Békés, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-11-06 / 46. szám

Gyula, 1892. november 13-án

46-ib szám.

XI. évfolyam.

Szerkesztőség:

Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap jj szellemi részét illető köz- ‘ i lemények intézendők. ,'

Kéziratok nem adatnak < vissza. V

Előfizetési dij: jj

Egész évre . 5 frt — kr. \ | Félévre .... 2 » 50 » ('

Évnegyedre . 1 » 25 » 1;

Egyes szám ára 10 kr. v

Társadalmi és közgazdászati hetilap.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: JDoToa-37' Táltos.

Wi

Kiadó hivatal:

Főtér, Prág-féle ház, Dobay János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők.

Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban.

Nyilt-tér sora 10 kr.

)

Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. szám, Schwarz Gyula Váczi-utcza 11 szám, Eckstein Bernát fürdö-utcza 4. szám, Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. szám, Blockner J. IV. kér. Sütő-utcza; Fischer J. D. IV. kér. Hatvani-utcza 1. szám alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon

A beiktató ünnep után.

Számos tényező működött közre benne, hogy. a legközelebb történt főispáni változás nem keltette a vármegyében a máskor megszokott érdeklődést. Nem keltette pedig nemcsak a nagy közönség, vagyis a szorosan nevezett nép, hanem a vármegyei közügyekkel közvetlenül foglalkozó törvényhatósági bizottság, nevezetesen az értelmiség körében sem.

Konstatálnunk kell, hogy eme na- gyobbfoku érdeklődés hiánya országos okokra vezethető vissza. A főispáni változással egyidejűleg vetődött felszínre a budai honvédszobor leleplezés és a Henczi szobor megkoszorúzásának nagy izgalmat keltett kérdése ; ennek nyomában az akuttá vált vallásügyi kérdések és a lappangó kormány- sőt pártválság. Ezek önmagukban elegendők voltak reá, hogy egy végre is csak helyi érdekű cselekménytől, mint aminő egy főispáni változás, a figyelmet és érdeklődést elvonván, azt első sorban önmaguk felé tereljék.

Konstatálnunk koll továbbá azt, aminek különben már kifejezést adtunk, hogy a közvélemény — nem kutatjuk, hogy joggal e vagy jogtalanul — tényleg olyan impressió alatt áll, hogy a mostani főispáni változás még mindig csak ideiglenes, mondhatni hogy átmeneti intézkedés ; mely hiedelmet hathatósan támogatja ama körülmény, — mit különben nem mulasztottunk el kritikánk tárgyává tenni, — hogy Tallián Béla, Békés mellett Csongrád vármegye főispánjának is kineveztetett, mely kettős főispáni minőséget, — attól el is tekintve, hogy Békésvármegyére nézve kormánybiztossággal is felruháztatok -— hosszú időre terjedőnek igazián nem hihetünk.

v

E . . .

Óh ha tudnád mint szeretlek Nem lennél oly szívtelen.

Fájó szívem bánkodásit Nem néznéd könyörtelen.

Az a remény, mely üdité Szerelmem virágait,

Eltűnt immár s nem maradt más Vigasztalóm csak a hit.

Egyenként tűnt s hullatta el Hideg tekintetedre,

Míg fájdalmas sóhajtásom Zogokva el temette.

El temette s nem maradt más A virág csonkjainál . . .

Egy kereszt az ifjú hantján, Kit elhervaszt a halál . . ,

Ah 1 de a hit, az megmaradt! Hiszen vissza térsz te még;

A mint elvett úgy vissza ad Nekem a jóságos Ég.

Sz ....

Slép az élefből.

Gyulafi Endre.

Tavasz volt, virágos, szép tavasz.

A kert bokrai közt enyhe fuvalom enyel- gett a lágyan suttogó zöld levelekkel, a já- czintok kelyhe el volt telve a méh döngécsé- lésétöl, a nap szerelmetes csókkal unszolta a rózsabimbót, hogy tárja fel neki kebelét, az

Mindezek előrebocsátása mellett telje- san figyelmen kívül hagyjuk még a vajúdó kormány és párt krízist, amely pedig valahányszor előfordul, mindig állandó Da- mokles kard a főispáni székek fölött, és a most lezajló események szándékos igno- rálása volna teljesen kizártnak tartani, hogy a válságból való kibontakozás épen most ne érinthesse a főispáni dignitáriusokat.

Ezek a motívumok tagadhatlanul közreműködtek benne, hogy a főispáni váltó zás uem okozott valami nagyobb hullámzást a kedélyekben. Pedig azt a következményt hárítja reánk, hogy a közvélemény orgánuma s hamisittatlan hangcsöve lóvén és óhajtván maradni, a főispáni változást csak is olyan kommentárral kisérhetjük mint aminő s amelyik a vármegye hamisittatlan közérzületét juttatja kifejezésre. Eme kötelesség elől mint a múltban, úgy ezúttal sem akarunk kitérni.

