Békés, 1897 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1897-01-24 / 4. szám

4-ik szám

G-yuia, 1897. január 24-én

.XXIX. évfolyam

Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János ‘kereskedése, hova alap szellemi részét illető közlemények intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Előfizetési dij : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 | 25 »

I Egyes szám ára 10 kr.

Tétrsacla,lmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő: IC Ó H IT ID _A_ T7* I ID.

Kiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyílt téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

m

Nyilt-tér sora 10 kr.

Kaszinók és társadalomAz emberiség életfolyása igen gyorsan változik. A világ legcsendesebb zugaiban is más ma, mint pár évtizeddel ezelőtt volt, óletczélok és akadályok, munka és pénzforgalom, siker és bukás más alakot, más mértéket mutatnak, de különösen más az emberek lelke. Ezt a változást nem fejezi ki most már a »léteiért való küzdés« eléggé, mert küzd az is, akinek létele biztos, a hatalomért, az elsőségért, a lényért s más divatos czé- lokért. Az önzés, a vadabb indulatok felül kerekednek, az emberek egymáshoz hidegebbek, kegyetlenebbek, a társadalom rendje átalakulóban van, az általános elégedetlenség, melynek igazi komoly alapja nincs, mesterségesen van szitva kielégítetlen becsvágyó írók és a közélet feltörekvő szereplői által. Szépen haladunk oda, hol majd minden egyes ember minden más ember ellen, mint ellenfele' ellen küzd.

Hála Istennek — még nálunk nincs ez egészen igy, noha sok széllebbenés érint már minket is azon viharokból, melyek világszerte dühöngenek. Lassanként nálunk is uj érdekkörök szervezkednek s az a most terjeszkedő nagy izgatottság, mely a nyugodt és természetes emberi fejlődésnek legnagyobb ellensége, ide is el fog jutni. A legtisztább magyarság erősödése, egy alföldi város természetes és üdvös haladása abban, mi a mi- velődésben hasznos és az embereknek jó, az egyének boldogságára nézve kedvező, akkor megakad vagy megnehezül. Minél több érdekkörre oszlik a város, minél élénkebb az egyes körök tagjainak igyekezete a befolyás és hatalom megszerzésére, minél csekélyebb egyetértés van a lakosságban aziránt, ami a köznek, a nemzetnek, a vármegyének, a városnak haszno^, annál nemtelenebb a közélet, annál ziláltabb a társadalom, annál ne hezebb az egyesek élete s csekélyebb a nyugalma. Pedig nincs emberi haladás, mely kívánatos volna, csak olyan, mely szaporítja a boldog emberek számát. Ma még a felvilágosodás, az ismeretek terjedésével a boldogtalanok, a követelők, a nyugtalanok száma

szaporodik,-még nálunk is. Mert helytelen a boldogság igazi eszközeinek felfogása, helytelen a mérték, melyet az emberek önsorsuk megítélésére használnak.

A munkamegosztás természetes és tár Badalmi törvéuy s belőle lett a foglalkozás szerint csoportosuló emberek ellenséges érzülete egymás iránt. Nálunk is mindinkább széttárnék a lakosság egyes köreinek utai; mindig jobban távolodik egymástól a lelkűk és szivük. Mindig kevésbé értjük -egymást. Lassanként nem lesz már közös eszménk, közös törekvésünk, a szeretetnek s a lelkesedésnek közös tárgya. A közjó, a haza, a város jövője nem egyaránt érdekel bennünket ; a gazdálkodó idegenül nézi (le is nézi) a tanult embert, az iparos idegenkedik mindkettőtől, a munkás már nem érzi a vérbeli és fajbeli köteléket sem és megtagadja a jazát. A közélet nagy élénksége, a vélemények és vágyak heves nyilvánulása ezeket az ellentéteket mindig kirivóbban tünteti fel.

