Békés, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-15 / 11. szám
11-ik szám* Gyula, 1891. márczius 15-én. Szerkesztőség: Főtér, Dobay János kereskedése, hova a lap £ szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij : j t Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. m «££ W" és katholikus körök ^ 15ét társas össze- “ ath. kör helyiségéwi felekezeti kü- láttatik, s ez Eiaa «alt f. hó 7-én Főtér, Pí5 ,Ugyaili8 egy Dobay Jánostt észre es üzlete, hova a\j készen Társadalmi és .közgazdászat! hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: IDo‘ba.37- János. I W C* -\ 1 _ » Me umgaz ri közletzi 1 és nyilt-téri Kozre^ta, a küldendők. pä a _ NtazHi rdetések ~ szabott áron fogadtatnak^ el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. ____ »m Hi rdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Berndt fürdö-utcza 4. sz. Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 8. sz., — Bécsben: Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. A szabadság napját ünnepelni Összejöttünk, lelkes magyarok! A nagy eszmét látom szárnyra kelni, Mely fölöttünk csillagul ragyog. Szíveinkben márczius virága. A szabadság emléke virul, Koszorút fonván áldott hazánkra A dicsőség vérrózsáibul. A kik a szent harcz tüzében égtek, Most könnyekkel áldoznak csupán, S könnyezésük az új nemzedéknek Szép szivárvány elszállt vész után. Agg szemeknek méla csillogása Múlt fényétől reszkető tükör : t Ott a nemzet hős titáni láza, Mely csodás tettekben égre tör! Nézd, borongó, bágyadt nemzedékem, A magasban tündöklő napot ! A magyar nép egy nap ihletében Századokra méltót alkotott. Békót vert a tél szellemre, kézre, Törpe lét tengett a hó alatt, De tavasz lett egy varázsütésre S óriást szült minden pillanat. Földön, égen, szivben, gondolatban A tavasz ragyogva tört elő, A dicső nap lángján halhatatlan Alkotásra ébredt száz erő. S veröfényben ringatá a szellő Budapest zászlós utczáin át A szabadság fájának legelső Levelét : Petőfi szent dalát. e> 9000 éves arczképek. Scherer Benedek. ^ Az ókori egyptomiak az ismert okokból rendkívüli gondot fordítottak arra, hogy az elhaltak földi maradványai minél tovább tartassanak épségben. A hullát a gyomor táján felvágták, kivettek mindent, ami könnyen feloszlásnak indulhat, teletömték különböző száraz anyagokkal, teszem azt szalmával vagy rongyokkal, melyek közzé néha-néha illatszereket is dugtak ; ezután ketté fűrészeltek a koponyát, kivették az agyat s az üres koponyát ugyanazon anyagokkal tömték ki. Mikor ez megvolt, bevarrták, belbalzsamozták és befácsolták, még pedig a gazdagokat drága szövetekbe, nem ritkán gobelinekbe, a szegényeket annak rendje és módja szerint mindenféle könnyen megszerezhető rongyokba ; az igy praeparalt úgynevezett múmiákat kő vagy fakoporsóba helyezték. Első esetben a fej helyén, igen különböző sikerrel, de állandó jóakarattal, kifaragták az illető arczát; a fakoporsó- nál inkább ráfestették. A görög invasio után, különösen a Lagidák idejében ezen szokás némileg megváltozott. Nem festették többé az arczot a koporsóra, hanem fournir — vastagságú kis fatáblácskákra, melyeket a múmia sokrétű tekercseivel az arcz fölött megerősítettek úgy, bogy a néző azt hihette volna, hogy az aroz szabadon van hagyva. Egyptomban a jelek után Ítélve nagyobb mértékben tisztelték a halottak emlékét, mint nálunk. Nemcsak a halottak napján, hanem évközben is gyakran látogatták a sírhelyeket és szinte bizonyos kedvteléssel rendezték be a ro-i Talpra magyar ! egy ország imája ; S a rajongók lángoló hada Mely visszhangot zúg bátran reája, Nem tömeg már, — a nemzet maga! Millió szárny emel egy nagy eszmét, Egy érzésben egy szív nemzetünk; Eskü harsan, a zsarnokság vesztét Zengve: »Rabok tovább nem leszünk!« S a szabadság napját ünnepelve, Évrül-évre újra zeng a dal ; Forr a szív és lángra gyűl az elme És az ünnep egy-egy diadal. Béke csöndjén, munka hétköznapján Jelszó és Ígéret ünnepünk, Hogy reánk vad ellenség rohanván E nap ismét fegyvert ád nekünk. Mert e márczius-nap hallhatatlan, S mig magyar lesz, mindig élni fog ; El a győztes nemzet-akaratban, Hősök harczi kedvében lobog. A magyar hazát akárki bántsa, Szabadságunk őre fenn viraszt S ha veszély jön : márczius varázsa Hoz megint ránk oly diesö tavaszt ! A „Békés“ számára irta: Rudnyánszky Gyula. Márczius 15. Itt vagy tehát ismét nagy napja Magyar hazánknak, mely 43 évvel ezelőtt jobblét hajnalának áldott napja valál, reményt élesztve a keblekben, örömpoharat adva a kezekbe! „ Van-e még egy szikra a szent lángolásból, Melytől egy világnak szíve égett egykor?! 