Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1896-03-29 / 13. szám

Hírek. Előfizetési felhivás a „Békés“ 1896. évi második negyedére. Lapuok múlt hó végén XXV1I1. évfolya­mának elsőnegyedét töltvén be, tisztelettel fel­hívjuk mindazon olvasóinkat, akiknek előfizetése márcziusban lejárt, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek. A lap programmja, melylyel éveken át sikerült a közönség osztatlan bizalmát megnyerni, jövőben is a régi marad. Békésvármegye s abban a megye székhelye Gyulavárosa közigazgatási, tár­sadalmi 1 közgazdasági érdekeit képviselni, tárgyi­lagosan, higgadtan, függetlenül, de óvakodva min­dennemű személyeskedéstől: ezt az eszmét .tűztük zászlónkra s ezen eszme szellemében fogunk ezután is működni; összekötéseinknél fogva ama kellemes helyzetben voltunk és vagyunk, hogy elvont elmé­letek fejtegetése helyett kizárólag megyei és köz ségi érdekeink istápolásával foglalkozhatunk és eme törekvésünkben megyénk és városunk kiváló fiainak közreműködése támogatja lapunkat; a vármegye sl Gyulavárosa közönségétől reméljük az eddigelé íb hálásan tapasztalt további szíves támogatást. Lapunk előfizetési dija szintén a régi marad és pedig az ápri­lis—júniusi negyedre 1 frt 25 kr, mely összej? vidékről „Békés kiadóhivatalának — Gyulán“ czim alatt postautalványnyal küldendő be. Virágvasárnapjára ébredtünk. Vasárnap kez­dete a nagy hétnek; a kereszténység gyászát a vi­rágok ünnepe előzi meg. A természet most hozta első zsengéit és az egyház azokat Istennek szenteli. Az ünnepi ének még egyszer felhangzik, azután kezdetét Veszi a mély gyász ; a harangok elnémul­nak, orgona nem szól; tompán fájdalmasan, meg­ható egyszerűséggel rezegnek végig a templom ha­jóján a nagyheti zsolozsmák. A kereszténység ma­gira száll és bűnbánó lélekkel üli meg Krisztus ^kínszenvedésének kétezredéves emlékét. Minden esz­tendőben ismétlődik és mégis minden évben új, — a vallás titokteljes misztériumai-minden évben egy­formán ragadják meg a hívők kedélyét. A bibliai ^pálmák emlékezetére az egyház barkát szentel a mai napon; a hívők összeszedik a természet első zsengéit és ezekkel kezükben hangoztatják a jeru- zsálemi nép üdvkiáltását: fHozsánna, áldott, ki az Ur nevében jő 1“ Nagyhét. A kereszténység zsenge korától fogva a nagyböjt utolsó hete az év egyéb hetei közt min­dig a legszivrehatóbb, legnagyobb jélentőségű volt. £ héten ünnepli a kereszténység a megváltás leg szentebb titkainak emlékét és végzi mélyértelmű és szivreható szertartásait. Innen a 4. századból eredő elnevezése is: nagyhét. Nagy dolgok történtek e héten az emberiséggel! — Hajdan nagy tisztelet­ben is állott e hét a hívőknél. A bíróságoknál tőr-i vényszünet tartatott; a hívek kizárólag az ájtatos- ság gyakorlásának szentelték idejüket; a foglyok, a czégércsebbek kivételével szabad lábra helyez­tettek. Manapság a buzgóság lankadt ugyan, de mindazonáltal kétségtelen az, hogy nincs az a hit- közönyös, kit a nngyhét élete rendeltetése felől komoly gondolatokra nem bírna, kit a Golgothán szenvedő Isten fia, ba csak rövid magábaszállásra is nem inditana 1 A gyulai róm. kath. belvárosi templomban a nagyhét szertartásai a következő sorrendben fognak tartatni: Vasárnap 10 órakor barkaszentelés, utána sz. mise. Szerdán, csütörtökön és pénteken d. u. S órakor Jeremiás próféta si­ralmai énekeltetnek. Csütörtökön 9 órakor, szent­mise. Pénteken 9-kor „praesancti ficatorum" vagyis az előszenleltek miséje, ezt követi sz. beszéd. Szom­baton 7-kor: tűz-, viasz- és kútszentelés, utána szentmise, d. u. 6 órakor feltámadási körmenet. Gyulavárosa képviselő testületé tavaszi rendes közgyűlése holnap kezdődik és tekintettel a nagy és fontos tárgysorozatra, valószínűleg kedden is folytatódni fog. A közgyűlés tárgyai következők: 1. Polgármesteri jelentés, 2. A városi adósságok conversiójára vonatkozó előterjesztések az ez ügy­ben hozandó érdemleges határozat czéljából. 