Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1896-08-23 / 34. szám
Az ilyen nagyszabású névnapoknak különben legérdekesebb fázisa a megszállás. Ez pedig az, tűikor egy jó hangulatban levő kompánia végigjárván már a Pista bácsikat, Pistákat, Pis- tukákat és Stefiket, megszáll a legutolsó stáczió- nál és kenyeletnbe tevén magát, rágyújt arra nótára, hogy „Élje—hen 6—hói! “vagy „Nem megyünk mi innen el.“ A vendégeknek ilyenkor rettenetesen jó kedvük szokott lenni, a háziúrnak azonban nem, mivel ez rá nézve egy napi kényelem feláldozást, három pohár-, öt tányértörést és egy szobasuro- lást hoz magával. 1st ván napjáról csak ennyiben illett megemlékeznem. - „ De nagyon csalódnak önök, ha azt "hiszik, hogy a hét eseményeit az Istvánnapi ki és be- rugások képezték. Megindult a harcz, Gyula és Csaba hegemónia kérdésért. Csaba előszedte az öreg ágyúkat, Gyula is állit egy két üteget. A döntő ütközet majd a szeptemberi közgyűlésen lesz s Csabának nincs kisebb szándéka, minthogy elsöpörjön bennünket a földszinéről,"törvényszéki palotástól, vármegyéstül, mindenestől. Hát háborúzzunk, ha Csabának épen úgy tetszik. Iga«, hogy »nagy dolog a háború“ sok pénzbe, vérbe, (vagy hát tintába) kerül, de hát nekünk' van sok pénzünk is, sok tintánk is, és se a pénzünket se a pennánkat jobb helyre fel nem használhatjuk, mintha egymásnak megyünk és agyba-főbe-verjük egymást. Ez szép mulatság lesz nekünk is, n^ meg a szomszéd megyéknek is kell egy kis látványosságot csinálni. »Vigyázz« tehát, „szuronyt szegezz“ és „előre 1“ No tessék már megint a katonáékra gondoltam és háborúról, ütközetről beszélek. Hej! azt hiszem, nem magam vagyok, a kinek most a katonáéknál jár az eszem. Vonulnak a katonáink ma a déli vonattal s sok szép kis lány telesirja a zsebkendőjét utánok s „sok sóhajtás száll titokban Mende felé. No de vigasztalják magukat a szőke lányok is meg a barna lányok is, mert visszajönnek ám a katonák, nem is lövik agyon őket, csak egy kicsit megugratják, amit meg is érdemelnek, mert eleget ugratják ők is a lányokat. A héten is ugratták őket s azt hiszem egy ilyen „kivonulás“ magyarul „vakparádé“ mindig megkéri az áldozatait a lányszivekből s hangosabban dobog nem egy azok közül, mikor végig tekint a daliás sorokon, a csákós, atillás tiszteken, kik felsőbb parancs folytán vonulnak ki ilyenkor és teszik tönkre a nösziveket. íme a miről legelőször kellett volna beszélnem, a nőszivekről legutoljára hagytam, hja! ilyen az istvánnapi katzenjammer hatása, mindent fordítva csinál az ember. Pedig a nőszivek, értem alatta a gyulai nőegylet jótékonyságát, impozáns és feledhetetlen ünnepet szereztek hatvan városi szegénynek, pardon ! hatvankettőnek. Mert szerkesztőségünk két AÍborákja is felcsapott városi szegénynek s Fábryné ő nagysága szives megkinálásara alaposan megebédelt | szegények kosztjából s igy mint illetékes ember nyilatKozhatom, hogy a nőegylet áldozatkészsége s a Huszka Józsi jó konyhája olyan ebéddel trak- tálta meg a szegényeket, hogy utána még a püspök is megnyalta volna a száját. • Tekintettel azonban a lezajlott lstvánnapra, engedtessék meg nekem és pennámnak most a pihenés — a jövő vasárnapig.-re, A „gyulai 5-ik temetkezési .J^frsulat“ miusán a folyó hó 16-ára kitűzött reudki- vüli közgyűlés a tagok csekélawzáma miatt megtartható nem volt : folyj^nó 23-án délután 2 órakor a Göndöcjítfepkerti pavilion- ban ujbói rendkívüli közgyűlést tart, melyen a tagok a^napszabály ÍV-ik fejezet 21, §-a értelmében a fenforgó ügyben végérvényesen határoznak. Tárgy^^. A módosított alapszabályok feletti tajracskozás. 