Békés, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889-10-27 / 43. szám
43-ik szám. Vili. évfolyam* * * 1 v----------Sz erkesztőség: Főtér Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vitaza. Előfizetési dij : Egész évre..........| Irt — kr. '' élévre ..............2 „ 50 „ Év negyedre .. .. | | 25 L Egyes szám ára 10 kr. _______________________^ Gy ula, 1889. október 27-én. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tnlajdonos: IDoToa,;^ János. Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház Dóba János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílttéri közlemények küldendők Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér tora 10 kr. J Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Váczi-utcza 9. sz. Mezei Antal Dorottya-utcza 6. sz. Schwarz Gyula Váczi-utcza 11. sz. Eckstein Berndt fürdö-utcza 4. sz. — Bécsben: Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. — Majna-Frankfurtban: Daube G. L. és társa hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon A népkerti pavilion. A szenvedélyesség, önhittség és az egyéni csalliatatlanságba vetett bizalom rósz tanácsadó szokott lenni; — tanúsága ennek a városi képviselet f. hó 24-én tartott közgyűlésén, a népkerti pavilion át vétele kérdésének tárgyalása. A szenvedélyesebb vitákhoz hozzá vagyunk ugyan már szokva, különösen midőn egyének és nem. elvekről van szó ; — ily szenvedélyesebb vitát provokált a kérdés,: .átvétessék-e a pavilion az építtető Göndöcs apáttól, vagy nem?“ — A határozat, mint tudjuk, az lett : hogy nem vétetik át, legyen per. Hát ez igen szép határozat, mert a pert még meg is lehet nyerni, ha igazságos és méltányos ; de ez a per sem nem igazságos, sem nem méltányos, s a felmerült költségeket nem tudjuk ki fogja fizetni ; — jó lett volna névszerinti. szavazást elrendelni, hogy a perköltséget veszteség esetében a pert előidézők fizessék. Nem igazságos a per, mert Göndöcs még az első költségvetésnél is többet csináltatott, mint kötelezve volt, ilyen a teremnek kariatidokkal való díszítése, s a teremnek magasabbra épitése nem méltányos, mert olyat követelnek tőle, a miré nem vállalkozott és különösen azért is, mert mindnyájan tudjuk, hogy a má sodszor beadott némileg leszállított költségvetés általa jóval tulfedeztetett az első költségvetésnél is. De valljuk meg őszintén, hogy a költségvetés tárgyalása és felülvizsgálatába a képviselőtestület nem is ment bele. Hiszen mikor a pavillonépités ügye szőnyegre került, az biztosan leszavaztatott volna, és hogy leszavazás nem történt, csak annak tulajdonítható, hogy szavazás kérés, vagy a polgármester által szavazás elrendelése előtt Göndöcs kijelentette : hogy felépiti ő az erre szánt 10,000 foe> Halottak napján. Frankó Lászlótól. Az est leszállóit, milliárd csillagját föl- vonta égi sátorára, melyek apró gyermek seregként kisérik az öreg holdat mérhetlen égi pályáján. De hogy van az, a csillagok fénye nem oly ragyogó mint rendesen, a hold sugarai és elhalni készülnek, a végtelen bolt felett sötétes homály dereng. Az őszi lég mely metsző hidegen csapkodja az arczot, fül lasz tó miasmákkal telített; a gáz lámpák fényesen vibráló lángja ma oly gyászosan sötét, a lég folyt . . . tovább . . . tovább, ki e nyüzsgő sokaságból. De mi az ? A tömeg élénk vidám hangját csengő kacza- ját egyhangú, monoton zugás váltotta fel, ma mindenki oly komoly hallgatag. Gyászt öltött a természet, gyászol