3, A közpénztár, ápolda, pénztár, szépészeti pénztár, re­gálé pénztár, katona elszállásolási-, pótlaktanya pénztár, vágóhidi pénztár, laktanya pénztár, fo­gyasztási adó, gróf Wenckheim Frigyes alapítvá­nyi, Göndöcs Benedek alapítványi, báró Wenckheim Béla szobor alap, letéti pénztár, iskolai bírságpén­zek, városi közmunka, árvatári pénztár 1895. évi zárszámadása és vagyonleltár a pénzügyi szakosz­tály és tanács véleményével. 4. Az 1897. évre ki­vetendő közmunka mérvére és váltságdíjára vo­natkozó tanács előterjesztése. 5. Vendéglő, kávéház, ' stb. iparok gyakorlására vonatkozó szabályrendelet módesitáBa iránt kiadott miniszteri rendelet a ta­nács véleményével. 6. Magyar kir. belügyminiszteri rendelet a városi rendőröknek két rendőrrel való szaporítása iránt. 7. A Magyar-utcza kinyitásához szükséges összeg előlegezése iránt tanács előterjesz­tés. 8, Mező-őrök fizetésének mikénti kivetésére vo­natkozó miniszteri rendelet a tanács véleményével. 9. Az 1895. évben történt túlkiadások bejelentése jóváhagyás nyerése végett- 10. A polgári iskola 1894—5. évre vonatkozó építkezési számadása. 11. Lindenberger István mértékhitelesítő fizetés javítás iránti kérvénye a pénzügyi szakosztály és tanács véleményével. 12. Schok Ferencz, v. díjnok segé­lyezés iránti kérvénye a szakosztály és tanács vé­leményével, 13. Argyelán György indítványa az erdő-őri jutalmazás és csőszclíjak megállapítása tár gyában szakosztály és tanács véleménynyel. 14. Az „Erkel szobor" vasrácsozatáoak elkészítésére a ta­nács által utalványozott 200 forint, ugyané czélra a polgármester által is utalványozott 100 forintra vonatkoző előterjesztések jóváhagyás végett. 15. Tárnái Antal közpénztári tartozásának leírása iránti előterjesztés. 16. A városi éjjeli őrök rendőri szol­gálatára vonatkozó szabályrendelet tárgyában ke. letkezett miniszteri rendelet. 17. Az ismétlő iskola 1894—5. évi zárszámadása: 18. Az 1894—5.évi óvoda számadás. 19. Az 1894—5. évi tanyai iskola szám adás. 20. Czégényi Zsigmoud és társainak kérvénye a körgát körüli kubik gödröknek ingyenes haszná­latra való átbocsájtása iránt a tanács véleményével. 21. Az I. vadászterületre vonatkozó törvényhatósági Ibizottsági határozat előterjesztése. 22. Február havi pénztár vizsgálat. 23. Február havi közegészség! állapotokról szóló jelentés. 24. Időközileg érkezendő ügyek, esetleg a közgyűlést megelőzőleg 24 órával előbb beadott önálló indítványok. Erkel Ferencz szobra. Kallós Ede szobrásznak a vármegye alispánjáhöz küldött jelentése szerint a szobornak érezbe öntése Budapesten Befrejioner ön­tödéjében folyamatban van. A köalapzatof" húsvót után fel fogják állítani, úgyszintén készül a vas- rácsozat is, mely utóbbinak előállítását Kalocsa] István gyulai lakatosmester vállalta fel. ' A vármegye monográfiájára a békésmegyei takarékpénztári egyesület 25 forintot küldött be a vármegye alispánjához. A monográfia kiállításán egyébkint serényen munkálkodnak és az első kötet a jövő hét folyamán készen kikerül sajtó alul. Kísérlet villamos világításra. A villamos vilá­gítás ügye már évek előtt felszínre vettetett Gyu­lán és most újabb kísérletet tesz Gyula városa ta­nácsa vele, amennyiben Dutkay Béla polgármester és