartott határozat ellen • s elítélni, a nyilvánosság előtt pellengérr i állítani, mert meggyőződése szerint a jobba i érvényesíteni kívánja: nem egyeztethető me r a szabadelvüség, a tisztesség követelményeivé Nem ez azonban az, mi szavunkat fe- emelni késztet, Nhanem az, hogy kapcsoiatb- hozva a felebbezésekkel a székhely kérd« vedélyes szemed mámoros tüzéröl , . . vadpiros ajkadról. Hallgat az erdő, hallgat a szél, csak a fellegek, a széttépett ónszinü fellegrongyok keringenek gyorsabban a fejem fölött. Egyre sü rübb a köd, fojtóbban', nehezebben ül a lel- kemre, egyre setétedik a levegő, közeleg az alkony . . csak a hó csillog elé fehéren, va kitón 1. . . * Nem az első szerelem tavaszi káprázata s nem az utolsó melanholikus ősze volt a miénk hanem egy fenséges, pompázó nyár a szerelem és boldogság nyara, az kábító, perzselő forróságú korszak, melyben nincsen vágy, epekedés, sóhaj, hanem annál több tűz, pezsgés és lángoló gyönyör. Nem álom, de káprázat, nem kéj, de üdvösség, nem szerelem, de őrület! A ki átélte ezt a forro korszakot, ki tudja, mily féktelen szenvedély, mily őrjítő tűz loboghat egy asszony ereiben, mennyi csáb, varázs, láng, delej a tekintetén, ki mámoros volt valaha csókjától, rózsaszínű, telt karjai szorításától, az szerelme őszén, az utolsó fellángolás bágyadó fényénél is vissza-vissza sírja, szerelmének kábító színekben pompázó, virágillatos nyarátll Úgy jó ez a szerelem, mint a vihar, mint a forgószél. Két szív, két rohanó, száguldó meteor találkozik az égen; kápzázatos fényben ragyog mind a kettő, csak úgy sugárzik belőlük a tűz Azt mondja az egyik : — Nem menekülsz! És visszaragyogják a másik szikrázó szemei: — Te sem! Az enyém vagy! És reszketve gyűl mind a kettőjök szeme lángjában: — A tiéd 1 És a két rohanó fény megáll egy pillanatra, Iszenvedélyes lángjok az égre csap s a láng va* Ikitóbb és csillogóbb, mint valaha . . . Két szív, két rohanó, száguldó meteor találkozott, kilobbant belőlök a láng, kiforrott a szenvedély, a szív felemészté önmagát s egyszerre csak lehullanak az égről . . , s talán egy szikrázó szív, mi jelzi még bolygó úljaik nyomát . . . * Olyan volt ez a mi szerelmünk, mint egy lázas álom, bűvös és ingerlő. Szeszélyes a sors. Engem arra a tájra vetett, ahol te voltál s nekem találkozni kellett a te szemeid bóditó, lángoló sugarával. Meglepte agyam a mámor láza . . . elho- . mályositá szemeim a szerelem, se czélom, se ezé- lom, se vágyam, se hitem többé, te voltál minden . ! . szerelem, élet, Isten . . . s-én kábuló agygyal, felkorbácsolt . vérrel, reszketve álmodoztam a te arany hajadról, kék szemedről, szerelmesen csengő kaczajodról. . . . És ahogy lábaidnál térdepelve esküszöm az örök szerelemről, a vágyról, a vérről ... a szerelemről, gyehenna lángjáról, sorvasztó tüzéröl, hát látom, hogy az emésztő, mámoros szerelem láza fényt vet a te vakmerő tüzű, kék szemeidben is. Az a láng, mely az én ereimben tombolt, elfogta a te szived is s hófehér arezod hirteleni biborjában, tekinteted tétova rezgésében, hangod csengésében ott hivalkodott a szerelem. . . . S midőn már vége a nyáréji álom utolsó jelenésének is, midőn az egész napfényes birodalomból mi sem maradt más, mint egy halovány kék szalag arany hajadból, midőn mar csak viszT.g.pnnír wia.i szamához egy fóliv melléklet van csatolva. átj így tör ki: »mikor a székhely megtartóért való vigéczkedés virágjában volt, ak- or -hangzott fel először az a lappangó ocs- íányság, mely a gyulai csapszékek borgőzös jvegóiben a mámor közepette eddigelé is tthonos volt: hogy magyarok, ne engedjük székhely magyar jellegét! A vigéczkedés apaczitáczióiban itt-ott már nyíltan hangzott.« Ily alávaló ráfogás, gyanúsítás nem kelt- iet-6 méltán felháborodást? Ily hang megér-e a hirlapirói tisztesség követelményeivel ? Kv mutathat rá józan észszel, tisztesség- irzettel bü-ya oly tényre, oly lépésr^/a teletett székhely kérdésében szerepelt * gyulai érfiak részéről^ de különösen azon köztiszeletben álló egyén részéről, kit a »Békésnegyei Közlöny«, iáig főispán volt, émelygő licsérettel övezett, Ysielyet a legkényesebb 'elfogás is elitélhetne, vagy csak kifogásolhatna is ? Honnan merítette a »Békésmegyei Közlöny« alávaló gyanúsításait s honnan vette a merészséget arra, hogy bárkiről is ily hangon Írjon? Volt idő s még nem rég, midőn undorító szolgalelküséggel hizelgétt azoknak, a kiket ma sárral dobál. Mivel szolgáltak ezek arra, hogy most pellengérre állítani törekszik őket? Ez az utálatos, undorító ocsmányság ! S ez a hírlap, még csak nem rég is, azzal dicsekedett, hogy szellemét, irányát a vármegye vezértérfiai istápolják, sugalmazzák. Mit keres »Bókósmegyei Közlöny« ön ott, hol tisztesség van s azoknál, kik a szeny- től irtóznak ? Lehetett oly idő, midőn a vármegye vezérfórfiai a »Békésmegyei Közlöny« szellemére, irányára, irmodorára valamiképpen hatottak. Ma azonbau, s az óta, mióta a {személyi motívumok oly durva módon nyilvánulnak hasábjain, hangosan tiltakoznak a volt támogatók minden befolyás, minden érintkezés ellen. Mit jelent ez? A tisztesség borzad a tisztességtelenségitől, a szenytől s nem akar maga is piszkos lenni.