gyönge bábja: az ember. Az ember? Hisz ennek egyedüli jelszava élni . ! . élni . . , mig lehet. Talán álmodom, megdörzsölöm szemeimet két könycsepp. Hon- nat . . . miért. E perczben fény borítja el az utczát, csendes lassú gyász ének hangzik; ősz pap jön elöl; feszülettel kezében. A fáklyák sötét kísérteties fénye megvilágítja glóriával övezi az emberiség megváltójának jel képét s a teg- nag még kaczagó őrültül tomboló tömeg, most ott lépked födetlen fővel megtörötten. Sir a gyászos ének, — midőn az ég és föld, megfognak nyilani, — s behallatszik a kávéházak rinton és annak 2 évi kamatán; — és azt meg is tette, még pedig oly módon, hogy legalább 2000 írttal többet épített, mint mire kötelezve volt, és talán 200 frtot elhagyott, mire tán még kötelezhető lenne ; de azt sem mondta, hogy. nem készítteti el, mert nyilatkozatában betegsége gátolta és gátolja. így állnak a dolgok uraim! gondolkozzunk rajta, hol van itt igazság és mél tányosság ? Mi a pavilion építés ügyét egészen más szemüveggel nézzük mint önök, mi a pavillont úgy a mint van, nem szavaztuk meg, ezt önök tették, azzal indokolva szavazatukat, hogy meg kell csináltatni, mert a készletben levő 10,000 frt is el lesz költve, és akkor se pénz, se pavilion. Mi a népkertre fordított összesen 20,000 írtnak legalább kamatját akartuk látni, mi meg is lett volna, ha a népkert melletti Rózen- zweig-féle ház vétetik meg, és a népkertbe egy nyári tánczterem építtetik, mely szükség esetén színkörnek lett volna használ ható, erre pedig a 10000 frt és két évi kamata untig elég, az eredmény pedig az lett volna, hogy télen nyáron a ven déglő használható lesz és bét lő is könnyén akad bele, mig ma bérlőt keresni kell, a bérlet összeg csekély lesz, és a népkert tartozása adóból lesz pótlandó. Kzeket nagyon jó lett volna megfontolni azon t. uraknak, kiket a perlekedés viszketege megszállott, meggondolhatták volna azt is,'hogy ők ugyan vádlók, de nem lesznek hivatva a perben Ítéletet is hozni. Gr. Wenckheim Rudolf es. és kir. kamarás, — békésmogyei nagy- birtokos, a jótékonyságáról általában ismert four, — 1889. október 20-án, életének 74. évében, a haldoklók szentségeinek ajtatos felvétele után — meghalt Budapesten. A halál hire hétfőn délelőtt terjedt el városunkban, őszinte s mély részvétet keltve mindenkiben, kinek alkalma volt a főúri ösz- szes erényekben bővelkedő nemeslelkü öreg urat ösmerhetni s ami ezzel egyértelmű tisztelhetni. — A haláleset hírére kitűzték a kegyúri főtemplom tornyán és a vármegyeház erkélyén a fekete lobogót hirdetve a gyászt, mely a páratlan jószivü főúr elhunytéban egyházat, társadalmat egyaránt sújtja. Wenckheim Rudolf gróf teljes életében távol tartotta magát a nyilvános, kiválólag politikai szerepléstől, fiatalabb korában nagy szenvedéllyel űzte a sportot, annak idejében egyik alkotója s leguevesebb tagja volt a csákói hires agarász egyletnek, kitűnő versenylovai is voltak, de azokon utóbb túladott, — még pedig azzal a nemes feltevéssel, hogy azt a tekintélyes összeget, melyet a turfra költött, jótékony és közművelődési czélokra forditandja. És igy is tőn. Hozzávetőleg sem állapítható meg, mily nagy összegeket fordított jótékony czélokra, tehetséges fiatal emberek kiképeztetésére, kik között nem egy vergődött művészi hírnévre s Wenckheim Rudolf bőkezűségének köszönheti, hogy művész vált belőle. Nem tartozott azon adakozók közé, kik hangosan kürtölik adományaikat, ő jótékonyságát