Szántó Henrik városi mérnök aláírási iveket bo­csátanak ki annak előlegeB megállapítása czéljából, hány 10, illetőleg 16 gyertyafényü ivlámpára volna e elég reflektáns. Az aláírási iv szövege következő: „Városunk köz- és magán világítását villamos erőre akarván átalakítani, szükségesnek mutatkozik elő­zetesen a magánfelek, valamint testületek, körök és kávéházak stb. helyiségekben felállítandó, illetőleg bevezetendő lámpák számának és világitó erejének meghatározása. Mellékelve azzal küldjük t. Czimed- nek az aláírási ivet, hogy annak egyes rovatait pontosan kitölteni szíveskedjék. Az ilykép össze­állítottak alapján és a t. közönség kellő részvétele mellett, a villamvilágitás bevezetésére elsőrendű hazai ezég ajánlkozott. Kelt Gyulán, a városi ta­nács 1896. évi márczius hó 21-én tartott üléséből. Dutkay Béla, polgármester. Szántó Henrik, városi mérnök. A kötelező aláírás szövege pedig a követ­kező : Alulírott kötelezem magamat az alant részle­tesen feltüntetett helyiségekben, a szintén alant felsorolt mennyiségű és gyertyaerejü villamos vilá­gítást'három egymásután következő-évre beveaeiríí azon feltétellel, hogy a villamos világítás hoktovatt- óránként (egy hektovatt óra = 2 drb 16—16 gyer­tyafényű lámpával egy órán át égve) legfeljebb 5, azaz őt krba kerül; avagy kötelezem magamat vil­lamosság mérő óra mellőzésével alantirt világításért évenként — frt — kr., átalány árt utólagos ne­gyedévi részletekben fizetni." Helyreigazítás. Lapunk múlt heti számában két eljegyzési hirt közöltünk Orosházáról, amelyek közül — mint utólag értesülünk — a második, ne­vezetesen a Bézy Jolán kisasszonyra vonatkozó a valóságnak meg nem felel. Kötelességünknek tart juk tehát ezt visszavonni ama megjegyzéssel, hogy a hir íróját — mint arról meggyőződtünk — a legkisebb misztifikáló szándék sem vezette, csupán az óvatosság hiánynak tagadhatlanul súlyos hibájába esett, a mely hibájáért — ugyancsak tudomásunk szerint — az érdekeltektől már bocsánatot kért; mely köteleBségszerű cselckvénye után részünkről íb őszinte sajnálatunkat fejezzük ki a bár — ismé­teljük — legkisebb ezélzatosságot nélkülöző kelle­metlenségért, melyet a ténynek meg nem felelő hírnek keltenie kellett. A gyulai kerületi betegsegélyzö pénztár vasár­napra hirdetett évi rendes közgyűlése, miután ta­gok az alapszabályokban előirt számban nem jelen-í tek mog, nem volt megtartható s emiatt elhalasz- tatott, illetőleg újra ki fog tűzetni. A gyulai iparos ifjúsági egylet rendes évi köz­gyűlését ma délután tartja, mely közgyűlésre az egylet tagjainak figyelme e helyen is felhivatik. Galdálkodási szempontból mérlegelve, időjárá­sunk márczius hó második felében kitűnő volt. Évek óta nem tolt oly könnyű tavaszi szántás, mint ez­úttal, úgy hogy nemcsak homokvegyülékü, hanem réti szurkos talajokban is be lehetett fejezni a szántást és az árpa legnagyobb részben mindenütt el van vetve, sőt helyenkin? már szépen zöldül is. A szólók nyitása is folyamatban van. A búza he- lyenkint nagyon .megritkult, de további kedvező idő mellett az őszi vetés is bizonyára meg fog járulni. Tamburások Gyulán. A kik kedvöket lelik a meglepő tökélyre vitt pengető hegedű-banda játéká­ban, e hó 25-ikén ritka alkalmuk volt egy magas színvonalon álló banda nagy tökélyre vitt játékában gyönyörködni. A bács-almási tambura társulat fes­tői rácz viseletbe öltözött tagjai adtak hangversenyt a Komló termében, az ünnep daczára kevés publi­kum érdeklődése mellett, pedig az ügyes zenekar játéka, szép valzerei, énekhanggal vegyitett darabjai nagyobb figyelmet érdemeltek