Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-04-26 / 17. szám
17-ik szám. Gyula, 1896. április 26-án XV. (XXVIIL) évfolyam Szerkesztőség: Templomtér, Dobay J ános kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak visiza. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . >„ 2 § 50 » Évnegyedre .1 | 25 » Egyes szám ára 10 kr. Oft uT^ft^t-Oft *K>V ft m Társadalmi és közgazdászati lietilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő s H Ó H 1ST D ~Á. T7" I ID. Eiadó hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, kova a .hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetése k szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. Áldozzunk. Állami, nemzeti létfentartásunk nehéz küzdelme, alkotmányos szabadságunk védelme, századokon át lekötötte, elvonta erőnket közművelődési, közgazdasági fejlődésünk munkájától. S akkor, midőn a honvédelem „szent kötelességével még egy másik párosult: az annyi véren vásárolt béke áldásai között virágzásra emelni a hazát, melyet őseink vére vívott ki és ismét őseink vére tartott meg számunkra“ csak paránya maradt meg a nemzeti életerőnek. Csak paránya szállott reánk a nemzeti életerőnek a honvédelem utolsó nagy rázkód- tatása, a rettenetes égiháboru után, melyet fejlődésünk szolgálatába viheténk; de még az is le volt kötve; alig volt elég arra, hogy megtörve vonszoljuk keresztünket. Az erő fejlődni akart, de nem tudott, hiányzott az erőfejlesztő melegség: az alkotmányos szabadság. Midőn végre elvonultak hazánk borús egéről a sötét fellegek, s a szabadság, az alkotmányos élet napja felderült felettünk: nemzeti erőnk megmaradt paránya uj életre kelt, fejlődött rohamosan, munkára, alkotásra csakhamar képessé erősödött. Erőnk növekedése tett képessé megismerésére feladataink sokaságának, 8 képesek lettünk mérlegelni is, egyenként azok nagyságát, s láttuk eszközeink fogyatékosságát. S midőn felismertük elmaradottságunkat, közművelődési, közgazdasági fejletlenségünk nagyságát, láttuk helyzetünk elszomorító képét: megdöbbenve állottunk meg az előhaladásunk terétől elválasztó tátongó mélység előtt; s gyengeségünk még sem szédített e mélységbe, pillanatnyi kábultság után ezredéves önfen- tartási ösztönünk munkához vezérelt, alkotásokra ösztönzött, erőfeszítésre, áldozatokra lelkesített. Behordtuk a tátongó mélységet. Elegyengetve szellemi s anyagi előhaladásunk talaját, Boldizsár bácsi milliói. Irta: Gottier Lajos. (Vége.) — Csak téged sajnállak Bódi bá-esi —Így végzi szavait, — hogy ilyet kellett megérned Az öreg cinikns mosolylyal néz húga ar- czába, mialatt csontos két kezét ösázekulcsolja ölében, a nélkül, hogy egy szót is szólana. A hangulat meglehetős nyomott lesz rá s később mindnyájan csodálkozva néznek az öregre, mikor kaczagva,-ingerkedve kezd játszani kedvencz agarával. (Na ! ez valami rosszban töri a fejét). Vacsoránál aztán minden apropos nélkül hozza föl és egész komoly meggyőződéssel magasztalja Kún Kocsárdot, Semseyt és Rökk SzilárJot, követendő például állítva oda, minden magyar ember elé, ki hazáját igazán szereti. Hogy milyen képet vágott hozzá a tisztelt társaság, el lehet képzelni. Csak Muki nem jött zavarba s rá szólt az öregre: — Mondok én neked valamit Bódi bácsi 1 mielőtt eszedbe jutna valami nagy bo . . . akarom mondani, valami nagy hazafiságot elkövetni, írasd rám az egész vagyonodat. Holtig eltartlak belőle urasan. Persze kaczagnak