oly ügyesen tudta titkolni, hogy a sajtó ritkán vehetett róla tudomást, de a beavatottak annál inkább tudták, hogy jövedelme zömét a szenvedő emberiség segélyezésére fordítja. Doboz községe méltán küldhetett fel gyászküldöttséget ravatalához, mórt az alföldön nincs község, mely földesura annyi jótéteményében részesült volna, miut Doboz községe s auuak lakosai részesültek. Mágnás körökben rendkívüli népszerűségnek örvendett a boldogult gróf ; ravatalánál 3 aunak beszentelésénél megjelent a fővárosban tartózkodó aristokratia teljes számban. | A fővárosi lapok mindenike a legnagyobb részvéttel és kegyelettel emlékezik meg Wenckheim Rudolf gróf elhunytáröl. A holt tetem, melyet október 22-én d. u. 4 órakor fényes papi segédlettel Romeiser belvárosi prépost-plébános ünnepélyesen be- szentelt, a gerlai grófi birtokra szállíttatott e. Itt okt. 23-án d. e. 10 órakor gyász-mise tartatott a kastély igen csinos kápolnájában , hol a minta szép és értékes koszorúk egész özönével beborított, dísznövényekkel,- grófi nemes ezimerrel, és égő viaszgyertyákkal ékesített koporsó elhelyezve volt. Szent mise után, melyet Kny Antal békési plébános végzett, kezdetét vette a temetési szertartás, Dr. Kramp János eleki lelkész pontifikálása és fényes egyházi segédlet mellett. A temetésen jelen voltak a grófi család összes tagjain kívül: mélt. Terényi Lajos főispán s még többen Gyuláról; — nemkülönben Békésről és a közel vidékről a főbb hivatalnokok, előkelőbb urak, s uradalmi tisztek nagyszámban. A holt tetem a gerlai temetőben ideiglenesen készült sírboltba tétetett le g rövid idő alatt Dobozon — az elhunyt gróf birtokán és egykori lakhelyén — egy kápolna fog építtetni, mely alatt, díszes sírbolt lesz a megboldogultnak nyughelye a feltámadás reményében. Okt. 24-én d. e. 10 órakor a gyulai r. k. templomban — mint a Wenckheim család kegyurasági főtemplomában — ünnepélyes gyász-mise mutattatott be az egek Urának Dr. Kramp János eleki lelkész által vidéki és helybeli papok segédkezése mellett. A nagy gyász koporsó, grófi ezimerrel, koszorúkkal, dísznövényekkel, szabad lánggal égő lámpákkal gazdagon volt díszítve. A szép gyász ének mélyen meghatotta a nagy számmal megjelent előkelő közönséget. A boldogult gróf birtokát — végrendelet szerint — testvérének gyermekei örökölték ; és pedig: a dobozi birtokot — mely majorátussá fog emeltetni — Gr. Wenckheim Dénes örökölte ; a vésztőit Gr. Wenckkorcsmák füstös légkörébe is . . . egy pilla natra leteszik a poharat . . . mintha keserűvé vált volna a bor, — a kártya szünetel, — mintha égetné kezét . . . majd föláll — hisz neki is volt valaha édes anyja, testvére, a kik szerették kik altató danával hoztak neki édes álmot. Milyen is volt a szülöiház, ala csony, zöld redőnyös. Mintha látná a távolban Az a jó öreg asszony, hogy szerette ötét: egyedül csak az szerette a világon. Aztán most az nincs elment az is. Le csüggesztett fővel furakodik a tömegbe ! . . megtörli a cognacos szájat, megcsókolja a keresztet, az tán neki is mintha a rég múltból eszébe jut az ének . . . talán nem és tanulta . . . s énekli tovább. — Eljösz te lángok közt, Ítéletet hozni. — Kiérnék a temetőbe. A kapuról már messzí világit a kereszténység hitének hite: Feltámadunk. Az éj napallá változott. A sírok keresztek fényözönben állanak. Koszorúk girtandok ékesítik, a halottak csendes nagy birodalmát. A lég balzsam illattal van tele, melybe olykor vegyül a tömjén kábító