volna a közönség részéről. A társulat egy előadás után tovább utazott, Lawn tennis Gyulán. Életrevaló klub van ala­kulóban városunkban, s most már miután a felállí­tásra szükséges összeg aláírások által fedezve van, csaknem bizonyosra vehetjük,, hogy megalakul a gytlai lawn tennis klub. A rövid idő alatt nagy elterjedtségre jutott kedves angol-játék, hihetőleg sor pártolóra talál a gyulai intelligenczia körében is s miután semmi nagyobb anyagi megerőltetéssel nein jár, remélhető, hogy a klubbnak rövid idő alitt igen sok tagja lesz. A tennis-pálya a népkert háltsó uj részében lesz felállítva, mely czélra a pol­gármester feltöltetni ígérte az e czélra szolgáló te rüjetet. Csak örömmel üdvözölhetjük az üdvös esz­mét, mely a fiatalság igyekezete folytán mihamarabb testté válik. Márczius 29-ike — a legkritikusabb nap. Falb, a nagy időjós, aki a holdnak az időjárásra gyako­rolt nagy befolyásából vonja le következtetéseit, azt Írja, hogy az 1896-ik év a legalkalmasabb ez elmélet kipróbálására. Márczius 29-ike pedig éppen­séggel olyan nap lesz, amikor a holdnak áramlato­kat okozó befolyása nemcsak a legnagyobb mér­tékű lesz e században, de még a közeljövőben sem fog ismétlődni. Márczius 29-én és a következő napo-\ lkon nemcsak nagyobb csapadékokat várhatunk álta­lában, de különösen igen messzire terjedő zivatarokat ií, — az olyan helyeken pedig, a hol viharok nem lesznek, olyan magas hőfokot, a mi ennek megfelel. Minthogy pedig Közép-Európában márczius végén aj zivatarok mindig a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak és miután határozott napot az ilyen zivataros időjárásra eleve kijelölni éppenséggel lehetetlen, — márczius 29 ike vagyis a mai nap, a legfényesebb bizonyítéka lesz Falb elmélete alaposságának. Ez tehát valóságos főpróba lesz. Csak az a kérdés, sikerül-e? Békésmegyeiek tánczestélye Budapesten. Nagy­sikerű estélyt rendeztek e hó 24-én Budapesten lakó megyebelié ink, a Terézvárosi kaszinó termeiben. A Sikerült estélyen Zsilinszky Mihály államtitkár, dr. Barabás Béla gyomai képviselő és még számos no- tabilitás is résztvettek és a hangversenyen Nánássy\ Béla, Osztaller Margit, Jurencsák Anna, Szendy Ár­pád, Ghován Kálmán és Margit működtek közre nagy tetszés mellett. Megyénk czimerével ellátott díszes tánczrenddel lepte meg a földi fiatalság az egybegyült hölgyeket, kiknek díszes névsora a kö­vetkező. Asszonyok: Csete Gyuláné, dr. Mzöllősy Mérné, Scholtz Ferenczné, Rencsisovszky Ferenczné, Wollner Sándorné, özv. Gusz Györgyné, Havas Mérné (Maglód), Markó Pálné, Lukács Józsefné, Melczer Kálmánná, Chován Kálmánná, Szita Istvánná, dr. Dirner Gusztávné, Zsilinszky Mihályné, Walter Ottóné, Mayerhofer Jozefa, Ubancsok Pálné, özv. Tanay Gyuláné, Ebner Ödönné. Kertész Józsefné, Szlovák Kálmánné, Rehberger Imréné, Kluger Lajosné, Klein Arminné, Szlovák Pálné, Feith Sándorné, Waitzner Arturné, Szőllősyné, Witten- rgemé, Teichert Károlyné. Fazekas Károlyné, Bleuer Arminné, özv. Ramaszéder N.-né, Tibor Károlyné, Weber Ignáczné, Frisch Antalné, Koltay Aladárné, Klein T.