mindnyájan, még az öreg úr is, csak Murahátyné jön méregbe s olyasvalamit mormog.a fogai közt, hogy: — Sémiéi hajlandóságot nem érzek magamban, egy második félbolondot is- kiböjtölni. megkezdtük oly állami épület felemelését, melynek minden köve a polgárosodás igényei szerint lett beépítve. Közművelődési, közgazdasági fejlődésünk nemzetfentartó oszlopait rohamosan, hihetetlenül gyorsan, erősen raktuk fel, oly sikerrel, milyent más nemzetek békés évszázadok munkássága mellett értek el. Csak három évtized az orőíeszitő nemzeti munkásság tartama. Pillanat ez csak államéletünkben, s e pillanat az, mely alatt pótoltuk századok kényszerű mulasztásait, s e pillanat az, melynek erőfeszitő tevékenysége, nagy áldozatai emelték fel nemzetünket á polgárosodásban előhaladt oly nemzetek körébe, melyeknek a kifejlődésre évszázadok békéjét fegyvereink, s pazarul ontott véráldozataink biztosították. Emlékezzünk vissza uj életünk első per- czeire, s tekintsünk vissza a térre honnan kiindultunk. Erőfogyott nemzet valánk, tevékenységünk tere oly puszta volt. Közművelődési, közgazdasági, s általában minden oly intézményeink, melyektől a nemzeti jóllét, közboldogság, az állami hatalom függ, hiányoztak, s alig volt meg oly alap is, melyet a kor igényeinek megfelelő, az idegenben mindenütt már erősen kiképezett intézmények alkotására felhasználhattunk. Itt az ország igazi szive táján, Békésvármegyében még nagyobb volt elmaradottságunk sivársága, mint másutt. Magunkra voltunk hagyva, hiába tekintettünk a segélyt nyújtó kéz után, mely felemeljen, s előhaladásunk rögös utain támogasson. De ha zúgolódtunk is, el nem csüggedtünk. Itt nyilvánult a nemzeti erő szívóssága legjobban. Felvettük a munka, az alkotás terheit vál- lainkra, s roskadozva bár, de szünet nélkül, kitartással hordtuk a rögöket előhaladásunk épületéhez, melyet felemelni erős akaratunk ösztönzött; Lassabban haladtunk az alkotás nagy munkájában, mint mások. Kevesebbet mutathatunk fel a közművelődési s közgazdasági Denique a husvét elmúlt, de az öreg hallani -sem akart róla, hogy a társaságot szétengedj«». Tetszettek neki az ő fehér rabszolgái. S ha valamelyik komolyan emlegette a távozást, csak annyit mondott rá: . — A kinek nem tetszik a mi társaságunk,! az elmehet. Ugye Káró ? s füttyentett egyet ked- vencz agarának. A huszárnak már másodszor kellett rreg- hosszabitani a betegségét, hogy maradhasson. Pádig egy nap hússzor is elmondja, hogy: Ko. losszál fád! (Nem mintha nem találná jól magát Judit a társaságában, de mert az úgy snájdig, hogy ha unatkozik az ember. Jól mulatni minden paraszt civil is tud.) Lovat is hozott magával, mit el akar gseftelni tőle a kamarás. S ha nincs egyébb dolguk, mindjárt alkusznak rá. — Azért a sárgáért adok négyszáz bőgőt. — Nem adom annyiért. Hanem ha ötszáz bikát kiszúrsz érte, bírjad békével. Akkor is vesztek rajta, mert az a sárga az én kezem alatt egy év múlva úgy megéri a nyolczszáz frtot, mint ma egyet. — Akkor ne is add el most. 8 mindennap igy végzik az alkut, hogy másnap újra kezdjék. Közbe szapulják Lajost is (egyedül Muki vette pártfogásába, ő is inkább csak azért, hogy a többit bosszantsa vele) s igy valahogy csak eltelik az idő. Az öreg meg csak hallgatta egy darabig, mikor aztán megunta hal- gatni, akkor azzal felelt rá, hogy egy szép tavaszi napon fogatot küldött Lajősékért, a szomszéd faluba, a hol laktak és éppen akkor érkeztek haza, a nászutról. A