Ezzel a szétziláltsággal nem bír megküzdeni s nálunk annak tovább fejlődését nem tudja megállítani más, mint a társadalom vezetésére, a közélet hangulatának irányozására legalkalmasabb emberek egyetértése. A gondolkozók, józanok és önzetlenek ma még nem ritkák a társadalom különböző köreinek egyikében sem; 6 ma még szerencsére nem oly nagy a nyugtalanok és izga- tottabb kedélyüek tömege, hogy józan vezetésre ne hajtana s egészen vezethetlen volna, de nem is oly közönyös már a társadalom, hogy saját érdekeit szemmel ne tartaná. Ma még lehetséges józan, alapos és erős közvéleményt alkotni, lehet a nemzet és a város bajai iránt a lakosság lelkét éb- rentartaüi, csak legyenek* tűzhelyek, hol a vezetésre hivatott egyének hazafias és önzetlen lelke felmelegszik; központok, hol mint emberek, mint gondolkozó hazafiak s a vá ros hü lakosai egymással érintkezhetnek, hol vonzó otthonias környezetben bizalmas és fesztelen társalgást folytathatnak. Különböző helyzetű emberek nagyon keveset érintkeznek egymással, még nálunk is, hol pedig az emberek közt raDgbeli különbség kevésbé

van. Ezen segíteni kell s ilyen központtá, ilyen semleges, pártatlan területté kell városunkban §s egész Békésvármegyében is a kaszinókat fejleszteni.

A csabai patronátus.

őszintén bevallva nem feltételeztük, de őszinte sajnálattal kell konstatálnunk, hogy Csaba község képviselőtestületében a higgadt megfontoltság helyett a szenvedély jutott túlsúlyra s ez a szenvedély sugalmazta a község képviselőtestületének csütörtöki közgyűlését, illetőleg eme közgyűlésnek a patroná- tusra vonatkozó tanácskozását és határozatát.

A következmények igazolni fogják, hogy Csaba községe fejleményeiben alig mérlegelhető súlyos hibát követett el, amidőn alábbi határozatát hozta s minden jóstehetség nélkül megállapítható már most, hogy a határozatot felsőbb fórumok okvetlenül megfogják semmisíteni s amit most bizonyos méltósággal megtehetett volna, de megcselekedni elmulasztott’: a patrouátusi rendeletnek, még pedig sans phrase leendő végrehajtásának caudiumi igája alul semmi szín és körülmény között nem fog kibúvhatni.

A Csaba községére nézve emlékezetessé váló közgyűlés különben a következőleg folyt le:

•Körösi László jegyző elsőben és vázlatosan előadván a patronátus eredetét, átháramlását, az ügy fejleményeit, felolvasta a már lapunkban közölt rendeletet, melyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter a nagyváradi bíboros püspökhöz intézett és amely azt a királyi rendeletet tartalmazza, bogy a csabai róm. katholikus lelkészt a nagyváradi latin szertartásu kath. püspököt megillető kijelölési jog tiszteletben tartása mellett, a község képviselőtestületének és elöljáróságának római kath vallásu tagjai válaszszák.

Annakutána előterjesztette a múlt közgyűlésen választott 12-ős bizottságnak egyhangúlag hozott és megszerkesztett határozati javaslatát, melyet, a közgyűlés is egyhangúlag elfogadott.

E határozati ja/aslat a következőleg hangzik :

Csaba község képviselőtestülete a nagyinéit, in. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák felolvasott rendeletében foglalt kegyúri jog adományozásra hódoló tisztelettel kijelenti, hogy azt el nem fogadja, mert:

1. Csaba községe a helybeli római kath. egyház feletti kegyúri jog adományozását soha nem kérelmezte ;

mert 2 szór Csaba nagyközsége részére a szabad kir. városok módjára adományozott kegyúri jog gyakorlását nem kívánja s annak terhét viselni nem képes;

mert 3-szor miután az adományozott kegyúri jog gyakorlása nem a községet, mint erkölcsi testületet, annak egészében illetné, hanem az csupán egyesek részére tartatott fenn, mint ilyet a közönség lösszesége részéről elfogadhatónak nem tartotta, úgy a felekezeti béke, mint a társadalmi egyenjogúság érdekében, valamint az lb86. XXII. t.-cz. 57. §. alapján sem;

4. a legfelsőbb leiratban a patronátusi terhek viselésére rendelt 20.000 frt jog alapjáról* a község semmi .tudomással sem bir, miután e czélra ily összeget senkitől sem kapott s azzal nem is rendelkezik ;

5 a patronátus természetével elleukezönek tudja, hogy a község mint politikai testület számadási kötelezettséggel rendeltessék alá egy felekezeti püspökségnek, holott a patrónus jogában áll az illető egyház számadásának felülvizsgálása;

6. végül, mert Csaba község képvUelőtestü- lete ez uj adományozásból meggyőződést szerezvén arról, bogy a múltban viselt patrónusi jogai a róm. kath. egyház felett el nem ismertettek, másrészről, miután az adományozott patrónusi jogot elfogadni nem kivánja, Csaba községét a csabai róm. kath. egyház patrónusának nem tekinti.