-né. Leányok: Madarász Margit, Fleischer Magda, Toldy Viktória, Virág Róza, Pápa Mariska (Kecskemét), Melczer Lenke, Kállay Jenny, Chován Margit és Berta, Klug Emilia, Molúár Elza, Ocskay Anna, Fuszek Aranka, Semsey Mariska, Jurencsák Anna, Tanért Margit, Ries Ilona, Der- csényi Hedvig, Ebner Emilia és Vilma, Meduna Gizella, Podany Emma, Rehberger Rózsika, Balog Janka, Horváth Jolánka, Feith Anna és Jolán, Frey Ilonka, Waitzner Hermin, Szőllősy Ida, Teichert Irma, Fazekas Gizella és Irma, Bleuer Jolán, Kállay Hermin és Ilonka, RamaBzeder Erzsiké, Közülük Katicza, Weber nővérek, Klein Hermin. Nyugalomba vonuló jegyző. Dömény István bé­kési volt birtoknyilvántartó, később adóügyi ellen­őri jegyző, évtizedek óta elfoglalt állásától meg válik és nyugdíjazását kéri. Talált gyűrű. Stefanovics Mátyás gyulai föld­műves egy piros kövü vastag aranygyűrűt talált e hó 25-én, melyet igazolt tulajdonosa a rendőrka­pitányságnál átveheti. Egy lovagias ügyről. Bár lawntennist várunk, — virágzik minálunk — a sport minden ága; — s a vivóraesternek nagy a boldogsága. — Viv a fiatalság vitőrrel és karddal — bicyclisünk is van akár egész karral. — Hanem az az eset — amely most megesett, — sport körökben élénk érdeklődést keltett. — Szerdán este történt, — hogy egy bácsi sörként — itta a konyakot — bent a kávéházban s bátorságot kapott. — Farkas szemet nézett egy másik vendéggel, — aki nyugton ivott kapuczinert éjjel. — Felállt és fizetett s kiment az utczára, — emberünk utána. — Nagy bottal kezében, — bosz- szuval szivében. — Sütött a holdvilág, sok csillag ragyogott, — emberünk két kézzel fogta meg a botot. — Mi történt ezután azt a doktor tudja, — s' vizűm repertumja. — Ez az új párbajnak szo­morú nótája: — az egyik bácsinak fáj a kopo­nyája. — Az ügynek különben lesz még folytatása. A csabai nőegylet délutánja. Kiválóan sikerült délutánt rendezett a múlt vasárnap a csabai nőegy­let, melyen Csaba város szépei s inteligencziája teljes számban résztvettek. A sikerült délután pro- grammjábó), mely a Haász Leó énekéből, Korosy Hona szavallatából, Faragó Mátyás czimbalom solo- jából s dr. Kerényi Sománé felolvasásából állt, kü­lönösen ki kell emelnünk az utolsó pontot, mely egy szellemes asszony által legmegfelelőbb tárgyról, a divatról mondatott el és sűrű tapsokat aratott. — A többi szereplők is nagy tetszést arattak. Alapszabály jóváhagyása. A tüzesgyarmati első tizedbeli polgári olvasókör alapszabályait a belügy­miniszter jóváhagyta. A csabai nőegylet múlt vasárnap délután ülést tartott Beliczey Rezsőné elnöklete alatt. Az elnöki jelentés az egylet vagyonáról 2234 forint 50 kr, 142 forint vagyonszaporulatról s a jövedelem ho- vaforditásáról szólt, a statisztika szépen beszélő számaival bizonyítva a 16 éves egylet humánus működését. Az elnöki jelentés után a Lévy Ida húsvéti kiosztásra küldött 50 írtja vétetett örven­detes tudomásul. Az ovoda bizottságba Friedmann Mórné választatott be, a számvizsgáló bizottság el­nöke Fejér Béláné lett. Majd Beliczey Rezsőné el­nök tett indítványt, hogy az 567 frtot kitevő jóté­konysági alap egy Csabán felállítandó menedékház javára tétessék. Az indítványt elfogadták. Remuneráczió. Dr, Rapcsák Emil orosh&zi köz­ségi orvost a trachoma betegség körül tanúsított tevékeny fáradozásáért a belügyminiszter 100 forint jutalomdijban részesítette. / Uj anyakönyvvezetők. A belügyminiszter Ba­ross Dezső szolgabirót a békési kerületbe, Popovics Viktor szolgabirót pedig a szeghalmi kerületbe anya­könyvvezetőkké nevezte ki, mindkettőt a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízván. A földműves iskola létesítésére kiküldött tör­vényhatósági bizottság csütörtökön délután újabb ülést tartott, amelyen azonban kevés érdemleges határozatot hozhattak, mivel a békésmegyei gaz­dasági egylet abbeli megbizatásának, hogy az is­kola költségvetését elkészítse, még nem tett eleget. A bizottság ünnep után újra össze lesz híva, ami­korra a -költségvetés remélhetőleg előterjeszthető lesz. A birtokszerző Kondoros- Kondoros községe a Dérczy Antal-féle felfúj alatti 