2. Három választmányi tag vá^sztása. 3. Indítványok. 212 1—1 Házak és föld eladás. Gyulán, a Kigyó-utcza 16. számú ház, úgyszintén a Magyar-utcza 116. számú ház és a sarkadi gátoldal 2050. számú ház és egy oláhréti járandó (bánom) szabadkézből eladók. Értekezhetni özvegy ILTé,vei37' -^-nocrtrLérLél, áz örökösök megbizottjánál 173. sz. háznál, 21S 1—3 A békésmegyei takarékpénztár tulajdonát képező Lukács-féle tanyai földek, kisebb részletekben leendő elárve- relése határnapjául folyó évi augusztus hó 30-ának délutáni 2 órája tűzetvén ki; — a venni szándékozók holdanként 30 frt bánompénzzel ellátva, — a helyszínén történendő árverelésre ezennel meghivatnak. A békésmegyei takarékpénztár 210 í-i igazgatósága. HIB1DETÉSE 3EZ. rendes és rendkívüli jelzálog-kölcsönöket kieszközöl, valamint a legbonyolódottabb conversiókat szintén 4 - 5°|0-kal rendezi gyorsan és discrét minden előleg nélkül. Herczeg Sándor. BUDAPEST, Gyár-utcza 19. szám. 206 2—20 o o OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOB Nyilvános felső kereskedelmi iskola p-» QO 09 1-í — « 03 4-J *0. a*£ —I 03 e—4 09 c—o co 09 Temesvárott. Ezen intézet teljesen egyenrangi^Ia többi hazai felső kereskedelmi iskolákkal, tanteű^Pazokéval teljesen azonos s végzett növendékei eap^Tves önkénytesi jogot élveznek. Az eddigi 20 érj|G5egi vizsgálat alkalmával végzett 383 tanuló, kife*#alamenuyieu jól díjazott állásokat foglalnak el tartalékos tiszt. Ezen intézeten kapcsolatban áll egy jól berendezett 4 osztábflds polgári iskola mint annak előkészitő iskolája, jtir Ajf'untézetre vonatkozólag felvilágosításokat nyújt 1 aligazgató és intézettulajdonos. A tanulók beiratása szeptember l-én kezdődik. Wieszner Ferencz. O O O o o Q O 8 O 8 188 3—3 IOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOI Csemege szellő kilogrammja' 25 krért kapható Domonkos János 207 2—3 tanítónál, Gyulán. Házeladás. Ctyulán a Aémetvárosban a Steinfeld-féle ház szabadkézből eladő. Értekezhetni Bródy Adolf ügyvédnél. 208. 2—6 m Doky János-féle házban Gyulán, a Nagymalom-utczában egy 5 szoba ^ és mellékhelyiségekből álló lakás, nagy szőlős és gyümölcsös kerttel kiadó, esetleg az egész ház is bérbe adó, vagy kedvező feltételek mellett eladó. 198 5—* m •estetik a gyulai mátwar fúvó nép- zenekakhoz. Ajánlatok Murvai Istvánhoz Gyulára, nagyWáh-vá- ros 1811*25. szám aiatt küldendők. 211 1—1 Dr. methamiv. Simkó József 15.-Csaba. n^tér9 a nagytemplomnál. Fővárosi kényelem^ műszerekkel berendezett fogászati műterem. Fogtömés, inwogak részletes és egész fogsorok kapocs nélkül. Fogtifetitás, rosszul nőtt fogak igazítása. A müfogak készítésénél a^e^yeinatok Gyulán is felvehetők, mely esetben a beteg levéliflfe kapja a további rendelést. MF* A.z árak méláké keltek. "*1 185 3—4 &X»X»X»X»X»X«B Székrekedés, étvágytalanság és az ebből eredő bajok ellen biztos szer a már több ol- dalulag elismert ZENKE ZOLTÁN 991 növény szer gyómor-likőr készítménye. Kapható 40 és 80 kros üvegekben, használati könyvvel együtt Gyulán minden nagyobb fűszer üzletben és Alcser Antal üzletében. A nagymélt keresk. miniszter ur által központilag kihirdetve. 209 1-3 Kiváló tisztelettel Kenke Zoltán. G-yuléik, 1880. a kiadótulaj donos Dotaay Janos nyomdája.