Tallián Béla főispáni székfoglaló beszéde igen jó benyomást keltett a vármegye közönségében. Nem mintha az általánosságokat illetőleg, valami különleges tartalma volna, mely vagy nem foglaltatnék benne vagy elütne az utóbbiAdöban. szá* * mos megyei székhelyen elhangzott főispáni székfoglaló beszédektől, mint inkább a rokonszenves hang és a megnyerő formánál fogva, mely a székfoglaló beszéd szövegével elválaszthatlanul szoros összefüg gésben áll és Tallián Bélának, a vármegye szivét meghódította.

Lapunk az első volt, amely a vármegye hangulatát némileg praejudikálva is nem habozott konstatálni, hogy mérlegelve a főispáni állásra alappal vagy alaptalanűl jelölteket, a fenforgott viszonyok között, legszívesebben látja Tallián Bélát Bókésvár- méltóságában. Eme állásmegye főispáni

.foglalásunknak, akkor a midőn történt, [csakis negativ oka volt, amennyiben — utólagosan és őszintén bevallva — elsősorban a többi jelölt ellen irányult; a vármegye közönsége, azt hisszük, hogy ugyaneme lélektani alapon kiindulva, állásfoglalásunkat mint saját hangulatát akczeptálta.

Jól esik konstatálnunk, hogy a mit akkor negativ szempontból helyeseltünk: a főispáni székfoglaló s beiktatás alkalmából merített impressióink olyanok, hogy Tállián Béla tőispánságát most már mint Békésvármegyóre positiv nyereséget van reményünk és hisszük hogy lesz alkalmunk is méltathatni.

Eme reményünk tápláléka, vonzó egyénisége mellett, ama a vármegye közönségének szimpathiáját legjobban meghódított tapintata s helyes érzéke, a melyet a kormánybiztosság kérdésében elfoglalt és nyilvánított. Elismerjük, hogy ez az álláspont teljesen korrekt és tökéletesen alkalmas rá, hogy a vármegye sérelmét szanálja. S pillanatnyi kétségünk sincs, hogy a főispáni székből elhangzott férfiúi szó, ezúttal nem lesz beváltatlan ígéret, mely rekrimináczió tárgyát képezhesse.

Ily tudatban, a közönség hangulatának tolmácsolásában, formaszerii megbízás nélkül is biztosíthatjuk a vármegye ro- konszenvót első felléptével is meghódított főispánt, hogy e vármegye anyagi s kulturális előremenetelére és felvirágoztatására vonatkozó nemes intencziói megvalósításában a vármegye öszközönségének tá mogatására bizton számíthat.

A vármegye öszközönsógére — ismételjük — mert noha szorosan vett politikai szempontból tekintve, Békés vármegye közönsége különböző pártállásnak hódol a pártpolitikai szempontok tisztán és kiorgonabokron kis madár csalogatta párját s olyan kedves zsongás támadt a balzsamos levegőben.

.. . Vén hársfa alatt Tiosszú asztal van felteritve s vidám társaság ül a bő lakománál. Kisfalvi Edithet nőül vette Halmi Andor a fővárosból. Ennek a lakomáját ülik.

A tiszteletes úr már egy fertály óra óta küszködik egy pohár köszöntővel, a szent- iráson kezdte, de most éppen a rózsabimbóról és az a2on repkedő méhről végez be egy periódust, hogy hol fog megállani, arról még ö sem tudna biztos felvilágosítást adni. «Különben senki sem ügyel oda, egyedül a kedves élete párja, az minden szavát bámulattal lesi és áhitattal legelteti szemeit a hű élettárs mélyen lekopaszodott homlokán.

A nótárius a postamesterrel óvelődik, hogy melyiknek van több dolga és melyik hivatal fontosabb. A tiszttartóné ugyancsak húzogatja száját, a jegyzőnével beszélgetve s szürke szemeivel oda-oda sandít a fiatal pár felé, nyilván azt magyarázgatja, hogy neki öt eladó leánya van, de egyik sem olyan prédáim való, hogy egy-l»ét szóra oda dobná minden nagyvárosi pillangónak, kiről azt sem tudja: ki, micsoda? A jegyzöné egy-egy pillanatban oda vág hamiskásan ragyogó szemeivel a fél füllel oda hallgató postamesterné felé. Csak a szemeik beszélnek, de megértik egymást. Tudják, hogy azért öli a méreg 1 tisztartónét, hogy az ő Tercsikéjét csak megnézte az a fővárosi pillangó, azután elröppent a sz.omszéd kerti szép virághoz s ott is maradt, pedig abba a kertbe csak egy virág van, az övében van öt is, egyik jobban kinyílva, mint a másik, Tercsiké, Málcsika, még a legkvssebbik Nánika, sem egészen bimbó már, lehetett volna ott válogatni.

Tudja jól ezt a dolgot az a két hamis szájú asszonyka, ezért vágnak össze ragyogó szemeikkel.