200 hold földet örök. áron megvásárolta. A vételár — a birtokhoz és mai viszonyokhoz képest — eléggé borsos: 67,000 forint. A község az adás-vételi jogügyletet jóvá­hagyás végett beküldte a vármegyéhez. A gyomai reménybeli második patikára újabbi reflektáns is van : Gönczy Lajos gyomai okleveles gyógyszertáros, aki kérvényét tárgyalás végett beadta a vármegyéhez. Megszűnt méhész egylet. A szarvasi méhész egylet legutóbbi közgyűlésén a tagok részvét hiánya miatt kimondották a feloszlást. Az egyletnek van 90 köpü méhe, 150 uj és ócska méhkasa, melyeket a feloszlás miatt eladásra fognak bocsátani. A katonai fősorozás eredménye a csabai já­rásban a következő : összeiratott 712, besoroztatok a közös hadsereg és a honvédség ujonczjutalékába 245, a póttartalékba 27, visszahelyeztetett 301, fegyverképtelennek nyilváníttatott 95, távolmaradt 109 hadköteles. Csütörtök óta Szarvason soroznak. Egy szép leány öngyilkossága. Qrosházán folyó^ hó 27-én d. u. 5 és 6 óra között Berger Matild"Í6 éves szép varrónő, bátyjának forgópisztolyával ha­lántékon lőtte magát és rövid idő múlva elhalt, Tettének okát kitudni nem lehetett, mert nem ha­gyott maga után semmi jelt, mi a legkisebbre is engedne következtetni. Tettének elkövetése előtt tért haza üzletekből, hol egyet-mást vásárolt, I mint barátnőinek mondá, azért siet haza, hogy a húsvéthoz készüljön, az otthon töltött idejét is a legvidámabban töltötte, s igy még gyanítani sem lehet, hogy a mindenki által szeretett 16 éves leány mért únta meg életét. Öngyilkosság. Orosházán e hó 26-án d. u. 4 órakor Kutas Sándor 53 éves kerékgyártó akasz­totta fel magát s mire hozzátartozói észrevették, meghalt. Tettét elmebetegségében követte el. Lopás. Bordé István gyulai tanyájáról 1 köböl búzát és egy uj hámot loptak el, konyhája abla­kán éjjel behataló tettesek, kiket Budás József és Varga Mihály suhanezok személyében kézrekeritett a csendőrség. A vidéki kereskedők mint a kertészet faktorai. Ne mondja ezentúl senki, hogy vidéki kereskedő­ink nem buzdulnak aNkertgazdaság^-rellendüléseért. Az$n nagyszabású mozgtümukkal^nogy a zárt to­kokban forgalomba kerülSLMaimnner-féle elismert kitűnő magvakat az egész vfeiuEban általánosítják, a konyhakertészet mintegy vEázsütésre országszer­te óriási mérveket fog ölte*, ifeigy mennyire ka­rolja fel a közönség ezeranagvmat, kitűnik abból hogy számos vidéki kerracedőknCminagforgalma ez idén tízszer akkora, mint volt azelok. Sőt intéző köreink is felismertéin már a nemesített magvak forgalmának rendkívüli nagy fontosságit és jó indu­lattal, rokonszenvvel kisérik a helybeli és kör­nyékbeli kereskedőink említett magelárusitási újítását. 85. 1—1. Köhögés, rekedtség és elnyálkásodásnál, a to­rok és légzési szervek minden zavarainál melegen ajánljuk Egger kitűnő hatású mellpasztilláit. Kap­hatók 25 és 50 kros eredeti dobozokban, minden gyógyszertárban és nevesebb gyógyfüszerűzletben. Fő- és szétküldési raktár. Egger A. fiai Nádor­gyógyszertára Budapesten, Váczi-körút 17,250 21-30 Gyulai élet. A vidéki városok életében két korszakot különböztethetünk meg évenkint. Az egyik a sár-, a másik a por-korszak. Most midőn esténkint sétéra indul a haute- volee és belepi az esti napfényben a sugár-út betonjárdáját, nemcsak tavaszi napsugarat, hanem port is nyel már a ruhája eleget. Jele ez annak, hogy az egyik nagy korszak véget ért, és mi a sárból a porba érkeztünk. Az ébredő természet, mely már felnyitotta apró kék ibolya-szemeit, a porfelhőt kavaró ta­vaszi szellő, melyről a szerkesztőségekbe napon-

Next

/
Thumbnails
Contents