parádés kocsisnak jól a szájába rágta, hogy: fejlődést biztosító alkotásokból, mint mások; de több volt az alkotni valónk, mint azoknak, kik gyorsabban haladtak, s magunkra voltunk hagyva, nem mint azok, kik többet alkottak, mint mi. Alig van vármegyénknek egy porszeme is, melyhez az állami alkotás emléke, dicsősége fűződik; s alig hullott alá a dúsan terített asztalokról ai áldozatoknak csak morzsája is. Erőfeszitő tevékenységben telt el állami életünk újabb folyama. Áldozatokat áldozatokra halmoztunk. Csak igy tarthattunk lépést a haladókkal, kik erejűket ipari, kereskedelmi fejlődöttebb helyzetükből könnyebben növelhették ; kiknek már iskolák, magasabb tanintézek, kiképzett közintézetek, szervezettebb társadalmi, közgazdasági viszonyok előnyei állottak támogatásukra készen. Nekünk teremteni kellett mindent, s azok is, melyeket már találtunk, nem elégíthettek ki korszerű igényeket. A szorosan vett népnevelés határain túl, a közművelődés terén alig jutottunk; közgazdasági érdekeink szolgálatára eszközöket, intézményeket alig találtunk. Ma már három évtized munkássága után jelentékeny előhaladást mutathatunk fel a fejlődés minden terén, s e három évtized ránk nézve az erőfeszítés az áldozatok korszaka volt. Vájjon elértünk-e az erőfeszítés, az áldozatok határvonalához. Nem ! Feladatainkat korántsem oldottuk meg. Előhaladásunk nem jutott még oly talajra, honnan tovább juthat erőfeszitő munkás ság és áldozatok nélkül is. Nekünk még mindig dolgoznunk kell a múltért is, nem csak a jövőért, s áldoznunk kell sokat, hogy jövőnket biztosíthassuk s oly felvirágzást, jóllétet teremthessünk, mely a megrázkódtatásoknak is képes legyen ellentállani, s melyet ne veszélyeztessen idők folyamán felmerülő szerencsétlenség. Tiszteltetem a nagyságos urat és feleségestül együtt szivesen látom magamnál. Jöjjenek azonnal. A méltóságos Sövényes, az ö baronesz feleségével együtt, nem akartak hinni az ö szemüknek, mikor az ablakból meglátták a kastély előtt megállani a kis könnyű homokfutót, a melyből Lajos szállt ki az ő szépséges feleségével. Mikorra fölértek a lépcsőn, akkor már Boldizsár bácsi is velük volt. A vén sas ugyancsak kihúzta magát, karján vezetve a kis menyecskét. Lajos utánnok kullogott, várva a követke- zendőket. Az öreg pedig a nagy szalonba vezette az uj vendégeket és kiüzent n többiekért, hogy kéreti mindnyájukat, szíveskednének befáradni Úgy sompolyogtak be egymásután, mint mikor fogat huzatni megy valaki. Egyedül Murahátyné mentette ki magát, egy heveny mig- rainnel. A kamarás és az ő bárónő felesége önmagukat múlták felül leereszkedésben, a bemutatás alkalmával. Az a kegy egyszerűen szédítő volt, amivel tegezni kezdték az uj rokont. A huszár egyszerre meghódolt s majd elnyelte tüzes tekintetével a szép asszonyt. De ez a hódolat is olyan fajta volt, a melyből valamivel kevesebb sokkal több lett volna. A két leány meg, hogy észrevette Gábor cousinjok elragadtatását, még hidegebben viselték magokat sógornőjükkel szemben, mint az eredetileg tervezték. Csak Muki nem jött zavarba, ö őszinte örömmel ölelte meg mindkettőjüket, csattanós rokoni csókokat adva a szép asszony arczára is. Bódi bácsi meg hallani sem akart róla, hogy még ma elbocsássa őket haza. — Leikeim, én a meghívást nem úgy értetAlkotnunk kell sokat a mi hiányzik; javítanunk, fejlesztenünk kell sokat, mi meg van. Munkásságunk nem szünetelhet, áldozatkészségünk forrása ki nem