füstje, s a gyász éneknek siró, bús hangja. Megállók egy sötét sírnál, tehát ide nerc jutott már sem gyertya sem virág. Elpusztult mindenki, kinek valaha kedves volt. Vagy talán gyertya helyett kenyérre kellett. Melyik lenne jobb ? Elgondolkozom, Tehát itt megszűnt minden, itt b.evégző- dött a földi let. Tehát te ember ki meghódi- tattad a világot, ki rabláncra verted magát a természetet, és ki a világ urának hiszed magadat te ide jösz ? Óriás küzdelmeit véget értek, az ellentétek szakadatlan lánczolatai kiegyenlítettek; a: a kebel, mely a világ boldogságát — a világ fájdalmat rejtette magá ban, megszűnt dobogni, az ez agy, melynek fényétől milliók s milliók nyertek világosságot megszűnt működni, s az a kar mely világ hóditó csatákra vezette győzelmes hadait, erőtlenül lehanyatlott. Itt . . . Itt nyugszanak csendesen mindnyájan. De hát mi ez, honnat ez a természeti őrök kényszer, ki merészkedik az ember fönséges határának végett szabni nem reszhet e hatalmától. Nem mert ura mindennek . . . ő a nagy Jehova. * * * Gyászba borult galamb ősz pár áll meg mellettem. Csinos kis kő kereszt veti árnyékát a frissen hantolt sírra, melyet virágok s színes mécsek ezrei borítanak. A kis keresztről arany betűkkel ragyog le a név : „Julia“. Egyetlen kis név s egy világot rejt magában. Letérdeltnek szótlanul össze kulcsolják kezeiket s mereven bámulnak arra a kis dombra. Az ősz nő oda borul a kicsi keresztre, csókolja forrón lázasa . . . suttog vele . . . azt hiszi megérti az a ki oda lenn csendesen pihen. Elmentél tőlünk — pedig hogy szerettünk . . . te voltál mindenünk . . . boldogságunk, miért hagytál el. Lásd, miodnyájan élmegyünk utánnad. .. szép virágjaid már elhervadtak , . ! kertecskéd kipusztult, kis madaradnak meghasadt a szive. Még csak mi vagyunk itt, mi lézengünk, számlálva a per- czet, mikor ismét veled leszünk. Sugár ifjú közeledik, meghatva áll pár pillanatig, aztán ő is oda térdel. Nem üdvözlik egymást, nem kérdik, miért vagy itt ? mindeniknek boldogsága ide jött; elszakadt tőlük. Lecsüggeszti bánatos fejét, imádkozik, megtanitotta a bánat. Most múlt egy éve, hogy megösmerkedtek. A keringő víg ac- cordjai mintha jnest is fűiébe csengenének; aztán pihegve ültek le egy rózsa lugasba, kéz kézben, szem szemben, s a két kar hízelegve simul ifja vállára... a piros ajknak oly édes a csókja, szeretlek . . . szeretlek. S. a kis leányból rózsás arc/ü boldog ínenyasz- szony lett. Mindig ott volt nálla, együtt ültették a kedvencz virágokat, együtt lesték a bimbó fakadását, együtt egymást átölelve, hallgatták a kis madár csevegését. Nem sok idő választotta már el őket egymástól, s a vőlegény örömmel utazott el, megalkotni a csendes boldog otthont. S mikor visszajött, a rózsás arczu menyasszony nem szaladt elébe, nem őlelte karjai közé, ott feküdt, az esküvőre készült myrthus koszorúval fején, fekete ravatalon. * * * Két csinosan felöltözött bébét vezet a dada, aüg-alig tudja őket jó kedvükben fékezni, utánnok livrés inas jön, meghajolva a remek koszorúk terhe alatt. Magas obeliszk- hez érnek, fényes nagy betűkkel van rávésve a meghalt neve, méltósága. Nagy úr volt, büszke, gőgös aristokrata. Fiatalon halt meg, maradt két kis gyermeke s büszke szép felesége. Mint szegény leányt vette el, emelte magához. Elsajátította az előkelő modort, tulajdonává tette a hautvoleé szokásait. Most is csak budoirjában imádkozik elhalt férjéért nem ért rá kijönni — ma estélyt ad.