A kérdéshez hozzá szóltak: Beliczey István és Rezső, aki kéri, hogy a király elé küldöttséget mene8szenek az adományozás enyhítése czéljá- ból, továbbá az országgyűlésen interpelláczió intézkedése kérdésében s a kormány vád alá helyeztetése inditványoztassék.

Szeberényi Lajos evang. lelkész vádolja Schlauch püspököt, akinek keze működött, — elfogadja Beliczey Rezső indítványát;- Korosy László jegyző felteszi a kérdést és egyhangúlag elfogadottnak jelenti lei a határozati javaslatét, — továbbá kéri, hogy a felségfolyamodás és interpelláczió kérdésében küldessék ki a 12 es bizottság; dr. Zsilinszky Endre felségfolyamodványt óhajt, mert meg van győződve, hogy a korona tudva félrevezettetett; ha semmi egyéb, az igazolja, hogy a patronátus alapjául rendelt 20.000 forintra vonatkozott iratok, végzések kivétettek az iratokból.

Egyhangú határozattal kimondatott, hogy egy 12-es bizottság kiküldetik a további teendőkre belátása szerint cselekedni, közgyűlést összehívni és a teendőkre javaslatot tenni.

V

IKralruLír cLal.*)

Szerzó : Dankó Pista. Szövegét irta: Dóczy József,

Sötét erdő sűrűjéből Kakuk madár hallik,

A hangjától a szivembe Úgy bele nyilallik;

Azt kérdeztem, mikor még a Gyöngyvirág virágzott:

Kakuk madár, mond meg nekem Hány évig él a kedvesem ?

Kakuk madár százat is kiáltott.

Ne szólj, ne szólj kakuk madár,

Hamis a te hangod;

Nem hallottad a faluból A lélek harangot.

Száz évig él a kedvesem Azt mondtad te róla;

S ma délután temették el A száz évből nem múlt még el Száz uap sem azóta.

Elmennék én a faluból Messze-messze földre,

Ha engemet egy sirhalom Úgy ide nem kötne.

Ki ültetne rozmaringot Arra a sirdombra,

Árva lány volt a kedvesem Nem gondol rá hej senki sem Hej séfifi sem, az én galambomra.

Békésvármegye történet©**)

Magyarország ezrodóves fennállásának ünnepére. Békósvár- megye törvényhatósági bizottságának „jpegbizásából irta dr. Karácsonyi János. I. kötet. Kiadja Bókésvármegye közönsége. 1896.

fűikor hazánkban az alkotmányos időszak bekövetkezett, a vele járó szabadabb szellerr amint gyorsabb működésre ösztönző összes in*) Kiadja: Valentin Károly fia Pécsett. Ára 60 kr.

**) A »Katholikus Szemle“ legutóbbi számából

tézményeinket, úgy nemzetied, mondjuk, haza fias irányával nagy lökést adott a nemzeti történetírásnak is. Ezen időszak kezdetén a történelemmel foglalkozók között jelszó volt: az adatgyűjtés; felkutatni, áttanulmányozni minden szám- bavehető levéltárt, hogy a jövő nagy historikusának elég adat álljon rendelkezésére, amellyel a nemzet története terjedelmére is meghaladja Stahly és Horváth müveit. A történelmi munkásságnak ezen jellege ma is dominál, de a hetvenes évek derekán egyesek, társulatok különösen hódoltak a jelzett iránynak. A nyolczva- nas évek felé, amint közeledtünk az ezeréves határkőhöz, úgy módosult a történetírók munkássága is. A vezető társulatok megtoldották a czélt, nem elégedtek meg pusztán az adatgyűjtéssel, azzal, hogy követ, téglát, habarcsot hordjanak a nagy nemzeti épülethez, hanem a meglevő, felkutatott források alapján a haza egy- egy részecskéjének megiratták a történetét, azaz egész oszlopokat, pilléreket, reliefeket készítettek, hogy a jövő nagy mestere könnyebben láthasson munkájához. Ez az idő a történelmi monográfiák .kora.