apadhat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy társadalmi fejlődésünk áldozatainkra van utalva, s közéletünk is csak áldozataink által fejlődhetik. Tisztában kell lennünk azzal, hogy közművelődési, közgazdasági, közegészségi érdekeink áldozatokat követelnek, s nem sok reménynyel támaszkodhattunk másokra, csak magunkra, hiszen látjuk, hogy maga az állam is áldozatainkból táplálkozik, alkotásait áldozatkészségünk alapjára rakja le. Áldoznunk kell a közjóért, előhaladá- sunkért, habar kimerülésünk réme már-már küszöbünkhöz közeleg, áldoznunk kell, mert nincs kire támaszkodnunk, áldoznunk kell, mert jövőnket csak az áldozatok biztosíthatják. Oláh GySrgy. Ünnep előtt. Budapest, április 22. Tiz nap választ el bennünket a korszakos eseménytől. Tiz nap múlva megnyílik az ezredéves országos kiállítás. Tiz napon keresztül várjuk még biztató reménységgel, a lelkesedés igaz áhítatával ünnepünket. E tiz nap hosszabb határidő a nemzet számára, mint múltjának nem egy esztendeje. — E tiz nap lépcsőzetén jut föl Magyarország arra a magasságra, a hová az ezeréves múlt minden dicsősége és a teremtő jelen minden sikere vezet. Odakünn a városliget területén csodás alakulásban bontakozik ki a kiállítás festői panorámája. A mit az ipar és a kereskedelem, a tudomány és a művészet, a hadászat és a földmi- velés, a néprajz és a história megteremtett, annak mindenfelé nagyszerű hajlékai emelkednek. Sorban érik egymást a különböző iparágak: a m. kir. államvasutak gépgyára, a közlekedésügy, a bányászat és kohászat, a horvát és szlavón, a bosnyák-herczegovinai stb. ipar pavillonjai, továbbá a gép- és az iparcsarnok s még egy sereg épület, melyek a magyar ipar csodás föllendülését vannak hivatva bemutatni. Közbül egy-egy arányos formájú vendéglő vagy kávéház, itt-ott tem. Nektek itt kell maradni a többiekkel, én mindnyájatokat egyformán szeretlek és szivesen látlak. Reméltem, vacsoráig a Bonska húgom migrainje is elmúlik, meg kell hogy kössétek véle is, az atyafiságot. Irén mosolyogva nézett az urára, az meg némán vállat vont. A kamarásék ezután visszavonultak, azon ürügy alatt, hogy Murahétynét nézik meg s a két lány követte őket. Kimenet olyan szertartásosan hajtották meg magukat a fiatal pár előtt, hogy nem lehetett a gúnyt ki nem érezni belőle. S hogy bezárult az ajtó mögöttük, a kis menyecske olyan remekül utánozta az egész visz- szavonulást, ceremoniásan hajlongva jobbra, balra, hogy Bódi bácsi, Muki, meg a huszár öklükkel törülték szemöket a nagy kaczagásba. Lajos meg boldogan zárta karjaiba a az ő ara- nyos kis feleségét. Sajnos, a Murahátyné migrainje estére sem engedett a negyvennyolczból s a vacsorát nélküle költötték el. Az öreg dühös volt, Muki meg hiába iparkodott meghonosítani a fesztelenséget a társaságban, a kamarás, szövetkezve feleségével és húgaival, tönkre tette ezen jobb ügyre méltó buzgalmát, A huszár is tartózkodóbb lett egy kicsit hódolatával, Juditra való tekintettel. Csak Irén nam látszott észre venni semmit, jóizüen evett s a mellett ráért tréfálkozni is. Azért vacsora után mégis fölszedték kettecskén sátorfájokat s ott hagyták a kedves társaságot. A főhadnagy gavallérosan karját nyújtotta a menyecskének, úgy kisérte le őket a kocsihoz. S mikor visszajött az ebédlőbe önkénytelenül kicsúszott a száján elragadtatása: Piczulás bank részjegyei jegyezhetők minden üzletben és ma délután a városház msorán levő helyiségben.