1 felfakadt a népek szabadság virága, Mint a föld virányi enyhes kikeletkor! __ Va n-e még egy szikra?!... Milliók reményin Repes-e még egy szív e szegény hazában?... Avagy néma csend és béke van körösleg, Néma csend, miként a fénytelen halálban?! Felujulnak előttünk a múlt eseményei e napon. Látunk munkában megedzett férfiakat szivökben a jobb jövő reményével; ifjakat, kiket lelkesültség lángja tettre ragad. A honszeretet sugallta szavak szívből jőve szivet találtak; a még csak pár nappal korábban „pium desiderium“ számba ment eszmék testet öltve ; „Legyen béke, szabadság és egyetértés!“ hangzott mesz- sze távol; a költő szava : „Talpra magyar, hí a haza!“ életet lövellt a még imént Bzunynyadó lelkekbe is. „Az ifjúság három szinü zászlók alatt összecsoportozván“, az utczákon örömzajjal tart menetet : „Mit kíván a magyar nemzet?“ mint első szabadsajtó termék lát napvilágot; bár omlik a zápor, — mint lavina — nőttön nő a lelkesült tábor; tanács végzés egy a nemzet kívánságával; a szólásszabadság mar- tyrjának börtönajtója feltárul; nemzetőrség szerveztetik; „A békésen, minden rendzavar nélkül kivívott reformokat a bizottmány a polgároknak egy hirdetményben adta tudtára, melynek végén e szavak állanak : „Polgártársak! jelszavaink : éljen a király! Alkotmányos reform, szabadság, egyenlőség, béke és rend!“ Mindez örömre lelkesíti a kebleket. A fövegek nemzeti kokárdákkal diszittet- nek föl; az ajkakon nemzeti dal kél; a házakon „lobog a lobogó“, leng a három szinü nemzeti zászló. Mindenütt öröm, lelkesültség .... Mindezen események megújulnak lelki szemeink előtt e napon. „Szabadságra teremtetett minden nép. Nem érdemes az életre az, a ki önszabadságát nem tudja fenntartani,“ E szavak jutnak eszembe, midőn hazánk szabadságának fénylő napját látják lelki szemeim a múltban feltűnni életegünkre. * 80 „Egyenlőség, szabadság, testvériség.“ . . Vajha ne csak a történelem lapjain; de sziveinkben is örök helyet találnának e magasztos eszmék! Úgy de, nem az az egyenlőség, mely a butaság, senkit, semmit nem ismerő fel- fuvalkodottságának keres szülötte; nem az a szabadság, mely féket nem ismer, határral nem bir, mely latinul „procax libertás“; nem az a testvériség, hogy a szorgalmas, józan munkásság felossza íárbtl-' ságának gyümölcsét a társadalmi herék, henyék, dorbózolók között.... Egyenlők vagyunk Isten előtt,' tör-, vényszerént. Egyenlően ápolhatjuk sziveinkben a hit virágait, s imádhatjuk a mennyei Atyát bármely felekezet, nemzetiséghez tartozzunk; egyenlő polgárai vagyunk hazánknak jogokban s kötelességekben egyiránt! Erkölcsi szabadság, törvényes korlátok közötti polgári szabadság osztályrészünk mindnyájunknak. Testvériség eszméjét kell táplálnunk kebleinkben s megvalósitni a társadalmi életben s általában minden intézményekben s akkor valósul: „Lakozik a farkas a báránynyal, és a párduez a kecskefiuval fekszik, a borjú és az oroszlán kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrizi azokat.“ .... Ilyen gondolatok ébredjenek e napón! „Legyen béke, szabadság és egyetértés!“ ezért imádkozzunk mindenkor Istenünkhöz, s ennek állandóságot biztositni kebleinkben s intézményeinkben tartsuk mindég mellözhetlen kötelességünknek s akkor teljesülni fog, hogy: „Magyarország nem volt, de lesz!“ „Oh ha van egy szikra még a lángolásból, Melytől egy világnak szive égett egykor, olvastam, hogy nem érnének többet a fentemli- tetteknél. Theodor Gráfnak jutott a kiváló szerencse/ hogy az alexandriai görög művész iskola néhány remekét megszerezhesse és igy azon átláthatlan fátyolt, mely az antik görög festészetet eltakarta, félrelebbentse. Graf egy egyszerű kereskedő; Schliemann második kiadása. Sok szerencsével folytatja archeológiái kutatásait és ez nem első fontosabb lelete. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a 92 arczkép mind jeles festő müve ; koránt sem. Összesen 8—10 oly drb van, melyre nézve a szakértők egyhangúlag elfogadták, hogy befejezett művésztől származnak. A többiek kisebb nagyobb mértékben gyengébbek, de a leggyengébb is sokkal különb az eddig ismerteknél. Az arczképek egy-kettő kivételével oly sértetlen tiszta állapotban találtattak Faijum tartományban a régi Kcrkéhez tartozó Nekropolisban, hogy az ember azt hihetné, hogy berámázva egy képtárban függtek 2000 éven keresztül, amin különben olyan nagyon nem is szabad csodálkozni, mert köztudomású dolog, hogy a száraz homoknál jobb conserváló szer alig létezik és hogy Egyptomban átlag csak 6—7 esős nap van egy évben. Mikor megtalálták kissé porosak voltak, de könnyű volt megtisztogatni ; néhányat ágy hagytak. Nézzük meg őket közelebbről. Egy vékony össze vissza repedezett falapon 2—3 miliméter vastag színes viaszréteget találunk, kemény mint a vakolat. Egész közelről nem mutat semmit, túlságos ripacsos, mert e festmények úgy készültek, hogy a különböző szinű, ásványi festékporokkal kevert viaszdarabokat egymás mellé helyezték s azután a cestrummal addig gyúrták egymásra és újra széjjel, mig a megfelelő helyen a megfelelő nüanceot előteremtették. És konok és jóbarátok koporsói közelében saját sir- helyöket. Soha nép jobban át nem érezte azt. ami különben mindnyájunkban megvan, de amire csak az angolnak van találó kifejezése : the joy of grief. Ilyen látogatások alkalmával nem elégedtek meg avval, hogy a sírokat vagy koporsókat csak kívülről nézzék, hanem kinyitották a koporsófedél ajtaját, mely mindig a fej felett volt és ime ott látták a kedves vonásokat ép úgy, mintha azok még életben volnának. Mert ezen arczképek görög festői oly biztonsággal és tökéletességgel kezelték a viaszfestéket és cestrumot mint — saját vallomásuk szerint — a modern festők az ecsetet. De mielőtt többet mondanék ezen arczké- pekről, engedje meg a szives olvasó, hogy még- egyszer felvegyem a chronologia fonalát. A görög invano csak befolyásolta az egyptomi erkölcsöket, szokásokat és szertartásokat; a római invasio megsemmisítette. Egyptom 4000 éves culturája a római légiók lábai alatt vonaglott. Cleopatra volt utolsó virága. Századok múltak el, hosszú évezredek. Lybia homokja betemette a Nekropolisokat s velük együtt a görög festészet utolsó remeiket. „Áldás arra, ki a hullákat védelmezi, örök átok arra, ki nyugalmokban háborgatja.“ Ez volt a sírok hieroglyph felirata. E siri szózat elzsibbasztó ugyan a görögök és rómaiak hírvágyát, de Omar arabjai, kik a hieroglypheket már nem tudták olvasni, kikaparták a homok buczkák alól a legtöbb kriptát, felszakitották a koporsókat, széltépték a múmiákat, hogy azok ékszerein gazdagodjanak. Szerencse, hogy a festészethez nem értettek, ezek még nem az Alhambra építői — s így az arczokon levő fotográfiákat ott hagyták. A homok újra betemette. A görög festészetnek nyoma veszett. Tekintettel a szobrászat, építészet és irodalom magas fejlődöttségére, hajlandók voltunk ugyan elhinni, hogy a görögök festeni is tudtak, de hogy mindaz igaz lett volna, amit a kiválóbb alkotásokról beszéltek, abban erősen kételkedtünk. Nem emlékszem már tisztán Pausanias vagy Plutarch-e, mi különben egyre megy, mert mindkettő egyformán megbízható, de valamelyik küzülök azt Írja, hogy Apelles oly tökéletesen festette le N. Sándort, hogy ez a képet látva, felkiáltott volna „nem tudtam, hogy a világnak két N. Sándora van“ 1 Zeuxis szőlőit a madarak csipdesték és mikor később egyszer anyósát lefestette es a képét kellő világításban és kellő távolságból szemlélte, oly nevetésbe tört ki, mely halálos görcsökkel végződött, —- a szó szoros értolmébon agyon novette magát. Caesar Timomachus két képéért, melyek Ajaxot és Medeat ábrázolták 80 talentumot fizetett. (200,000 frt). Ugyancsak Plutarchnál olvassuk, hogy Augustus Chios szigetének 100 talentumnyi adót engedőit el Apelles egy festeményeért. De mindez nyomtalanul eltűnt és nekünk nem maradt egyébb a kételynél, mely kételyt sem a pompeji-i freskók, sem azon Alexander csatának elnevezett nagy com- positióju mozaik, melyet a casa del Faunoban találtak, eloszlatni képes nem volt. A 70-es években találtak először eredeti görög arczképeket amolyek ép úgy, miut a (iraf- félék az úgynevezett ars enoaustica szerint készültek, de ezek oly rongált állapotban voltak és oiy ^szerencsétlenül lettek kitisztítva, hogy magasabb művészetre következtetni belólök nem igen lehet, de mert e nemben egyedüliek voltak a Biritish Museum, a Louvre es az Uffizzi mesés összegeket fizettek értők. Később megint találtak néhányat, melyeket a bulaki museum szerzett meg ; utóbbiakat nem láttam ugyan, de