E monográfiák történetírásunknak ma mar majdnem szervi részét képezik. E körülmény egy nemzet irodalmában serr domborodik úgy ki, mint éppen nálunk. A francziáknál és a németeknél a legritkább eset, hogy egy-egy politikai területnek a történetével foglalkozzék valaki. A nyugaton nem az a divat, — ott vagy .egyes intézményeknek ifjak meg a történetét, amelyeknek hatása kulturhistóriai szempontból fnntos, vagy egyes korokhoz vagy kimagasló történelmi személyekhez fűzik a monográfiák fogalmát, avagy megírják egyes, területek történetét, ha az a terület eseményeivel elhatározó irSnyt adott az állami élet fejlődésének, de oly értelemben, aho-.

gyaq nálunk szokás monográfiát irni, s oly Czél- zattal, amelylyel a hazai monográfiákat Írják, a külföldi irodalmakban példát csak elvétve találunk. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy a monográfiák a hazai történetírás értékét, becsét nem emelnék; de kifogásoljuk a módszert, melyet monografusaink alkalmaznak, Áll ez különösen a városok és vármegyék, szóval politikai autonom területek monografusaira. — Eltekintve attól, ami az ilyen monográfiákban az illető vidék specziális története, az írók az általános történettel könnyen végeznek, elmondják azt, amit annyian elmondtak. Látni való, hogy e módszerrel mennyire gazdagodik a hazai történet 1

^Karácsonyi János müve, Békósvármegye története, e sablon alól nagy kivétel. Az ő történat- irói érzéke meglelte a helyesen kitűzött czélt, meglepő következetességgel alkalmazta hozzá módszerét, sőt szem előtt tartotta azt is, hogy Qgy vármegye közönsége számara ír, nem öltözött tógába, úgy viselkedik, hogy a szakember is lássa, szülőföldjének lakói is megértsék.

Már a munka beosztása is elüt az eddig megjelent monográfiák sablonétól. Nem a hazai korszakok szerint osztja föl anyagát, hanem a felosztást is kapcsolatba hozza tárgyával. így nála például a megye autonom életének első korszaka a legrégibb időkből 1560-ig terjed; eddig azért, mert a politikai terület akkor jut egy nagyobb, hatásában országos forduló ponthoz, mely természetsz ?rüleg kínálkozik, hogy határkő legyen. Nem szólok a megye népvándorláskori történetéről, nagyon helyesen cselekedett szerző, hogy müve e részében nem törekedett rendsze rés történeti egészre, hisz' kútforrások híján ezt nem is lehette; de szerettem volna, ha éppen | résznél nagyobb figyelembe részesíti. Salamon

Ferencznek azt a karácsonyi értekezését, melynek czime: Hol volt Attila tábora. — Pompás vezérfonal ez a Tiszán túl vidék topográfiájára nézve, s bizony sok esetben kisegítette volna szerzőt oly vitás kérdéseknél, amikor a levéltári adatok visszamenő eseményskre fölvilágosi- tólag nem szólhatnak.

Karácsonyi e monográfiában követendő példát nyújt az árpádházi historikusok számára, hogy a politikai kialakulás alapját tevő intézmények tárgyalásánál a támpontot hol keressék. Amit ő ír, azt minden historikus tudja; de alkalmazni egy sem merte. Azt a specziálisan magyar vonatkozású históriai tételt, hogy a keresztény vallás döntő hatással volt az ország alkotmányára, ritka kritikai éllel Karácsonyi fejti ki, s e tekintetben követendő példát nyújt, a tétel alkalmazásával meg e monográfia kapcsán valóban gazdagitá a magyar történetírás rendszerét. Maga-a tétel igen egyszerű : a püspöki hatalom gyakorlásáról van szó, ezt a hatalmat csak megszabott területen lehet gyakorolni, § ennélfogva az egyházmegyéket meg kéllett hat tározni, egymástól bizonyos jelekkel megkülönböztetni. E felosztás mintát adott a királynak az ország politikai felosztására. Az egyházi felosztás nagy időkre biztos alapját képezte a további fejlődésnek; biztos alap volt azért, mer- az egyházmegyék határai csak pápai engedély- lyel változhattak meg. Innen van, hogy bármely kétséges politikai bonyolulat állt is be, melyből nehéz a kibontakozás, az egyházszervezet mindig nyújt kulcsot. Nem tudom eléggé kiemelni Karácsonyi érdemét, hogy a találgatásra maradt árpádkori történet homályába világot gyújt s felette egyszerű, de annál igazabb módszer alkalmazásával. — Csak igy juthatott szerző a politikai megye árpádkori területének megállapitá-