A tiszteletes úr most épen a fiatal pár. nak a leendő örökösökben való örömet ecseteié s a tanító már hatodikszor hitte, hogy vége van a toasztnak és kiálta „éljen*-1 és mind a hatszor fenékig ürité a poharat, a tiszteletes a buzgó „éljen*-töl még jobban neki melegedett s talán soha sem is áll meg, ha a tisztartóék Málcsikája közbe nem sivít ijedségtől megtompult hangon :

— Jézus Máriái tizenhármán vagyunk 1

Ekkor már a pap is hamar rá vágta, hogy isten éltesse őket, a tanító még hamarább kihőrpinté (hetedikszer) a poharat s minden ajkon ott borzongott a kérdés: Vájjon ki lesz a tizenharmadik?

A tisztartóné beteges hangon békétlen- kedett, hogy miért is nem ügyéinek a terítésnél, gondatlanság így utána nem nézni valaminek, a tizenharmadik oda van .... Jaj Tercsikém.

A háziasszony csak egy véghetetlen gúnyos ajkbigyesztéssel válaszolt e sopánko- dásra, a jegyzöné meg a postamesterné megint összevágtak szemeikkel s most is megértették egymást. Lám, lám, a tisztartóné azért sopánkodik legjobban a Tercsikéért, mert ő leginkább oda adná a halálnak, vé- necske is és meglehetőson himlőhelyes szegényke.

A félelmes borzongás kisebb-nagyobb mértékben mégis csak erőt vett a társaságon. A tanító sűrűbben üritgeté a poharat, nyilván azért, * hogy ő lesz a tizenharmadik, akkor nem iszik ő többet ilyen jó pirosat. A tisztartóné valóságos ideglázt kapott s a Tercsikévé ráparancsolta a nagy kendőt, pe*

zárólag országgyűlési képviselőválasztásoknál és a választókerületekben nyilvánulnak, de évtizedek óta nem érvényesülnek a közéletben, annál kevésbé pedig a vármegye termében, hol a bizottság tagjai sem személyi, sem tárgyi tekintetből egyáltalában nem szokták mérlegelni, hogy a felmerülő kérdés megoldása egyik vagy másik politikai pártnak előnyére vagy hátrányára szolgál-e, hanem kizárólag azt nézik, hogy javára van-e a pártpolitikai tekinteteken felülálló megyei közérdeknek.

Reméljük, hogy a vármegye főispánjának alkalma lesz e tekintetben rövid idő alatt is megnyugtató tapasztalatokat szereznie és hisszük, hogy ilyen tapasztalatokból ő is úgy a saját pozicziója, valamint a vármegyének általa is szivén hordott jó! felfogott érdeke szemponjából lefogja vonni a természetszerű helyes kon- zekvencziákat.

Eme reményben, eme tudatban, ismételten üdvözöljük őt Békésvármegye főispáni székében!

Az alsó-fehérkörös társulat közgyűlése.

Október 17. 1892.

Az utóbbi heteknek sürgős közlést igénylő eseményei elhalasztó hatással voltak ami czik- künkre, tekintve azonban, hogy a felvett gyűlési jegyzőkönyv is csak a múlt hét végén küldetett szét a társulat tagjainak, uem tarthatjuk e közlést anDyira elkésettnek, hogy arról az ártéri érdekeltség még most is tudomást ne szerezzen a következőkben:

Seller Imre elnöklő társ. alelnök a határozatképes számban megjelent érdekeltség szívélyes üdvözlése után a közgyűlést megnyitja és a jegyzőkönyv hitelesitésére Kövér László és Ladies György urakat felkéri.

dig a májusi nap ugyancsak melegen sütött.

A csendes borzongás között vidáman csendült meg az Edith hangja: Ne féljetek, leszek én a tizenharmadik, Jöjjön Andor, bontsuk meg a társaságot, hogy ne legyenek tizenhármán, s karját Andor karjába fűzve, nevetve indúlt meg a kerti ösvényen.

Mikor a nap nyugodni készült, eloszlott a lakodalmi társaság is, a fiatal pár ott a kerti ösvényen, mint a madár a párjával csi- csergett, bohóskodott, álmodozott szerelemről, boldogságról.

Az esti szellő édes susogással ringatta álomba a faleveleket, a döngicselő méhike búcsú-csókot hintett az álmodozó . jáczint ke- helyre, a kedves zsongás végre lassan, csöndesen kihalt.

Tavasz volt, virágos, szép tavasz!

*

. Ősz volt, komor, fénytelen, rideg Ősz.

Levél jött Edithtől, öreg édes apja hangosan olvasá:

„Kedves papa!

Mi most is boldogok vagyunk, de az Andor azt mondja, hogy a boldogságból nem lehet megélni, azt mondja, hogy neked van bőven, a mi szükséges még a mi boldogságunkhoz, add ide hát nekünk azt, a mi kell még boldogságunkhoz. Az Andor nappal soha sincs itthon. Csókol a te aranyos kis leányod Edith.“

Az öreg úr, a maga szokása szerint, egy nagyot káromkodott és csak annyit jegyzett meg a levélre, hogy „Abból ugyan nem eszik az Andor.“

Persze a feleség, az anya, a ki az öreg úr ellenzése daczára igen örült ennek a házasságnak, másképen gondolkozott. Adni kell